Koronavírus, avagy az elveszett emberi méltóság

Micsoda év volt a tavalyi – mondom magamnak, és közben azt kérdezem, vajon mi jöhet még? Szembeötlő a rengeteg ijesztő és abszurd momentum. A koronajárvány, mint sokakét, az én hangulatomat is elrontja, sőt, még álmaimban is kísért. Néha teljesen bénultnak érzem magamat, és olyan képzetem van, mintha bizarr és szörnyű történések örvényébe kerültem volna, amelyet gonosz szándékkal hoztak létre, és amelyből senki a világon nem szabadulhat. Hogyan lehetséges mindez? Van valamilyen titkos terv az egész mögött? Mi történik velünk, és ki áll a történések hátterében? A politikusoknak miért ment el az esze, miért fenyegetnek mindnyájunkat teljes pusztulással és tönkremenéssel? Ez csupán néhány a kézenfekvő kérdések közül.

Mi történik velünk?

Már márciusban felmerült a gyanú, hogy valami nem stimmel a koronavírus-járvány hivatalos magyarázata körül. Valami alapvetően nem stimmel ezzel a dologgal, ez még mindig szent meggyőződésem. Igyekszem kideríteni, mi lehet a valóság. Vajon hol találhatnék rá? Nem merem azt állítani, hogy megtaláltam, de sok jel mutat bizonyos, a folyamatokat alapvetően befolyásoló tényezőkre. Az alábbiakban ezekről szeretnék szólni. Bő fél évszázad alatt sok kérdést tettem fel, sok kételyt fogalmaztam meg általánosan igaznak vélt dolgokkal kapcsolatban.

A mainstreamtől eltérő metodika, premisszák és metafizika alapján a hivatalos állásponttól eltérő eredményekre jutottam. Legfontosabb inspirálóim, akiknek értékítéletében és gondolatmenetében bízom, az itáliai Giordano Bruno (1548– 1600) és Helmut Friedrich Krause (1904–1973). A koronakrízis számomra személyes, politikai és pszichológiai, és persze filozófiai kihívást is jelent. Meg akarom érteni, valójában mi történik velünk és körülöttünk. Az alternatív médiumokban olyan magyarázatokra bukkantam, amelyeket a hivatalos narratívánál sokkal hihetőbbnek tartok. Azonban meggyőződésem, hogy a koronakrízis leglényegesebb aspektusait még mindig nem értették meg az emberek. A jelenleg uralkodó, absztrakt természettudomány, valamint az abból következő téves pszichológiai és egzisztenciális konzekvenciák kritikája hiányában képtelenség megérteni a jelenlegi krízis tébolyát. Ezt a témát nem lehet csupán orvosi és politikai aspektusokra szűkítve vizsgálni és értelmezni.

Félelem a magánytól és a haláltól

Kezdjük a félelemmel, mint legfontosabb tényezővel. Ha ez a válság valamit megmutatott, az a tény, hogy az ember kevés egyéb dologtól tud annyira lebénulni, cselekvőképtelenné válni, mint a félelemtől, amelynek hatására a kritikus gondolkodás képessége teljesen megszűnik – ha egyáltalán jelen volt azelőtt.

• Egyszer csak itt van a félelem a „gyilkos vírustól”, amit a sajtó oly ügyesen szít és tart felszínen. A fertőzéstől való rettegés és az ősfélelem a mindenkit elpusztító, gyilkos járványtól. A félelem és pánik lehetetlenné teszi a józan, kritikus gondolkodást, pláne, ha az értelmezési hatalom birtokosai, a véleményvezérek nap mint nap, megállás nélkül saját, ellentmondást nem tűrő érveikkel árasztanak el minket.
• A halálos járványtól való félelemnek történelmi okai is vannak, és az illetékesek ezt tudatosan fel is nagyítják. Ez a szenvedéssel teli betegségtől és az elkerülhetetlen haláltól való félelem, ami ijesztő közelségbe hozza az elmúlás gondolatát.
• A félelem legyengít, tönkreteszi az immunrendszert.
• Hirtelen arra eszmélünk, hogy a félelem mindenütt jelen van, mindenre rátelepszik. Jeleit sokak arcán felismerem – a szemekben, amit a kötelezővé tett maszkok nem takarnak el, sőt, olykor még a maszkon keresztül is érezhető az arcokra kiülő rettegés.
• Mindezek mellé társul az ember másik félelme a kirekesztettségtől és a nevetségessé válástól, attól, hogy kitaszíttatik szociális környezetéből, a társadalomból.
• Aztán itt van a félelem a nyilvános kipellengérezéstől, ami nagyon kegyetlen tud lenni, amit mindenki jól tud, akinek volt már benne része.
• Ne feledkezzünk meg az anyagi csődtől való félelemről, valamint a láthatatlan, az egyén alól a talajt egyik pillanatról a másikra kirántani képes hatalomtól való függés miatt érzett félelemtől sem.
• És persze létezik a pénzbüntetéstől és a megbélyegzéstől való félelem is… Már a krízis kezdetén feltűnt, hogy az „új típusú SARS-CoV-2 koronavírust” szinte a halál szinonimájaként emlegetik, vagy legalábbis sokan így gondolnak rá. Az egész világ szinte megbabonázva csak a vírusra figyel, amit a láthatatlan, mindenütt jelen lévő ellenség sötét aurája leng körül.

