Vér a vizeletben
A vizeletben megjelenő vér hátterében sokféle ok állhat, ezek többé-kevésbé súlyos betegségek. Éppen ezért mindig tisztázni kell a jelenség hátterét. Szerencsére az esetek többségében a diagnosztika egyszerű, másfelől nem minden, a tankönyvekben szerepelő kórok igazolódik a gyakorlatban.
A vizeletben különféle módon jelenhet meg vér. A szabad szemmel látható vért makrohematúriának nevezzük, ilyenkor a vizelet piszkos-piros, mint a húslé. A pusztán „pirosas” szín hátterében inkább étkezési okok állnak, például sok cékla fogyasztása. A pirosas narancssárga vizelet a rebarbara- vagy a szennatartalmú hashajtók után jelentkezik. A sörbarna színű vizelet ellenben a bilirubin nevű epefesték jelenlétét jelzi, és epe-, illetve májbetegségre utal. Vagy pangásra az epeutakban, vagy a májban zajló betegségre, aminek következtében epefesték jut a vérbe, innen pedig a vizeletbe.
Az alapbetegség felismerését segíti az a tény is, hogy a vizeletürítés mely fázisában jelenik meg a vér a vizeletben. Ha a vizelés kezdetén, akkor a húgycsőben zajló folyamatra kell gondolnunk. Általában ilyenkor gyulladásos, irritációval járó folyamatok zajlanak a húgycsőben (urethritis). Ha a vizelés teljes ideje alatt ürül vér, az inkább a vese érintettségét jelzi. Ilyenkor is a gyulladás a leggyakoribb ok, de előfordulhat daganat is (hypernephroma).
Ha a vér csak a vizelés vége felé jelenik meg, a húgyhólyag érintettsége a legvalószínűbb. Ha a páciensnek nincsenek egyéb panaszai (fájdalom, égő, csípő érzés), akkor többnyire daganatgyanús (hólyagpapillóma) az eset. Ezeket korábban jóindulatúnak tartották, mára ez a felfogás változott, a papillómát rosszindulatúnak tartják, és műtéti úton eltávolítják.
A heves, akut hólyaghurut is okozhat véres vizeletet. A páciensek ilyenkor a hurutra jellemző panaszokról számolnak be: égő érzés a húgyhólyagnál, állandó vizelési inger és húzó érzés az alhasban. A betegséget konzekvensen kezelni kell, hogy elkerüljük a kórokozók felvándorlását a vesékbe. A terápia ilyenkor nem nélkülözheti az antibiotikumokat.
A vér azonban gyakran szabad szemmel nem látható a vizeletben, hanem valamilyen rutinvizsgálat során fedezik fel. Az ilyen kismértékű vérzést mikrohematúriának nevezzük. Különösen az első ilyen esetben nagyon alaposan ki kell vizsgálni a lehetséges okokat. Mikrohematúria esetén nem lehet megállapítani, hogy a vizeletsugár elején, végén vagy egész ideje alatt ürül-e vér. Tankönyv szerint a vizeletben megjelenő vér, mennyiségétől függetlenül, általában kőre (a vesében, a hólyagban vagy a húgyvezetékben), fertőzésre, krónikus vesebetegségre, mérgezésre vagy – igaz, ritka esetekben – vakbélgyulladásra utal. Nőknél szóba jöhet petefészek-gyulladás is.
Gyakran a vérvizsgálat és az ultrahangos vizsgálatok sem találnak további eltérést. Különösen az igen kis mennyiségű vér (50-100 vörösvértest/mikroliter) jelenléte, panaszok hiányában, általában inkább csak a vesében található apró hajszálérgomolyagok falának átlagosnál erősebb áteresztőképességét jelzik – ami kialakulhatott egy korábbi vesegyulladáskor. A vér alvadását gátló gyógyszerek, a magas láz, más területen zajló fertőzések, az intenzív fizikai terhelés (pl. egy maratoni táv lefutása) szintén okozhat ilyen mikroszkopikus vérzést.
