Mi is ez az aszpartám?
Aki elolvasta az aszpartám három részbe foglalt, rövid, de még véget nem ért történetét, joggal kíváncsi, mi is ez az anyag. Kémiailag az aszpartám egy dipeptid, melynek két aminosav-komponense a fenilalanin és az aszparaginsav. Emellett a molekula fenilalanin-részében az aminosavrészre jellemző savfunkció metilészterformában található. Ennél többet nem szükséges kémiájáról tudni. Talán egyszerűbb úgy megjegyezni, hogy három molekula összekapcsolódásából jött létre, melyek aránya a következő:
• Aszparaginsav: 40%
• Fenilalanin: 50%
• Metanol: 10%
A molekula szerkezete és édes íze közötti kapcsolat felfedezése a véletlen műve, a kutatók nem rendelkeztek olyan előzetes információkkal, melyekből előre következtetni lehetett volna erre a tulajdonságára.
Maga a molekula száraz körülmények között stabil anyag, 100 °C feletti hőmérsékleten több mint 100 órát bír ki jelentősebb bomlás nélkül. Vizes oldatban azonban már nem ilyen egyszerű a helyzet. Itt 30 °C felett megindul a bomlása, melyet az oldat savanyúsága fokozhat. Ez azért figyelemreméltó, mert a legtöbb üdítőital ilyen oldat!
Ha röviden akarnánk meghatározni az aszpartámmal kapcsolatos valós vagy vélt problémák forrását, akkor a molekula bomlékonyságára kellene hivatkoznunk. Ha az aszpartámot nem bontották el a savas anyagok az élelmiszerekben, kibírta az esetleges hőhatást, akkor jön a következő megpróbáltatás a gyomorban és a bélben. Itt a savas közeg mellett több olyan bontó enzim is kiválasztódik, melyek alkalmasak peptid- és észtertípusú anyagok hasítására. Táplálékunk szinten minden esetben tartalmaz valamilyen fehérjét, melyek az emésztőcsatornában kisebb részekre, alkotóelemeikre, az aminosavakra bomlanak a már említett enzimek segítségével. Ez a bontás a táplálék esetében szükségszerű, mert a bélcsatornában csak a kis molekulák képesek felszívódni, szervezetünk ezekből szintetizálja a számára szükséges anyagokat. Az aszpartám alapfunkcióját már betöltötte, amikor a gyomorba került, ezért célszerű lenne minél hamarabb távoznia szervezetünkből. Sajnos peptidszerkezete miatt a gyomorsav emésztőenzimjei elbontják, mivel ezek az enzimek nem képesek megkülönböztetni a hasznos fehérjéket a feleslegesektől. A bélcsatornában ez a bomlás tovább zajlik, a véráramba már az aszpartám három összetevője külön-külön jut be.
A viták az egyes komponensek biológiai szerepe körül zajlanak. A paracelsusi tétel, miszerint egy anyag biológiai szerepét a bevitt mennyisége határozza meg, itt döntő jelentőségű. A legnagyobb gondot az okozza, hogy a mennyiségek kérdésére sokszor nincs válasz. Ezért lehetséges az aszpartám esetében az, hogy a támogatók és ellenzők tábora kemény csatákat vív úgy, hogy közben nem képesek egymást meggyőzni a saját igazukról. A kérdésekre adandó választ kísérletekkel alátámasztani kívánók is sokszor ott rontják el az egészet, hogy a bevitt mennyiségek szempontjából rosszul megtervezett kísérlet eredményeivel próbálják a másik oldalt meggyőzni.
Mielőtt megnéznénk az aszpartám alkotóelemeit biológiai oldalról, még egy megjegyzés: amint azt már leírtam, az aszpartám 100 °C fölött jelentős mértékben bomlik, ezért például sütésre sem alkalmas, süteményekben csak utólagos „cukrozásra” használható. Újabban azonban már ez sem akadály. A fogyasztó számára úgy tűnhet, megoldották ezt a kérdést is. Nos ez valóban meg is történt, de sajnos nem úgy, ahogy az józan ésszel elvárható lett volna. Ugyanis maga a molekula szerkezete továbbra is változatlan. Ennélfogva hőstabilitása sem lett jobb, csak ennek, illetve bomlása következményeinek megítélése!
