Méregtelenítés a fogászatban- Amalgám, higany

Dr. Csiszár Róbert
#amalgám #biológiai fogászat #böjt #fogtömés #higany
Az integrál orvoslás - integral medical, medication - az orvoslás legújabb, legmodernebb irányzatát jelenti. Az integrál kifejezést a hasonló nevű filozófiai és pszichológiai irányzatoktól származtatja. Alapelve szerint az orvoslás célja, hogy mindazon ismereteket befogadja és alkalmazza, melyek a betegek gyógyulását, az egészség megőrzését és a betegségek megelőzését elősegítik. E cél érdekében nem tesz különbséget a keleti és a nyugati, hagyományos és természetgyógyászati módszerek között. Meggyőződése, hogy az emberiség egységes genetikai állományú, és nincsenek fajtánként alkalmazható gyógyászati eljárások. Támogatja az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalását, mely szerint: "A XXI. század az integratív orvoslás évszázada lesz, mert az orvoslás egységes egészet alkot, akár konvencionális, akár nem konvencionális szempontból segíti a beteg gyógyulását (WHO 1996/2003)."

Fogtömések – amalgám – higany

Az amalgám fogtömésekből eredő higanyterhelés problémaköre nem új keletű. 1833-tól majdnem tizenöt éven keresztül tartott New Yorkban az ún. I. amalgámháború, mely a hagyományos aranytechnikát előnyben részesítő fogorvosok és az újonnan feltalált, higany/fém hidegötvözet alkalmazói között dúlt. Az „amalgámpártolók” győztek, és létrehozták szakmai szövetségüket (ADA), mely a mai napig az amalgám hivatalos támogatója.

Alfred Stock

Az első tudományos vizsgálatokat az amalgámtömések lehetséges toxicitásáról A. Stock kémikusprofesszor végezte 1926- ban. Összefoglaló véleménye a következő: „A fogászatnak az amalgámról, mint tömőanyagról teljesen vagy legalábbis ahol csak lehet, le kellene mondania.

Az orvosoknak a legkomolyabb figyelmet kellene ennek szentelniük. Ki fog majd derülni, hogy a higanyos tömés bevezetése milyen szörnyű vétek volt az emberiség ellen.” Azóta folyamatosan jelennek meg közlemények, melyek az amalgámtömések káros hatásaira hívják fel a figyelmet. Az utóbbi években tömegméretekben felszaporodott allergiás és krónikus megbetegedések újból ráirányították a figyelmet a testidegen anyagok, ezen belül is az amalgám újraértékelendő szerepére.

A fogászati szemléletváltás a komplementer/alternatív fogászat meghatározó időszakára, a 70-es, 80-as évekre tehetők. Max Daunderer müncheni toxikológus több ezer beteg vizsgálata alapján bevezette az „amalgám-higany kivezetés” fogalmát (www.toxcenter.de). Az utóbbi években megszaporodott kutatási eredmények következménye a WHO és egyes országok (Svédország, Németország, Ausztrália) megváltozott szociális- egészségügyi álláspontja.

WHO – közlemény a higanyos tömésekről

Az alábbiakban az Egészségügyi Világszervezet úgynevezett „genfi állásfoglalásából” idézünk, mely tudományos vizsgálatok alapján összefoglalás a higany negatív hatásairól az emberi szervezetben (WHO – World Health Organization: Environmental health criteria 118 Genf, 1991/96 – részletesen a WHO honlapján: www.who.int/en, illetve www.amalgam.org, www.biodent. hu/szakirodalom).

Az amalgámot tartalmazó fogfelszínek száma és a vizeletben mért higanykoncentráció közötti kapcsolat 5.1.1. Exposure from dental amalgam – WHO, Longworth & al.

