Tá­gu­ló vi­lá­gunk – Tudatos érzékelés és korrekció

Az em­ber ősi­dők óta a leg­kü­lön­bö­zőbb meg­je­le­ní­tés­ben tu­da­to­san ki­ve­tí­tet­te szán­dé­kát, hogy azt út­já­ra bo­csát­va és köz­vet­len cse­le­kvé­se ré­vén sok­kal ked­ve­zőbb kö­rül­mé­nye­ket biz­to­sít­son a ma­ga és kis kö­zös­sé­ge számá­ra. Er­ről szól­tak a „má­gi­kus bar­lang­raj­zok” is, ahol a szán­dék, az aka­rat és a hit együtt rez­gett/vi­brált a tér­ben, és min­dent elért… És má­ra mennyi tu­da­to­sult eb­ből az erő­ből?

Kom­mu­ni­ká­ció „fel­ső­fo­kon”

Elő­ző cik­künk­ben rá­mu­tat­tunk ar­ra, hogy az in­for­má­ci­ók sza­po­ro­dá­sá­val egy­re in­kább rá­kény­sze­rült­ünk más­faj­ta össze­füg­gé­sek ke­re­sé­sé­re, azok meg­is­me­ré­sé­re és tu­da­tos hasz­ná­la­tá­ra, hi­szen ki­de­rült, hogy

– min­den élő szer­ve­zet elek­tro­mos és mág­ne­ses (EM) me­ző­vel ren­del­ke­zik, ezek a rez­gé­sek irá­nyít­ják az anyag­cse­rén­ket, és tü­krö­zik szer­ve­ze­tünk ak­tuá­lis bio­ké­miai ál­la­po­tát;

– az EM hul­lá­mok út­ján tör­té­nő in­for­má­ció­át­vi­tel gyor­sabb, mint az ide­gi-hor­mo­ná­lis irá­nyí­tás;

– az EM hul­lá­mok rög­zü­lé­si he­lye a kö­tő­szö­ve­ti struk­tú­ra, és eb­ben kü­lö­nö­sen fon­tos sze­re­pet kap di­pó­lus jel­le­ge miatt a struk­tu­rált víz;

– a szer­ve­zet ener­gia­szint­je a test­fel­szí­ni cso­mó­pon­to­kon mér­he­tő, ez alap­ján a szer­vek, szerv­rend­sze­rek alul-, túl- és blok­kolt mű­kö­dé­se di­ag­nosz­ti­zál­ha­tó;

– a szer­ve­zet számá­ra har­mo­ni­kus össze­te­vők és a disz­har­mo­ni­kus fak­to­rok mér­he­tők, fel­tár­ha­tók az al­ler­gi­ás kór­ké­pek és azok hát­te­re, gyors anyag-, táp­lá­lék- és gyógy­szer­tesz­te­lés vé­gez­he­tő;

– az EM rend­szer ön­sza­bá­lyo­zó, meg­fe­le­lő sti­mu­lá­lás­sal a szer­ve­zet ön­gyó­gyí­tó erői mo­bi­li­zál­ha­tók, az ener­gia­szint sza­bá­lyoz­ha­tó, „gyógy­szer-in­for­má­ció” vi­he­tő be a szer­ve­zet­be.

Ez­zel pár­hu­za­mo­san az 1960-as évek ele­jén Yak­ir Aha­ro­nov, Da­vid Böhm az egy­sé­ges té­rel­mé­let alap­ve­tő össze­füg­gé­se­it ku­tat­ták. Cél­juk a kvan­tum­me­cha­ni­ká­ban a ko­ráb­ban csak pusz­tán az ért­he­tő­ség ked­vé­ért hasz­nált po­ten­ciál­me­zők lé­té­nek kí­sér­le­tes bi­zo­nyí­tá­sa volt. Bi­zo­nyos spe­ciá­lis ge­o­met­riai struk­tú­rák­kal ugya­nis lét­re­hoz­ha­tó olyan nem erő­me­ző, me­lyet a je­len­le­gi mű­sze­re­zett­sé­günk­kel nem vizs­gál­ha­tunk, de je­len­lé­tük le­nyo­mat­ként (pl. gon­do­lat) a víz­re át­játsz­ha­tó és tá­rol­ha­tó, to­váb­bá je­len­tős ha­tá­suk van az élő és élet­te­len anyag­ra egy­aránt! Eze­ket ne­vez­ték el po­ten­ciál- vagy ska­lár­me­zők­nek, mely­ből az összes erő/vek­tor me­ző le­ve­zet­he­tő.

