Sajátvér-terápia az öngyógyításban

tgymagazin.hu
#allergia #immunrendszer #neurodermatitisz #öngyógyítás #sajátvér-terápia
A hagyományos kínai orvoslásban (hko) a vért másképp definiálják, mint a modern nyugati medicinában. Szerintük a vér a testet és a szellemet egyaránt táplálja, számtalan információt hordoz az emberről, és nem más, mint szellemünk materiális megjelenése.

A vért a szív kormányozza, ami a szemekben tükröződik – tanítják a kínaiak. Éppen ezért a vér elemzése a szem figyelmes vizsgálatán keresztül nélkülözhetetlen eleme a kínai diagnózis felállításának. Tudjuk azt is, hogy sok egészségügyi probléma hátterében az immunrendszer gyengesége húzódik meg. Normális működés esetén az immunrendszer feladata többek között, hogy felismerje és kiszűrje a káros betolakodókat (vírusokat, baktériumokat, mérgeket) a szervezetben. Az oxigén és a tápanyagok szállítása mellett ennek a védelmi funkciónak a betöltése a vér feladata, a csontvelőben keletkező fehérvérsejteken keresztül. Az egészséges ember szervezetében 5-8 ezer fehérvérsejt kering egy mikroliter vérben, élettartamuk mindössze 2-8 nap, és a vörösvérsejtekkel, valamint a vérlemezkékkel együtt a vér alakos elemeit alkotják. A sajátvér-terápia segíthet az öngyógyításban

A laboreredmények nem mindig adnak elegendő információt

Az általánosan vizsgált vércukor- és vérzsírértékek mellett még körülbelül kétezer (!) jellemző érték meghatározása lehetséges egy laboratóriumi vérvizsgálat során, ennek ellenére ezek az eredmények mégsem adnak végleges választ arra, hogy betegek vagy egészségesek vagyunk-e. Ugyanis a mérések mennyiségi értékekre vonatkoznak, a minőségi eltérések rejtve maradnak.

A szokásos laborvizsgálatok eredményei például nem mutatnak semmilyen eltérést, ha valaki levert, fáj a feje, fáradt vagy nem tud koncentrálni. Ilyenkor ajánlott egy sötét mezős mikroszkópos vérvizsgálatot elvégeztetni, melynek során a vérkép kóros elváltozása alaposabban felderíthető. Ennek oka, hogy a sötét mezős mikroszkóp alatti vizsgálat élő, friss vérrel történik, ellentétben a hagyományos vérképvizsgálattal, amelynél a vérkenetet festik, kiszárítják, és így helyezik a mikroszkóp alá.

A sötét mezős mikroszkópos vizsgálat a vér minőségi elváltozásait korábbi stádiumban teszi láthatóvá. A mennyiségi vérképpel szemben itt nem csak azt lehet meghatározni, hány fehérvérsejt van jelen, hanem azt is, hogy ezek a sejtek aktívak-e, vagy már megbetegedtek.

Sajátvér-terápia: segítség az öngyógyításhoz

A vérkép rendellenességeinek megállapítása után a terapeuta elrendeli azt a gyógymódot, ami akár a betegség kitörését is képes megelőzni. Ez esetben a hangsúly a belső miliő megváltoztatását célzó, áthangoló terápiákra helyeződik. Idesorolható a bevált, hatásos természetes gyógymód, a sajátvér-terápia is, mely a megelőzés mellett a már kialakult, főképp krónikus betegségek esetén is alkalmas a gyógyulási folyamat beindítására, például gyulladásos megbetegedésekben, fertőzésekben vagy különféle bőrbetegségekben.

A saját vérrel történő kezeléssel a testünk nem tudatosan vezérelt működéseiért (szívverés, légzés, vérnyomás, emésztés) felelős vegetatív idegrendszer is áthangolható a gyógyulás irányába.

Miként lesz a vérből gyógyszer?

A vér rengeteg információ hordozója, mely a képzett terapeutának sok mindent elárul betegségeinkről, aktuális egészségi állapotunkról.

Az ismétlődő panaszok, például migrén és ízületi gyulladások enyhítésében a sajátvér-terápia igen hatásos lehet.

