Daganatos betegségek
A daganatos betegségek a legagresszívebbek, lelki hátterükben az áll, hogy a beteg belső agresszivitásának kiélése nem elegendő. Nem akar foglalkozni a saját belső problémáival, inkább a külvilágban keres valamilyen „jótétre” váró feladatot. Ő a többiek szemében az áldott jó ember, aki még a légynek sem tud ártani! A sors miért pont őt sújtja ezzel a szörnyű bajjal? Azt hiszi, hogy nem kell a saját gondjaival törődnie, hiszen a másokéval foglalkozik, azokat megoldja. Sajnos a betegség a létezhető legdurvábban figyelmezteti erre a hatalmas tévedésére. A fő kiváltó ok azonban az, hogy nem érti meg, nem hajlandó szükséges feladatként felfogni: neki is szüksége van arra a gondoskodásra, amelyet másoknak, szeretteinek ad! A rákos sejtek tulajdonképpen „csak” figyelmeztetni kívánják „gazdájukat” (sajátságos nyelvezetükkel), hogy úgy oldják meg a kialakult konfliktust, hogy nekik is jó legyen, rájuk is fordítson megfelelő figyelmet és gondoskodjon róluk is!
A rák nem gyógyíthatatlan betegség! Gyógyítható! Ki lehet belőle gyógyulni! Megvan a gyógyulás lehetősége!
Mivel „alattomos”, sokáig megbúvó betegségről van szó, lelki tünetei is igen összetettek és sok, de leginkább őszinte önvizsgálatra van szükség!
A daganatos betegségek esetén mik a legfontosabb teendők?

Az első és legfontosabb lépés az erőnléti állapottól függő, szakember által ellenőrzött böjt, majd táplálkozásában térjen át a szigorúan vegetáriánus étkezésre, ezen belül minél nagyobb mértékben a nyers táplálkozásra, mivel csak a nyers táplálékban van meg a szervezet egészséges sejtkommunikációjához szükséges bioinformáció. Naponta fogyasszon sok természetes vitamint tartalmazó gyümölcsöket, zöldségféléket – elsősorban nyersen, és lehetőleg biotermelésből származót. Ez a táplálkozási terápia lényege! A második feladat az, hogy teljesen hagyja ki örökre az ún. élvezeti szereket. Ezek a cukor, a kávé, a fekete tea, az alkoholtartalmú italok, a szénsavas üdítőitalok, a kólák, a cigaretta (a környezete se dohányozzon!), a kakaó, a csokoládé, a csipszek.
Óvakodjon minden olyan élelmiszertől, amelyek túl finomítottak (tehát savasítanak) és teli vannak adalékanyagokkal, vegyszerekkel, amik nagyon leterhelik az immunrendszert. Különlegesen rossz hatással vannak rá a tartósítószerek.
Kerülje a napi egynél többszöri főtt étel fogyasztását, mivel ez is erősen savasítja a szervezetet. Ugyanilyen lényeges eleme a táplálkozásnak a napi legalább 2-2,5 liter tiszta, szénsavmentes ivóvíz elfogyasztása. Mozogjon naponta legalább 40 percet úgy, hogy a pulzusa legalább 110-es legyen. Figyeljen az izomszövetek jó vérellátására, végezzen jógalégzéseket. Sokat segíthet a párhuzamosan alkalmazott KQN fürdő- és ivóvízkúra, amely oxigénnel látja el a fuldokló sejteket, és felpezsdíti a perifériális keringést. A táplálékkiegészítők közül javasolt a következőket tartalmazók fogyasztása: C-vitamin, Aloe vera, antioxidáns, bioflavonoid, cápaporc, Noni, Coenzym Q10 és az összetett készítmények. A gyógynövények közül a méregtelenítést elősegítik a fitotékákban beszerezhető méregtelenítő (detoxi) teák, ill. a májvédő teák és a veseteák közül valamelyik, a használati utasításnak megfelelően kúraszerűen! A daganatos betegségek gyógyításában jó eredményt mutat a Cod tea fogyasztása. A biorezonanciás kezeléseket a komplex terápia részeként kell alkalmazni. A sorozatban már többször említett Lenyo Lux külső és a Mobile CellCom belső saját EM-jelet alkalmazó kezelőkészülékekkel elérhető az elsődlegesen fontos immunrendszer összetett kezelése. Hozzátartozik a terápiához a nyirokrendszer, a máj, a betegség által érintett belső szerv(ek) kezelése és a sav/bázis egyensúly helyreállítása is. Lehetőség van a szervekhez tartozó meridiánok, valamint csakrák kezelésére vagy az öt elem tan elvei szerinti elemterápia alkalmazására. Létezik speciálisan, a daganatos sejtek kezelésére kifejlesztett program, ami a beteg belső, saját jeleivel modulálható, így teljesen személyre szabott. Ezek között olyan is van, amely akkor is alkalmazható, ha a beteg citosztatikumot kapott. Ha erős a pszichés faktor, akkor a „belső békét” helyreállító, a lazító, relaxáló vagy az idegrendszer működését harmonizáló programok lefuttatása ajánlott. (x)
Foto: Shutterstock