Fogaink és a táplálkozás

Sasvári Orsolya

Bár Európában a fogszuvasodás az utóbbi években visszaszorult (a 12 éves korosztályban 1,2 érintett fog), a csökkenő tendencia sajnos nem jellemző a magyar adatokra. A fogszuvasodás okai részben a megnőtt várható életkorban, a rossz szájhigiénében és a megváltozott étkezési szokásokban keresendők.

A fog nagyobb részt a dentinnek nevezett kemény, ugyanakkor rugalmas csontos állományból áll, amelyben a fogbél (pulpa) helyezkedik el. A fogbelet nyirok- és vérerek, valamint idegrostok alkotják. A fogat kívülről a rendkívül kemény fogzománc védelmezi, és főképp kalcium, oxigén, foszfor és fluor alkotja. A fogzománc testünk legkeményebb szövete. Nem hálózzák be idegek, különben nagyon gyakran fájna a fogunk. Így viszont a fogfájás csak egyet jelenthet, hogy a fogszuvasodás már mélyre hatolt a fogban.

A latin caries szó fogromlást, fogrothadást jelent. A rothadást baktériumok idézik elő. A Streptococcus mutans nevű baktérium a fogszuvasodás fő okozója. Ez a mikroba anyagcseréje során savakat termel, amelyek megtámadják a fogzománcot és a dentint, kioldva belőlük az ásványi anyagokat. A folyamat tovább haladva eljut a fogbélig, amely érzékenyen, fájdalommal reagál. A fog felületén látható fehér foltok és a közepükön megjelenő fekete foltok a fogszuvasodás jelei. A betegségre utalhat továbbá a fogak érzékenysége, főképp, ha hideget, meleget vagy édességet eszünk. A statisztikák szerint leginkább a felső hátsó fogakat támadja meg előszeretettel a caries. A baktériumok nagyon szeretik a fogak közötti réseket is, de veszélyeztetett területnek számítanak a barázdák, valamint a fognyakak.

Miért veszélyes a cukor?

A fogszuvasodás szempontjából döntő jelentőségűek evési, ivási szokásaink. A szénhidrátok kedveznek a betegség kialakulásának. A baktériumoknak cukorra van szükségük táplálkozásukhoz, amelynek végtermékeként termelik a fogzománcot megtámadó savakat. A mikroorganizmusok különösen kedvelik a kristálycukrot (szacharóz), amely egy-egy szőlőcukor- és gyümölcscukor- molekulából áll. De a szájüregben élősködő gonosztevők ugyanígy kedvelik külön-külön a gyümölcscukrot és a szőlőcukrot, valamint a maltózt. A tejcukor is fogszuvasodást okoz, bár nem olyan erőteljesen, mint az előbbiek. A mikrobák minden élelmiszert kedvelnek, amelyek e cukorfajtákat tartalmazzák: az édességeket, a süteményeket, az üdítőket és a készételeket.

Ezzel szemben a főtt tészták, a kenyér, a péksütemények és a rizs a szénhidrátot keményítő formájában tartalmazzák, amely hosszabb láncú molekula, mint a cukor. A szájüreget benépesítő baktériumok nem képesek lebontani a keményítőt, ezért ezek a szénhidrátok nem járulnak hozzá a fogromláshoz. Igaz ugyan, hogy a nyálban található enzimek a szénhidrátláncot részben kisebb egységekre bontják, amelyek már a baktériumok által is fogyasztható táplálékul szolgálhatnak, azonban az intenzív rágás és nyáltermelődés ezt kiegyenlíti.

Problémásnak tekinthető azonban, ha a kenyeret, péksüteményt pirítják vagy kétszersültté dolgozzák fel. A pirítás ugyanis kisebb egységekre osztja a keményítőt, tehát a pirítós már veszélyezteti fogainkat. A ropival és a csipsszel ugyanez a helyzet. Más pirított gabonatermékek, például a cornflakes, a pattogatott kukorica és hasonló, „extrudált” termékek különösen erősen fogkárosító hatásúak, hiszen táplálják a káros mikroorganizmusokat a szájban. Ráadásul rátapadnak a fogak felületére, ami tovább fokozza a fogromlás veszélyét.

