Melyik potenciál mire való?

A homeopátiás szerek általában alkohollal való higítás vagy tejcukorral való eldörzsölés formájában készülnek. Növényi kiinduló anyagok esetében, amelyeket először folyadékban oldanak fel, ez az úgynevezett őstinktúra is a homeopátiás szerek közé számít. Számos szernél az első hígítási fokozatoknál (D1 = 1:10, D2 = 1:100, D3 = 1:1000) még érezhető a kiinduló anyag szaga vagy íze, például a propolisznál. Ennyit arról, hogy „nincs benne semmi”.

Miért receptköteles sok erős potenciál

Hogy az alacsony potenciálokban milyen erős az anyag, azt bizonyítja az a tény is, hogy számos jól ismert homeopátiás szert (Pulsatilla, Arsen, Mercurius stb.) D3-as hígításig csak orvos írhat fel, mivel meg is mérgezhetnének bárkit! Ezenkívül feljegyeztek a D4-es potenciálú szerekre adott erőteljes allergiás reakciót, ilyenkor a szert többnyire szájon át, nem injekció formájában adták be.

A test saját anyagai közül is sok (például hormonok és egyéb ingerületátvivő anyagok, de ásványi anyagok és nyomelemek is) bizonyos szövetekben vagy folyadékokban olyan hígításban fordulnak elő, amelyek megfelelnek a D4 (1:10.000) vagy D6 (1:1.000.000), sőt a D12 fokozatnak. A hagyományos gyógyszerek egész sorát, például a kortizont is rendkívül hígított változatban alkalmazzák, mégis nagyon hatékony. A „túl kevés van benne” kifejezés tehát meglehetősen relatív.

A homeopátia egyébként nem áll meg a D6-nál vagy a D12-nél. A D23-as fokozatig még mindig megtalálhatók benne a kiinduló anyag maradványai, a még magasabb hígítási fokozatoknál viszont már nem ez a helyzet, talán benne rejlik azonban a kiinduló anyag valamilyen „információja”. A fizikusok kifejlesztettek egy modellt arra nézve, hogyan működhet ez az emlékezeteffektus, és ennek megfelelően miért nem tekinthető a homeopátia automatikusan spirituálisnak.

Milyen potenciálok léteznek egyáltalán?

A legáltalánosabban a D-potenciálokat használják, ezek tízszeres hígítás eredményeként jönnek létre: 1 rész kiinduló anyagot 9 rész alkohollal tízszer jól összeráznak, vagy 9 rész tejcukorral egy órán át dörzsölnek (=D1). Ebből a potenciálból megint 1 részt 9 hígítási résszel kevernek el (=D2). Világszerte léteznek azonban C-potenciálok is, amelyeket százszoros hígítással állítanak elő. Ez utóbbiakat maga Samuel Hahnemann (1755-1843) fejlesztette ki, és sokáig ezeket részesítették előnyben.

LM-potenciálok: előnyben krónikus betegségeknél

Élete vége felé Hahnemann ezen kívül úgynevezett LM-potenciálokat is kifejlesztett (Q-potenciáloknak is hívják őket): egy LM-fokozat összesen 1:50.000 arányú hígítást fog át, amelyhez egy 1:100-as lépést egy 1:500-sal kombinálnak. Az LM-potenciáloknak elsősorban a krónikus betegségek kezelésében vannak meg a maguk előnyei: szinte soha nem okoznak kezdeti rosszabbodást, és a páciens életmódjának bizonyos zavaró elemeit (például a kávéfogyasztást) is tolerálják. Ez azonban inkább a tapasztalt homeopátiás orvosoknak való téma.

Hahnemann kezdetben egyáltalán nem érdeklődött a „potenciál” mint téma iránt, számára csak hígítás volt, és jó okkal: korának orvoslása, amely számos beteget különböző mérgező anyagokkal (például ólommal vagy higannyal) még betegebbé tett, mint eredetileg voltak, éveken át visszatartotta őt attól, hogy orvosként tevékenykedjen. Ekkoriban inkább gyógyszerészeti irodalom fordításából élt. Csak a hasonlósági elv (Simile- princípium) felfedezése után tért vissza az orvosi praxishoz.

