Rákmegelőzés Cluster-medicinával
Ha már kialakult a rosszindulatú daganat, a gyógyítás már sokkal nehezebb ügy, mint a megelőzés. Kézenfekvő tehát, hogy leginkább a megelőzésre és a korai felismerésre kell helyezni a hangsúlyt. Prof. Ulrich-Jürgen Heinz, a Cluster-medicina atyja, fontosnak tartotta a rák korai (hónapokkal, akár évekkel a betegség kitörése előtti) felismerését. Édesapja rákban halt meg, és ő úgy gondolta, lehetetlen, hogy már embert tudunk küldeni a Holdra, ugyanakkor képtelenek vagyunk időben diagnosztizálni a rákot! Éveken át kutatott olyan, érzékeny diagnosztikai eljárás után, amelynek segítségével a rákos folyamatot időben fel lehet ismerni, és el lehet hárítani a betegség elhatalmasodását.
Ma már tudjuk, hogy a rák több lépésben fejlődik ki. A legtöbb rákos sejt a sejtekben lezajló mutációk, illetve ezen kívül még számos egyéb tényező eredményeként alakul ki. Utóbbi tényezők közé sorolható többek között az öregedés, a nem, az immunrendszer állapota, az anyagcsere állapota, az egyén táplálkozási szokásai, a lelki alkat, az életkörülmények és a környezeti hatások. E paraméterek közül többet is képesek vagyunk befolyásolni, módosítani, csak fel kell ismerni egyéni gyengeségeinket, és azokat időben korrigálni kell.
Külső és belső kockázati tényezők
A testi szintű kockázati tényezők közé sorolhatók az idült gyulladások (ún. csendes gyulladások, silent inflammations), toxinok (pl. glifozát, nehézfémek stb.), fel nem ismert fogászati gócok, idült vírusfertőzések, tartósan fennálló étrendi hibák és anyagcserezavarok, amelyek megzavarják a mitokondriumok működését (mitochondriopathia).
A pszichés tényezők között megemlítendők a traumák, a szorongás, a félelem, az állandó idegfeszültség, a pszichés terhelés és az agy elárasztása, túlterhelése ingerekkel (pl. tv és internet).
Az életmódbeli tényezők között szerepel a mozgáshiányos életmód (és az abból eredő szöveti oxigénhiány), a helytelen táplálkozási szokások, a túlsúly, a dohányzás és az alkoholfogyasztás.
Mindezekhez társulnak a különféle környezeti kockázatok, pl. az elektroszmog, mobiltelefonok, radarhullámok, ionizáló sugárzás és természetes radongáz, valamint a természetes és mesterséges UV-sugárzás. Ha az egyén időben közbelép, a rákmegelőző állapot még visszafejlődhet, és nem alakul ki az életet fenyegető rákbetegség.

A rák kialakulásának lehetséges előstádiumai
| Káros tényezők kritikus szintje | 70 |
| Sejtosztódási ráta | 49 |
| Gyulladások | 45 |
| Daganatsejtek szaporodása | 35 |
| Immunsejtek szaporodása | 29 |
Az alábbi állapotok különösen gyakran előzik meg a rákbetegséget:
- 1. A szervezet energiaszintjének csökkenése.
- 2. Az immunrendszer legyengülése.
- 3. Toxinok és gyulladások által túlterhelt anyagcsere.
A szervezet energiaszintjének csökkenése: A rák kialakulásához vezető út első állomása, hogy szervezetünk legyengül, kifárad. Az állandó energiahiány erőtlenséghez, merevséghez, a szervfunkciók gyengüléséhez és pszichés motivációhiányhoz vezet. Az energiahiány megnyilvánulhat általános fáradtság formájában, de korlátozódhat akár csak egy-egy szervre is.
Az immunrendszer legyengülése: A második fontos jelenség az immunrendszer gyengesége. Immunrendszerünk elsődleges feladata, hogy szervezetünket megvédje a különféle kórokozóktól, valamint az elfajult sejtektől, pl. ráksejtektől. Ez a szervezet túlélésének egyik legfontosabb kritériuma. Az immunrendszer szorosan együttműködik az idegrendszerrel, a két rendszer állandó kölcsönhatásban van egymással. Ha valami túlterheli az idegrendszert (pl. stressz), azt óhatatlanul megszenvedi az immunrendszer is. Működése kevésbé hatékony, és egy idő után képtelen lesz ellátni feladatait. Jegyezzük meg: Az állandósult idegfeszültség tartósan gyengíti immunrendszerünket, ezt számtalan kutatás eredménye bizonyítja.
Toxinok és gyulladások által túlterhelt anyagcsere: Az anyagcserére jelentős terhelést rónak a különféle toxinok, méreganyagok, valamint a gyulladások.