Aranyrutával támogathatjuk a veseműködést
Az esetek túlnyomó többségében a mikrohematúria nem jár súlyosabb következményekkel. Természetgyógyászati szempontból azonban érdemes a vesék működését támogatni, például aranyrutával (solidago), méghozzá homeopátiás formában, D4-es hígításban (3×1 tabletta/nap) vagy fitoterápiás készítményekkel.
A tény, miszerint a vizeletben lehet szabad szemmel láthatatlan mennyiségű vér, amit nem kísér semmiféle panasz, rámutat, hogy a vizelet egyszerű, gyors, tesztcsíkkal történő vizsgálatát érdemes rutinszerűen elvégezni, hogy nehogy figyelmen kívül hagyjuk valamilyen komoly betegség kezdeti, „néma” jelzéseit.
Különös figyelmet kell fordítani a férfiaknál jelentkező vérre a vizeletben, főképp 50 év felett, mivel ez a lelet náluk mindenképp daganatgyanús. A húgyhólyag rákos daganata férfiaknál viszonylag gyakori. Nemzetközi adatok szerint az összes regisztrált daganat 6%-a hólyagrák. A figyelmeztető jelek közé sorolható a vérzés mellett a vizelés közben jelentkező fájdalom. Ha az egyéb veseparaméterek, mint például a kreatinin, kálium, karbamid nem mutatnak eltérést, érdemes elvégezni a hólyagtükrözést – bármennyire kellemetlen is. Ezzel a helyzet tisztázása érdekében a hólyagot közvetlen közelről lehet szemügyre venni.
Vérvizsgálattal tovább pontosítható a diagnózis
A diagnózis érdekében gyakran a vér laboratóriumi vizsgálata is szükséges. A klasszikusnak tekinthető gyulladásos paraméterek, mint a vérsüllyedés és a CRP (C-reaktív protein) fontos jelzői, hogy súlyos fertőzés, tehát gyulladás áll a tünetek mögött. Ezt egészíti ki a fehér- és vörösvérsejtek számának vizsgálata, valamint a vér kreatinintartalmának mérése. Utóbbi a vese szűrőképességét jelzi; ha értéke a vérben a normálisnál magasabb, a vese nem képes szűrő feladatát maradéktalanul ellátni. A veseelégtelenség rosszabbodásával megemelkedik a kálium és a karbamid szintje is a vérben.
Az egyszerű tesztcsíkok is sok mindent elárulnak
Az egészséges vizeletben, a vérhez hasonlóan, a fehérjéknek sincs semmi keresnivalójuk – még akkor sem, ha nyomokban kimutatva a normális veseműködés variációjának fogadják el. A fehérjéket is könnyűszerrel ki lehet mutatni egyszerű, gyógyszertárban kapható tesztcsíkkal. Ha folyamatosan legalább 100 mg/dl vagy ennél több fehérje mutatható ki a vizeletben, feltétlenül további kivizsgálás szükséges. A háttérben állhat akut gyulladás vagy krónikus vesebetegség, például glomerulonephritis. Főképp cukorbetegség esetében ajánlott a vizeletet rendszeresen fehérjére vizsgálni, hogy a diabétesz szövődményeként létrejövő vesebetegséget már korai stádiumban felismerjük.
A modern tesztcsíkok további hasznos paraméterek jelzésével segíthetik a diagnózist:
• A nitritek jelenlétének jelzése például baktériumfertőzésre utalhat.
• A megnövekedett bilirubin jelezheti a máj érintettségét, azonban csak akkor kell vele törődni, ha a vizelet is barnás színűre változik.
• A fehérvérsejtek (leukociták) jelezhetnek bakteriális fertőzést. Előfordulhat azonban, hogy a fehérvérsejtek száma megemelkedik anélkül, hogy ezt baktériumok okoznák. Ilyenkor „steril leukocitózisról” beszélünk. Ennek oka lehet mechanikus irritáció vagy irritált hólyaghurut, esetleg gombafertőzés, legrosszabb esetben pedig daganat.
