Van bizonyíték a homeopátiára!

Zimber Szilvia
#életmód #homeopátia #öngyógyítás
A homeopátia kritikusai a nyilvánvaló tapasztalatokat mintegy mellékhatásként értelmezik, és lesöprik az asztalról anélkül, hogy megvizsgálnák, miről is van szó. Ugyanakkor a lakosság háromnegyede pozitívan áll a homeopátiához, és a fele használt már legalább egy szert.

Interjú dr. Jens Behnkével, a Carstens Alapítvány kutatási szakértőjével

‒ Magyarországon sokan szkeptikusan állnak a homeopátiához, azt írják az újságok, hogy placébó, vagy még rosszabbat: azt, hogy szemfényvesztés. Sőt, ártalmasnak is tartják, mondván: akiket homeopátiával hitegetnek, közben elmulasztják az orvosi kezelést, ami meggyógyíthatná őket. Ugyanakkor a hivatalos álláspont megengedő, a homeopátia alkalmazása Magyarországon szabályozott, bár a társadalombiztosítás nem támogatja. Németországban hogyan állnak a homeopátiához?

‒ Ott is sokan szkeptikusak, aminek az egyik oka az, hogy kéthetente jelenik meg cikk valahol a módszer lejáratására. Vannak nálunk is, akik azt állítják, hogy minden egyes homeopátiás vizsgálat azt erősíti, hogy placébóhatásról van szó, állítják, hogy a szerek drágák, ráadásul veszélyesek. Tudjuk, hogy mindez nem igaz. A homeopátia kritikusai a nyilvánvaló tapasztalatokat mintegy mellékhatásként értelmezik, és lesöprik az asztalról anélkül, hogy megvizsgálnák, miről is van szó. Sajnálatos, hogy nincs a homeopátiával dolgozóknak egységes és koordinált kommunikációs stratégiájuk arra, hogyan lehetne eloszlatni a tévhiteket és az előítéleteket. A média részt vesz a homeopátiaellenes propagandában, kevés az olyan újságíró, akit tényleg érdekelnek a kutatások, az eredmények. Másrészről viszont a kérdőívekre adott válaszok azt mutatják, hogy a lakosság háromnegyede pozitívan áll a homeopátiához, és a fele használt már legalább egy szert. A homeopátia egyelőre nincs integrálva a tudományos világba.

‒ Mi lehet ennek az oka? Sokan úgy gondolják, az erős gyógyszerlobbi áll emögött. A világ egyik legnagyobb bevételt hozó üzletága a gyógyszeripar, amelynek nem érdeke a jóval olcsóbb, hagyományos kémiai gyógyszereket kiváltó homeopátia elterjedése.

‒ Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Kétségtelen, hogy a 19. század végén, a 20. század elején, a vegyipar forradalma előtt a homeopátia igen elterjedt volt. A gyógyszergyárak, a pénzintézetek, a szkeptikusok mozgalma mind tényező lehet. Elképzelhető, hogy van egy politikai ellenállás is, Németországban legalábbis. Hozzá kell azonban tennem: az egyik ok biztosan az, hogy a tudományos paradigmák mélyen gyökereznek, nem engednek rugalmasságot. A modern orvoslás a természettudományos modellekhez kötődik, a molekuláris hatáshoz. Ahol nincs molekuláris hatás, azt nem fogadja el a tudomány. Nem hiszik el, hogy másféle hatás is létezik, még akkor sem, ha megtapasztalják, vagy ha látják a nyilvánvaló, tudományos módszerekkel produkált vizsgálati eredményeket.

‒ Az EPI3 vizsgálat, amit a konferencián ismertettek, megfelel a tudományos kritériumoknak? Mennyire tartja megbízhatónak az eredményeket?

‒ Az EPI3 tudományos vizsgálat volt, ami bizonyítékot szolgáltatott arra is, hogy mire képes együtt a hagyományos gyógyászat és a homeopátia. De semmit nem ér az egész, ha nem jut el az emberekhez és az orvosokhoz. A kommunikáció hihetetlenül fontos! Meg kell mutatni, hogy az orvosok számára is előnyös a homeopátia alkalmazása, nem beszélve a betegekről! A két módszer egyéni, szakszerű kombinációja adja a legjobb eredményt a gyógyulást tekintve.

‒ Milyen bizonyítékok léteznek a homeopátia létjogosultságára?

