gyógyulás
Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!
A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
Indul a program, ahol a gyerekek a túléléshez kapnak valódi tudást
Vályogházat építenek, traktort szerelnek és gombát vizsgálnak az Életrevaló Gyerekmegőrző Völgyben.
Gyógyulás az illatok segítségével
Az aromaterápiában jártas személyek számára magától értetődik, hogy létezik gyógyulás szaglás révén is.
Egészségről, betegségről – gyógyulás kicsit másképp
Kétféle harmónia munkálkodik bennünk, mint két egymás felé forgó, egymásba olvadó kerék. Az egyik kereket sejtjeink, szöveteink, szerveink biokémiai fiziológiás folyamatai alkotják, míg a másik…
A lényeg bennünk rejlik – Gondolatok a gyógyításról és a gyógyulásról
Mindenkinek elemi érdeke és szíve joga, hogy egészséges legyen. Ennek az állapotnak a fenntartása, illetve visszanyerése életünk egyik központi célja, egyúttal fejlődésünk és önnevelésünk egyik…
Szepes Mária – Az apáca és az utcalány
Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és síbajnokkal, olimpiai ezüstérmessel 1930. december 24-én kötött házasságot (56 évet…
Hol a gyógyulás mostanában?
Az asszony tele van panasszal. Először anyagi gondjait sorolja: elárverezik fejük fölül a lakást, duplájára dagadt a hitel, kölcsönből fizették a kölcsönt, tiltják a fizetést…
Daganatos betegségek
Ha egy embernél a diagnózis minden kétséget kizáróan daganatos betegséget állapít meg, azonnal kétségbeesik. Joggal, hiszen a ráknak félelmetes a híre! Sajnos ezzel a betegséggel…