A toxinok jelentős kóroki tényezői lehetnek a ráknak. Ezek olyan, káros anyagok, amelyek általában a környezetből származnak, de termelődhetnek a szervezetben is. Akkor okoznak gondot, ha anyagcserénk képtelen ezeket semlegesíteni és időben kiüríteni. A kiválasztás és kiürítés képtelenségének egyik leggyakoribb és legegyszerűbb oka, hogy nem iszunk elegendő folyadékot. Ha a toxinok testünkben maradnak, különböző szervekben és szövetekben rakódnak le. Ennek hatására a kelleténél gyorsabban öregszünk, illetve a legkülönfélébb betegségek alakulnak ki.
Az idült gyulladások is óriási terhet jelentenek
Ilyen, krónikus gyulladás kialakulhat egy nem tökéletesen kigyógyult fertőzés nyomán, a bélrendszert érő toxikus anyagok hatására, és a gyakran némán lappangó fogászati gócokban. Éveken át alattomosan zajló, néma gyulladások nélkül gyakorlatilag nem alakul ki rákbetegség.
Egy 40 éves asszony a lábfején elszaporodó szemölcsök miatt kereste fel orvosát. A szemölcsök (különösen a lábfejen és kézen megjelenő szemölcsök) a természetgyógyászat értelmezésében azt jelzik, hogy az idegrendszer igyekszik méregteleníteni a szervezetet. Emellett az anamnézisből az is kiderült, hogy a hölgy mindkét szülője középkorúan rákban hunyt el, ami egyértelműen örökletes hajlamra utal. Az első Cluster-analízis alapján megállapítható volt, hogy a páciensnél még nem alakult ki rákos folyamat, de agyvelőjének anyagcseréje egyértelműen ebbe az irányba tendált. Testét jelentős toxinterhelés érte (főként glifozát), sejtjei nem tudtak kellő mértékben méregteleníteni, és cukoranyagcseréje sem volt tökéletes (inzulinrezisztencia alakult ki). Világos volt, hogy mindemellett hajlamos is volt a rákra. Körülbelül öt Cluster-analízist, illetve megfelelő terápiát kellett alkalmazni, mire kikerült a veszélyzónából. A kezelést egy személyre szabott Cluster-spray-vel, egy hangclusterrel, valamint étrendi kiegészítőkkel végezték. A hölgy a biztonság kedvéért kétévente megelőző terápián vesz részt, hogy ne jusson ismét a prekancerózis állapotába.
Cluster-analízis a gyakrolatban
A Cluster-terápiával foglalkozó orvos praxisában egy 63 éves férfi jelentkezett, akinek vastagbélrákját kemoterápiával kezelték, illetve ezzel egy időben több Covid elleni védőoltást is kapott. Körülbelül egy éve állandóan fáradtnak, kimerültnek érzi magát, a legkisebb fizikai terhelésre légzési panaszai is vannak, ugyanakkor alvászavarban is szenved. Kezdetben sem a páciens, sem az orvos nem tudta megmondani, mi okozza a panaszokat. Vajon nem sikerült kikezelni a rákból, vagy a kemoterápia, esetleg az oltás, vagy talán ezek együttesen idézték elő a panaszokat?
Az első Cluster-analízis egyértelműen immunológiai gyengeséget (a természetes ölősejtek, valamint az immunglobulin G állapota külön megjelent az analízis során), energiahiányt, toxinterhelést (többek között alumínium, oltóanyagok, gyógyszerek és kemoterápiás szerek maradványai), illetve, egy eladdig fel nem fedezett, a felső fogsorban elhelyezkedő fogászati gócot jelzett. Ezen kívül bizonyos mértékig intoleráns volt a gluténnel és a tejtermékekkel szemben – ezek szintén gyulladáskeltő potenciállal bírnak, főként a tápcsatornában.
A cluster-spray szedése már néhány hét múlva szubjektívan érezhető javuláshoz vezetett, a páciens jobban meg tudott birkózni a hétköznapi feladatokkal. Légszomja és alvása is sokat javult, bár ehhez néhány hónap folyamatos kezelés kellett.
Sajnos nem volt képes teljesen lemondani a gluténtartalmú élelmiszerekről és a tejtermékekről, de legalább csökkentette ezek mennyiségét. A fogászati kezelés még hátra van.
Legutolsó analízise alapján már kikerült a veszélyzónából, bár alighanem szükség lesz még további analízisekre és kezelésre, mire állapota stabilizálódik. Jelenleg élvezi visszanyert életerejét és panaszmentességét.
Forrás: Raum&Zeit
A szerző: Kerstin Hamo, 1971-ben született, német természetgyógyász hölgy, aki 2013 óta saját praxisában dolgozik, Landshut közelében. Alkalmazott módszerei: klasszikus homeopátia, Cluster-medicina, hipnoterápia, kineziológia és kvantumgyógyászat.
Főkép: Adobe Stock