A sajátvér-terápia révén testünk védelmi vonalaiban váltanak ki vészjelzést, mivel a szervezetbe visszafecskendezett vért az immunrendszer betolakodóként kezeli.

Amikor a levett vért visszainjekciózzák a farizomba, helyileg egy kis gyulladást hoznak létre. Ez a gyulladás a befecskendezett vérre adott immunválasz.

A vért a kari vénából veszik le, mennyisége függ a panaszoktól, a kórképtől és a páciens alkati sajátosságaitól. A szokásos mennyiség 0,5 ml-től legfeljebb 5 ml-ig terjed, a terápiát pedig 10-12 kezelésből álló kúra formájában végzik.

Ha a vér beadásával megadják a szervezetnek a gyógyító ingert, a test mobilizálni kezdi az immunrendszer sejtjeit, és ismét „emlékezni” kezd a már leküzdött betegségekre. Emelkedik a fehérvérsejtek száma, ám nem csupán a számuk, de az aktivitásuk is megnő.

A rák gyógyításában is bevált a sajátvér-terápia

A saját vérrel stimulált immunrendszer hatására testünk könnyebben védekezik a legkülönfélébb kórokozókkal, sőt akár a rákkal szemben is. Ha már kialakult a rák és szükségessé válik a kemoterápia, a sajátvér-terápia kiegészítő gyógymódként alkalmazható, ugyanis ezzel a módszerrel a kemoterápia során keletkező toxinmaradványok és az elpusztult daganatsejtek is könnyebben eltávolíthatók a szervezetből.

Létezik egy másik sajátvér-terápia is, mégpedig az ún. tumorspecifikus immunterápia, melynek hatására nem csupán az elhalt daganatsejtek távolíthatók el gyorsabban a szervezetből, de az élő daganatsejtek ellen is lehet küzdeni. Az eljárás során a laborban „megismertetik” a vérben keringő immunkompetens sejteket a daganatsejtekkel, majd az így „betanított” sejteket felszaporítják és visszajuttatják a beteg szervezetébe, többnyire infúzió formájában. 

Talán furcsának tűnhet, hogy a levett vért cseppek, injekció vagy infúzió formájában visszakaphatjuk. A hatásmechanizmus azonban érthetővé válik, ha szemügyre veszünk más, szintén ezen az elven működő holisztikus terápiákat, például a köpölyözést. A köpölyözés során egy adott felületen kisebb vérömleny keletkezik, amely testszerte javítja a mikrocirkulációt – a sajátvér-injekció beadásakor is lokális ingert váltanak ki, ami hatással van az egész test működésére.

A legfontosabb módszerek

A sajátvér-terápia számos változata alakult ki az idők folyamán. Kezelés előtt mindig tisztázandó, hogy gyenge, erős vagy közepes ingerterápia-e a legcélravezetőbb az adott betegség gyógyításában. Megelőzésképp egyszerű terápia választandó, injekciós formában (a farizomba), illetve keringési zavarok esetén előtte ózonnal dúsítva a vért. Véralvadászavarban szenvedőknél, illetve a várandós nőknél a sajátvér-terápia nem alkalmazható!

A vért levétele után azonnal visszafecskendezik a farizomba. Általában kúraszerűen végzik.

1. Sajátvér-injekció

A vért levétele után azonnal visszafecskendezik a farizomba. Általában kúraszerűen végzik, kb. 10 injekciós sorozatban, heti két-három alkalommal. A kezelésnek e formája egyszerű, gyors, könnyen kivitelezhető. A levett vér mennyisége a panasztól, illetve a kórképtől függ. Olykor homeopátiás injekciós oldatot is kevernek a vérhez, például echinaceát.

2. Potenciált saját vér

Egy csepp saját vért oldanak 25-30% alkoholban a homeopátiás gyógyszerkészítés módszere szerint, minden hígítás után alaposan felrázva a keveréket. Az így készült orvosságot a beteg cseppek formájában szedi.

E módszer különösen gyermekeknél vált be. Minden kezelés során 2-5 csepp vért vesznek ujjbegyből. A leggyakoribb javallatok: bárányhimlő, mumpsz, szamárköhögés, Pfeiffer-féle mirigyláz.