Feléledt az ősrégi, titkos vágy

A koronavírus-járványt pestisként, kolerajárványként, kaszát lendítő halálként festik le. Koronavírus reggel, délben és este. És persze éjjel is, amikor feldereng álmainkban. A koronavírus, mint rémálom… állandósult téma, állandósult pánik, amit a médiumok előszeretettel és mohón felnagyítanak. Az a gyanúm támadt, mintha a vírus ellen tett lépéseinkkel lényegében a halál kiirtásán fáradoznánk. Feléledt az ősrégi, titkos vágy, hogy végleg legyőzzük, eltiporjuk a halált, az elmúlást.

Fontos és kevésbé fontos halottak

A koronajárvány áldozataira való állandó figyelem hatására sok helyütt perverz módon rangsorolták a halottakat. Dobogós helyen vannak a vírusfertőzés következtében elhunytak, rájuk figyel a nyilvánosság, a közvélemény. A világméretekben jóval nagyobb halálokok az emberek tudatában ennél jóval szerényebb helyet foglalnak el. Például nap mint nap elképesztően sok gyerek hal meg maláriában, mások kórházi fertőzésekben, a fejlődő országokban alultápláltságban, mások környezetszennyezés következtében, megint mások öngyilkosságban, de megemlíthetjük a szezonális influenza halálos áldozatait is. Minden évben világszerte hétmillióan halnak éhen!

Elrendeltek-e miattuk karantént, vagy egyéb szigorú óvintézkedéseket? Nem emlékszem ilyesmire. De jött a koronavírus, és mindenre kiterjedő, korlátozó intézkedések formájában hirtelen rátelepedett mindenki életére. Egyre több jele mutatkozik annak, hogy a koronakrízis nem más, mint évtizedek óta zajló, fatális kimenetelű folyamatok katalizátora, felgyorsítója.

Hatalomátvétel

A pénzügyi érdekeltségek és az internetes világcégek globális diktatúrájának hatalomátvételéről van szó. Ezek az erők a mesterséges intelligencia segítségével az egész emberiség felett át akarják venni az ellenőrzést. Mindehhez társul majd az úgynevezett transzhumanizmus, amely az emberi lét legmélyebb lényegétől foszt meg mindnyájunkat. Az ember átalakul átlátszó adathalmazzá, külsővel rendelkező, de belül üres lénnyé, akit megfosztanak legbenső lényegétől, élő énjétől, és így korlátlanul manipulálhatóvá válik. A (poszt)modern ember tudományba vetett hite határtalan.

A legtöbben elhiszik, hogy a tudomány mindig „bizonyítékokkal alátámasztott ismeretanyagot” tálal eléjük. A „bizonyítékokkal alátámasztott tudás” mennyisége valójában meglepően kicsiny. A legtöbb esetben pusztán elméletekről, hipotézisekről vagy fikciókról van szó (mint pl. az ősrobbanás elmélete). A műszaki, technikai szféra szinte isteni magaslatokba emelkedett, istenpótlékként és megváltóként jelenik meg. Már régóta így van ez; napjainkban a mesterséges intelligencia és digitális technika formájában ölt testet. Az absztrakt természettudományok képviselői most kétes diadalt ülnek a koronakrízis kapcsán. Az embert puszta testté, tárggyá alacsonyítják, aminek hatására az én fokozatosan megszűnik. Ugyan mire jó a szellem, a lélek és az öntudat?

Realitáson túli számítástechnikai modellek

A tudományba, legfőképp a digitális absztrakcióba vetett, feltétel nélküli hit kiválóan bemutatható két példán keresztül. Az első példa a SARS-CoV-2-világjárvány számítógépes modellje, amit prof. Neil Ferguson epidemiológus és biomatematika-szakértő dolgozott ki a brit kormány megbízásából. 2020 márciusában 500 000 halálos áldozattal számolt csupán Nagy-Britanniában, és radikális karantén elrendelését javasolta a kormánynak. Furcsa, hogy javaslatát megfogadták, ugyanis korábbi prognózisai közül utólag több teljesen tévesnek bizonyult, pl. 2005-ben a madárinfluenza kapcsán kb. 150 millió halálesetet prognosztizált.