Lát­szat­vi­lág­ban élünk

Min­den­ki lá­tott már szi­vár­ványt. Ha a nap­su­gár (fe­hér fény) más tö­rő­kö­ze­gű anya­gon (eső­csep­pek) ha­lad át, ak­kor a kü­lön­bö­ző hul­lám­hosszú­sá­gú fo­to­nok kü­lön­bö­ző mér­té­kű el­haj­lá­sa kö­vet­kez­té­ben fel­bom­lik az ad­dig egy­sé­ges­nek vélt for­ma, és a rész­le­tek – vö­rös, na­rancs, sár­ga, zöld, kék, ibo­lya – is lát­ha­tóvá vál­nak. A priz­má­val is­ko­lá­ban elvég­zett kí­sér­le­te­ink is er­ről szól­nak. A fe­hér fény bár­mi­kor szí­ne­i­re bont­ha­tó, majd új­ra az ere­de­ti for­má­já­ba ala­kít­ha­tó, azaz új­ra egye­sít­he­tő. Te­hát va­la­mi, amit ad­dig nem ész­lel­tünk, szá­mun­kra nem volt lát­ha­tó, bi­zo­nyos kö­rül­mé­nyek össze­ját­szá­sa­kor még­is fel­tá­rul előt­tünk, majd új­ra vissza­áll az ere­de­ti ál­la­pot.

Mit je­lent min­dez a me­ző­el­mé­let­ben? Ahogy elő­ző cik­künk­ben leír­tuk, a vá­ku­um­nak spe­ci­fi­kus bel­ső struk­tú­rá­ja van, ahol anyag, ener­gia és in­for­má­ció egy­más­ba ala­ku­lá­sa fo­lya­ma­tos. Min­den ma lé­te­ző tu­dást, in­for­má­ci­ót le­nyo­mat­ként tar­tal­maz. Ha lo­ká­li­san in­ho­mo­ge­ni­tás (mint más tö­rő­kö­zeg) ke­let­ke­zik ben­ne, ak­kor bel­ső struk­tú­rá­ja fel­tá­rul. Ilyen­kor „a po­ten­ciál­me­ző ké­pes az anya­gi vi­lág­ig átál­mod­ni ma­gát”, azaz meg­nyil­vá­nul. Ha­son­ló­an ma­gya­ráz­ha­tó­ak a jin-jang, pár­hu­za­mos vi­lá­gok stb. Amit ek­kor lá­tunk, az nem más, mint a tu­da­ti me­ző spe­ciá­lis ki­ve­tí­tő­dé­se.

Ho­lo­gram és rez­gés­le­nyo­ma­ta­ink a víz­ben

A ho­lo­gram cso­dá­la­tos vi­lá­gá­ba va­ló be­te­kin­té­sünk­kel ért­het­jük meg éle­tünk ren­de­ző elvé­nek alap­mo­tí­vu­mát, mi­sze­rint a leg­ki­sebb rész­ből (frak­tál­ból) is fö­lé­pít­het­jük az egé­szet!

Ké­pek, fény­ké­pek. Ké­szí­té­sük­nél há­rom di­men­zió­ból két di­men­zió­ra vál­tot­tunk. Az ezüst­szem­csék szür­ke­sé­ge min­den in­for­má­ci­ót hor­doz, ami a kép meg­je­le­ní­té­sé­hez szük­sé­ges. Min­den szem­cse tud­ja a vers­nek egy sza­vát, ezek­ből áll össze a vers, mint a ko­he­rens fény­nya­lá­bok in­ter­fe­ren­ciá­já­ból – erő­sí­té­sek és kiol­dá­sok – a táj ké­pe. Még­is, va­la­mi le­ma­radt ró­la. A mély­ség! Ho­gyan rög­zít­het­nénk ez­zel együtt az in­for­má­ció­kat? A ho­lo­gram már sok­kal töb­bet tud. Min­den egyes pont­ja is­me­ri a sa­ját és a szom­széd in­for­má­ció­ját is, min­d­egyik tud­ja az egész ver­set! A ho­lo­gra­fi­kus kép moz­ga­tá­sá­val a „fa mö­gé” néz­he­tünk.

Éle­tünk mul­ti­di­men­zio­ná­lis jel­le­gét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, mint hogy min­den in­for­má­ció rög­zül sejt­je­ink­ben. Min­den do­log­nak van sa­ját le­nyo­ma­ta, rez­gé­se, a kör­nye­ze­tét be­fo­lyá­so­ló ha­tá­sa. Szá­mos ku­ta­tót fog­lal­koz­ta­tott már an­nak a kér­dés­nek a meg­vá­la­szo­lá­sa, hogy szer­ve­ze­tünk­ben hol rög­zül­nek ezek az in­for­má­ci­ók?

– Már Szent-Györ­gyi Al­bert fel­té­te­lez­te egy elek­tro­mos fél­ve­ze­tő rend­szer (há­ló­za­ti rend­szer) lé­tét, mely­nek mű­kö­dé­sé­ben lény­eges sze­re­pet ját­szik a sejt kö­zöt­ti ál­lo­mány ion­kon­cen­trá­ció­ja, ve­ze­tő­ké­pes­sé­ge és elek­tro­mos pa­ra­mé­te­rei.