Ezek után lássuk a komponensek tulajdonságait, melyekről összességében annyit kell tudni, hogy a szervezet számára nem idegen anyagok, más forrásokból is hozzájuk juthatunk, amennyiben ennek szükségessége merülne fel. Ebből még nem következik, hogy az aszpartám tápanyagforrásként is hasznos lenne, mivel alkotóelemeire nem jellemző a hiány kialakulása. Összetevői a táplálékból történő felvétel során más nélkülözhetetlen anyaggal együtt kerülnek a véráramba. A hangsúly az „együtt” kifejezésre helyeződik, ugyanis a hatékony tápanyagfelvétel egyik legjobb formája az ilyen típusú bevitel. Szervezetünk a különféle tápanyagok együttesét igényli, nem pedig egy-egy elemét.
Aszparaginsav
Az aszparaginsav olyan dikarbonsav, mely aminocsoportot is tartalmaz, ennek köszönhetően sorolják az aminosavak közé is. Aszparaginsav szabad formában található többek között az emberi agyban, méghozzá nagyon fontos szerepkörrel felruházva: neurotranszmitterként működik az agy számos régiójában.
A neurotranszmitterek kémiai úton dolgozó, ingerületátvitelt segítő molekulák az idegrendszerben. Feladatuk a különböző neuronok közötti kapcsolat fenntartása. Hasonló molekula például a glutaminsav is. Feleslegbe kerülvén az aszparaginsav és a glutaminsav egyaránt serkenti az idegsejtek pusztulását oly módon, hogy fokozza a sejtekbe történő kalciumbeáramlást. A sejteken belüli emelkedő kalciumszint növeli a szabad gyökök koncentrációját, melynek eredményeként megindul a sejtek elroncsolódása a szabad gyökök óriási energiafeleslegének leadása következtében. A végeredmény: elpusztul az idegsejt. Az idegsejtek tömeges pusztulása számos idegrendszeri probléma kialakulásának forrása lehet (memóriaproblémák, hormonrendszeri problémák, Alzheimer-kór, Parkinson-kór).
Szervezetünk egy vér-agy gátnak nevezett védelmi rendszer segítségével akadályozza meg, hogy a vérből az agy számára veszélyes anyagok átjussanak. Ez gát nem mindenkinél működik egyformán. Először is nem egyforma mértékben védi a teljes agyat, hiszen az agy egyes területeinek több aszparaginsavra van szüksége, mint a másoknak. Ezenkívül ez a gát valójában a felnőtt, kifejlett szervezetben képes csak feladatát teljes mértékben ellátni. A megfigyelések szerint a csecsemőknél, gyermekeknél, terhes nőknél, időseknél, valamint azoknál, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek, a gát nem működik teljes hatékonysággal. A felsorolt csoportok fokozottan veszélyeztetettek a túlzott aszparagin- és glutaminsav-felvétel szempontjából. Az aszparaginsavat nevezik serkentő méregnek is, mivel feleslege serkenti az idegsejtek pusztulását.
Terhes nők esetében különösen nem ajánlott a túlzott aszparaginsav-, illetve glutaminsav-bevitel, mert kimutatott tény, hogy komoly mértékű hormonszintváltozások észlelhetők ilyen esetekben. Megemelkedhet a kortizolszint, valamint a tejelválasztással kapcsolatos prolaktin mennyisége is.
