A böjt veszélyei

Dr. Pőcze Tibor
#böjt #elsalakosodás
Az évek múlásával kevésbé fontos, hogy milyen és mennyi tápanyagot viszünk be a szervezetünkbe, sokkal inkább az kerül előtérbe, milyen és mennyi salakanyagot távolítunk el onnan.

Az elsalakosodás az évek múlásával a táplálkozás megreformálása és átalakítása nélkül törvényszerűen súlyosbodik. Az elsalakosodási folyamatot úgy tudjuk lelassítani, ha harminc–harmincöt éves kor között viszonylagos rendszerességgel életünkbe iktatunk egy-egy böjtnapot, gyümölcslével és/vagy zöldséglével, esetleg csak gyümölccsel és zöldségekkel. A tavaszi nagyböjtben hagyjuk el a húsételeket. Harmincöt–negyven éves kor között az egy böjtnapot heti rendszerességgel tartsuk meg. Negyven–ötven éves kor között a böjtnapok számát heti kettőre, ötven éven felül pedig három alkalomra kell növelni. A böjtnapokon kívánatos a bélmosás is, ezen túl végezhetünk izzasztókúrákat, valamint életkorunknak megfelelő és örömet okozó mozgást.

Ám semmiképpen sem szabad megfeledkezni a böjt veszélyeiről. A böjt hatására ugyanis a legkülönfélébb biokémiai változások következhetnek be a szervezetben. Ezért ajánlatos a tápmegvonás során a folyamatos orvosi ellenőrzés. A böjtölő különböző hiányokkal találja magát szemben. Ez először az energia-háztartás területén mutatkozik meg. A könnyen és gyorsan nyerhető cukorenergia helyett a májban és az izmokban raktározott ún. állati keményítőnek, a glikogénnek a lebontásából szerzik meg a sejtek a működésükhöz szükséges energiát, de két-három nap után már ezek a tartalékok is kiürülnek és a máj más anyagokból, pl. fehérjéből állítja elő a glükózt.

A böjtölésben gyakorlatlan idegi-hormonális és enzimrendszer azonban nem képes gyorsan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, ezért előfordul, hogy a vércukorszint hosszabb-rövidebb ideig alacsonyabb lesz.

Ilyenkor már mutatkozhatnak a hipoglikémia tünetei: az enyhe rosszullét, erős éhségérzet, nyugtalanság, pszichés depresszió, bizonytalan járás, izomrángás és nagyfokú fáradtságérzet. A nehézségeken egy-egy kanál méz mindig átsegít.

Felszaporodhatnak a zsírbontás melléktermékei

Ha a szervezet hozzászokik, hogy a szénhidrátok fogytával az energiát egyre inkább a zsírbontás jelenti, akkor már 12-14 órás tápmegvonás után is előfordulhat, hogy a felszabaduló energiát 70%-ban a zsírsavak, és csupán 20%-ban a szénhidrát égetése biztosítja. Hosszabb böjt után ez 20% fehérje- és 80% zsírégetésre módosul. Viszont éppen ezért felszaporodnak a zsírbontás melléktermékei, mint az acetecetsav, a béta-oxivajsav és az aceton. Ezek az anyagok, ha nagyon megszaporodnak a vérben, savas jellegű salakanyag-felszaporodást okoznak, ami gyengeséggel, hányingerrel, hányással, légzészavarral és kómával járhat. Ha fellép az ún. böjtstressz, annak következménye a mellékvese adrenalintermelésének emelkedése lesz. Ezeket a működési zavarokat a böjt alatt is aktív mozgással védhetjük ki, mivel a ketonanyagokat az izomszövet is képes oxidációval hasznosítani.

A böjtkúrák során a szervezetben felgyülemlett felesleges anyagok tisztulási folyamata indul meg. Mivel a külvilág és belső szerveink legintenzívebb kapcsolatát a légzőszervek jelentik, testünk kitakarítása is itt indul meg. Ennek egyik következménye lehet böjtölésben a légúti hurut különböző formáinak felbukkanása. A böjtöt kísérő vagy követő tisztulási szakasz hurutos elváltozásaira – különösen ha nem első alkalomról, gyakorlott böjtölőről van szó – az a jellemző, hogy ahhoz nem csatlakoznak baktériumfertőzések. Nincs láz, bágyadtság, levertség, fájdalom.

Ezek pozitív és negatív töltetűek egyaránt lehetnek, hiszen egyrészt fokozottan ingerlékenyek vagyunk, nő a nyugtalanságunk, másrészt javul problémamegoldó képességünk. A szervezetben felszaporodó kortikoidok az immunrendszer hatékonyságát növelik, ugyanakkor tartós hatásuk az erek károsodásához vezethet.

Végül az is köztudott, hogy hosszabb ideig tartó böjt esetén a vitamin- és nyomelemfeltöltés hiányával kell számolnunk. Például a kálium megfogyatkozása izomgyengeséget, szorulást, hólyagatóniát, apátiát okozhat. A vízben oldódó vitaminok hiánya is súlyos tünetekben jelentkezik.

Az összes fenti problémát elkerülhetjük, ha a böjtöt megfelelően előkészítjük. Az anyagcsere-folyamatokat rá kell hangolni a tápmegvonás megváltozott feladatainak ellátására. A már említett mézen, illetve fizikai terhelésen túl, ha szükséges, a böjt alatt gondoskodjunk a nyomelemek és vitaminok pótlásáról, a hosszabb ideig tartó böjtökre egy-egy napos tápmegvonással készítsük fel szervezetünket, illetve mindig kérjük a böjtkúrákban járatos orvos tanácsát és közreműködését.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Böjtvariációk

Böjtvariációk

A kabátot még fázósan húzzuk össze a nyakunkon, de az a kicsi pont ott fönn…
Böjt: regenerálódás testnek, szellemnek és léleknek

Böjt: regenerálódás testnek, szellemnek és léleknek

A böjt ősi tradíció. Míg régebben vallási és gyakor- lati okokból böjtöltek, ma in- kább…
Pótoljam a vitaminhiányt vagy böjtöljek?

Pótoljam a vitaminhiányt vagy böjtöljek?

Szerkesztőségünkbe érkezett olvasói levelekre Dr. Tamasi József belgyógyász szakorvos és természetgyógyász válaszol.
Böjtölés könnyítve

Böjtölés könnyítve

Ha gyakran fáj a gyomra, lehet, hogy a nyákkal végzett böjt segíthet. Nem hangzik étvágygerjesztőnek,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Intervallumos böjtölés a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében

Intervallumos böjtölés a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében

Mára a cukorbetegség 2-­es típusa az iparosodott országokban népbetegséggé vált. Vannak országok, ahol minden harmadik…
Méregtelenítés a fogászatban- Amalgám, higany

Méregtelenítés a fogászatban- Amalgám, higany

Az integrál orvoslás - integral medical, medication - az orvoslás legújabb, legmodernebb irányzatát jelenti. Az…
Itt a böjt ideje

Itt a böjt ideje

Ma az orvosok úgy tartják, bárhogyan élünk, bármit eszünk, a test majd mindent elintéz, kiválaszt,…
Gyógyböjt

Gyógyböjt

A gyógyböjt elnevezés dr. Otto Buchingertől (1878-1966) származik. Így nevezte el böjtmódszerét, melyet a huszadik…