A lélek terei
Az építészetben kb. 20 éve indult meg az a változás, amely szorosan kapcsolódik az ember spirituális igényeinek kielégítéséhez. Olyan építészet van kialakulóban, amely céljául a test és a lélek regenerálását, az egészség megőrzését tűzte ki. A holisztikus építészet az ökológiai és építésbiológiai aspektusokat hozza összhangba, ugyanakkor a formát szellemi-lelki háttérrel köti össze.
Már 1990-ben „Gaia International” néven innovatív csoportot hoztak létre 12 ország ökoépítészei. Céljaik közé tartozik egy nem hivatalos, nemzetközi hálózat létrehozása, amely hasonló gondolkodású mérnököket egyesít. Az új irányzatok gyökerei a régi hagyományokra nyúlnak vissza, amelynek üzenete napjainkban egyre fontosabb.
„A házak is a Föld és a Nap gyermekei.” Ez az idézet a világhírű építésztől, Frank Lloyd Wrighttól (1869–1959) származik, és ma aktuálisabb, mint valaha. Wright több mint egy fél évszázada az „organikus építészet” megvalósítására törekedett, amelyre a formák és terek dinamikus egyensúlya jellemző. Azt akarta, hogy épületei összhangban legyenek környezetükkel, és szó szerint szeressék azt a földet, amelyen állnak.
A régi korok embere mágikus univerzumban élt, amelyben minden mindennel kapcsolatban állt, az anyagi és spirituális világ határai nem voltak szilárdak. A hétköznapi munkát, az emberi kapcsolatokat és a természethez, a világegyetemhez fűződő viszonyukat áthatotta a kultusz és a rituálé. Ebbe a holisztikus világképbe tökéletesen beleillett az építészet is, különös tekintettel az őskorban világszerte elterjedt sátorszerű épületekre.
A brit David Pearson, építész a következőket prognosztizálja: „Az emberi világról alkotott képünk a jövőben jelentős mértékben megváltozik. Az emberiség újra értékelni fogja a bolygót, amelyen él, valamint az általunk előállított termékeket. A jövőben nem akarunk majd olyan városokban és épületekben lakni, amelyek nem ökológiai szempontok szerint épülnek, és nyilvánvalóan károsítják egészségünket és közérzetünket…”
Hasonló állásponton van Theodor Henzler német mérnök, a „Holisztikus Építészet Intézetének” egyik alapító tagja is: a kultúrtörténeti kutatások szerint az emberiség kulturális tudata 30 évenként megújul. Egy ilyen új korszak kezdetén vagyunk. „Mivel a történelem soha nem egyenes vonal mentén halad, az építészetben is kifejezett irányváltásra számíthatunk. A steril üveg-acél homlokzatok világát felváltja az emberléptékű, védelmet, közösségi szellemet sugárzó épületek világa.”
Azonban nem elég a puszta ökológiai építészet. Éppen ezért az elmúlt években létrejött egy mozgalom, amely céljául a „holisztikus építészet” megvalósítását tűzte ki célul. A különbség megértése érdekében fontos tisztázni néhány fogalmat: az ökológia az élőlényeknek a környezetükhöz fűződő viszonyával, valamint az élő és az élettelen világ közötti körforgással foglalkozik. Az ökológiai építészet gyűjtőfogalom, amely felöleli a természet- és környezetbarát építészet szempontjait, amennyiben ezek anyagi folyamatai értelmesen beilleszthetők a természet körforgásaiba. Az ökológiai építészet magába foglalja a megújuló energiaforrások használatát – pl. nap-, szélenergia –, valamint a természetes építőanyagok, mint pl. agyag, fa, mész, agyag, homok, tégla, szalma és az újrahasznosítható anyagok felhasználását. Azonban ahhoz, hogy az emberek valóban jól érezzék magukat a lakásaikban, ezek nem elegendőek. Ez utóbbi szempontokat veszi figyelembe az építészeti biológia: ez az irányzat összeköti az ökológiai építészetet a spirituális és egészségvédelmi szempontokkal. Mivel az emberek viselkedését befolyásolják lakáskörülményeik, pozitív kölcsönhatásra van szükség a lakó, az épület és a környezet között. A ház csak akkor felel meg a természeti igényeknek és lakói igényeinek, ha minden harmóniában van, ha a test, a szellem és a lélek kibontakozhat.
A holisztikus építészet egy lépéssel továbbmegy: integrálja az ökológiai, építészetbiológiai szempontokat, ugyanakkor a forma, az alak szellemi-lelki hátterét is igyekszik összhangba hozni. A holisztikus architektúra szempontjából kevésbé fontos a funkció és az esztétika; ezek helyett sokkal inkább a lelki, szociális, társadalmi, szellemi, gyógyászati és geomantiai szempontok kerülnek előtérbe.