‒ Nagyon sok bizonyíték van. Külön kell választanunk a klinikai kutatásokat a megfigyeléseken alapuló kutatásoktól. Az eredményekre vonatkozó vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a homeopátiás kezelés hat a betegekre, legalább úgy, mint a hagyományos gyógyszeres kezelés, csak sokkal kevesebb mellékhatással és kisebb költséggel. Hozzá kell tenni, hogy általában a krónikus betegek fordulnak homeopata orvoshoz, azok, akik már csalódtak a hagyományos orvoslásban. Ez azonban nem válaszolja meg a hatásmechanizmus kérdését. Lehet, hogy a homeopata orvosok egytől egyig jó pszichológusok, és bebeszélik a betegnek, hogy hat a szer? De akkor miként lehetséges, hogy a randomizált placébókísérletek rendre azt igazolják, hogy azok, akik a homeopátiás szert kapják, sokkal jobban gyógyulnak, mint azok, akiknek az adagjában csak placébó van? Hiszen ők nem tudják, ki kapja a szert, és ki a placébót! Miként hat akkor állatokra, csecsemőkre, kisgyermekekre a szer, gyakran még könnyebben, mint a felnőttekre? Több száz placébókontrollos vizsgálatot elvégeztek már, nincsen értelme újabbaknak. Öt olyan összefoglalót ismerek, ahol ezeket a vizsgálatokat metaanalízisnek vetették alá, méghozzá nem a homeopátia hívei, és arra jutottak, hogy a homeopátiás szer hatásfoka általában jobb volt, mint a placébóé. Egyetlen olyan eredmény született, ahol a hatás közel azonosságot mutatott ki, de az csak nyolc vizsgálatot vett alapul, amit 110 vizsgálat közül választott ki, a tudományos módszer mellőzésével, véletlenszerűen. Ez tehát nem tekinthető megbízható eredménynek.

‒ Milyen vizsgálatokra volna akkor szükség, ha már elég placébóvizsgálat rendelkezésre áll?

‒ Annak a kimutatására nincs elegendő tudományos bizonyíték, hogy adott szer konkrétan mindig azonos pozitív hatással van az adott állapotban. Ezt azért is nehéz vizsgálni, mert a homeopátia hatásossága nagyban függ az adott szervezettől, és holisztikusan hat. Ezért van az, hogy ha nem elégedett az eredménnyel az orvos, akkor megpróbálkozik egy másik szerrel. Nem arról van szó, hogy bizonytalan és kísérletezik, hanem arról, hogy meg kell találnia az adott személy számára legmegfelelőbb megoldást. A másik tényező, ami a vizsgálatokat nehezíti, hogy a jó homeopata több szert használ, így tehát az „egy szer egyenlő egy hatás” nem érvényesül. Ezzel együtt végeztek ilyen vizsgálatokat is. Például egy szénanáthára adott homeopátiás szer alkalmazása során RCT, randomizált, kontrollált vizsgálattal igazolták az eredményességet, ami kivétel nélkül minden kísérleti személynél pozitív volt. Hátránya a vizsgálatnak, hogy ugyanaz az orvos végezte, nem történt független ismétlés. A vizsgálatok módszertana nagyon fontos, mert a vizsgálat minősége és a homeopátia kimutatott hatásfoka között releváns egyezést tapasztalhatunk, ha elemezzük ezeket. Vagyis minél profibb a vizsgálat, annál nagyobb hatékonyságot mutat ki. Több jól megtervezett és tudományos alapossággal lefolytatott vizsgálatra van szükség.

‒ Mi ennek az akadálya?

‒ Elsősorban a pénzhiány. Németországban a mi alapítványunk a komplementer medicinával kapcsolatos kísérletek legnagyobb finanszírozója, de nem jut mindenre forrás. A másik probléma, amit már említettem, hogy a homeopátia nincs integrálva a tudományos intézményekben, nehéz jól kvalifikált szakembereket találni. Vannak professzorok a komplementer medicina területén, de őket nem a kormány fizeti, hanem különböző alapítványok. Sok tudós inkább nem beszél arról, hogy homeopátiával foglalkozik, mert félti a karrierjét. A homeopátia a tudományos orvoslás bűnbakja.

‒ Mennyi alapkutatás folyt a homeopátiával kapcsolatosan, és milyen eredményeket hoztak?

‒ Körülbelül 1600 alapkutatás ismeretes. Az az érdekes, hogy a homeopátia állatoknál és növényeknél még hatásosabb, mint embereknél, ami szintén azt igazolja, hogy nem lehet szó placébóról. A homeopátia valójában egy olyan terápia, ami az organizmus kibernetikai rendszerére hat. A legtöbb kísérlet egyértelműen kimutatja a hatékonyságot, de nincs elegendő független replikált kísérlet. Ezért célunk a kísérleti modellek stabilizálása.

