Epesavvesztés-szindróma

Az epefolyadék a májban termelődik és az epehólyagban tárolódik. Az epesavak itt alakítják át emulzióvá a zsírokat, és ezzel javítják az emésztésüket, azaz a kevés, nagy zsírmolekulából sok kicsit csinálnak. Ezeket az apróbb molekulákat azután a hasnyálmirigy emésztőenzimjei még tovább bontják. A jól működő epe nélkül a zsíremésztés zavart szenved, ami teltségérzethez, puffadáshoz és hasmenéshez vezethet.

Miután elvégezték a feladatukat, az epesavakat a vékonybél legalsó szakaszán a bélnyálkahártya szívja fel, és a bél vérellátásában központi szerepet játszó eren át visszajuttatja a májba. Ott azután megint csak visszakerülnek az epefolyadékba. Ezt a folyamatot enterohepatikus körforgásnak nevezik. A körforgást tökéletes, nagyon hatékony újrahasznosítás jellemzi: normál esetben az epesavaknak több mint 90 százaléka újra felhasználódik a bélben.

Vannak azonban olyan körülmények, amikor ez a körforgás nem sikerül teljesen jól. Ilyenkor az epesavaknak több vagy lényegesen kevesebb része eljut a vastagbélbe, ahol semmi keresnivalójuk. Ha idekerülnek, a vastagbél baktériumai elkezdik lebontani őket, melynek során olyan vegyületek keletkeznek, amelyek elősegítik a bélrák kialakulását, és még a bél nyálkahártyáját is ingerlik. A döntő pont pedig, hogy a folyamat hatására erős hasmenés alakul ki. Ezt a kórképet nevezik epesavvesztésnek vagy kologén diarrhoének. A kórképre az jellemző, hogy nem csak az epesavak felszívása szenved zavart, hanem a B12-vitamin (egyébként ennek a felszívása a vékonybél utolsó szakaszában történik meg), a zsírok, és ezzel közvetett módon a vízben oldódó vitaminok és ásványi anyagok felszívása is.

A Crohn-betegség és a bélműtét gátolja az epe újrahasznosítását

Több olyan ok létezik, amely előidézheti az epesavvesztés tünetegyüttesét.

• Ha a vastagbél-baktériumok erőteljesen megtelepednek a vékonybél alsó szakaszán, és ott elkezdik lebontani az epesavakat, akkor ez utóbbiakat a bél nyálkahártya többé nem tudja felszívni. Ez a vékonybél-túlburjánzási szindróma.

• Ezen kívül minden olyan betegség, amely a vékonybél alsó szakaszának működését befolyásolja, az epesav felszívódási zavarához vezethet:

• A legfontosabb és leggyakoribb ilyen megbetegedés a Crohn-betegség. Ha a vékonybél nyálkahártyája begyullad, a zsírok, vitaminok és ásványi anyagok nem szívódnak fel kellő mértékben, még kevésbé az epesavak. Sok érintett páciensnél a vékonybél végső szakaszát műtéti úton kell eltávolítani. Ezzel azonban véglegesen elvész az epesavak és a B12-vitamin felszívódásának lehetősége.

• Más, ugyancsak a vékonybél végének eltávolításával járó műtétek (például nagy kiterjedésű tumorok eltávolítása) szintén az epesavvesztési tünetcsoportot idézik elő, attól függő mértékben, mekkora felületű bélszövetet metszett ki a sebész.

• A hasi tumorok kezelése során történő sugárkezelés (például vastagbél- vagy petefészekrák esetén) gyakran a nyálkahártya elhúzódó gyulladásos reakcióját váltják ki. Ha a jelenség a vékonybél végső részét súlyosan érinti, akkor itt is kialakul a már említett szindróma.