A kutatók rájöttek, hogy a keményítőt tartalmazó, ugyanakkor édesített élelmiszerek akkor is erősen rongálják fogainkat, ha viszonylag kevés cukrot tartalmaznak. A keményítő és a cukor kombinációja pedig igen sok élelmiszerben előfordul: édességekben, kekszekben, süteményekben és palacsintákban, valamint készételekben.

A méznél és a szárított gyümölcsöknél a problémát a koncentrált cukortartalom jelenti, amelyeknek a fogakat károsító baktériumok kifejezetten örülnek. A szilva friss formában sokkal kisebb veszélyt jelent fogainkra, mint aszalt változata. Az aszalt gyümölcs és a méz egyaránt megtapad a fogak felületén, ami különösen kedvez a fogszuvasodást okozó baktériumoknak, hiszen minél tovább tartózkodnak a szénhidrátok a szájüregben, annál több savat termelnek belőlük a káros baktériumok.

A fog szempontjából a gyakran ismétlődő szénhidrátfogyasztás (snackek, tízóraik, kis harapnivalók, uzsonnák stb.) kifejezetten károsak. Ha a főétkezést egy desszert követi, azzal kevésbé ártunk, mint ha délelőtt vagy délután – tehát a főétkezések közötti időszakokban – cukorkát szopogatunk vagy mazsolával kevert mogyorót (diákcsemege) ropogtatunk. Az is kevésbé ártalmas, ha egyszerre egy maréknyi aszalt gyümölcsöt fogyasztunk el, mint ha tízpercenként elmajszolnánk egy-egy datolyát.  Hasonló a helyzet a gyümölcslevekkel. Ha cukortartalmú italokat iszunk, akkor azt lehetőleg a főétkezések alkalmával tegyük, mintsem egy-két órával azután.

Fogvédők: nyál, sajt, fluorid

Vagyis fogaink egészsége szempontjából nem az elfogyasztott cukor mennyisége, inkább a fogyasztás gyakorisága, illetve a cukroknak a szájüregben eltöltött ideje a két legfontosabb tényező. Természetesen szervezetünk egészének egészsége szempontjából nagyon is számít, mennyi cukrot eszünk.

A nyál fontos tényező a fogszuvasodás megakadályozásában, mivel lemossa, leöblíti az ételmaradékokat a fogakról és antibakteriális hatású. Ráadásul képes (legalábbis részben) közömbösíteni a keletkezett savakat, tehát enyhíti azok fogrongáló hatását. A nyál kalciumot, magnéziumot és foszfort tartalmaz. Ezek fogainkat részlegesen képesek remineralizálni. Fogaink egészségének megőrzése érdekében tehát érdemes olyan ételeket enni, amelyek serkentik a nyáltermelődést, például ropogós salátákat és zöldségeket, valamint teljes őrlésű gabonákat.

A sajt szintén fogvédő hatású. Egy kísérlet szerint a cukoroldat megivását követően 5 g sajt elfogyasztása jelentősen csökkenti az ásványi anyagok kioldódását a fogzománcból. Hogyan lehetséges ez? A sajt rágása serkenti a nyálelválasztást, ugyanakkor a sajtban lévő zsírok védő hatást gyakorolnak a fogzománcra, mivel védőréteget alkotnak a felületén. A kazein nevű tejfehérje szintén fogvédő hatású.

A fluorid nevű ásványi anyagnak szintén fogszuvasodást gátló hatása van. Ez a fogzománcot alkotó egyik legfontosabb ásványi anyag, amely fogainkat ellenállóbbá teszi a károsító hatásokkal szemben. Ugyanakkor gátolja a káros baktériumlepedék (plakk) képződését is. A fluoridtartalmú élelmiszerek gazdag forrásai e fontos ásványi anyagnak. Ezek közé tartozik a fekete és a zöld tea, egyes ásványvizek, a tengeri halak és a teljes őrlésű gabonák. A fekete és a zöld tea klinikailag is igazoltan védi fogainkat, feltéve, hogy méz és cukor nélkül fogyasztjuk.

Rendszeres fogmosás a megfelelő időben!