‒ Miért állt elő az a helyzet, hogy bár már vannak tudományos eredmények, amelyek egyértelműen igazolják a homeopátia hatásosságát, amit egyébként évszázados tapasztalatok is megerősítenek, mégsem akarja ezt elfogadni a tudomány?

‒ A hatásosság egyértelmű és megkerülhetetlen, azonban nincs elmélet, amivel ez megmagyarázható. Van itt egy jelenség, ami az eddigi elméletek alapján nem igazolható. Ebben az esetben más elméletet kell találnunk, nem pedig elvetnünk a nyilvánvaló jelenséget. Azért nem fogadják el a kétségkívül jó minőségű, bár összességét tekintve nem túl sok vizsgálat pozitív eredményeit, mert a természettudományok paradigmája szerint nincs rájuk magyarázat. A tudományos forradalom mindig az anomáliákból indult ki, a tudomány fejlődése mindig akkor kezdődik, amikor elfogad egy új paradigmát, mint amilyen a kvantummechanika vagy Einstein relativitáselmélete volt.‒ Térjünk rá az EPI3 vizsgálatra. Ön hogyan foglalná össze annak eredményét?

‒ A vizsgálatot egy független, a homeopátia világától távol álló tudományos testület végezte, betartva az European Network of Centres for Pharmacœpidemiology and Pharmacovigilance helyes gyakorlatra vonatkozó szabályait, ezért úgy vélem, az eredmény megbízható és messzire mutató. Legfontosabb következtetése, hogy a homeopátiás szerek használatával jelentősen csökkent a non-szteroid gyulladásgátlók, a láz- és fájdalomcsillapítók, valamint az antibiotikumok és a pszichotróp szerek használata. Ennek jelentős pozitív közegészségügyi hatásai is vannak. Köztudott, hogy az egészségügy egyik nagy problémája az antibiotikum-rezisztencia. Ha a homeopátiás szerekkel csökkenthető az antibiotikum szedése, már az óriási eredmény. Ugyancsak elkerülhető a benzodiazepinek indokolatlan használata, és kiküszöbölhetők a nem-szteroid gyulladáscsökkentők ártalmas következményei. Ez a háziorvosi gyakorlatban jelentős előny.

‒ Ön az előadását arról tartotta, hogy milyen irányban érdemes folytatni a kutatásokat. Összefoglalná ennek lényegét a laikusok számára is érthetően?

‒ Év elején megkérdeztünk erről harminc szakértőt. Tizenöten azt mondták, hogy pragmatikus kutatásokra van szükség, a homeopátiát a konvencionális gyógyítással összehasonlító vizsgálatokra. Nyolcan mondták azt, hogy a hatásmechanizmust kellene vizsgálni, mert így választ kaphatnánk arra a kérdésre, miért, hogyan működik a homeopátia, vagyis a hiányzó elméletet szeretnék megtalálni. Öten a kísérleti modellekre és ismétlésekre helyeznék a hangsúlyt, vagyis azt szeretnék igazolni, hogy a homeopátia megbízhatóan mindig ugyanazt a hatást eredményezi. Ketten még több kontrollált placébókísérletet javasoltak. Ez persze csak harminc tudós véleménye, de talán híven tükrözi a többség igényét. Mi a Carstens Alapítványnál úgy gondoljuk, nagyon fontos, hogy a kutatásokba minél több szakember bekapcsolódjon, és megismerjék egymás eredményeit. Sajnos előfordul, hogy a világ két különböző pontján elvégzik ugyanazt a kutatást, csak azért, mert nem ismerik egymás munkáját. Ezért szeretnénk létrehozni egy nyitott kutatási platformot, ahová mindenki elküldheti a javaslatait, ahová bárki írhat, ha szeretne kutatni. Együttműködést szeretnénk a nemzetközi kutatóközösséggel, összekapcsolni azokat, akik a homeopátiát illetően végeznek tudományos munkát, és biztosítani, hogy magas módszertani standardok szerint, ellenőrzötten folyjanak a kutatások. Szeretnénk jobb együttműködést kialakítani a médiával, megfordítani azt a negatív tendenciát, amit már említettem. Szándékunkban áll az is, hogy a laikusok, a felhasználók számára is érthető és befogadható információkat adjunk közre.

‒ Említette, hogy az anyagi források behatárolják a lehetőségeket, és a kormányok, az egészségbiztosítók jellemzően nem finanszírozzák a homeopátia kutatását. Mennyibe kerül egy kutatási program?

