Biológiai sötétségben élünk

Sasvári Orsolya

 

 

A fény ellentéte, a sötétség legalább annyira fontos. A fény és a sötétség ritmikus váltakozása minden élőlényben rezonanciát kelt, egészen az egysejtűtől az emberig. Már a legegyszerűbb életformáknak is van belső órája, amellyel alkalmazkodnak a természetes ritmusokhoz, ugyanis ez az egészség alapja. E ritmus tartós zavara – amint az például a több műszakban dolgozóknál megfigyelhető – különféle betegségek kialakulásával fenyeget.

Az izzólámpa 130 évvel ezelőtti felfedezéséig a legfontosabb fényforrásaink a Nap és a Hold voltak. Az iparosodás terjedésével a természetes fényjelzések jelentősége egyre inkább csökkent, és mesterséges fényforrások vették át a helyüket. Az iparosodás kezdetével a városok lakosai körében egyre inkább elterjedtek az ún. sötét betegségek, mint az angolkór (rachitisz) vagy a tuberkulózis. A mai civilizált ember idejének több mint 90 százalékát zárt terekben tölti, ezért nagymértékben mesterséges fénynek van kitéve.

A mesterséges fény azonban soha nem helyettesítheti a napfényt, ezért valójában biológiai sötétségben élünk. Szemünk ugyan észleli a mesterséges fényt, de ez testünknek nem elegendő, ugyanis a természetes fény nemcsak látható részekből áll, hanem hősugárzásból (infravörös) és ibolyántúli sugárzásából is. A természetes fény jótékony hatásaihoz e láthatatlan alkotóelemek is szükségesek.

A napfényhiány csak természetes napfénnyel vagy arra alkalmas orvosi berendezésekkel kezelhető, amelyek olyan spektrumot képesek sugározni, amely nagyon hasonlít a természetes napfényre. Ha a napfényt terápiás céllal alkalmazzuk (helioterápia), néhány alapvető szabályt be kell tartanunk, hogy megelőzzük a káros mellékhatásokat, például a leégést, a napszúrást, a bőrrákot vagy a szürke hályogot, illetve az időskori sárgafolt-elfajulást (AMD).

A legújabb kutatási eredmények szerint a túl sok mesterséges fény káros hatású lehet, főképp akkor, ha annak összetétele erősen eltér a természetes napfény spektrumától. Egyre több tanulmány lát összefüggést az éjszakai világítás és a hormonok által befolyásolt rákbetegségek (emlőrák, prosztatarák) között. E kapcsolat szempontjából kulcsfontosságú anyag az alvásért és a regenerálódásért felelős hormon, a melatonin, amelynek termelődését az éjszakai mesterséges világítás gátolja. Egy fény minél több kék színt tartalmaz, annál erősebben gátlódik a tobozmirigyben a melatonin termelődése. A kevesebb fény tehát jobb alvást, ezáltal jobb egészséget eredményez.

Teljes spektrumú fényforrások

Az utóbbi években egyre több ún. teljes spektrumú fényt kibocsátó lámpát kínálnak, azt állítva, hogy alkalmasak a téli depresszió és hasonló betegségek kezelésére. A teljesítőképesség javítására is ajánlják (fénydopping), mivel ezzel a szintetikus fénnyel befolyásolhatjuk a stresszhormonok termelődését. Minden, a szerző által ellenőrzött ún. teljes spektrumú lámpa higanyt tartalmazott, ezért fényspektrumát tekintve nem különbözött lényegesen a többi higanygőzlámpától. A teljes spektrumú kifejezés sem teljesen helytálló, mivel a hosszú hullámú piros fénytartományt, amely a látható fény kb. 25 százalékát teszi ki, ezek a lámpák nem képesek kibocsátani. Ugyanakkor aránytalanul nagy a kék színű fénytartományuk, ami erősen korlátozza a melatonin termelődését, ezért semmiképp sem alkalmasak általános világításra, főképp nem este.

A színes fény terápiás hatásai

A teljes spektrumú fény ellentéte a színes fény, mivel a látható fényspektrumnak csak egyetlen kicsi szeletét képviseli. A színesfényterápiának a természetgyógyászatban megvan a maga helye, mivel szelíd, mégis hatásos módon képes a testet a szemeken és a bőrön keresztül támogatni, gyógyítani, ahol szükséges.

A színesfény-terápiák közül a legrégebbi a spektrokróm-módszer, amely Dinshah Ghadiali nevéhez fűződik és százéves tapasztalatra tekinthet vissza. Mivel a színes fény létünk minden szintjére hat (az egyes sejttől a lélekig), kiválóan alkalmas számos betegség kezelésére.

A spektrokróm-módszer tizenkét különböző színnel dolgozik, amelyeket lehetőleg nagy felületen a bőrre sugároznak. A színes fényt speciális színszűrőkkel és egy közönséges izzólámpával állítják elő. Betegségtől függően naponta egy-két kezelés ajánlott, az eset súlyosságától függően alkalmanként 20-60 percig. A módszer művelői szerint segítségével több mint háromszáz különféle betegség kezelhető vele eredményesen, és jól kombinálható más kezelésekkel is. Kiválóan alkalmas otthoni öngyógyításra, gyerekek kezelésére, akik egyébként is nagyon szeretik a színeket.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

A fogak, szilárdságuk okán, a gyökércsakrához tartoznak. Fogínybe ágyazottan helyezkednek el, s a fogíny állapotával…
Mi az, hogy normál testsúly?

Mi az, hogy normál testsúly?

Mai orvosi és közegészségügyi gyakorlatban a testtömegindex (BMI) terjedt el az emberek testsúlyának megítélésére. A…
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Nélkülözhetetlen gyógyhatású zsírok

Nélkülözhetetlen gyógyhatású zsírok

Akkor most jó, vagy káros? Aligha létezik még egy tápanyag, amelyről ne folyna olyan heves…
Mit tehetünk szívünk egészségéért?

Mit tehetünk szívünk egészségéért?

A szívnek önálló, kb. 40 000 idegsejtből álló „agya”, sőt saját akarata van – állapították…
Fruktózintolerancia

Fruktózintolerancia

A na­pi rend­sze­res gyü­mölcsfo­gyasz­tás hoz­zá­tar­to­zik az egész­sé­ges élet­hez, és bi­zo­nyí­tot­tan ja­vít­ja az élet­ki­lá­tá­so­kat. Aki­nek a…
Magas vérnyomás kezelése gyógyszer nélkül!

Magas vérnyomás kezelése gyógyszer nélkül!

Normális vérnyomásnak általában a 120/80-as értéket tartják, de ennek megítélése nem egységes. A magas vérnyomás…