Theodor Henzler szerint a lélekkel végzett építészethez hozzátartozik az a tudás, miszerint minden forma nonverbális üzenetet tartalmaz, amely segítheti vagy gátolja az embert. Az építészeti formákban tehát lelki energia van. Ha úgy tervezzük az épületeket, hogy tisztában vagyunk ezekkel az energiákkal, azok átadódnak az embereknek, akik az így létrehozott mesterséges környezetben élnek.
A holisztikus építészetben az egész ember fontos, a gyermekek fejlődése, a kreatív élettér az idősebb korosztálynak, a szociálisan gyengék integrálása és az új szabadidős tevékenységek.
A testet, lelket, szellemet, tudatot, környezetet és lakást magába foglaló építészetért jött létre a „Hagia Chora” iskola. Ez az intézmény úttörő munkát végez. 1996-ban kétéves szakképzést indított „geomantiai háztervezés” témakörben. Stefan Brönnle tájépítész, az iskola vezetője szerint eddig a geomantiai tanácsadás széttagolódott különféle irányzatokra: radiesztéziára, feng-shuira vagy építészeti biológiára. Ennek az lett a következménye, hogy a kliensek több, egymásnak ellentmondó véleménnyel szembesültek, ha radiesztétát, feng-shui tanácsadót, belsőépítészt hívtak, hogy átalakítsák lakásukat, házukat. Éppen ezért most komplex szakemberek kellenek, házorvosokra van szükségünk – orvosokra, akik házakat gyógyítanak.
A geomantia (geo = föld, mantika = szemlélés, interpretáció) segítségével, amely egy adott helyszín testi, szociális és szellemi minőségével foglalkozik, a jövő lakótérszakértői megismerkednek a kórokozó földsugárzásokkal, ezek megtalálásával. Ezek után olyan építészeti megoldásokat keresnek, amelyek a ház jövőbeli lakóihoz igazodnak. Kikeresik azokat a (természetes eredetű) építőanyagokat, amelyek a ház „természetes szöveteit” alkotják, és figyelnek ezek energetikai hatásaira. A feng-shui (= szél és víz), a kozmikus energiát figyelő kínai geomantia segítségével a tanulók megtanulják, hogyan alakítsák ki a belső lakótereket úgy, hogy az energia szabadon keringhessen, áramolhasson bennük.
„Saját szent univerzum”
A nomád és félnomád népek sátrai nem szigetelték el lakóikat a környezettől, „áteresztő” módon lehetővé tették a sátorlakók és a környezeti erők és szellemlények közötti kommunikációt. Az eszkimók igluja lényegében egy hóból, jégből készült sátor, amelyben nincsenek a látást és hallást korlátozó válaszfalak. Mindenki mindenkit hall a sátron belül és kívül egyaránt. A mindenütt jelen lévő kommunikáció azt a meggyőződést kelti az iglu lakóiban, hogy a jégkunyhó a lakói számára saját, szent univerzum. Ugyanez vonatkozik más archaikus hajlékformákra is, mint amilyen a mongol jurta.
A mongol törzsek a jurtájuk tetején lévő kerek szellőzőnyíláson át mindig látják a mennyboltot. A nyílás a napkorongot szimbolizálja, amely fényt áraszt szét a sátor belsejében. A jurta megtisztításakor, valamint ceremóniák elvégzésekor a mongolok illatos füveket dobtak a tűzbe, amely a sátor közepén égett, és a meleg kisugárzása mellett állandóan emlékezteti a jurta lakóit az életenergia melegére, tüzére. Ugyanakkor számos mongol törzs a mai napig hiszi, hogy a jurta tüzében laknak törzsük védőszellemei is. Éppen ezért a tűznek soha nem szabad kialudnia, soha nem szabad hulladékot dobni bele, és a parazsat sem szabad piszkálni, bottal szurkálni. A jurta tűzhelye – az észak-amerikai indián tipihez hasonlóan – szent hely, amely aláhúzza a sátor szakrális jellegét. A jurta csak akkor biztosítja a védelmet, az egészséget, ha a szent szokásokat tiszteletben és életben tartják.
Az a rend, amely jellemző az eltérő helyen, eltérő kulturális közegben élő népek meglepően hasonló sátraira, arra a meggyőződésre vezethető vissza, miszerint az emberi hajlék a szellemek világának és az univerzum rendjét kell tükröznie. A törzs összetartozását, valamint a természethez való tartozás érzését megerősíti, megszilárdítja, amikor az emberek körbeülik a tüzet a sátorban, amely így mágikus tartalommal is gazdagodik. Black Elk lakota indián a következőket mondja népének sátrairól: „A tipik, amelyekben laktunk, kerekek voltak, mint a madárfészkek. Mindig kör alakban vertük fel őket; egy körben, amely az egész népet körülölelte, egy nagy fészek, amely több kisebb fészekből tevődött össze, ahol gyermekeinket a Nagy Szellem akarata szerint neveltük.”