A táplálkozáson túl a szájhigiéné területén tehetünk még sokat fogaink egészségének megőrzéséért. A gyerekeket nem lehet elég korán megtanítani a fogmosásra és annak fontosságára. Azonban vigyázat, ha savtartalmú élelmiszert, például ecetes uborkát, egyéb savanyúságot, citrusgyümölcsöt ettünk, a fogmosással várjunk egy ideig, mert a savaktól felpuhult zománcot fokozatosan elkoptatjuk, „lesikáljuk” a dentinről. Ilyenkor étkezés után alaposan öblítsük ki a szánkat tiszta vízzel, hogy semlegesítsük a savas kémhatást, majd fél órán át hagyjuk, hogy a nyál remineralizálja a fogzománcot. Szénhidráttartalmú ételek után azonban azonnal ajánlatos fogat mosni, hogy eltávolítsuk a fogak felületéről a baktériumlepedéket és megállítsuk a fogszuvasodás folyamatát. Sok élelmiszerben egyaránt jelen vannak a savak és a szénhidrátok, például a gyümölcsökben, édességekben, paradicsomban, paprikában, kovászos kenyérben, joghurtban, ecettel vagy citromlével készített salátákban, valamint a készételekben. Kétséges esetben evés után azonnal öblítsük ki a szánkat, de várjunk a fogmosással.

A Xylit és társai nem károsítják fogainkat?

Az állítólagosan fogbarát édesítők cukor helyett bizonyos édesítőszereket és cukoralkoholokat tartalmaznak, amelyek nem táplálják a szájüregben élő savtermelő baktériumokat.

Csakhogy ezek az anyagok hozzászoktatják ízérzékelésünket az édes ízhez, tehát összességében nem arra ösztönöznek, hogy takarékosan bánjunk a cukorral. Ezen kívül a WHO az édesítőszerekkel kapcsolatban kiadott egy mennyiségi felső korlátot, mivel egyelőre nem bizonyított maradéktalanul, hogy a kérdéses anyagok nagyobb menynyiségben fogyasztva biztonságosak-e. Az édesítőszerekkel készült üdítőitalok ugyan nem tartalmaznak cukrot, de savakat annál inkább, tehát ezek szintén képesek kioldani az ásványi anyagokat a fogzománcból – anélkül, hogy táplálnák a savtermelő baktériumokat.

A cukoralkoholok puffasztó, gázképző hatásúak a bélrendszerben, és hasmenést okoznak. A fogbarát édesítőszerek tehát nem feltétlenül jelentenek valódi alternatívát.

Egy ideje a xylitet, mint fogkímélő édesítőt magasztalják, de ez az anyag sem mentes a többi cukoralkohol már említett káros hatásaitól, és nem tartalmaz semmilyen értékes tápanyagot, ezért csak mértékkel szabad fogyasztani. Kis mennyiségben növényekben is előfordul (karfiol, földieper, málna, nyírfakéreg). Ipari mennyiségben általában a kukoricacsutkából állítják elő. Ráadásul meglehetősen drága édesítőszerről van szó.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

Testünk üzenetei – Fogínysorvadás

A fogak, szilárdságuk okán, a gyökércsakrához tartoznak. Fogínybe ágyazottan helyezkednek el, s a fogíny állapotával…
Mi az, hogy normál testsúly?

Mi az, hogy normál testsúly?

Mai orvosi és közegészségügyi gyakorlatban a testtömegindex (BMI) terjedt el az emberek testsúlyának megítélésére. A…
Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Rákos vagyok – Mit tegyek, hogy meggyógyuljak?

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a természet milyen kincseket tartogat, pl. a rosszindulatú betegségek kezelésében.…
Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

Ha a gyerek rágja a körmét – rossz szokás vagy a stressz jele?

A körömrágás viszonylag gyakori tünet, amely nagyrészt a négyévesnél idősebb gyerekeket érinti, és sokszor lelkileg…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Vastagbél és életminőség

Vastagbél és életminőség

A természetes gyógymódok egyik lényegre törő mondata a következőképpen jellemzi tápcsatornánk utolsó szakaszá­nak jelentőségét: „A…
Minden, amit a sóról tudni kell

Minden, amit a sóról tudni kell

Vajon mindenki tisztában van azzal, hogy naponta 12-20 gramm konyhasót eszik meg? És hogy a…
Intervallumos böjtölés a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében

Intervallumos böjtölés a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében

Mára a cukorbetegség 2-­es típusa az iparosodott országokban népbetegséggé vált. Vannak országok, ahol minden harmadik…
Fogpótlás az allergia hátterében

Fogpótlás az allergia hátterében

Aki életének delén túl van, és nem allergiás, azt gondolhatja, hogy „megúszta”. Az elgondolás téves,…