Békéscsaba – gyógyfürdő a város közepén

tgymagazin.hu
#gyógyvíz #ízületi gyulladás #mozgásszervi fájdalmak #reuma
Az Alföldön barangolva újabb gyógyfürdőbe botlunk. Békéscsaba a Tiszántúl déli részén, Békés megye földrajzi középpontjában, a Körös‒Maros közén, a Kettős-Körös folyótól 8 km-re délnyugatra fekszik. A város Gyulától 16 kilométerre nyugatra, Orosházától 36 km-re északkeletre található. A román határ mintegy 20 kilométerre keleti irányban húzódik.

A városnál találkoznak a 44-es és 47-es főutak. Átlagos tengerszint feletti magassága 85–90 méter. Az evangélikus nagytemplom hátsó küszöbét tartják a város egyik „legmagasabb pontjának”, ez 88,75 méter tengerszint feletti magasságot jelent. Az éghajlat tipikusan alföldi. Itt már elég erős a kontinentális hatás, mivel a város távol fekszik a tengerektől, és a medencejelleg is csak erősíti ezt a sajátosságot. A klímaváltozásról már nem is beszélve.

Rövid történelem

A környék az ókor óta lakott, a késő bronzkortól kezdve találtak tömegesen leleteket a város területén, ami az Alföld első kultúráját, a Körös-kultúra népét jelzi. A vaskorban a szkíták, szarmaták, majd a kelták, utána a hunok hódították meg. A honfoglalás után több kisebb település állt a területen, ahol félnomád gazdálkodás zajlott. Csak az 1046-ban lezajlott Vata-féle pogánylázadás után kezdődhetett el komolyabban a feudális államhatalom megszervezése, a kereszténységre térítés és a megyeszervezés.

A régészek szerint Csaba legkésőbben a 13. század első felében jött létre. A települést az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben említik először. Neve török eredetű, a vele azonos személynévből származik. A török uralmat követő betelepítés során elsősorban szlovákok jöttek ide. A város ma is a magyarországi szlovákok egyik kulturális központja. 1777-ben az Élővíz-csatorna ‒ vagy Körös-csatorna ‒ kiásása mind a mezőgazdaság, mind a városiasodás, mind az egészségügy területén fejlődést jelentett. 1840-ben Csaba mezővárosi rangot kapott.

Ettől függetlenül még mindig egy nagyra nőtt falura hasonlított kis házaival, zsúfolt, sáros utcáival. 1944-ben a brit és amerikai légierő több száz nehézbombázója bombázta a vasútállomást és környékét, 93 ember halálát okozva. Az 1950-es megyerendezés során Békéscsabát Békés megye megyeszékhelyévé nyilvánították.

Strandfürdővel kezdődött a gyógyfürdő sikere

A strandfürdő az Árpád liget szomszédságában, Illés Dávid tervei alapján épült 1922-ben. A gyógyfürdő kezdetben csupán egyetlen nyitott vasbeton úszómedencéből állt. A meglévő strand Élővíz-csatorna felőli részén 1927-ben törökös hangulatú gőzfürdőt építettek. Volt benne egy gőzkamra. A basszein, a medence, tulajdonképpen egy nagy fakád volt.

A meleg és hideg tusch, vagyis a zuhany hosszú, üvegezett folyosón volt. Egyszerű volt ugyan minden, de mégis jó, mert legalább volt egy hely, ahol meg lehetett fürödni. Akkoriban még magánházaknál egyáltalán nem volt fürdő, és aki nem ment a közösségi fürdőbe, az csak nyáron fürödhetett meg a Körös-csatornában. Az épületet a város lakossága dr. Bertóthy István polgármester vezetésével építette.

A fürdő bejárata feletti szoborcsoport Filipinyi Sámuel szobrászművész alkotása. Bővíteni akarták a fürdőt, ezért meleg vizes kutakat kívántak fúrni. Ám az 1000 méter mélységűre tervezett kút fúrása 430 méternél megakadt. Ezt követően a strand területén több hideg vizes kút is létesült, mely a strandmedence vízellátását, illetve felmelegítve a gőzfürdő meleg vízzel való ellátását biztosította.

Meleg víz a természetből

Az első hévízkút 1959-ben készült el. Az 1960-as évek közepén az uszoda és a lelátó megépítésével kapcsolódott össze a liget és a fürdő. Az 50 méteres úszómedencét 1964-ben építették. Ezen a télen került először felállításra az úszómedence téli üzemét biztosító, tartószerkezet nélküli, belső túlnyomással működő sátor, mely azóta is üzemel.