A nomád népek vadászai és gyűjtögetői ösztönösen követték a földsugárzásokkal kapcsolatos megérzéseiket. Az első városok alapítása, amelyek immár nem kör alakban, hanem szögletesen helyezkedtek el, az égtájaknak megfelelően tájolva, súlyos beavatkozást jelentettek a földi energiák szabad áramlásába. A geomantia egyre bonyolultabb tudománnyá vált, amely arról szólt, hogyan kell megtervezni a várost, a templomi negyeddel, a katonák lakhelyével, a kereskedelmi képviseletekkel stb., hogy a kozmikus erők befolyása továbbra is kedvező maradjon.
A kora ókori városok, mint pl. az etruszk települések a szent helyek létesítésének igényével épültek, orákulumok kikérdezése, szent rituálék és áldozatok bemutatása után. A korai városok a sátorkultúrákhoz hasonlóan a társadalom és a kozmikus rend kapcsolatát tükrözték. A képzőművészet, az építészet, a spirituális és politikai elemek, az asztrológia és az asztronómia az egész települést élő organizmussá avatta.
A szent város, amely János jelenéseiben egy kozmikus kocka formájában merül fel, amelynek alapgondolatát főként a templomos lovagok, később pedig a szabadkőművesek magukévá tettek, azt a célt szolgálta, hogy a város lakói egybeolvadjanak a környező vidékkel és a spirituális hatalmakkal. Az ősi város szellemi és spirituális jellegét a markáns tájformákhoz fűződő kapcsolatából merítette: a szent forrásokból és hegyekből. Mindeme befolyások figyelembevétele azt a célt szolgálta, hogy a jótékony energiák a város utcáin, mint a test artériáin áramoljanak végig, táplálva a lakókat, a gazdaságot és a kézművességet, a „pozitív rezgéseket”.
A holisztikus építkezés központi eleme, amely számos, „csak ökológiai” településre is jellemző, hogy a pusztán csak „jól akarom érezni magamat a négy fal között” szempontja mellett előtérbe kerül a jószomszédi kapcsolatok ápolásának, a közösségi szellemnek az igénye. Theodor Henzler szerint ha egy építész 25-30 évvel ezelőtt a szomszédi kapcsolatokról kezdett beszélni, nevetségessé tette magát a szakma előtt. Mára ez a helyzet megváltozott. Már e tény alapján is tetten érhető a kollektív tudat változása. A szomszédság lebecslése által létrejött az elkülönülés, az elszigetelődés és a gyökértelenség, elsorvadt a közösségi szellem.
A szellemi középpont elvesztése
Nyaranta valósággal felüdülést jelentenek az élettel teli bazárok, a barátságos emberek, a házuk előtt ülő és dolgozó kézművesek látványa a déli országokban. Az emberközpontú település sok helyet és objektumot nyújt a pihenésre, amely beszélgetésre csalogat. Ilyen hely lehet egy csobogó városi kút, fedett szabadtéri ülőalkalmatosságok vagy pergolák.
Vajon mi rejlik az emberek vágya mögött a hangulatosabb és egészségesebb élettér iránt?
A válasz a kiábrándító jelenlegi állapotokban rejlik: csúnya épületek, utcák, kő– és aszfaltrengeteg, a zöld területek hiánya, túl nagy forgalom, lárma, légszennyezettség – ezek a városok megbetegítenek minket. Egyes vélemények szerint az építészet 1800 körül elvesztette saját szellemi középpontját. Korábban minden településnek volt központja. Ma a városok megállíthatatlanul burjánzanak és terjednek a környező tájba. A központ hiányát építészeti hangsúlyokkal próbálják ellensúlyozni – biztosítók, bevásárlóközpontok, áruházak formájában –, ami egyúttal jelzi, mit helyez a mai társadalmi tudat a középpontba: a pénzt, a biztonságra törekvést és a fogyasztást.
Találjuk meg az otthont önmagunkban
Új építésű városaink katasztrofális mértékben egyoldalúan patriarchális szellemben épültek. Ennek ellenére a régi városok nőies, kerekded formái erősebb hatással vannak az emberi tudatra, mint a modern városok patriarchális formavilága. A nőies architektúra olyan, mint egy héjszerkezet, egy burok. Alakítja a köztes tereket, fontosnak tartja az udvart, a belső kertet, földközeli és védelmező helyeket nyújt. A férfias építészet ezzel szemben nyitott, formailag inkább szoborszerű, kifelé orientált, mint egy emlékmű, mozgalmas, aktív és funkcionális. Az emberiség egész történetében a matriarchális építészet volt a jellemző. Csak néhány, notóriusan patriarchális társadalomban, mint a késő római korban, valamint jelenlegi, 1800-ban kezdődő kultúránkban építették a lakóházakat patriarchális szellemben.
Az építészetet használhatjuk az emberek manipulálására is, tehát lehet a hatalom eszköze. A 19. századi Párizsban széles egyenes sugárutakat vágtak, mert a hatalom a szűk, girbe-gurba középkori utcákban veszélyt látott. Az új kialakítású utcák a katonai és rendőri ellenőrzést szolgálták. A lakás mindig szociális és társadalmi, valamint politikai aspektusok befolyása alatt áll.