  • A fogászati amalgám nagy mennyiségű higanyt tartalmaz, ónnal, rézzel, cinkkel és ezüsttel, ez a fogorvost, az asszisztenst és a beteget egyaránt károsítja.
  • Az általános populáció főleg a fogászati tömésekből, valamint étellel fertőződik (a halakból metilhigannyal). A higany a tömésekből is kioldódik, mégpedig higanygőzként. Kimutatható a humán autopsziás (boncolt) szövetekben, továbbá vérmintából, vizeletből és plazmából.
  • A higanygőz vagy a szervetlen higany főleg a vesékben rakódik le. Az állatkísérletekben a test mérgezettségének 50-90%- át teszi ki.
  • A higanygőz jobban oldódik a plazmában, a teljes vérben és a hemoglobinban, mint a desztillált vízben. A szerves higanyvegyületek stabilak, bár az élő szervezetekben néhányuk könnyel lebomlik.
  • A vörösvértestből a plazmába oldódás aránya az embernél magasabb, mint az állatoknál, és a higany átlépi a placentahatárt. Az anya szervezetében lévő higany egy része a magzatba megy át.
  • A higanybányászok testének átlagos koncentrációja 100 μg/kg. Ha valakinek átlagos mennyiségű amalgámtömése van, az az agy higanykoncentrációját 10 μg/kg-mal növeli, a vesék higanykoncentrációja is 300-400 μg /kg-ra nő.
  • Emberben a vizelet higanykoncentrációja a tömést követő 5 napban emelkedik. Egy újabb higanykoncentráció-maximum van, néhány nappal a tömések eltávolítása után. A széklet higanykiválasztása is hasonló mintát mutat, a tömést követő második napon már kimutatható benne a higany.
  • A szájban kioldódó higanygőz a testi szövetek fokozott higanyfelvételéhez vezet. A kioldódás sebessége erősen megnő a rágás idején, 10 perc alatt alakul ki a higanykioldódás platója. Ezt követően 90 perc elteltével áll be a „normál” kioldódási sebesség.
  • Boncoláskor, az agy szöveteiben, az amalgámos betegeknél, az átlagos higanyszint 12,3 nanogramm/gramm, az amalgámmenteseknél 6,7 ng/g. Amalgámmenteseknél a vese higanykoncentrációja 49 ng/g, amalgámosoknál 433 ng/g.
  • Hét volt svéd fogorvos vizsgálata: a hipofízis és a tarkólebeny higanykoncentrációja megemelkedett: 4000 μg/kg volt a hipofízisben, 300 μg/kg a tarkólebenyben. A vizsgáltak közül ketten már 80 év felettiek voltak, régen nyugdíjban. A veséjükben és a pajzsmirigyükben is sok volt a higany, az egyiküknél a nyugdíjasság ellenére 28 000 μg/kg.
  • A higanygőz inhalálása a legfőbb elemihigany-beviteli forrás. Az inhalált higanynak kb. 80%-át megtartja a szervezet, a fogmederben 100% megmarad az odakerült mennyiségből.
  • A lakosság higanyfertőzésének az amalgámtömések jelentik a fő forrását. A második fő forrás a tengeri hal fogyasztása.
  • A fogászatban bizonyított a higanygőzfertőzés. Fertőzési szintek: 4-30 μg/m3 átlagosan, egyes rendelőkben ez felmehet 150-170 μg/m3-re is. A fogtömésekből származó higanygőz-koncentráció 3-29 μg/m3.
  • A klasszikus higanymérgezési tünetek 80 mikrogramm/m3 feletti koncentrációnál jelennek meg (remegés, görcskészség, fehérje megjelenése a vizeletben stb.).
  • A vér, illetve a vizelet higanyszintje a higannyal való érintkezés után igen hamar csökken, míg a kritikus szervekben továbbra is magas marad a koncentráció.
  • (A WHO állásfoglalásai elméleti jellegűek, iránymutatók, de nem kötelezőek az egyes tagországok egészségügyi irányítása részére.)

Mi a kivezetés?

A szervezet nehézfém-„mentesítése” (higany és a levegőszennyezésből származó ólom, kadmium) viszonylag hosszú folyamat, 3-7 hónap. Ez alatt az idő alatt nemcsak a „gyógyszerek” rendszeres szedése, hanem a táplálkozás átalakítása is fontos. A szervezetben (bélnyálkahártya, nyirokszövet, kötőszövet, kiválasztó rendszer, csontok, ízületek, idegszövet stb.) lévő lerakódások évek-évtizedek alatt alakultak ki, ezek mobilizálásához és eltávolításához, kiválasztásához is időre van szükség. A mobilizálás és kiválasztás folyamatát nevezzük „kivezetésnek”.