‒ Legalább 200 ezer euróba kerül egy egyszerűbb program is, ha az megfelelő módszereket alkalmaz, a határ pedig a csillagos ég.

‒ Szó esett már arról, hogy jó lenne tudni, hogyan működik a homeopátia. Ezzel kapcsolatban néhány elmélet napvilágot látott már. Melyiket tartja a leghelytállóbbnak? Talán a nanomolekulák viselkedésének a kutatása elvezet a megoldáshoz.

‒ Vannak elméletek és kísérletek ezek igazolására, Indiában például folynak elektrotranszmissziós vizsgálatok. Nanobuborékok valóban léteznek, de azt nem tudjuk, van-e ennek köze a homeopátiás gyógyhatáshoz. Pillanatnyilag úgy tűnik, ezek nem elég stabilak. Több más elmélet is létezik. Egy kísérlet során például lezárt kémcsőbe tették a homeopátiás szert, így rakták a kémcsövet a vízbe, amire a szer ennek ellenére hatással volt. Hogyan jön át az információ a lezárt kémcsőből? Számos nyitott kérdés van, a tudományosság követelménye azonban azt jelenti, hogy amíg egy elmélet nem nyer teljes bizonyosságot, addig ne tekintsünk rá tényként. Ezért nem bocsátkozom találgatásokba. Csak azt mondhatom: a homeopátia működik, de ennek módját még nem tudjuk. Ennek ellenére tény, hogy a homeopátiás szerek megállják a helyüket a gyógyításban, és alkalmazásuk mind a betegek, mind az egészségügyi rendszerek számára előnyökkel jár. Aki ezt vitatja, az tudományosan igazolt tényt kérdőjelez meg.

