Mezőkövesd – „Az élmény, ami gyógyít”

prof. dr. Fejér László
Mezőkövesd gyógyfürdő
#Bechterew-kór #gyógyfürdő #gyulladás #nőgyógyászat #reuma
Mezőkövesd 17 ezer főnyi lakosával a Bükkalja és az Alföld találkozásánál fekvő település, amelynek 1464-ben adományozott városi rangot Mátyás király. A kisváros Budapestről az M3-as autópályán 1 óra alatt elérhető. A folyamatosan megújuló település gazdag népművészete és fürdője révén kedvelt turisztikai célpont egész évben. Centrális fekvésének köszönhetően jó kiindulópont a környék felfedezéséhez. A világhírű matyó örökség székhelye, nemcsak nemzeti örökségünk, de az UNESCO szellemi világörökség része is.

Adalékok a történetéhez

A terület már a népvándorlás korában lakott volt. Az első magyar település a honfoglalás korában jött létre, de 1275-ben egy egyházi összeírás lakatlan faluként utal rá. Valószínűleg a tatárjárás idején pusztult el. A 14. századtól a diósgyőri uradalom legdélibb települése. A 15. században már mezővárosként említik.

Hunyadi János és Hédervári László püspök a huszitákkal 1450. március 28-án itt kötötte meg a mezőkövesdi békét, melynek értelmében Giskra megtarthatta a bányavárosokat. Mátyás királytól 1464-ben pecsétet, később más kiváltságokat is kapott. A legenda szerint a város és a környező falvak népének, a matyó népcsoportnak a neve is a Mátyás névből származik. Az elnevezés a 18. században alakult ki. Eredetileg az északabbi területek protestáns lakossága által alkalmazott, a terület katolikus népességére utaló, megkülönböztető név volt.

A város 1552-ben – az egri vár ostromának évében – elpusztult, az 1596-os mezőkeresztesi csata után évekre lakatlan maradt, és nem is nyerte vissza régebbi népességszámát a török idők végéig.

Mezőkövesd 1784-ben megváltotta magát hűbérurától, a magyar koronától. A magyar honvéd hadsereg a település határában, 1849. február 28-án Kmety György, Aulich Lajos és Guyon Richárd vezetésével győztes ütközetet vívott a császáriakkal.

A település a vasútvonal kiépítésétől, az 1860-as évektől kezdve virágzott. A lakosság számát tekintve az 1941-es év tartja a rekordot. A népszámlálás szerint ekkor csaknem 21 000 lakosa volt.

Fürdő a matyók földjén

A korábbi fúrások eredményeként 1939-ben Zsóry Lajos főszolgabíró birtokán, a város nyugati határában, a Budapest‒Miskolc közötti főút mellett kezdett a fúrásokba az állam. Kőolajat kerestek a fúrótornyok, és helyette bő vizű meleg forrás tört fel a földből.

Zsóry-fürdő a magasból

Zsóry építette az első fürdőt, mely a mai napig őrzi nevét. A meleg forrást termálkútnak alakította ki, és 1940 januárjában már palackozta a vizet, júliusra pedig elkészült az első 33×18 méteres fürdőmedence. A víz fizikai, kémiai vizsgálatát az 1950–es években végezték el. Ennek eredménye szerint kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos, szabad szénsavat tartalmazó hévízforrás buzog fel több száz méter mélyről. Összetétele alapján, gyógyhatását tekintve a legértékesebb hazai gyógyvizek közé lehet sorolni. Hivatalosan 1968-ban nyilvánították gyógyvízzé, a fürdőt pedig 1986-ban gyógyfürdővé. Mivel magas a szulfidkén-tartalma, a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. Ez a magyarázat arra is, hogy még a fürdő mellett elhaladó autók utasainak orrát is megcsapja a záptojásra emlékeztető, jellegzetes „Zsóry-szag”.

A napjainkban is tartó fejlesztési munkálatok eredményeként 1979‒1981 között hideg vizes hullámfürdővel és körmedencével, majd 1990-ben feszített víztükrű uszodával gyarapodott a „Zsóry”. 1996-ban indult meg a gyógyászati részleg rekonstrukciója. Azóta új fogadó épület, öltöző épült, és 2002. májusban átadtak egy gyermekmedencét. Ezt csak a legkisebbek, az óriáscsúszdát viszont a felnőttek is használhatják.

Gyógyítás a vízzel

Vessünk egy pillantást a gyógyvíz összetételére:

  • Kationok mg/l
  • Kálium 43,00
  • Nátrium Na+ 212,60
  • Kalcium Ca2+ 345,00
  • Magnézium Mg2+ 65,00
  • Mangán Mn2+ 0,19
  • Vas Fe2+ 0,1
  • Kationok összesen: 665,89
  • Anionok mg/l
  • Nitrát NO3- <1,00
  • Nitrit NO2- 4,61
  • Klorid Cl- 219,00
  • Szulfát SO42- 15,00
  • Hidrogén-karbonát HCO3- 1623,00
  • Anionok összesen: 1847,61
  • Anionok – kationok összesen: 2513,5

2004 óta a kettéosztott, új medencébe a belső térből is ki lehet úszni. Az egyik felét 36‒40 ºC-os gyógyvízzel töltik meg, a másikban állandóan forgatott, melegített vízben olyan élményelemeket is beépítettek, mint a nyakdögönyöző vagy a pezsgőágy.