– Mor­ell (1977) sze­rint, ha az élő szer­ve­zet ré­szé­ről az ugya­na­zon áram­kör­be kap­csolt gyógy­szer vá­lasz­re­ak­ci­ót vált ki, ez csak úgy le­het­sé­ges, ha ma­ga az anyag is ön­ál­ló elek­tro­mos rez­gé­sek­kel ren­del­ke­zik, és su­gár­zás, hul­lá­mok ki­bo­csá­tá­sá­ra ké­pes… Az élő szer­ve­zet har­mo­ni­kus sa­ját rez­gé­sei, fe­le­rő­sít­ve és a szer­ve­zet­be vissza­ve­zet­ve, gyó­gyí­tó ha­tá­sú­ak.

– Hei­sen­berg a re­la­ti­vi­tás el­mé­le­té­ben meg­fo­gal­maz­ta, hogy már a ku­ta­tó szán­dé­ka meg­vál­toz­tat­ja, de­ter­mi­nál­ja a dol­gok moz­gá­sát, sem­le­ges kí­sér­le­te­zés nincs! A kí­sér­le­te­ző sze­mé­lyek spe­ciá­lis fel­té­te­lek mel­lett ál­ló­hul­lám-min­tá­za­tok!

– A Stan­ford Egye­te­men elek­tro­mág­ne­se­sen és ska­lá­ri­san is vi­zet in­du­kál­tak. Spek­tru­ma­na­li­zá­tor­ral tör­tént vizs­gá­la­tok ki­mu­tat­ták, hogy a víz­ben mér­he­tő rez­gé­sek a ge­ner­ált­tal meg­egye­ző am­pli­tú­dó­jú­ak és fre­kven­ciá­jú­ak. Spek­tru­ma­na­lí­zis se­gít­sé­gé­vel a víz­struk­tú­rát (clus­te­rek), a H-hi­da­kat ér­zé­kel­jük. Ha a fürt (clus­ter) mé­re­te, for­má­ja (di­pó­lus nyo­ma­té­ka) vál­to­zik, el­le­nál­lás-vál­to­zást okoz. (A ho­me­o­pá­ti­ás sze­rek vizs­gá­la­tá­nál pl. az el­té­rő po­ten­ciá­lok mé­ré­sé­re hasz­nál­ták.)

Mint azt szám­ta­lan ku­ta­tás bi­zo­nyí­tot­ta, a sejt­je­ink­ben le­vő víz szer­ke­ze­te, rez­gé­se, in­for­má­ció­tar­tal­ma a ben­nün­ket érő leg­kü­lön­fé­lébb – stressz, re­la­xá­ció – in­ge­rek ha­tá­sá­ra je­len­tő­sen mó­do­sul. Lény­egé­ben a ho­me­o­pá­ti­ás gyógy­mód is a vi­zet hasz­nál­ja in­for­má­ció­hor­do­zó anyag­ként, hi­szen a hí­gí­tás­sal ké­szült ún. po­ten­ciá­lok fi­zi­kai és nem ké­miai ha­tó­a­nya­got tar­tal­ma­zó „gyógy­sze­rek”. Szer­ve­ze­tünk kö­zel 70%-a víz, ez éle­tünk meg­ha­tá­ro­zó kö­ze­ge. Fi­zi­kai tu­laj­don­sá­ga­inál fog­va (di­pó­lus jel­leg) az irá­nyí­tó je­lek ter­je­dé­sé­ben ter­mé­sze­tes sze­lek­ti­vi­tást biz­to­sít. Gon­dos­ko­dik ró­la, hogy csak olyan hul­lá­mok (vi­brá­ci­ók) jut­has­sa­nak to­vább az adott kö­zeg­ben, ame­lyek meg­egyez­nek az adott bio­ló­giai rend­szer rez­gé­se­i­vel, ami­vel nem re­zo­nál, azt ki­szű­ri (elek­tro­mo­san ár­nyé­kol­ja) a vi­zes kör­nye­zet (a sejt kö­zöt­ti ál­lo­mány). Így a bio­mo­le­ku­lák sa­ját tu­laj­don­sá­gai (= vi­brá­ciói) ha­tá­roz­zák meg, mi­lyen in­for­má­ció jut­hat el hoz­zá­juk, te­hát a szer­ve­zet csak olyan je­lek­re fog azon­nal vá­la­szol­ni, ame­lyek őt szub­sztan­ciá­li­san érin­tik – va­gyis re­zo­nál­nak ve­le.

Mé­reg, vagy ál­dás?