3. Hemolizált saját vér

E módszernél a vérhez desztillált vizet adnak. Főképp bőrgyógyászati betegségekben és allergiában alkalmazható jó eredménnyel. A hígított keverék 1,5 ml vérből és 0,5 ml steril desztillált vízből áll. A hígított vért itt is a farizomba injekciózzák.

A hagyományos sajátvér-terápia során a vért a kar vénájából veszik le, majd ezt követően lassan a farizomba fecskendezik. Az alkalmazott dózis a kórképtől függ. A sajátvér-terápia során kis mennyiségű vért fecskendeznek vissza a farizomba. Ez ingerli, „felrázza” a szervezetet és mobilizálja a védekező mechanizmusunkat.

4. Aktivált saját vér

E módszernél adalékokat alkalmaznak, és a vért ibolyántúli fénnyel is besugározzák. Az UVB-fénnyel történő besugárzás fokozza a vér ingerlő hatását, ezzel az immunreakciót. A sajátvér-terápia e formájában az oxigénfelhasználás mértékét lehet fokozni, valamint javítható a zsíranyagcsere, de a gombafertőzések ellen is hatásos. A vért a besugárzás, illetve az adalékok hozzáadása után a vénába fecskendezik vissza.

5. Ózonos sajátvér-terápia

A kezelés e formájában a betegtől 200-250 ml vért vesznek, amit aztán oxigénnel vagy ózonnal kezelnek egy berendezésben. Az így dúsított vért infúzió formájában adják vissza a betegnek. Ez a sajátvér-terápia is kúraszerűen alkalmazva hatásos igazán, hogy a szervezetből eltávolítsák a salakanyagokat és megszüntessék az elsavasodást. Főképp az artériás keringés zavaraiban, valamint a máj és az ízületek gyulladásaiban alkalmazható sikerrel. Hatására az egész szervezet revitalizálódik.

6. AHIT-terápia

Az autológ immunterápia (AHIT) során az immunrendszer működését szabályozó faktorokat (fehérjék, hormonszerű anyagok, pl. a citokinek) vonnak ki a levett vérből. Ebből dúsítással a páciensnek megfelelő készítményt állítanak elő. A kezelés célja, hogy az állandóan kiújuló betegségekben érjenek el minél hosszabban tartó terápiás eredményt. Főképp neurodermatitisz, allergiák, reuma és asztma kezelésében alkalmazható sikeresen.

A laborban készült „gyógyszert” vagy a bőr alá fecskendezik, vagy szájon keresztül juttatják a szervezetbe.

Alternatíva bőrbetegségek kezelésében

A sajátvér-injekciók olyan idült bőrbetegségek kezelésében is alkalmazhatók, mint a neurodermatitisz, a pikkelysömör vagy a csalánkiütés.

A neurodermatitisz kínzó viszketéssel, nedvezéssel jár, és súlyos esetekben akár el is fertőződhet. Noha a kortizonmentes kenőcsök vagy a fényterápia enyhíti a panaszokat, tartós javulás ritkán érhető el.

A sajátvér-injekcióra a páciens olykor enyhe lázzal vagy hőemelkedéssel reagál, ami kb. két-három óra elteltével elmúlik. Néha előfordul enyhe levertség, fáradtság is. A panaszok átmeneti fellángolását ismerjük a homeopátiából is, azonban a védekezés újbóli felerősödése elvezet a gyógyuláshoz.

Megdöbbentő siker allergiában

Az allergiásoknak rendszeresen kiújulnak a panaszaik, például szénanátha vagy élelmiszer-allergiák esetén. A sajátvér-kezelés ekkor is segíthet. A páciensek többsége a kezelések után erősebbnek, élénkebbnek érzi magát. A panaszoktól függően a vérhez homeopátiás gyógyszert, az immunrendszert stimuláló növényi kivonatokat lehet keverni. Ilyen adalék például a bíbor kasvirág kivonata, amit a hagyományos gyógynövény-terápiában is immunstimulánsként ismerünk. A vízikender, a vad indigó, a kínafa kérge és egyéb növények kivonatai is sikerrel alkalmazhatók az allergia kezelésében, amit ősszel és télen érdemes elvégezni, így könnyebben átvészelhető a következő allergiaszezon. A téli fertőzések megelőzésére nyáron kell elkezdeni a sajátvér-kezelést, és egészen késő őszig rendszeresen ismételni. Tapasztalatok szerint két kezeléssorozat két évig hatásos az allergia megelőzésében. Ez idő alatt az allergiás páciensek 70-80 százaléka panaszmentes.