Székletvizsgálat és légzési teszt vezet el a diagnózishoz

Nagyon sok esetben nem lelhető fel a betegség egyetlen, kizárólagos kiváltó oka. Először is egyértelműen diagnosztizálni kell a zavart. Egy egyszerű vizsgálattal felfedezhetők az epesavak a székletben. A vizsgálatot erre szakosodott laboratóriumok végzik el. A székletben mért epesavak mennyisége alapján megítélhető a vékonybél újrafelvevő funkciója, a máj, illetve az epe váladéktermelő képessége azonban nem. Néhány labor azonban ezt a feladatot is el tudja végezni.

A fent említett vékonybél-túlburjánzási szindróma a hidrogénlégzési teszttel mutatható ki. Ehhez laktulózt (a bélben fel nem szívódó cukrot) használnak, amelyet normális esetben csak a vastagbél-baktériumok kezdenek lebontani. A folyamat során keletkező hidrogén a bél nyálkahártyáján keresztül szívódik fel, és a kilégzett levegőben mérhető. Ha fennáll a vékonybél-túlburjánzási szindróma, akkor a hidrogén jelenléte nagyon korán igazolható, és ezzel kimutatja a vastagbél-baktériumok jelenlétét a vékonybélben.

Amennyiben ez lehetséges, akkor az epesavvesztés tünetegyüttesének az okát kell kezelni – gyulladásos bélbetegségeknél például ez maga a gyulladás -, méghozzá táplálkozással, természetgyógyászati és hagyományos terápiákkal. Ha az epesavak felszívódásáért felelős bélszakaszt műtéti úton eltávolították, akkor elkerülhetetlen az epesavak vesztesége. Akkor csak arra törekedhetünk, hogy ez ne okozzon még több kárt a vastagbélben.

Bolhamaggal ártalmatlanítsuk az epesavakat

Ez szerencsére viszonylag egyszerű feladat. Sok esetben elegendő valami lyen bolhamag-készítmény adagolása. A bolhamagot törjük össze, és vízzel vegyük be. Létezik azonban kész granulátum is, ezt is úgy szedjük, hogy egy evőkanálnyi granulátumra egy pohár vizet igyunk. A legjobb, ha a készítményt feloldjuk egy pohár vízben, és azt isszuk meg. Vigyázat, ha hosszabb ideig állni hagyjuk, zseléssé válik, és olyan érzés lesz, mintha olvadt gumicukrot kellene meginnunk! Általában elegendő 3×1 evőkanálnyi naponta, könnyebb esetekben kevesebb is. Naponta több mint 3×2 evőkanálnyit ne vegyünk be.

Ha a tünetcsoport kifejezett, azaz nagyon magas epesavértékek mérhetők a székletben, ha a tünetek nagyon hevesek, és a bolhamag csak csekély enyhülést hoz, akkor erősebb szerekhez kell nyúlnunk. Az epesavmegkötő gyógyszerek megakadályozzák, hogy ezek a vegyületek ingereljék a bélnyálkahártyát, vagy a vastagbél-baktériumok lebontsák őket. Mellékhatásként a székrekedés erősödhet, esetenként felléphet émelygés, hasmenés vagy más gyomor-bél probléma. Ezek a bántalmak azonban az esetek többségében jóval enyhébbek, mint az epesavvesztés miatt fellépőpanaszok. Az epesavmegkötő gyógyszert nem szabad más gyógyszerekkel, vitamin- vagy ásványianyag-készítményekkel együtt szedni, mert ezek felszívódását gátolja. Ha más készítményre is szükségünk van, akkor a kettő bevétele között tartsunk legalább kétórás szünetet. A gyógyszert a legjobb egy órával a főétkezés után bevenni. Még egy további, ez alkalommal azonban kívánatos mellékhatás: a gyógyszer a bélben megköti a koleszterint is, ezért csökkenti a vér koleszterintszintjét.

A vékonybélben túl sok, a vastagbélben túl kevés

Az epesavvesztési szindróma eredményeként az epesavak fentebb leírt újrahasznosítása tönkremegy. Néha a máj egyáltalán nem képes már annyi epesavat termelni odafent, amennyire szükség volna odalent. Ennek eredményeként nem ritkán az a fatális helyzet állhat elő, hogy „fent”, a vékonybélben a zsíremésztéshez túlságosan kevés, „lent”, a vastagbélben viszont túlságosan sok epesav áll rendelkezésre.