Mint­egy 110 év­vel eze­lőtt Hu­go Schulz mi­k­ro­bio­ló­giai kí­sér­le­tei so­rán, gom­ba­kul­tú­rák vizs­gá­la­tá­nál fi­gyel­te meg, hogy olyan anya­gok, mint jód, bróm, sza­li­cil­sav, króm­sav, ezüst-klo­rid, ame­lyek­kel ál­ta­lá­ban el­pusz­tít­juk a gom­ba­tör­zse­ket, kis dó­zis­ban je­len­tő­sen nö­ve­lik azok vi­tá­lis ak­ti­vi­tá­sát. Ké­sőbb Ru­dolf Arndt pszi­chiá­ter­rel kö­zö­sen meg­fo­gal­maz­ták az Arndt–Schulz-tör­vényt, amely így szól: „min­den in­ger, amely egy élő sej­tet ér, olyan ak­ti­vi­tást (bio­ló­giai vá­laszt) vált ki, ame­lyik for­dí­tot­tan ará­nyos az in­ger in­ten­zi­tá­sá­val.” To­váb­bá – vél­te Schulz – „he­lye­sen ki­vá­lasz­tott, szerv­spe­ci­fi­kus anya­gok ala­csony dó­zi­sú al­kal­ma­zá­sá­val egy szerv vi­ta­li­tá­sa nö­vel­he­tő, így mű­kö­dé­sé­nek fi­zio­ló­gi­ás nor­máit tel­jes, ill. a számá­ra még le­het­sé­ges mér­ték­ben új­ra elér­he­ti.”

Hor­mé­zis­nek ne­vez­zük ezt a dó­zis­füg­gő, el­len­té­tes bio­ló­giai ha­tást, amit a kli­ni­kai or­vos­lás­ban is hasz­ná­lunk, ami­kor egy bi­zo­nyos ha­tá­ron be­lül ex­trém ala­csony dó­zis­sal (sok­szor mér­ge­ző anyag­gal) sti­mu­lá­ló ha­tást vál­tunk ki, an­nak ér­de­ké­ben, hogy az adott élő­lény élet­ké­pes­sé­gét és élet­tar­ta­mát meg­nö­vel­jük. Amint lát­juk, a mé­reg is le­het ál­dás, ha jól, a meg­fe­le­lő mennyi­ség­ben, meg­fe­le­lő ide­ig hasz­nál­juk eze­ket az anya­go­kat, il­let­ve azok in­for­má­ci­ós le­nyo­ma­tait. A ho­me­o­pá­tiá­ban hasz­nált po­ten­ciá­lok be­in­dít­ják a szer­ve­zet adap­tá­ció­ját, azaz a le­he­tő leg­ki­sebb ener­gia­be­fek­te­tés­sel ké­pes lesz sa­ját mű­kö­dé­sét sza­bá­lyoz­ni. Be­in­dul­nak azok az ön­sza­bá­lyo­zó fo­lya­ma­tok, me­lyek rö­vid időn be­lül hely­re­ál­lít­ják félt­ve őr­zött egyen­sú­lyun­kat. Ezt a ta­pasz­ta­la­tot hasz­nál­ja fel min­den ho­me­o­pa­ti­kus meg­kö­ze­lí­té­sű gyógy­mód, töb­bek kö­zött a bio­re­zo­nan­cia is. (Ilye­nek pél­dá­ul a no­zó­dák, sar­co­dák, azaz be­teg és egész­sé­ges szö­ve­tek­ből ké­szült szerv­spe­ci­fi­kus anya­gok rez­gés­ké­pei is.)

Kon­tex­tus­tól füg­gő­en min­den le­het jó, de csak a mér­ték és a szi­tu­á­ció alap­ján dönt­het­jük el, mennyi­re he­lyén­va­ló­ak. Éle­tünk na­pi rend­sze­res­sé­gű, je­len­ték­te­len­nek tű­nő mo­men­tu­mai alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­zák vál­to­zá­sa­in­kat. Fi­gyel­jük meg ma­gun­kat: moz­gunk-e rend­sze­re­sen vagy sem, mennyi és mi­lyen mi­nő­sé­gű fo­lya­dé­kot iszunk, táp­lá­lé­ka­ink­kal mennyi­re ter­hel­jük emész­tő­rend­sze­rün­ket vagy mi­lyen mér­ték­ben se­gít­jük szer­ve­ze­tünk mű­kö­dé­sét, mi­lyen gon­do­la­ta­ink van­nak, a meg­ol­dá­so­kra fo­ku­szá­lunk-e vagy a ne­ga­tív gon­do­la­tok töl­te­nek be min­ket. Min­den­ki át­élt már vizs­ga előt­ti fe­szült hely­ze­tet. Egy kis iz­ga­lom se­gít a tel­je­sí­tés­ben, több vi­szont blok­kol.