Ez az elv úgy hangzik: „A hasonló a hasonlóval gyógyítható” – vagyis az a gyógyszer, amely egészséges tesztszemélynél bizonyos tüneteket vált ki, meggyógyítja azt a beteget, aki hasonló tünetekben szenved. A homeo azt jelenti, hasonló, a pathos pedig szenvedés – innen a magyar neve is: hasonszenvi gyógymód.

A Hahnemann által felfedezett potenciálást sokan használták

Hahnemann most már tisztában volt vele, milyen elv alapján kell kezelnie a betegeit, de ismerte az orvoslásban használatos anyagok mellékhatásait is, ezért próbált meg minél kisebb dózisokat kialakítani. A szokásos dózisnak az egyötödét, egyhetedét, egytizedét rendelte, hogy minél jobban tolerálható legyen. Aztán észrevette, hogy a kevesebb mellékhatás nemritkán jobb hatással járt együtt.

Innen azonban még mindig hosszú út vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy nemcsak hígításra, hanem potenciálásra van szükség. Hahnemann már 1800 körül leírt ugyan egy C3-as előállítást (amely hígításban a D6-nak felelt meg), amely már hihetetlenül távol esett az egytizedes hígítástól. A C-potenciálok előállítását azonban csak 1820 körül fektette írásba, és csak néhány évvel később kezdett el potenciálokról beszélni.

A potenciálást mint gyógyszerészeti eljárást a homeopátia tette magától értetődővé, de ma a spagirikus-alkémikus és az antropozófikus orvoslás ugyanúgy alkalmazza, mint a Schüssler-féle biokémia. A fitoterápia is használ homeopátiás alacsony potenciálokat, hogy kedvezőbb hígítással kevesebb mellékhatással járó hatást érjen el, ha például a kiinduló anyag mérgező növény. Érdekes határeset például az Echinacea, amelyet nemcsak növényi készítményként vagy őstinktúraként, hanem D1, D2 vagy még magasabb potenciál formájában is alkalmaznak, hogy lehetőleg szelíd módon serkentsék az immunrendszer önszabályozását.

Hahnemann éveken át C12 alatti potenciálokkal próbálkozott. A krónikus betegségek című könyvében leírja, tapasztalatai szerint még a C6 is gyakran túl erősen (materiálisan) hat, azaz nem homeopátiás eléggé. Később, az 1820-as években ezen az úton jutott el a C30-hoz, és évekig ennél is maradt.

C30: a klasszikus homeopátia standardpotenciálja

A C30 (vagy C200) ma is a Hahnemann által klasszikusnak nevezett homeopátia standard potenciálja. Ez részben a krónikus betegségek terápiájában hasznos: ilyenkor egy klasszikus séma szerint próbálnak meg a páciens számára megfelelő szert találni, amely az illető lelki aspektusait is figyelembe veszi. Ezt jellemzően először C30 formájában adják, majd várnak körülbelül egy hónapot. Esetleg megismétlik a C30-at, ha a terapeuta úgy ítéli meg, ez a megfelelő szer, amelynek hatékonysága bebizonyosodott. Vagy C200-ra vagy C1000-re váltanak, és újra hosszabb megfigyelési időszak következik. Itt többé-kevésbé az a felfogás érvényesül, hogy minél magasabb a potenciál, annál mélyrehatóbb a hatás.

Mi következik ebből az akut bántalmak és betegségek mindennapos kezelésére nézve? Az alapszabály úgy hangzik: az alacsony potenciálok inkább testi szinten és helyileg hatnak, míg a magas potenciálok inkább lelki-szellemi szinten és az egész emberre. Számos klasszikus homeopata azt az igényt képviseli, hogy mindig az egész embert kell kezelni, ezért akut esetekben C30-hoz vagy C200-hoz nyúlnak. Mások ezzel szemben a magas potenciálokat a krónikus betegségek kezelésére tartják fenn, és az akut betegségeket D12-vel gyógyítják.

Az alacsony potenciálok alkalmazása inkább az indikációtól függ

Sok terapeuta, de laikusok is hajlamosak az akut esetekben „csak” testi szinten gyógyítani. Maga az „indikáció szerint” jellegű gyógyszerleírás is, azaz amikor az ember a testi tünetre és kevés egyéni jelre koncentrál egy szer kiválasztásakor, gyakran vezet az alacsonyabb potenciálok (D6, D12) alkalmazásához.