A 2002‒2003-ban végrehajtott felújításnak az volt a célja, hogy minden szempontból a század igényeinek, a természet- és környezetvédelemnek, valamint a közegészségügy követelményeinek megfelelő és egyre több turistát is kiszolgáló fürdőlétesítmény alakuljon. Megújult az uszoda a lelátóval, a termálmedencék, a gyermekmedence, a téli fürdő gyógymedencéi a szaunával, a gőzfürdővel és öltözőkkel. Új élmény- és tanmedence, játszótér kerültek kialakításra.

Gyógyfürdő lett a strandból

Az Árpád Gyógyfürdő Békéscsabán a városközpont közelében, jól megközelíthetően helyezkedik el, az Árpád sor és az Élővíz-csatorna között. Az Élővíz-csatorna melletti fekvés különleges természeti határt alkot, remek lehetőség a természetes fürdőkörnyezet kialakítására.

A fürdő 76 és 40 C-fokos vizeit az egészségügyi miniszter 2001-ben és 2002-ben gyógyvízzé, a fürdőt 2006-ban gyógyfürdővé nyilvánította. A gyógyfürdő medencéiben elsősorban ízületi, reumatikus, és mozgásszervi betegségek kezelésére van lehetőség. A Jázmin Egészségcenterben 2004 óta balneológiai kezeléseket folytatnak. A betegeket: ‒ orvosi gyógymasszázzsal, ‒ iszappakolással, ‒ víz alatti vízsugármasszázzsal (tangentor), ‒ víz alatti csoportos gyógytornával gyógyítják.

Az 1200 m²-es élményfürdőben pezsgőpadok, napozósziget, pezsgőfürdő és örvénymedence jelentenek attrakciót. A gyógyfürdő területén a medencék és a sportpályák között ligetes és napos területek váltják egymást. Egyéni, kifejezetten családias hangulatával a város gyöngyszemévé vált, amit a környékre érkezők sem hagynak ki.

Kultúra és természeti környezet a gyógyfürdő közelében

Gyermekkorában itt élt, majd itt kezdte el festőművészetét Munkácsy Mihály. A Munkácsy Mihály Múzeumban és a Munkácsy Mihály Emlékházban, ahol korábban a művész húga, Gizella élt, találkozhatunk a lánglelkű művész szellemével. Munkácsy a húgát nagyon szerette és rendszeresen látogatta. Az emlékházban, melyet 2007-ben újítottak fel, a festő 21 képe látható.

A meseház Schéner Mihály Munkácsy-díjas képzőművész által megformált szobrokkal, mézeskalácsfigurákkal, rajzokkal díszített ház. A Szlovák Tájház barokk és klasszicista, előtornácos, karéjos oromzatú népi lakóház, amely az 1860-as években épült. A Szoborsétány, az Élővíz-csatorna mellett, a mellszobrokban mutatja be a város nagyjait, illetve a hozzá kötődő személyeket.

A neológ zsinagóga épülete ma bútoráruház, Lázár u. 2., 1893-ban épült. Az ortodox zsinagóga épülete ma üzlet, Luther u. 14., 1894-ben épült. Az új zsinagóga a Széchenyi ligeti neológ zsidó temető mellett 2007-ben épült. A Körös‒Maros Nemzeti Park rengeteg természeti szépséggel, lelkünk, szellemünk energiáit mozgatva erősíti a gyógyulásunkat. A túzok, egyesek szerint őseink turulmadara, jószerint már csak itt látható hazánkban.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Kurkuma: segíti emésztésünket és megfékezi a gyulladásokat

Kurkuma: segíti emésztésünket és megfékezi a gyulladásokat

A kurkuma sokat és sokak által dicsért szuperélelmiszer, amelyet smoothie-ként vagy „aranytej” formájában fogyasztanak, de…
Az Alföld gyöngye- Gyopáros-tó

Az Alföld gyöngye- Gyopáros-tó

Gyopárosfürdő 2016. július 27-én hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést. Az „Alföld gyöngye” néven ismert…
Mezőkövesd – „Az élmény, ami gyógyít”

Mezőkövesd – „Az élmény, ami gyógyít”

Mezőkövesd 17 ezer főnyi lakosával a Bükkalja és az Alföld találkozásánál fekvő település, amelynek 1464-ben…
Oxigénterápia az egészség védelmében

Oxigénterápia az egészség védelmében

Az oxigén a legtöbb élőlény számára a légzés alapfeltétele. Az életfolyamatok rendkívül bonyolult kémiai és…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Szénafürdő artrózis és reuma esetén

Szénafürdő artrózis és reuma esetén

A számos betegségben szenvedő Ludwig van Beethoven rendszeresen arra kérte gyógyszerész fivérét, hogy küldjön neki…
Reumás ízületi gyulladások hatékony kezelése vitaminokkal

Reumás ízületi gyulladások hatékony kezelése vitaminokkal

A reuma elnevezés sokféle betegséget takar. Ezek közül a legfontosabbak a reumás láz, a reumás…