Az erő­tel­jes elvál­to­zá­sok, tü­ne­tek a min­ket fo­lya­ma­to­san érő gyen­ge im­pul­zu­sok ere­dői. Min­den mű­kö­dé­sünk sejt­je­ink­ben rög­zült in­for­má­ció­ink rez­gé­se­i­ből, azok egy­más­ra ha­tá­sá­ból, fe­le­rő­sö­dé­se­i­ből, kiol­tá­sá­ból jön lét­re. Így lesz a je­len­ték­te­len­nek lát­szó­ból meg­ha­tá­ro­zó. Amit lá­tunk (tü­net), csak a jég­hegy csú­csát ké­pe­zi. Ezt a fel­szí­nen hiá­ba fa­rag­juk, nyir­bál­juk, at­tól a meg­ha­tá­ro­zó, szá­mun­kra ke­vés­bé ér­zé­kel­he­tő, fel­szín alat­ti 9/10-ed rész még lény­egé­ben vál­to­zat­lan ma­rad. Fon­tos te­hát, hogy a szer­ve­ze­tet a ma­ga egé­szé­ben lás­suk. Az egy­sé­ges rend­szer fi­nom­sza­bá­lyo­zá­sá­nak be­fo­lyá­so­lá­sa, hely­re­ál­lí­tá­sa a dön­tő. In­for­má­ci­ós, ener­ge­ti­kai és anya­gi szin­ten egy­aránt nap mint nap be­avat­ko­zunk eb­be a rend­szer­be. Mi dönt­jük el, hogy élünk, vagy vissza­élünk sa­ját le­he­tő­sé­ge­ink­kel.

Az em­be­ri­ség a szu­fik (der­vi­sek) sze­rint vég­te­le­nül tö­ké­le­te­sít­he­tő. A lét egé­szé­re va­ló rá­han­go­ló­dás a tö­ké­le­tes­ség alap­ja, ahol ta­lál­ko­zik a fi­zi­kai, lel­ki és a szel­le­mi lét, de csu­pán ak­kor va­ló­sul meg, ha lét­re­jön a tel­jes egyen­súly kö­zöt­tük. A szu­fi fe­la­da­ta, hogy
oly­an­ná szer­vez­ze ön­ma­gát, ahol le­he­tő­vé vá­lik ér­zé­ke­lő és cse­lek­vő szer­ve­i­nek fo­lya­ma­tos és ha­té­kony együtt­mű­kö­dé­se. Új­já­szü­le­té­sük, ki­tel­je­se­dé­sük lény­ege: mű­kö­dé­sük, cse­le­kvé­sük kö­zös­ség­re te­kin­tő hasz­nos­sá­gá­ban vagy di­na­miz­mu­sá­ban nyer ér­tel­met, el­fo­ga­dást.

Eb­ből meg­ért­he­tő, hogy mi is en­nek a tel­jes­ség­nek a ré­szei va­gyunk. Egy­sé­ges elek­tro­mág­ne­ses irá­nyí­tás alap­ján min­den sej­tünk, szö­ve­tünk, szer­vünk vég­zi az élet­ben tar­tó és re­ge­ner­áci­ót se­gí­tő te­vé­keny­sé­gét, és fel­vál­lal­ja a hely­ze­té­ből adó­dó spe­ci­fi­kus sze­re­pet is. Éle­tünk foly­to­nos új­ra­szer­ve­ző­dés, új­ra­ren­de­ző­dés, a kö­rül­mé­nyek­hez iga­zo­dó bel­ső ren­de­zett­ség (ho­me­osz­tá­zis) fenn­tar­tá­sa és fo­lya­ma­tos me­gú­jí­tá­sa.

A cél az, hogy az ed­di­gi is­me­re­tek bir­to­ká­ban a be­teg­sé­ge­ket a kli­ni­kai fá­zist (meg­je­lent ha­tá­ro­zott tü­ne­tek) meg­elő­ző­en le­gyünk ké­pe­sek ki­mu­tat­ni, hi­szen az ez­zel já­ró EM-vál­to­zá­sok már rög­zül­tek, így mér­he­tő­ek. Ex­trém ala­csony in­ten­zi­tá­sú EM je­lek hasz­ná­la­tá­val a szer­ve­zet bár­me­lyik bio­ló­giai alegy­sé­ge funk­cio­ná­li­san vizs­gál­ha­tó. A di­ag­nosz­ti­kai el­já­rá­sok fej­lesz­té­sé­nél el­ső­sor­ban a fel­bon­tás ja­ví­tá­sa a cél, va­gyis hogy mi­nél spe­ciá­li­sabb in­for­má­ci­ót kap­junk a mé­ren­dő te­rü­let­ről. En­nek so­rán nél­kü­löz­he­tet­len, hogy a szer­ve­zet funk­cio­ná­lis egyen­sú­lyá­nak nyo­mon kö­ve­té­se, adap­tá­ci­ós fo­lya­ma­tai­nak di­na­mi­kus elem­zé­se és ter­ápia­cen­tri­kus ki­ér­té­ke­lé­se is meg­va­ló­sít­ha­tó le­gyen. Ezál­tal a mo­dern di­ag­nosz­ti­ka fon­tos szem­pont­jai is meg­va­ló­sul­nak: a non-in­va­zív mé­rés, a gyors és pon­tos ered­mé­nyek, a szer­ve­zet funk­cio­ná­lis ál­la­po­tá­nak (anyag­cse­re-fo­lya­ma­tai­nak) fo­lya­ma­tos nyo­mon kö­ve­té­se, to­váb­bá, hogy az ál­la­pot­fel­mé­rés a pá­ciens és a ter­apeuta számá­ra hosszú tá­von se je­lent­sen egész­ség­ká­ro­so­dást.