Miképp hat a saját vér a gyerekekre?

A gyerekek is kezelhetők saját vérrel: náluk potenciált sajátvér-kezelést alkalmaznak. A vércseppet alkohol és desztillált víz keverékében oldják fel, majd további hígítási sorozatot végeznek el, így homeopátiás gyógyszert állítanak elő. A gyermekek cseppek formájában szedik a készítményt. Visszatérő fertőzések esetén hetente egyszer, hat héten keresztül 5 csepp potenciált saját vért cseppentenek a kis páciensek nyelvére. Azonban az így készített orvossághoz is lehetőleg vénás vérre van szükség, amelyben sokkal több, terápiás ingert kiváltó anyag található, mint a kapilláris vérben. A fiatalkori akne is eredményesen kezelhető ezzel a módszerrel.

A sajátvér-terápia alkalmazási területei

Krónikus és visszatérő gyulladásokAz orrnyálkahártya gyulladásai (krónikus rhinitis), mandulagyulladás
Anyagcsere-betegségekCukorbetegség, köszvény, zsíranyagcsere-zavarok
FertőzésekBorreliózis (Lyme-kór), rovarcsípések, Pfeiffer-féle mirigyláz
Szívbetegségek Ideges szívpanaszok, infarktus utáni utókezelés
BőrbetegségekAkne, neurodermatitisz, pikkelysömör, allergiák, pollenallergia, élelmiszer-allergiák
A száj és a garat betegségeiA szájzug fájdalmas berepedezése, akut torokgyulladás
SzembetegségekZöld hályog (glaukóma), szürke hályog (katarakta)
Mozgásszervi betegségekÍzületi kopás, reuma, izomrándulások, izomfájdalmak
A hörgők betegségeiHörgőasztma, akut vagy idült hörghurut
Érrendszeri betegségekMagas vérnyomás, alacsony vérnyomás, keringési zavarok, migrén
Gyomor-bél rendszeri betegségekIrritábilis bél szindróma (IBS), székrekedés (gyermekkorban is)
Húgyúti betegségekHólyagirritáció, alkati hólyaggyengeség, vesekő
Általános panaszokIdőskori depresszió, alvászavarok, kimerültség, hajhullás

Forrás: BIO, 2009/5.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Rákmegelőzés Cluster-medicinával

Rákmegelőzés Cluster-medicinával

Ráksejtek folyamatosan képződnek szervezetünkben. Immunrendszerünk azonban képes felvenni ellenük a küzdelmet, így a legtöbb esetben…
Pollenallergia

Pollenallergia

A bódító tavasz illata varázslatos. Azonban üröme ez a szénanáthások örömének, s ez maholnap minden…
Mi áll az allergia hátterében?

Mi áll az allergia hátterében?

Az allergia egy nagyon szerteágazó tünetegyüttes összefoglaló megnevezése. Rengeteg ember életét megkeseríti, azt viszont közülük…
Van kiút a szénanáthából és az asztmából!

Van kiút a szénanáthából és az asztmából!

Allergiások, asztmások, figyelem! A fáma szerint többféle allergiás kórkép létezik, attól függően, hogy mely szerv…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
A napallergia

A napallergia

Már nemcsak a parlagfű lett ádáz ellenségünkké kikiáltva, no meg még sok ezer természetes és…
Van remény! – 2006. február

Van remény! – 2006. február

Kedves Olvasók! Meggyógyulni? Nem nagy „kunszt”! De háromszor meggyógyulni, három különféle betegségből, az már valami!…
A mitokondriumokról

A mitokondriumokról

Képzeljük el egy ország elektromos energiahálózatát. Megannyi erőmű termeli az áramot, amit a felhasználók sokféle…
Tavaszt, nyarat nyomorító allergia és következményei

Tavaszt, nyarat nyomorító allergia és következményei

Ha tavasz, akkor virágnyílás, ha virágnyílás, sokaknak riadalom: a pollenek támadása. A prüszkölős, orrfolyós, kellemetlen…