Általános méregtelenítés

Mindenképpen célszerű testünk méregtelenítéséhez szakember – orvos, természetgyógyász – segítségét, irányítását kérnünk. Egyrészt azért, mert ez külön szakterület, és képzést, képesítést igényel, másrészt mert az állapotfelméréshez kapcsolódva a terápia célirányos. Így, csak azokat a méregtelenítő szereket, gyógyszereket, táplálékkiegészítőket alkalmazzuk, melyekre feltétlenül szükségünk van. A méregtelenítés folyamatában az időszakos kontrollvizsgálatok szintén szükségesek. Különösen igaz ez utóbbi a higany-nehézfém kivezetésre, mely mint említettem, hosszabb, mint egy egyszerű böjt vagy diéta.

Célszerű a nehézfém-mentesítést, -kivezetést általános méregtelenítési eljárásokkal kiegészíteni: Kolon-hidroterápia, vastagbélátmosás, hashajtás, szauna. Diéták (lásd a korábbi cikkekben). Böjt, a méregtelenítés megkezdésekor, majd a kezelés alatt is, heti egy léböjtnap; csak friss gyümölcslevek, gyógyteák, préselt zöldséglevek fogyasztása. A hosszabb, egyhetes böjtkúrát 1-2 napos léböjt vezeti be, majd 3-4 napos „magkúra” követi; napi egyszeri tengeri sós vízben főtt, enyhén fűszerezett, kásaszerű árpa, köles, hajdina vagy barna rizs („jangtípusú” gabonák).

A magkúra alatt folyamatosan gyümölcs-, zöldséglevek, gyógyteák fogyasztása ajánlott. A böjt utáni étkezés általános szempontjai: az egyhetes böjt után fokozatosan térjünk rá a nehezebb ételek fogyasztására; főtt zöldség, szója-, olíva-, tökmagolajon vagy egyéb hidegen sajtolt olajon, serpenyőben enyhén megpirított, párolt zöldség (így nincs tápértékveszteség); alapjavaslatok:

  • a zsíros ételek, vörös húsok (sertés is) kerülése,
  • hal, tengeri hal legalább hetente egyszer,
  • sütés helyett párolás,
  • sok gyümölcs, zöldség,
  • teljes őrlésű kenyér,
  • hidegen sajtolt olajok a salátákhoz is,
  • főtt paradicsomos ételek (nem ketchup), szójatermékek, sárgarépa, spárga,
  • tengeri só használata, a fehér cukor és a túl erős fűszerek kerülése,
  • napi egy pohár vörösbor vagy sör,
  • rendszeres mozgás, heti egyszeri kiránduló- vagy sétanap, az ideális testsúly beállítása,
  • a dohányzás kerülése.

A gyógyszeres kezelés általános szempontjai

A gyógyszerek, nyomelemek, vitaminok stb. esetében általánosan, mindenkinél egyformán alkalmazható összeállítás – mivel minden szervezet egyedi és szükségletei, működése, hiányai is más-más jellegűek – nem adható meg, de az alábbi csoportosításban a legnagyobb alkalmazási százalékban szereplő anyagok dőlt betűvel szedettek:

  • nyomelemek – szelén, cink, kalcium, magnézium, mangán, réz, vas;
  • vitaminok – A, C, E, B1, B2, B6, B12, folsav;
  • antioxidánsok – koenzim Q-10, C-, E-vitamin, ß-karotin (A-vitamin), flavonidok (növények által szintetizált antioxidánsok), resveratrol (piros szőlő, vörösbor), NADH (Q1-vit. niacin, nikotinsav), zöld tea, licopin (a paradicsom piros színét adó anyag, főtt állapotban);
  • homeopátiás és homeopátiás jellegű készítmények;
  • monokomponensű szerek – az amalgámtömés komponenseinek megfelelően, az ún. „gyógyszerképi hasonlóság alapján”: Mercurius solubilis, Mercurius corrosivus, Argentum nitricum, Argentum metallicum, Zincum metallicum, Cuprum metallicum jön szóba;
  • komplex szerek – pl: Lymphomyosot-Heel, spagyrikus szerek: a Phönix csoport tagjai;
  • kelátkötők – mivel a kelátkötők más fémeket is megkötnek, elsősorban cinket, és kiürítik azokat a szervezetből, gondos beállítás és ellenőrzés szükséges;
  • egyéb készítmények – fokhagyma, galagonya, fagyöngy, jukka, Aloe vera, szójalecitin;
  • egyéb speciális készítmények – lactobacilus-acidophilus készítmények, macskakarom, a candidaeltávolítás szerei, glutathion, methionin, aminosav komplex készítmények;
  • folyadékbevitel – léböjt, hígított zöldség-, gyümölcslevek, szénsavmentes-lúgos ásványvizek, hígított gyógyvizek, a szükséges folyadékbevitel napi 1,5-2 liter;
  • gyógyteák – zöld tea, csalán, borsmenta*, hibiszkusz, kamilla, egyéb méregtelenítő teakombinációk, pl. aranyvesszőfű, diólevél, bodzavirág, nyírfalevél és egyéb gyári teakombinációk, a teákat ne cukorral ízesítsük, hanem ha szükséges, barna cukorral vagy jó minőségű mézzel (* a borsmentatea homeopátiás gyógyszerek alkalmazása során időlegesen kerülendő);
  • cukorfogyasztás az egész méregtelenítés alatt kerülendő.

Terápiás veszélyek

Az alkalmazott méregtelenítési terápiát a terheléses tünetek súlyossága határozza meg. Gyakran a páciensek kérése az összes amalgámtömés cseréje, ilyenkor gyógyszeres kiegészítő terápia nélkül kialakulhat az ún. toxikus dekompenzáció tünetcsoportja, mely a túl rövid idő alatt, nagy számban kicserélt tömések következménye lehet. Tünetei: émelygés, hányinger, emésztési zavarok, haspuffadás, idegesség, a bőr foltszerű kipirosodása, szédülés, vérnyomás-ingadozás. Terhesség és szoptatás alatt csak vitaminkészítmények adhatók, méregtelenítést ne végezzünk! Gyerekeknek 14 éves korig homeopátiás szereket célszerű csak adni, méregtelenítést szintén ne végezzünk.

A cikksorozat korábbi számai a www.biodent.hu honlapon olvashatók.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Böjtvariációk

Böjtvariációk

A kabátot még fázósan húzzuk össze a nyakunkon, de az a kicsi pont ott fönn…
A böjt veszélyei

A böjt veszélyei

Az évek múlásával kevésbé fontos, hogy milyen és mennyi tápanyagot viszünk be a szervezetünkbe, sokkal…
Böjt: regenerálódás testnek, szellemnek és léleknek

Böjt: regenerálódás testnek, szellemnek és léleknek

A böjt ősi tradíció. Míg régebben vallási és gyakor- lati okokból böjtöltek, ma in- kább…
„A víz üzenete” – Homeopátiás készítmények

„A víz üzenete” – Homeopátiás készítmények

„A fogászati problémák végigkísérik életünket, és felmerülő kérdéseinkre sokszor nem kapunk választ.”
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Savas-lúgos hatások

Savas-lúgos hatások

„A fo­gá­sza­ti pro­blé­mák vég­ig­kí­sé­rik éle­tün­ket és fel­me­rü­lő kér­dé­se­in­kre sok­szor nem ka­punk vá­laszt.”
Az orálakupunktúra mikrorendszere 1. – A biológiai fogászat alappillérei

Az orálakupunktúra mikrorendszere 1. – A biológiai fogászat alappillérei

A sorozattal a biológiai fogorvoslás teljes területét szeretnénk bemutatni, részletesen kitérve az egyes tudományterületekre, az…
A szájüreg erősítése?

A szájüreg erősítése?

„A fo­gá­sza­ti pro­blé­mák vég­ig­kí­sé­rik éle­tün­ket és fel­me­rü­lő kér­dé­se­in­kre sok­szor nem ka­punk vá­laszt.”
Arctáji fájdalmak I. – Arcüreggyulladás

Arctáji fájdalmak I. – Arcüreggyulladás

Rengeteg levelet kapunk, melyek írói az arcüreggyulladás reménytelennek látszó, állandóan visszatérő problémájával küszködnek. Valóban, a…