Az anyag, ener­gia és in­for­má­ció ta­lál­ko­zá­sa, azaz a re­ak­ció lét­re­ho­zá­sa

Ha két nor­mál EM me­ző, mint rez­gő di­pó­lus, egy­más tö­ké­le­tes tü­kör­ké­pe­ként je­le­nik meg, ak­kor a szu­per­po­zí­ció ered­mé­nye, hogy tö­ké­le­te­sen kiolt­ják egy­mást, és lét­re­jön egy ska­lár­me­ző, mely an­ten­ná­ról ki­su­gá­roz­ha­tó.

Ami­kor e ska­lár­me­ző ho­mo­ge­ni­tá­sát, szim­met­riá­ját meg­tör­jük, ak­kor a ben­ne le­vő ener­gia/in­for­má­ció fá­zis­kon­ju­gált pár­ként meg­nyil­vá­nul, a fo­lya­mat nor­mál EM me­ző lét­re­jöt­tét ered­mé­nye­zi, és min­de­mel­lett hő ke­let­ke­zik (po­zi­tív vagy ne­ga­tív). Ez a re­ak­ció mér­he­tő. Amennyi­ben az élő anya­got me­ző­min­tá­zat ve­zér­li, és mi ké­pe­sek va­gyunk ge­ner­ál­ni (akár csak rész­le­ge­sen is) ilyen min­tá­za­tot, ak­kor a re­zo­nan­cia­elv alap­ján a két me­ző a po­ten­ciál­me­ző­ben in­ter­fe­rál­ni fog. Egy transz­lá­tor (ki­egyen­lí­tett 6 szeg­men­ses sík di­pó­lan­ten­na) se­gít­sé­gé­vel lét­re­hoz­zuk és kér­de­ző im­pul­zus­ként a tu­da­ta­lat­ti me­ző­be jut­tat­juk a szoft­ver­ben tá­rolt min­tá­za­to­kat. Ha­son­ló­ság ese­tén az in­ter­ak­ció lét­re­jön, ered­mé­nye­kép­pen a tu­da­t­alat­ti min­tá­za­ta meg­vál­toz­hat, és já­ru­lé­kos ha­tás­ként még tes­ti tü­net­ben is meg­nyil­vá­nul­hat. A ke­let­ke­zett ér­ze­te­ket már csak pon­to­sí­ta­ni kell – „Mit érez?” –, il­let­ve a ke­let­ke­zett ak­ci­ós po­ten­ciált az elek­tró­dá­kon ke­resz­tül ve­zet­het­jük el. Ez egy kér­dés-fe­le­let já­ték, ahol a vá­lasz az élő anya­got nagy­részt alko­tó víz struk­tú­rá­já­nak vál­to­zá­sá­ban (im­pe­dan­cia) je­le­nik meg, ezt reg­isz­trál­juk!

Ha az in­ter­ak­ció nem jön lét­re, ak­kor csak az erő­me­ző-tar­to­mány­ban ala­kul ki rit­mi­zá­lás, moz­ga­tás (kom­pen­zá­lás), ha lét­re­jön, ak­kor a szer­ve­zet az adap­tá­ció­já­hoz jó­val ke­ve­sebb vi­tá­lis tar­ta­lé­kot hasz­nál fel.

Mit mé­rünk a L.I.F.E. System­mel?

