Indul a program, ahol a gyerekek a túléléshez kapnak valódi tudást

tgymagazin.hu
#életmód #gyerekek #gyógyulás #hagyomány
Vályogházat építenek, traktort szerelnek és gombát vizsgálnak az Életrevaló Gyerekmegőrző Völgyben.

Aki lépést akar tartani a rohamosan változó környezettel, a mindennapi kihívásokkal, annak nem elég egyetlen területet ismernie. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a természethez és a hagyományos túlélési készségekhez való visszatalálás kulcsfontosságú lehet a jövő generációi számára. Az Életrevaló Gyerekmegőrző Völgy célja is az, hogy a gyerekek olyan ismereteket sajátítsanak el, amelyek nemcsak önállóbbá, hanem magabiztosabbá is teszik őket.

A modern életmód és a virtuális világ sok esetben megfosztja a gyerekeket a valós tapasztalatoktól, pedig a környezeti változások – például a globális felmelegedés – komoly kihívások elé állítják az emberiséget. A tudatlanság kiválthat egyfajta klímaszorongást is, hiszen a gyerekek úgy érezhetik, hogy semmiféle technikával vagy ismerettel nem rendelkeznek a túléléshez.

„A mezőgazdaságban dolgozók már most érzékelik a klímaváltozás hatásait, és tisztában vannak vele, hogy a változásokhoz való alkalmazkodás elkerülhetetlen. Ehhez viszont tudásra van szükség, amelyet minél korábban el kell kezdeni átadni. A gyerekeknek fontos megismerniük a természettel való együttélés, az önfenntartás alapjait” – hangsúlyozza Tóth Zoltán az Életrevaló Gyerekmegőrző Völgy ötletgazdája.

„Megismerkedhetnek például a gombák azonosításának és ellenőrzésének módjával, a gyógynövényekkel, az állattartás alapjaival, a kutyákkal való foglalkozás tudományával, de akár a traktorszerelést vagy az ostorkészítést is kipróbálhatják. A természetközeli lét, az önálló problémamegoldás és a közösségi együttműködés fejlesztése segít abban, hogy a gyerekek magabiztosabbá és találékonyabbá váljanak” – részletezte Tóth Zoltán.

Együtt a múlt hagyományai és a modern technológia

A program célja, hogy a résztvevők olyan szemléletet sajátítsanak el, amelyben a természetes életmód és a legújabb tudományos-technológiai megoldások összekapcsolódnak.

„Ez azt jelenti, hogy a hagyományos építési módszerek – például a vályogházépítés – mellett olyan vívmányokról is ismereteket szerezhetnek, mint az alternatív energiafelhasználás, a hőtárolás vagy a fenntartható gazdálkodás” – fejtette ki az ötletgazda.

A foglalkozások helyszíne a péceli Kilenc Bokor Völgy, amely kifejezetten azért jött létre, hogy az odalátogatók újra közeli kapcsolatba kerülhessenek a természettel.

Az Életrevaló Gyerekmegőrző Völgy májustól indul, és óvodás kortól egészen 18 éves korig várja a résztvevőket. A foglalkozás során elismert szakemberek, hagyományőrzők és profi oktatók segítik a gyerekeket abban, hogy hasznos és életrevaló tudást szerezzenek.

„A nálunk elsajátított ismeretek nemcsak a túlélést segítik, hanem új lehetőségeket is nyithatnak a jövőben – akár a fenntartható mezőgazdaság, akár a modern technológia területén. Az egész olyan élményt nyújthat, amely hosszú távon formálhatja a gyerekek gondolkodásmódját és hozzáállását a változó világhoz” – hangsúlyozta Tóth Zoltán, aki hozzátette: programjaik három szinten – kezdő, középhaladó és haladó fokozatban – épülnek egymásra, így minden korosztály a számára megfelelő mélységben ismerkedhet meg az életrevaló tudással.

Bővebb információ és jelentkezés: https://www.facebook.com/profile.php?id=61560778092143

Forrás: Életrevaló Gyerekmegőrző Völgy


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin július-augusztusi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin július-augusztusi számában olvashatók.
A tanulás öröme-Új kezdeményezések az oktatásban

A tanulás öröme-Új kezdeményezések az oktatásban

A gyerekek természetüknél fogva arra törekszenek, hogy kitágítsák a horizontjukat. Vajon hogyan tudnák a különféle…
Hogyan módosítják időjárásunkat a megújuló energiaforrások?

Hogyan módosítják időjárásunkat a megújuló energiaforrások?

Egyre több szakértő figyelmeztet a nagy területet elfoglaló naperőművek és szélerőművek veszélyeire. Közéjük tartozik prof.…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Keringési betegségek okozzák a halálesetek egyharmadát

Keringési betegségek okozzák a halálesetek egyharmadát

Miközben életünk egyre kényelmesebbé válik, olyan láthatatlan veszélyeknek tesszük ki magunkat, amelyek hosszú távon komoly…
Életmóddal csökkenthetők a menopauza kellemetlen tünetei

Életmóddal csökkenthetők a menopauza kellemetlen tünetei

A női életút egyik jelentős mérföldköve a menopauza, amikor a női petefészek hormontermelése csökken és…
A nyár veszélyei

A nyár veszélyei

Végre itt a jó idő, aminek talán a gyerekek örülnek a legjobban. Előkerültek a félretett…
Még több érdekes cikk a magazin májusi tartalmából

Még több érdekes cikk a magazin májusi tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin májusi számában olvashatók.