Ha a gyógyszeres terápia és az epesav-kiválasztásnak a laborvizsgálatokkal igazolt normalizálódása ellenére is zsíros széklet jelentkezik puffadással kísérve, akkor ennek oka a vékonybélben fennálló epesavhiány lehet. Ilyenkor a valamilyen articsókakészítménnyel végzett epetermelést serkentő terápia segíthet. A kapszulát negyed-fél órával főétkezések előtt kell bevenni. Általában elegendő egyetlen kapszula, de zsíros étkezések előtt jobb kettő. A paradox terápia, amely a vastagbélben található túl sok epesav ellenére az epesavtermelés serkentésére irányul, ugyancsak beválthat ilyen esetekben.

Az epesavvesztési tünetcsoport nagyon kellemetlen betegség. Néha évekig tart, mire felállítják a diagnózisát. Ha már megvan a diagnózis, akkor viszont nagyon könnyen kezelhető. Éppen ezért ha más vizsgálatok és kezelések nem hozták meg a várt eredményt, az orvosnak/ természetgyógyásznak mindenképpen tanácsos erre a kórképre gyanakodnia.

Csak az epesavak megkötése hoz­ta meg az át­tör­ést

Az epe­sav­vesz­té­si tü­net­cso­port di­ag­nosz­ti­zá­lá­sa nem könnyı fe­la­dat, és gya­kran meg kell küz­de­ni a ha­gyo­má­nyos or­vos­lás ér­tet­len­sé­gé­vel is. Ezt bi­zo­nyít­ja an­nak az 58 éves asszony­nak az ese­te is, aki pe­te­fé­sze­krák-ke­ze­lés és –ope­rá­ció után has­me­né­ses tü­ne­te­ket ész­lelt. Eh­hez tár­sul­tak még a gör­csös ha­si fáj­dal­mak, a telt­sé­gér­zet és az erős puf­fa­dás. A szék­let­vizs­gá­lat azt mu­tat­ta ki, hogy na­gyon ma­gas ben­ne az epe­sa­vak ará­nya (ez nem le­het ma­ga­sabb 1,7 mi­kro­mol/g-nál). Ez­zel előállt az epe­sav­vesz­tés di­ag­nó­zi­sa. A be­teg emész­té­si pro­blé­mái az epe­sav­meg­kö­tő gyógy­szer ha­tá­sá­ra lény­ege­sen ja­vul­tak.

A kór­kép ki­ala­ku­lá­sá­nak oka eb­ben az eset­ben jól meg­ha­tá­roz­ha­tó volt: az al­ha­si su­gár­ke­ze­lés a vé­kony­bél al­só sza­ka­szá­nak nyál­ka­hár­tyá­ját oly­an­nyira ká­ro­sí­tot­ta, hogy az szin­te tel­je­sen al­kal­mat­lan­ná vált az epe­sa­vak fel­szí­vó­dá­sá­ra. Ami­kor az asszony or­vo­sai azon­ban fö­lös­le­ges­nek ítél­ték az epe­sav­meg­kö­tő gyógy­szert és a sze­dé­sét le­ál­lí­tot­ták, a be­teg has­me­né­ses pa­na­szai új­ra erőtel­je­sen je­lent­kez­tek. A mun­ká­ját ez annyi­ra aka­dá­lyoz­ta, hogy már a nyug­díj­ba vo­nu­lást fon­tol­gat­ta, és kró­ni­kus ha­si pa­na­szai miatt egy­szer még kór­ház­ba is ke­rült. Ami­kor az újabb szé­ke­let­vizs­gá­lat meg­int­csak rend­kí­vül ma­gas epe­sa­vér­té­ke­ket mu­ta­tott ki, az asszony új­ra epe­sav­meg­kö­tő gyógy­sze­re­ket ka­pott, és ez­zel emész­té­si pa­na­szai né­hány na­pon be­lül je­len­tősen mér­sék­lőd­tek.