A pá­ciens be­jön és leül, majd éle­té­nek ed­di­gi ese­mé­nye­it fel­de­rí­tő kér­dé­sek és vá­la­szok ke­reszt­tü­zé­ben ta­lál­ja ma­gát. Szem­be­sül ön­ma­gá­val, majd fel­he­lyez­zük rá az elek­tró­do­kat (hom­lok-, kéz- és lábe­lek­tró­dok) és egy min­tá­za­tot ge­ner­álunk, azaz min­den egy hall­ha­tat­lan pár­be­széd­ben foly­ta­tó­dik. El­kez­dő­dött egy iga­zi „kér­dezz-fe­le­lek” já­ték. A vá­la­szok pil­la­na­to­kon be­lül az előt­tünk lé­vő mo­ni­to­ron is lát­ha­tóvá vál­nak, és ki­de­rül min­d­az, ami­ről ed­dig nem tud­tunk vagy még nem tu­da­to­sult ben­nünk. Haj­la­mo­sak va­gyunk azt hin­ni, hogy amit nem lá­tunk ma­gun­kon és nem ér­zé­ke­lünk, vagy amit már ré­gen el­fe­lej­tet­tünk, nem is lé­te­zik, pe­dig a nyo­mait ter­mé­sze­te­sen még min­dig ma­gun­kon vi­sel­jük. Le­het­nek örök­lött té­nye­ző­ink, szer­zet­tek, „köl­csön­ka­pot­tak”, ak­tuá­li­san min­ket már za­va­ró­ak vagy ép­pen még csak ben­nünk lap­pan­gó­ak, de tud­nunk kell, hogy még­is mind egy­szer­re lé­tez­nek, és he­lyet ta­lál­nak ab­ban az össze­füg­gő, egy­sé­ges és ön­sza­bá­lyo­zó rend­szer­ben, amit a szer­ve­zet­nek hí­vunk, és csak ar­ra vár­nak, hogy a ma­guk kom­ple­xi­tá­sá­ban meg­fejt­sük őket.

A ben­nünk vég­be­me­nő fo­lya­ma­tok fő cél­ja a bel­ső össze­han­golt mű­kö­dés és a kül­vi­lág­gal va­ló szo­ros kap­cso­lat­tar­tás, va­gyis a di­na­mi­kus egyen­sú­lyi ál­la­pot fenn­tar­tá­sa. Ez az egyen­súly (ho­me­osz­tá­zis) ér­vé­nyes a sej­ten be­lül (sej­talko­tók kép­zé­se és le­bon­tá­sa, ener­gia­ter­me­lés és fel­hasz­ná­lás, spe­ci­fi­kus fe­la­da­tai­nak el­lá­tá­sa), a szö­ve­tek, szer­vek mű­kö­dé­sé­ben, va­la­mint az egyes funk­ciók­ban, össze­kap­csolt élet­fo­lya­ma­ta­ink­ban, a szük­sé­ges adap­tá­ci­ós fo­lya­ma­tok­ban, a stresszek­re adott vá­lasz­ban, azaz a fo­lya­ma­tos át­vál­to­zás­ban, a le­épü­lés­ben és le­he­tő­ség­ként az ez­zel já­ró fo­lya­ma­tos me­gúju­lás­ban.

A L.I.F.E. System kö­zel 7000-fé­le elek­tro­mo­san rög­zí­tett min­tá­za­tot tar­tal­maz, ezért so­kré­tű­en cél­zott tesz­te­lést tu­dunk vé­gez­ni, né­hány perc alatt ennyi kér­dés­re ad vá­laszt a szer­ve­zet. A pro­gram a re­ak­ci­ók in­ten­zi­tá­sa sze­rint sor­ba ál­lít­ja az ered­mé­nye­ket. Se­gít­sé­gé­vel meg­ha­tá­roz­hat­juk, hogy ab­ban a funk­ció­ban nor­mál, alul- vagy fo­ko­zott mű­kö­dés­ről van-e szó. Egy kö­vet­ke­ző lé­pés­ként meg­ít­él­het­jük a szer­ve­zet vá­la­sza­dó ké­pes­sé­gét, hogy van-e elég ener­giá­ja az egész­sé­get fenn­tar­tó al­kal­maz­ko­dás­hoz. A L.I.F.E. System a hor­mé­zis tör­vé­nyén ala­pu­ló mi­kro­dó­zis-ké­szít­mé­nye­ket hasz­nál a tesz­te­lés­nél, ily mó­don biz­ton­ság­gal adap­tá­ció vált­ha­tó ki, min­den­faj­ta kom­pen­zá­ció­ra va­ló kény­sze­rí­tés nél­kül.