A tesztcsík néhány perc alatt megmutatja, van-e valamilyen baj az elvezető húgyutakban. A csíkon minden egyes sáv más-más paraméter jelzésére szolgál, például láthatatlan vér vagy fehérje kimutatására. A sáv elszíneződéséből lehet látni, hogy az adott lelet pozitív-e
A tesztcsíkkal kapott lelet az orvost az előzetes eligazodásban segíti, a vizsgálódást adott esetben tovább kell finomítani a vizelet mikroszkópos vizsgálatával, esetleg tenyésztéssel. Utóbbi a kórokozó pontos azonosítását szolgálja, valamint annak megállapítását, milyen antibiotikumok jöhetnek szóba a kezelés érdekében.
A laborparaméterek mellett a vizelet kinézete is ad némi támpontot a diagnózishoz. Az egészséges reggeli vizelet általában citrom- vagy borostyánsárga. Sok folyadék fogyasztása következtében a vizelet színe világosabb, akár teljesen színtelen is lehet. Ha kevesebb folyadékot iszik valaki, vagy egyéb módon veszít vizet a szervezete, például hasmenés vagy izzadás formájában, a vizelet nagyon sűrűvé válik, és a színe sötétsárgára változik. A vizelet színét befolyásolják az ételekkel felvett „urokróm” anyagok is. Ezek közül a hús festi meg leginkább a vizeletet, a vegetáriánus étrend sokkal kevésbé. A vizelet pH-értéke is fontos szerepet játszik a vizelet színének alakulásában – a savas vizelet általában sötétebb színű, mint a lúgos kémhatású.
Ha a vizelet zavarossá válik – a vizeletben látható vérhez hasonlóan – az érintettek nagyon megijednek. A zavarosság oka többnyire a nagyobb mennyiségű sók, azaz a húgysav sóinak jelenléte.
Arcdiagnózis: az ödémás és sápadt bőr árulkodó
A húgyutak és a krónikus vesebetegségek külső jele lehet a sápadt vagy szürkés arcszín, valamint az alsó szemhéj duzzanata, de hosszabb távon a vérszegénység is jelezhet vesebetegséget. Különösen akkor, ha a vashiány, a B12-hiány vagy a folsavhiány nem igazolható, mindig gondolni kell vesebetegségre is. A vese termeli ugyanis az eritropoetin nevű hormont, ami a csontvelőt stimulálja vérképzésre. Ha a vesebaj miatt ez a hormon nem termelődik, leáll a vörösvértestek termelődése is.
A diagnózist a képalkotó eljárások is segítik
A vese állapotának további tisztázását teszi lehetővé az ultrahanggal végzett vizsgálat. Segítségével megítélhető a vese mérete és struktúrája, felismerhetők a vesemedencénél kialakult esetleges pangások, a vesekövek és a daganatok is. A beteg állapotától függően szükség lehet egyéb képalkotó eljárások, például CT elvégzésére is. A kezelés minden esetben a leletektől, pontosabban az ezek alapján felállított diagnózistól függ. Tájékozódásul a húgyhólyag is vizsgálható ultrahanggal, például a reziduális vizelet mennyiségének megállapítására. Ez az a vizeletmennyiség, ami a hólyagban vizeletürítés után visszamarad. Ha a mennyisége a normálisnál nagyobb, könnyen elszaporodhatnak benne a kórokozók, ami gyulladáshoz vezet.
Mint minden más szerv esetében, itt is előfordulhat, hogy a vizsgálatokkal nem található súlyos betegség, elváltozás, vagy azért, mert az elváltozás még túlságosan „diszkrét”, vagy azért, mert a panasz hátterében nem szervi elváltozás, hanem funkciózavar áll. A természetes gyógymódok híve természetesen teljesen más természetű betegségek, például reuma vagy allergia esetén is segítségül hívja a vese méregtelenítőképességét, hogy ezzel tehermentesítse a beteg szervezetet.