Csökkentett deutériumtartalmú víz
Az 1930-as években Urey Nobel-díjat kapott a deutérium felfedezéséért, amelyik hatszor nagyobb mennyiségben van jelen a szervezetünkben, mint a kalcium, és tízszerese a magnéziuménak. Dr. Somlyai Gábor, a biológiai tudományok kandidátusa, aki molekuláris biológiával, génsebészettel foglalkozott, 1990 óta vizsgálja a deutérium szerepét a daganatos megbetegedések kezelésében. A kísérletekbe bevont hatvan kutató és orvos a világ öt országában arra a megállapításra jutott, hogy a csökkentett deutérium- tartalmú víz lelassítja, leállítja vagy visszafordítja a daganatok növekedését. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy az utóbbi négy évben idehaza fokozatosan csökken a daganatos halálozás. A témáról a feltalálóval beszélgettünk.
– Régóta tudott, hogy a rákos daganatok elsődleges oka az, hogy hibák keletkeznek a genetikai programban. Az élethez tartozik az a tény, hogy amikor egy sejtből kettő lesz, a genetikai anyagot is meg kell duplázni, ami az ember esetében azt jelenti, hogy hárommilliárd betűből álló genetikai kódot kell két kópiában előállítani. Ez a mechanizmus hasonlít ahhoz, amikor a gépírónőnek több száz vagy ezer oldalt kell legépelnie. Bármilyen jól gépel valaki, bizonyos gyakorisággal félreüt egy-egy betűt. Utólag ugyan kijavítja, de néhány hiba így is benne marad a szövegben. A statisztika azt mutatja, hogy egymillió betű átírása után ezer hiba marad, amelyből 999-et kijavít, egyet azonban nem. Hasonlóan működik az élet is: amikor megtörténik a megtermékenyítés, a sejtek elkezdenek osztódni, azután, az idő előrehaladtával, a szervezetünk egyre több osztódáson megy keresztül, egyre többször kell átmásolni a genetikai anyagot, idővel pedig a hibák dúsulnak. Az élő szervezet ugyan fantasztikus mechanizmusokat dolgozott ki arra, hogy csökkentse a hibákat, mindet mégsem tudja korrigálni. A statisztikák szerint negyvenéves kor fölött kezd meredeken emelkedni a daganatos megbetegedések száma, ami arra vezethető vissza, hogy a hibák gyakrabban kerülnek a genetikai programba, és a javító mechanizmusok hatékonysága is csökken. Száz évvel ezelőtt negyven év volt a várható élettartam, ezért kevés volt a daganatos megbetegedés, mára kitolódott 60-70 évre, ennek megfelelően a szervezetben nagyobb eséllyel keletkeznek és maradnak fenn daganatos sejtek.
– Gondolom, valamelyest rajtunk is múlik, elősegítjük-e vagy hátráltatjuk a hibás sejtek túlburjánzását…
– Természetesen, az életmódunk nagyban befolyásolja a folyamatot, hiszen a dohányzás, a rossz levegő és különböző káros vegyületek, amelyek az étellel, az itallal vagy más módon belénk kerülnek, beleszólhatnak az egyensúlyba, eltolhatják abba az irányba, ahol szaporodik a genetikai hibák száma, és megnő az esélye annak, hogy valakinek 10-20-30 éven belül daganat alakul ki a szervezetében. Olyan ez, mint amikor valaki az autópályán 200 kilométeres sebességgel száguld – nagyobb az esélye, hogy karambolozik, mint annak, aki normál tempóban halad. Igaz, aki mindent szabályt betartva vezet, az is szenvedhet balesetet, tehát a rák olyannál is kifejlődhet, aki egészségesen él, de ennek sokkal kisebb az esélye. Amíg egy sejtből 1-2 centiméter átmérőjű tumor fejlődik, eltelik 4-5 év. Eredményeink azt mutatják, hogy a deutérium megvonásával, vagyis a csökkentett deutériumtartalmú víz fogyasztásával eltüntethetők a daganatos sejtcsoportok a szervezetből. Megelőzésképpen 2-3 évenként megismételt, két hónapon keresztül tartó kúra segít fenntartani az egészséges állapotot. Magyarországon évente 60 ezer daganatos megbetegedést regisztrálnak, ezt a számot drasztikusan lehetne csökkenteni az általunk kikísérletezett víz fogyasztásával. Ma a különböző chemoterápiás kezelésen átesettek 50%-a meghal – ezt 10%-ra lehetne redukálni.
– Mi az oka annak, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz nem foglalja el a neki megfelelő helyet a gyógyításban?
– Az állatgyógyászatban négy évvel ezelőtt törzskönyvezték a daganatellenes készítményt, amelynek injekciós változatával a közelmúltban zárultak le a klinikai vizsgálatok. A találmányt nemzetközi szabadalmak védik, az eljárásra eddig 19 ország adott szabadalmi oltalmat. Eredményeinket a magyaron kívül angol és német nyelven publikáltuk, a ,,Győzzük le a rákot’’ című könyv román, angol és japán nyelven is megjelent. Termékünket engedélyezték az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Dániában és Bulgáriában. Minden erőfeszítés, a nyilvánvaló eredmények, az állatgyógyászatban elért sikerek ellenére az Országos Gyógyszerészeti Intézet az elmúlt évek munkáját nem tartja bizonyító erejűnek, nem adják meg a hivatalos engedélyt, hogy a terméket gyógyszerként lehessen törzskönyvezni. Úgy tűnik, nem a daganatos betegség leküzdése a legnehezebb feladat, hanem az eljárás elismertetése a szakhatósággal, miközben a csökkentett deutériumtartalmú vízzel az életminőség megtartása, illetve javítása mellett, mellékhatások nélkül érhető el terápiás hatás. Amíg nem kapjuk meg az engedélyt, a betegek ki vannak téve annak, hogy értesülnek-e valamilyen úton-módon a készítményről vagy sem, ahelyett, hogy orvosi felügyelet mellett gyógyulhatnának.