Az ér­té­ke­lést sok­fé­le szem­pont sze­rint foly­tat­hat­juk. Egy kö­vet­ke­ző lé­pés­ként meg­ít­él­het­jük a szer­ve­zet vá­la­sza­dó, adap­tá­ci­ós ké­pes­sé­gét. Vizs­gál­hat­juk kü­lön a szer­ve­ket (ve­se, máj, lép stb.), a tá­pa­nya­gok (ami­no­sa­vak, vi­ta­mi­nok, ás­vá­nyi anya­gok stb.) szer­ve­ze­ti te­lí­tett­sé­gét vagy hi­á­nyát, hor­mo­no­kat, en­zi­mek mű­kö­dé­sét, kör­nye­ze­ti és élet­vi­tel­ből szár­ma­zó ká­ros ha­tá­so­kat. Meg­ha­tá­roz­hat­juk, hogy mi­vel hoz­hat­juk hely­re a ká­ro­so­dott mű­kö­dé­se­ket (ho­me­o­pa­ti­kum, gyógy­szer, tá­pa­nya­gok, hor­mo­nok stb.). A mát­rix­ban kép­vi­selt szer­vek ho­me­o­pa­ti­kus le­nyo­ma­ta se­gít­sé­gé­vel ki­je­löl­het­jük a szer­vet vagy funk­ci­ót, amit sze­ret­nénk ki­egyen­sú­lyoz­ni (gyul­la­dás, fer­tő­zés, de­ge­ner­á­ció, mé­reg­te­le­ní­tés). Meg­ta­lál­hat­juk, me­lyek azok a rez­gé­sek, ame­lyek az al­ler­gi­ás tü­ne­te­ket elő­hív­ják, és me­lyek azok, amik azon­nal meg­szün­te­tik őket. Le­he­tő­ség van a csa­krák ki­egyen­sú­lyo­zá­sá­ra, ke­zel­het­jük az aku­punk­tú­rás pon­to­kat. Ké­pet kap­ha­tunk a test me­ri­di­án­rend­sze­ré­nek ener­ge­ti­kai ál­la­po­tá­ról. A neu­ro­emo­cio­ná­lis in­for­má­ci­ók a tu­da­ta­lat­ti­ban mű­kö­dő, meg­ha­tá­ro­zó, lé­nyegi ér­zel­mek­kel kap­cso­lat­ban nyúj­ta­nak út­mu­ta­tót. Min­de­zek után könnyen rá­ta­lál­ha­tunk a le­het­sé­ges leg­jobb meg­ol­dá­so­kra. Ez­zel a mód­szer­rel min­den kró­ni­kus be­teg­ség hát­te­re pon­to­sít­ha­tó. Ki­de­rül, mi­lyen EM-el­té­ré­sek jöt­tek lét­re a szer­ve­zet­ben, azaz mi­lyen tü­ne­tek meg­je­le­né­se vár­ha­tó a jö­vő­ben. Ezek alap­ján ter­mé­sze­te­sen jól meg­fo­gal­maz­ha­tó, kon­krét lé­pé­se­ket te­he­tünk, hogy a szer­ve­zet egyen­sú­lyi mű­kö­dé­sét hely­re­ál­lít­suk, fönn­tart­suk.

A szer­ve­ze­tet egész­ként lát­juk, ugya­nak­kor el­me­rül­he­tünk a rész­le­tek­ben, ezek össze­füg­gé­se­i­ben, pon­to­sít­hat­juk azo­kat, és új kap­cso­ló­dá­so­kat is ke­res­he­tünk.

A L.I.F.E. System­mel szer­ve­ze­tünk adap­tá­ci­ós fo­lya­ma­tai, azaz a szer­ve­zet élet­te­ré­vel foly­ta­tott bio­in­for­má­ci­ós te­vé­keny­sé­ge a ma­ga tel­jes­sé­gé­ben nyo­mon kö­vet­he­tő. Meg­va­ló­sul az a cél, hogy egyén­re sza­bott gyó­gyí­tó te­vé­keny­ség tá­mo­gas­sa ha­té­ko­nyan a be­te­get a to­váb­bi élet­vi­te­lé­re vo­nat­ko­zó fe­le­lős egyé­ni dön­té­sei meg­ho­za­ta­lá­ban. Így a min­den­ko­ri mé­ré­sa­da­tok az egész­be il­leszt­ve iga­zán in­for­ma­tív jel­le­gű­ek. Int­egrá­ció nél­kül a té­nyek éle­tünk­től ide­gen dol­gok/je­lek ma­rad­nak. A gépe­ket mint ke­zünk meg­hosszab­bí­tá­sát kell te­kin­te­nünk, amely se­gí­ti a fo­lya­ma­tok­ban és rend­szer­ben va­ló gon­dol­ko­dást, a tra­di­cio­ná­lis me­di­ci­na int­egrá­lá­sát, és ered­mé­nye­seb­bé tesz az ép­pen al­kal­ma­zan­dó ter­ápia ha­té­kony­sá­gá­nak nö­ve­lé­sé­ben.

A fen­ti hát­tér­tu­dás­sal már ma­ga­biz­to­sab­ban gon­dol­hat­juk azt is, hogy mind­nyá­junk erei­ben fo­lyik né­mi „sá­mán­vér”, hi­szen ab­ban a tér­ben (ska­lá­ris tér) élünk mi is, amit ők tu­da­to­san hasz­nál­tak. A tu­da­to­so­dás pe­dig mind­nyá­junk le­he­tő­sé­ge.