Számítógépes modellje a Covid–19 esetében téves paramétereken és feltételezéseken alapul, ennek ellenére Nagy-Britanniában és világszerte nagy visszhangot keltett, és jelentős befolyást gyakorolt a döntéshozókra. Világszerte minden kormány karanténintézkedései erre a számítógépes szimulációra alapoztak.  Manapság sok kutató úgy véli, hogy Ferguson számítógépes modellje téves, ennek ellenére a számítógéppel végzett szimulációs modelleket általában véve megbízhatónak tartják.

PCR-teszt – agyon stilizált töredékek

A második példa a hírhedt PCR-teszt, ami a szakirodalom szerint diagnosztikai célra nem alkalmas, rengeteg fals eredményt produkál, és nem képes a fertőzés tényét megbízhatóan igazolni. Egyetlen virológus sem tudta annak tudományos bizonyítékát felmutatni, miként néz ki ez az ominózus vírus, valamint azt sem, hogy valóban ez a mikroba okozza-e a Covid–19-járványt. Ami ezeket a kérdéseket illeti, hipotézisek, fikciók és empirikus realitás töredékeinek szürkezónájában mozgunk, és ezek a töredékek nem állnak össze egységes, meggyőző képpé.

A megatechnikai fáraó bűvöletében

A természettudomány napjaink kultúrájának megkérdőjelezhetetlen „vázszerkezete”. Absztrakt, hatalommal bíró képződmény, amely az egész világot behálózó digitális rendszert hozott létre, és azt minden létező dolgok alapjaként tünteti fel, amivel szemben a vallásos, spirituális világnézet teljesen háttérbe szorul.

A bolygónkat uraló absztrakt és műszaki tényezőket – aminek része a teljes pénzügyi rendszer, a digitális konszernek, a nagyipar, az államhatalmi apparátusok – képletesen csak „megatechnikai fáraónak” nevezem. Ez az uralkodó szünet nélkül és kíméletlenül piramisépítésre kényszerít minket, és még kritikusaitól is adót szed. Ez a fáraó mindannyiunk (részben önkéntes, részben kicsikart) engedelmességéből él, és ezen keresztül uralkodik felettünk. Saját vérünkkel és húsunkkal tápláljuk ezt a szörnyeteget.

Az elvont természettudománynak és az általa hirdetett „metodikai ateizmusnak” sikerült a világot, az egész kozmoszt tárgyiasítani, élettelen, akarat nélküli dologként beállítani. A szellemet az egyén bensőjébe száműzték, és megfosztották ontológiai minőségétől. Mindannyian a pőre külvilág betonjára zuhantunk, és céltalanul bolyongunk a tárggyá silányított világűrben, amellyel elveszítettük minden metafizikai kapcsolatunkat.

Kvázi semmi és kvázi isten között

A világban zajló jelenségeket immár kizárólag matematikailag, tehát immanens lényeg és jelentés nélkül tudjuk értelmezni. A világot eluralta a nihilizmus sötét metafizikája. Markában tartja az emberiséget, és az egyént lényegében semmivé alacsonyította. Nem csoda, hogy ezt ellensúlyozandó, néha majdnem-istenként lép fel, ami nem más, mint az én groteszk, torz megnyilvánulása. A jelenleg uralkodó intellektuális kultúra elvitatja az ember eredeti, kozmikus méltóságát. Az egyén az élő kozmoszból átköltözött a digitális fantazmagóriák világába.

Napjaink emberképe több mint lehangoló. Elkárhozott, lélektelen biokomputer, „kvázi semmi”. Ha elfogadjuk ezt a rólunk alkotott képet, az azt jelenti, hogy tovább tápláljuk a világot uraló őrületet, ami egyre inkább a transzhumanizmus és a mesterséges intelligencia irányába tart. Pedig ha a metafizikus létezés méltósága elvész, maga az ember is elvész. A szellemétől és lelkétől megfosztott individuumot most egy állítólag gyilkos vírus fenyegeti, ezért félelmében lebénul, hiszen a halált végleges megsemmisülésként értelmezi. Hogyan küzdhetjük le a félelmet, hogy ne gyűrjön teljesen maga alá?