Dr. Jens Behnke Kutatási szakértő, a Carstens Alapítványnál részlege, a Homeopathy in Research and Teaching a homeopátia területén folyó kutatások stratégia koncepciójáért, a beérkező javaslatok értékeléséért és kivitelezéséért, valamint a folyamatban lévő projektek kivitelezéséért és felügyeletéért felelős. Ezek mellett személy szerint a CORE­Hom adatbázis (Clinical Outcome Research in Homeopathy) fejlesztéséért és fenntartásáért, valamint az egyetemen tanuló, választható tantárgyként homeopátiával foglalkozó hallgatói munkacsoportok szupervíziójáért és a homeopátiás stúdiumoknak a hagyományos orvosi tanulmányokba való beillesztésért felel. Kiemelkedő érdeklődési területe a homeopátiai klinikai kísérletek metaanalízise. Carstens: 35 millió euró a kutatásokra A Carstens Alapítványt 1982­ben Veronica Carstens (1923– 2012) és férje, Karl Carstens (1914–1992), az NSZK elnöke (1979–84 között) hozta létre. Veronica alternatív medicinát és homeopátiát is alkalmazó orvos volt. Az esseni székhelyű alapítvány az alternatív gyógyászat kutatásának egyik fő finanszírozója. Az elmúlt 35 évben 35 millió eurót fordított különböző kutatási programokra, száz projektet bonyolított le, ösztöndíjakat ad és a Nature Medicine nevű, a naturopátia és a homeopátia támogatására létrehozott nagy polgárjogi mozgalom szervezője, melynek már 28 ezer tagja van. Az alapítvány Európa legnagyobb alternatív gyógymódokkal foglalkozó szakkönyvtárával rendelkezik: a gyűjtemény jelenleg több mint 8500 könyvet, több mint 1200 disszertációt és körülbelül 180 újságot tartalmaz, valamint több mint 80 ezer könyvhivatkozást és folyóiratcikket. A szakirodalmat nem csak helyben lehet használni, hanem online is lehet keresni az adatbázisban. Széchenyi és Kossuth orvosa is alkalmazta Magyarország már az 1800­as években élen járt a hasonszenvészetben, vagyis a homeopátiás gyógyításban! A hazai gyakorlatban olyan komoly eredmények születtek, hogy az 1860–70es években hazánkat a homeopátia fellegvárának tekintették. Az első praktizáló orvos, aki áttért a homeopátiára, Almási Balogh Pál, Széchenyi és Kossuth háziorvosa volt. Az 1831­es kolerajárvány idején a homeopaták olyan jó eredményeket értek el, hogy e gyógymód egyre nagyobb ismertségre tett szert. A korabeli adatok szerint 1263 kolerás beteg közül 1188­at meggyógyítottak a homeopátia segítségével, míg a hagyományosan kezelt betegek 90 százaléka belehalt a kórba. Az 1830-­as évek folyamán sorra nyíltak hazánkban a homeopátiás kórházak, 1833­ban Kőszegen, 1838­-ban Gyöngyösön, majd Győrben és Miskolcon is. 1848­-ban a Bat thyány­ kormány homeopata professzort nevezett ki, és az egyetemi oktatás tanmenetébe iktatta a homeopátiát. A kiegyezés után a társadalmi mozgalmak újraindulásával, 1865. december 28­-án a Magyar Tudományos Akadémián tizenöt orvos megalapította a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletet. 1866-­ban megnyílt az első „hasonszenvi” kórház Pesten, a Bethesda, amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. 1871-­ben megalakult a pesti egyetem orvosi karán az első, majd 1873-­ban a második homeopátiás tanszék. Ezekben az évtizedekben a fővárosban több homeopátiás készítményeket forgalmazó patika működött, és országszerte egyre több patikában alakult hasonszenvi részleg, majd létrejött néhány kizárólag homeopátiás gyógyszertár. Tanulmánykötet mutatja be a legfrissebb eredményeket A hagyományos gyógyszerek fejlesztése mindig a kutatásokkal kezdődik, aztán a kész terméknek ki kell állnia az orvosi gyakorlat próbáját. Ezzel szemben a homeopátiás szerek komoly eredményeket érnek el az orvosi gyakorlatban, viszont kutatásokkal kell tudni alátámasztani őket. A német Homeopátiás Tudományos Társaság öt homeopátiás kutatást összefoglaló tanulmánykötetet jelentetett meg, amely a legfrissebb homeopátiás kutatások eredményeit mutatja be. A kötet egyik szerzője Jens Behnke, aki „Metavizsgálatok a homeopátiás klinikai kutatásokban” címmel arra keresi a választ, hogy vajon a homeopátiás szerek hatása valójában placébóhatás, vagy pedig ezek a potenciával rendelkező szerek specifikus hatást tudnak előidézni. A homeopátiás kezelést rutinkörülmények között vizsgáló kutatások azt mutatták, hogy a szerek alkalmazása esetén jelentős a javulás mind a tüneteket, mind az életminőséget tekintve, de kevesebb a káros mellékhatás, mint a hagyományos gyógyszerezés esetén. Ráadásul az egészségügyi gazdasági értékelések fele azt igazolja, hogy a homeopátiás kezelések kevesebb költséget jelentettek. A randomizált kontrollált klinikai vizsgálatokból az derült ki, hogy nagy hatáserősség mellett a klasszikus homeopátia jobb a placébóhoz képest, és specifikus hatást fejt ki. A homeopátia metaanalízisével ugyancsak alátámasztható ez az állítás: a homeopátiás szerek statisztikailag szignifikánsan jobbak a placébóhoz képest, ami a potenciális gyógymódok specifikus hatékonyságát feltételezi.

Foto: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Kisgyermekkorban talán a hascsikarás a leggyakoribb panasz. Az iskoláskorúaknál és fiatalkorúaknál a fejfájás mögött a…
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Fülzúgás kezelése homeopátiával

Fülzúgás kezelése homeopátiával

A fülzúgásban szenvedők gyakran attól tartanak, hogy ez a kellemetlen állapot automatikusan állandósul, és pokollá…
Étrendkiegészítők és a rák

Étrendkiegészítők és a rák

A rákban szenvedők jó része rendszeresen szed valamilyen természetes hatóanyagú készítményt, növényi kivonatot és étrendi…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Allergia homeopátiás szemmel

Allergia homeopátiás szemmel

Aki egy kis időt szán így allergiaszezon előtt arra, hogy keresgéljen az interneten, látni fogja,…
Ásványi eredetű homeopátiás szerek – Alumen

Ásványi eredetű homeopátiás szerek – Alumen

A homeopátia gyakran megőrzött olyan neveket, kifejezéseket, amelyeket ma már egyáltalán nem, vagy csak ritkán…
A homoterápia viszonya a homeopátiához

A homoterápia viszonya a homeopátiához

A homoterápia elnevezésű szakág első négy betűje (homo) az emberre utal, az összetett szó második…
Szerecsendió javítja a hangulatot

Szerecsendió javítja a hangulatot

A szerecsendiófa (Myristica fragans) a Banda-szigeteken, Indiában honos. Kedvelik Új-Guineában, Madagaszkáron, Mauritiuson, Indonéziában, Malajziában, Brazíliában…