A D12 (amely megfelel a C6-nak) részben közepes potenciálnak minősíthető. Sok szernél azonban, amelynek a kiinduló anyaga méreg (például higany vagy arzén), a D8 a legalacsonyabb potenciál, amely egészen biztosan kizárja a mérgezésveszélyt. Mivel azonban a D8-potenciálok nem nagyon használatosak, ezeket a szereket gyakran D12-ben alkalmazzák, és ilyen értelemben alacsony potenciálként.

Számos szempont és tapasztalat létezik. Ezek közé tartozik, hogy bizonyos szereknek nyilvánvalóan megvan a maguk optimális potenciálja, amely némelyiknél lehet a C30, másoknál a D12. Ezek a tapasztalati értékek visszatürköződnek a tapasztalt homeopaták eltérő javaslataiban.

A tapasztalati értékekhez tartozik az a tény is, hogy bizonyos szerek alacsony potenciálban nagyon hatékonyak, például az Okoubaka D2 bélfertőzéseknél, utazási hasmenésnél, de az antibiotikumszedés okozta bélkellemetlenségeknél is. Nyilvánvaló, hogy ilyen esetben sokkal inkább anyagi, mint finomanyagi hatásról van szó. Az Echinaceával kapcsolatban már említettünk egy hasonló esetet, de megemlíthető még a Cactus D3 is, amely angina pectoris esetén válik be. Természetesen szívroham esetén ne magunk kísérletezzük a gyógyítással!

Ha a homeopátia csak elnyomja a betegséget

De vajon homeopátia-e még a D2, a D3 vagy a D4? Ez a kérdés se nem költői, se nem elméleti, hanem vonatkozik az alacsony potenciálok egész, nagyon indikációfüggő alkalmazására, legalább D6-ig – és a komplex homeopátia legnagyobb részére, mivel a komplex szerek gyakran alacsony potenciálokból állnak. Arról van szó, hogy vajon ezek a szerek „csak” elnyomják-e a betegséget, vagy képessé teszik a szervezetet arra, hogy maga győzze le a betegséget.

Késői munkásságában Hahnemann egyértelműen megállapította: ha egy alacsony potenciál hat, akkor allopatikusan hat. Az allopatikus gyógyszerek elnyomják a betegséget vagy tüneteit, amely gyakran rontja a betegség képét. Tipikus példa erre a székrekedéses beteg, aki hashajtót szed, ami előbb-utóbb rontja a székrekedés állapotát.

Az alacsony potenciáloknál fennáll egy bizonyos valószínűsége annak, hogy a szer nem az élet- vagy öngyógyító erőt serkenti, hanem erőteljes anyagi összetevői révén tartósan elnyomja a betegséget. Ezt követően a tünetek végül is visszatérnek. A terapeuta gyakran tapasztalja, hogy a megfázás vagy torokfájás elleni bevált komplex szer időben eltolja a betegséget: először segít, utána viszont egy hét elteltével a megfázás megint visszatér.

Az öngyógyító erők tehermentesítése legitim terápia lehet

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alacsony potenciálok mindig elnyomó módon  hatnak. Ezen kívül egy „csak” elnyomó hatású szer is gyakorta hatásos lehet: átmenetileg tehermentesíti a szervezet öngyógyító erejét egy olyan pillanatban, amikor azt éppen túlterhelik a különféle problémák. És ha az öngyógyító erők jobb állapotba kerülnek, akkor nem is szükségszerű a betegség kiújulása. A beteg így értékes napokat nyer hétközben, és nem kell mulasztania a munkahelyén, miközben a hétvégén majd szépen ágyba fekszik, és összegyűjti az erejét.

Ennek ellenére az „elnyomás” problematikáját sem a terapeutának, sem a segítő szándékú laikusnak nem szabad figyelmen kívül hagynia! Aki például orrüreggyulladás esetén Cinnabaris D4 tablettát szed, tíz darabot egy nap, ezzel eléri a D3-at. Ezt a szert azonban D3-ig mérgezésveszély miatt csak felírásra lehet kiváltani, mivel piros higanyszulfid van benne. Ugyanez vonatkozik a Mercuriusra (higany), amely sikerrel alkalmazható torokfájás és egyéb nyálkahártyagyulladások (orrüreg) esetén. D6-ban – vagy az alatt – rendelve azonban említésre méltó mennyiségű (bár milliomodnyi részű, de mégiscsak ott lévő) anyagi összetevőt tartalmaz.

