Lendületben a hazai biofeldolgozás
Beérni látszanak azok a korábban cinikusnak tűnő jóslatok, miszerint a hazai biotermék-előállítás az alapanyagexport sírján fog szárba szökkenni. Ez a képzavarnak is beillő meghatározás mára valósággá vált, hiszen az európai általános túltermelés következtében (no meg a gyatra időjárásnak köszönhetően) a klasszikus export termékek: búza, tönköly, kukorica, tökmag értékesítési gondjai soha nem látott mértékben nőttek. Magyarul: tömegével ragadt a raktárakban a fent felsorolt termékek meglehetősen nagy hányada. Ugyanakkor folytatódott a néhány éve megkezdett folyamat, nevezetesen a feldolgozott biotermékek körének bővülése. Míg korábban a feldolgozott termékek alatt elsősorban pékárukat, hidegen préselt olajokat, ivóleveket és egynéhány gyümölcsszárítmányt értettünk, addig már a elképesztő méretekben és választékban nő a feldolgozott biotermékek tömege. Kezdődött az egyszerűbb tésztafélékkel, amiből mára már csupán tojás nélküliből is legalább 50-60-féle kapható. Folytatódott a lekvárok sorával, amiből a hazai gyümölcsválaszték szinte teljes kínálata elérhető, sőt a környező országok beszállításai révén havasi áfonyától kezdve erdei szederig terjed a kínálat. Az idei év különlegesen gazdag választékkal rukkolt elő, hiszen megjelentek a zöldségkonzervek, mélyhűtött pékáruk, müzliszeletek, nápolyik és különféle ízesített snackkészítmények. Karácsonyra pedig megérkezett a várva várt biohal! De nem csupán élő kínálatként, hanem elképesztő választékú feldolgozott formában is: bajai halászlé, dorozsmai ponty, halpaprikás, halfasírt és ki tudja még hányféle ínycsiklandó különlegesség. A bioborászok sem tétlenkedtek, számtalan új fajtával rukkoltak elő, kezdve a legolcsóbb rizlingek kb. 6-700 forint körüli barátságos árával és bevégezvén a néhány ezer forintos tokaji különlegességekkel. Főként a keleti országrész jeleskedett: szürke marha és bivalyerős bivalyszalámi a Hortobágy vidékéről, amelyre nagyon szépen hangolódik Szatmár aranyának nedűje, a különleges minőségű almapálinka. Természetesen ezek a termékek nem a napi rutin étkezést és szomjoltást szolgálják, de megmutatják egy ország kulináris fejlettségének éppen elérhető fokát. Nemsokára a nemzetközi megmérettetés ideje is eljön, hiszen februárban újra Biofach, ráadásul az idén lengyel barátaink az év bioországa címen mutatkoznak be, akiktől gasztronómia terén azért szégyen lenne kikapnunk. A bőséges kínálat megmutatkozott a novemberi Biokultúra Nap „Év Bioterméke” versenyén is, ahol szoros verseny alakult ki a részvevő pályázók között. Nehéz is volt összehasonlítani a májas hurkát a szőlőmusttal. A szakmai zsűrinek végül is sikerült. Az idei Év Bioterméke díjakat a következők kapták:
Közönségdíj: Must bioszőlőből, gyártó: Anna Borház, Gonda János,
I. díj: Ökológiai Tönköly java, gyártó: Natúr Gold Farms,
II. díj és a XII. kerületi önkormányzat különdíja: Bio mangalica köleskásás hurka, gyártó: Virágoskút Kertészeti Kft.,
III. díj: Haltermékek (halfasírozott és paprikás), gyártó: HALÉPKER Bt.
Az édességek kedvelői számára talán szomorú, hogy hazai bio fagylalt még nincs, de a tél kedvencének számító gesztenyepüré széles körben kapható: bionádcukorral édesítve, de természetesen szintetikus rum és vanília műaroma nélkül.
Biokonvergencia
A politika és a gazdaság szakzsargonjában előforduló kifejezés két amúgy jelentősen eltérő folyamat egymás felé tartásának, egymásba olvadásának leírására szolgál. Míg a politikában egyfajta megbékélés lehet a végeredmény, a bioalap elvek esetében gyakran értékfeladásnak lehetünk tanúi.
Az egyik legérzékenyebb terület a bioélelmiszerek változatosságának és az ennek érdekében elkövetett másodlagos környezetszennyezésnek igencsak súlyos konfliktusa. Már a trópusi gyümölcsök megjelenése is sokkolta a biofundamentalisták érzékeny lelkét, de erre legalább adódott elfogadható magyarázat. Nevezetesen az, hogy narancsot, banánt, teát és kávét nemigen lehet az Északi-sarkkör környékén előállítani, tehát ennek az importja elkerülhetetlen. De miféle önző, kapzsi és hedonisztikus magatartás az, hogy a biofogyasztók az ellenkező félteke termékeire ácsingózzanak akkor, amikor azok fogyasztása teljesen indokolatlan. Mert újabban biokörökben is sikk pl. decemberben cseresznyét, januárban görögdinnyét enni. A konvergencia, az egy irányba tartás a sokat szidott vegyszeres termékek kereskedelmével nyilvánvaló. Fel is tehetjük a kérdést: mennyivel vagyunk különbek azoknál? Persze magyarázat akad bőven: pl. hogy munkát adunk a szegényebb sorsú embertársainknak, biztosítjuk az ottani környezet kizsákmányolásának megakadályozását, de kiszámoltuk-e, mekkora pazarlást jelent ez a magatartás? Ha mással nem is, de a meg nem újuló fosszilis energiahordozókkal? Tudjuk-e, hogy Dél-Afrikából egyetlen repülőút több energiát emészt fel, mint amennyit egy átlagos afrikai kisközösség egész életében elhasznál?