A jelenleg uralkodó intellektuális kultúra által alkotott emberkép szerint „kvázi semmik” és egyszerre „kvázi istenek” vagyunk. Egyénként kvázi semmi vagy, nem több adathalmaznál, mindenfajta mélység és metafizikai méltóság nélkül. Lázadhatsz ellene, de hiába! Hacsak lázadásod nem az emberi lét valós, legbensőbb lényege táplálja, az én mély kapcsolata a teremtéssel és a kozmosszal! Korunk legfontosabb harca annak eldöntéséért folyik, hogy mik vagyunk. Mi az ember legbensőbb, legvalódibb lényege? És ez a kérdés nem csak a Föld nevű bolygó lakóira vonatkozik, mert meggyőződésem, hogy a világegyetemben sok helyütt létezik értelmes, emberszerű életforma. Erre sok jel utal. A bolygó nem csupán halott kőzet, amely a fizika törvényeinek engedelmeskedve vakon száguld a sötét semmiben, hanem egy nagyobb egész része, élő szellem, saját eleven tudatmezője van.

Dialógusban az univerzummal

A minket körülvevő világ tele van élettel – ez az én világképem, ez az én gondolkodásom legfőbb premisszája, kiindulási pontja. Bolygónkat sugárzó tudatmező veszi körül, amely átjárja az egész bolygót és minden élőlényt, ugyanakkor kapcsolódik más bolygók tudatmezőjéhez. Ez a tudatmező éltet, működtet mindent a világon; az embert is.

Azt is mondhatnánk, hogy Gaia mindenütt, minden égitesten jelen van, bármenynyire is fantasztikusnak vagy ezoterikusnak hangzik. A földlakók csak úgy menekülhetnek meg, ha újra igyekeznek belakni a lélekkel teli kozmoszt, ugyanis nem csupán egy halott, lélek nélküli külvilág szemlélői, hanem egyúttal mi magunk is szemlélődés tárgyai vagyunk. Csak akkor tudunk párbeszédet folytatni, ha tudatában vagyunk annak, hogy a kozmosz, a kozmikus tudat is néz, szemlél minket. Jelenleg az emberiség nagy része nem képes a dialógusra, az állandó monológ szintjén mozog. Belekiabálunk az univerzum ürességébe, és nem kapunk választ. Nem csoda, ugyanis a válasz nem digitális, technikai úton érkezik, hanem a szellem, illetve a lélek csatornáin!

A koronakrízis mint esély

Mindez azt is jelenti, hogy belsőleg el kell búcsúzunk jelenlegi, kívülről manipulált gondolkodásunktól, ki kell szabadítanunk magunkat a félelem szorításából és a belénk szuggerált képzettől, miszerint létezésünk teljesen értelmetlen. Kozmikus, szellemi lények vagyunk. Ez emberi méltóságunk alapja. Korábban soha nem látott emlékeztetőre van szükségünk. Talán a jelenlegi koronakrízis épp ilyen emlékeztető. Az ember megmérettetés előtt áll. Vajon könnyűnek találtatik? Ez a véget jelentené! Bármit el akarunk érni e téren, azért meg kell harcolnunk, küzdenünk kell érte! A küzdelem megvívásához szükséges, hogy a bennünket körülvevő politikai történésekhez kritikusan viszonyuljunk. Hadat kell üzennünk a mindnyájunkat elnyomó és absztrakt látszatvilágba kényszerítő erőknek és hatalmaknak. Ki kell szállnunk a mindent és mindenkit uralni akaró technika őrült egyeduralmából, és bele kell merülnünk saját lényegünkbe.

Tudatosítanunk kell magunkban, hogy teremtő tudatentitások vagyunk, és nem szabad megengednünk, hogy egy üres, lelketlen és értelmetlen univerzum „kozmikus idiótáivá” degradáljanak minket.

Ezt persze könnyebb mondani, mint megvalósítani. Sokan képtelenek rá. Milyen alternatív megoldások léteznek? Félelmeinken, amelyek mindig a saját magunktól, saját bensőktől való félelmet is magukba foglalják, csak akkor tudunk úrrá lenni, ha felszabadítjuk magunkat, és átvesszük magunk felett az irányítást.

Ez a mélyen ülő félelem okozza a halálfélelmet is, ugyanis a halál nem más, mint az önmagunkkal való konfrontálódás legszélsőségesebb formája. Valószínűleg mindannyian más-más formában, többször újraszületünk (reinkarnálódunk), és többször is esélyt kapunk, hogy közelebb kerüljünk küldetésünk teljesítéséhez. Mindenhez, ami „tudományosnak” számít, kritikusan kell viszonyulnunk. A félelem és a pánik tévutakra visz, és végül a teljes behódolás őrületébe, a teljes önfeladásba torkollik. A fentiekben emlegetett felelősségvállalás önmagunkért ezzel szöges ellentétben áll. Jelen írásomat figyelmeztetésnek szánom, hogy a szó legmélyebb értelmében emberként tekintsünk önmagunkra. Mindez lehetséges, és sokkal sürgetőbb, mint valaha.

Fotó: Adobe Stock