Kevésbé kockázatos szereknél is meg kell gondolni, mit akarunk elérni tulajdonképpen a homeopátiás szerrel. Ez fokozottan vonatkozik a krónikus betegségekre. Vegyük az ekcéma példáját: a hagyományos orvoslás ezt a bőrbajt kortizonnal nyomja el, és ezzel a betegséget esetleg befelé tolja (asztma). Egyértelműen kevésbé problematikus, de mégiscsak kérdéses az a pszeudo-homeopatikus kísérlet, amely az ekcémát olyan homeopatikus „ekcémaszerek” alacsony potenciálú alkalmazásával, mint a Graphites vagy Viola tartósan megkísérli elnyomni.

A homeopátia tulajdonképpen arról szól, hogy „az egyéni tünetek összességét” megszünteti és értékeli – elsősorban azokat az „egyedi” tüneteket, amelyek a kezelendő bántalom keretében lépnek fel. A bizonyos tudást, tapasztalatot, időt és körültekintést igénylő Hahnemann-féle módszerek, illetve a hagyományos orvoslás durvább eljárásai között vannak még egyéb szelíd eljárások is. Idetartozik a D12-ig terjedő homeopátiás szerek inkább indikációs vonatkozású alkalmazása, legyen szó bár egykomponensű vagy komplex szerekről. A velük elért sikerek csak megnövelték a páciensek érdeklődését a homeopátia iránt, még azok esetében is, akik korábban azt állították, „nem hisznek benne”, mert „nincs benne semmi”. Hogy mégiscsak van benne valami, arra nem árt, ha a módszert alkalmazó terapeuták és laikusok alkalomadtán felhívják a figyelmet.

Útipatika

Az útipatika jó lehetőséget biztosít arra, hogy közkézen forgó szereket kipróbáljunk, tapasztalatokat gyűjtsünk, és utazás közben is hozzájussunk a megfelelő készítményhez.A laikusok vagy a kezdő terapeuta számára nem könnyű feladat összeállítani a homeopatikus szerekból álló gyógyszertárat: milyen szert? És milyen potenciált? Az útipatika jó kezdő megoldást jelent. Ezeket akár készen is megvásárolhatjuk. A kis táskában 24-től 60-féle szerig terjedhet a kínálat. Ez megoldja a potenciál kérdését is: sok szer D6 formában található meg benne, a nehézfém-jellegű mérgekből készült szerek (például Mercurius) D12-ben, az alacsony potenciálban leghatékonyabb szerek D2-ben vagy D3-ban (Okoubaka). Tetszés szerint C30-potenciálokból álló házipatikát is beszerezhetünk.

Potenciál, dózis, adagolás – mit jelent a„mennyi”?

Potenciál: egyfelől a kiinduló anyag hígítására utal, másfelől a klasszikus homeopátia felfogása szerint azt a megemelkedett potenciált jelenti, amely öngyógyításra motiválja a szervezet életerejét. Többek között azzal hozzák összefüggésbe, hogy minden egyes hígításnál összerázás vagy intenzív eldörzsölés is történik. Dózis: a dózis kifejezést a homeopátiában néha összekeverik a potenciállal. Maga Hahnemann is sokáig szinonímaként használta a két szót, ami érthető is, ha meggondoljuk, hogy a hagyományos, durva anyagú orvosságokhoz képest a potenciált, azaz hígított gyógyszer dózisában lényegesen csekélyebb. Ha azonban megkülönböztetjük a potenciált és a dózist, akkor ez utóbbit az „adagolás” értelemben használjuk. Adagolás: azt jelenti, hány golyócskát (globuli) vagy cseppet adunk egy adott szerből. Alacsony és közepes potenciálok esetén (D4, D6, D12) általában 5 golyócskát vagy 5-10 cseppet írnak elő, magas potenciálok esetén (C30, C200, C1000) az anyagi vonatkozás teljesen mellékes, így elegendő 1 vagy 5 globuli adása. Ismétlés: ha a javulás tartós, nem kell megismételni a szer adagolását, ami azt jelenti, hogy krónikus esetekben a szer hatásának beállása heteket vehet igénybe (ez magas potenciálokra vonatkozik), akut esetekben azonban egy szer hatása néhány óra alatt alábbhagy. Roszszabbodó vagy nem javuló állapot esetén a szer megismételhető, ha azonban a tünetek megváltoznak, új szert kell választani.