Bővült a vízsugár-, a súlyfürdő- és az iszapkezelő helyek száma. Új gyógykezelés a szénsav- és galvánkád. Hagyományos kezelési módok: kádfürdő, szauna, pezsgőfürdő, valamint gyógy- és frissítőmasszázsok. A nyitott és fedett gyógy-, valamint hideg vizes medencék száma jelenleg tizenegy, melyek hőfoka 22 és 40 ˚C között változik. 2005 őszétől új főbejáraton lehet belépni a fürdő területére, és a felújított, közel 100 méter sugarú átmérőjű körmedence frissítő vizét élményelemek színesítik.

A korábbi ikermedence helyén 2011-ben korszerű, árnyékolókkal ellátott gyógymedencék és nagyobb vízfelületű élménymedence épült csúszdával, gyermekpancsolóval. Egész évben élvezhető az új fedett gyermekmedence és az új wellness-részleg szolgáltatása. Ezek között érdemes megemlíteni a finn-, a bio- és infraszaunákat; a gőz-, az aroma- és a sókabinokat; a Kneipp-terápiás medencét, a jégkutat, a pezsgőfürdőt és a 6-féle wellnessmasszázst.

A Zsóry-fürdő szolgálja ki 1986 óta a 2006-ban közel kétszáz ágyassá bővített rehabilitációs központ balneológiai kezelésre beutalt betegeit. Ez egyben Kelet-Magyarország legnagyobb mozgásszervi és reumatológiai egészségügyi intézménye. A gyógy- és frissítő masszázs, vízsugármasszázs, csoportos gyógyúszás, súlyfürdő, kádfürdő, iszapkezelés, szauna azonban nem csak orvosi beutalóval vehető igénybe. A szakorvosi javaslat és ellenőrzés mindenképpen ajánlott és helyben elérhető.

A következő betegségek gyógyítása ajánlott

Idült kopásos csont- és ízületi megbetegedések inaktív stádiumai; idült gyulladásos mozgásszervi megbetegedések, pl. rheumatoid arthritis, köszvény, Bechterew-kór inaktív stádiumai; baleseti utókezelés; csont és ízületi műtétek utáni utókezelés; idült ideggyulladások, idegfájdalmak; idült derékfájás (lumbágó); pikkelysömör; idült gyulladásos nőgyógyászati megbetegedések; a szervezet általános ellenálló képességének fokozása.

Ellenjavallatok:

Gyulladásos és kopásos mozgásszervi megbetegedések aktív stádiumai; rosszindulatú daganatos megbetegedések, beleértve a fehérvérűséget is; lázas állapotok; visszérgyulladás, trombózis; szív- és keringési elégtelenség; szívinfarktus utáni állapot 6 hónapig; tuberkulózis; széklet- és vizelet-inkontinencia.

Gyógyhellyé minősítve

Mezőkövesd történetének jelentős eseményére került sor 2013-ban. Az állam a várost gyógyhellyé nyilvánította. Ez a rangos minősítés kötelez. Mindenekelőtt arra, hogy az ide látogatók a fürdőzés és gyógykúrák mellett a természet egyéb értékeit is élvezhessék.

A fotók a fürdő engedélyével kerültek felhasználásra

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Túrkeve – gyógyfürdő minden korosztálynak

Túrkeve – gyógyfürdő minden korosztálynak

Még egy gyógyfürdő az Alföld közepén, melynek vizében megmártózva könnyíthetünk bajainkon, felfrissülhetünk, megfiatalodhatunk. Mindezt káprázatos…
Nyártól őszig teremnek: bogyós gyümölcsök

Nyártól őszig teremnek: bogyós gyümölcsök

Tombol a bogyós termések szezonja, és még messze nincs vége! Egyiket sem szabad kihagyni, legyen…
Békéscsaba – gyógyfürdő a város közepén

Békéscsaba – gyógyfürdő a város közepén

Az Alföldön barangolva újabb gyógyfürdőbe botlunk. Békéscsaba a Tiszántúl déli részén, Békés megye földrajzi középpontjában,…
Az Alföld gyöngye- Gyopáros-tó

Az Alföld gyöngye- Gyopáros-tó

Gyopárosfürdő 2016. július 27-én hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést. Az „Alföld gyöngye” néven ismert…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Oxigénterápia az egészség védelmében

Oxigénterápia az egészség védelmében

Az oxigén a legtöbb élőlény számára a légzés alapfeltétele. Az életfolyamatok rendkívül bonyolult kémiai és…
Nemeskőgyógyászat: Óceán achát

Nemeskőgyógyászat: Óceán achát

Ez az ásvány a természet tavaszi ébredésére emlékeztet: zöld, barna és világos színek filigrán rajzolatokban.…
Szénafürdő artrózis és reuma esetén

Szénafürdő artrózis és reuma esetén

A számos betegségben szenvedő Ludwig van Beethoven rendszeresen arra kérte gyógyszerész fivérét, hogy küldjön neki…
Egerszalók – fürdőzés a sódomb tövében

Egerszalók – fürdőzés a sódomb tövében

Az Eger melletti termálvölgyben már bemutattunk egy nevezetes gyógyfürdőt, Demjént. Most a völgyben néhány kilométerrel…