Persze a teljes igazsághoz tartozik, hogy az említett káros változások túlzott aszparaginsav-bevitel eredményeként jelentkeznek. De mekkora ez a túlzott mennyiség? Sajnos erre nincs pontos válasz. Az aszpartámtartalmú készítményeken a legtöbb esetben nincs feltüntetve a felhasznált aszpartám mennyisége! Másik kérdés, amire szintén nincs támpontként felhasználható válasz, a halmozódás lehetősége. Ez azért fontos, mert akkora mennyiségű aszparaginsav, ami napi néhány pohár üdítő, kávé elfogyasztásakor kerül szervezetünkbe, nagy valószínűséggel nem okoz semmilyen bajt. De a rendszeres fogyasztás még egész kis mennyiségek esetén is vezethet halmozódáshoz, amely viszont problémák forrásává nőheti ki magát. Az aszpartám esetében ez különösen igaz, mert a későbbiekben tárgyalandó metanolból a szervezet formaldehidet készít, amely viszont akadályozhatja az aszparaginsav elbontásához szükséges energia felszabadulását a szervezet raktáraiból!
Fenilalanin
A fenilalanin esszenciális aminosav, ami annyit jelent, hogy szervezetünk számára nélkülözhetetlen építőelem, melyet nem képes maga előállítani, ezért a táplálékból kell hozzájutnia. Ez persze nem jelenti azt, hogy minél több áll rendelkezésre, annál jobb a helyzet. A normál napi étrend gyakorlatilag elegendő mennyiségű fenilalanint tartalmaz, az aszpartámmal bevitt mennyiség már feleslegnek minősül.
A fenilalaninból nagyon sok található az agyban. A gondot az okozza, hogy létezik egy genetikai eredetű betegség – a fenilketonuria, angol megfelelőjéből rövidítve a PKU –, amelyben szenvedők nem képesek a fenilalanint elbontani. Szervezetükben felhalmozódhat ez az aminosav, méghozzá olyan mértékben, hogy ez számukra halálos kimenetelű is lehet. Ezért ők olyan táplálékokat nem fogyaszthatnak, amiben sok a fenilalanin. Számukra az aszpartám fogyasztása is tilos. Az aszpartámtartalmú készítményeken kötelező feltüntetni, hogy fenilalanint tartalmaznak.
Az agyban a fenilalanin mennyiségének megnövekedése szerotoninszint-csökkenéshez vezet, ami hangulatváltozásokat, súlyosabb esetben depressziót eredményezhet! Az USA-ban számos olyan eset ismert, amikor komoly fejfájással és memóriaromlással járó tüneteket észleltek olyan embereknél, akik naponta 6-8 dobozos, cukormentes (aszpartámmal édesített) üdítőt fogyasztottak rendszeresen. Már egy doboz ilyen üdítő elfogyasztása után is kimutatható fenilalaninszint-emelkedés észlelhető a véráramban, de ez pár órán belül normalizálódik, nem okoz kárt sehol. De aki rendszeresen iszik ilyen italokat nagyobb mennyiségben, annál nagy a kockázata egy agysérüléssel járó idegrendszeri elváltozás kialakulásának. Különösen a gyermekek, a fiatalok a veszélyeztetettek. Egyre több olyan szomorú statisztikai adat lát napvilágot, melyből egyértelműen látszik, hogy a szénsavas üdítőkön felnövekvő generáció egészségi állapota mennyire nem felel meg a kívánalmaknak. Az üdítők számos összetevője felelős ezért, de egyelőre nem léteznek olyan vizsgálatok, melyek a közvetlen kapcsolatokat is igazolnák.
A fenilalanin és az aszparaginsav együtt még egy probléma forrásává válhatnak: a két aminosav egy diketopiperazin (DKP) nevű gyűrűs szerkezetű dipeptiddé alakulhat bomlásuk folyamán. Száraz állapotban 100 °C körül, míg vizes oldatban 30 °C felett indul meg a gyűrűs molekula kialakulása.
A DKP legfontosabb tulajdonsága, hogy bizonyos körülmények között rákkeltő anyaggá alakulhat és serkentheti az agytumor kifejlődését. Emellett kihat a vér koleszterinszintjére is. Létezik egy betegség, amely elsősorban az Öböl-háborúban részt vevő amerikai és szövetséges katonákat sújtja, és pár évvel a háború vége után jelentkezett tömegesen a leszerelt katonákon. Öböl-háború tünetegyüttesnek is nevezik. Két lehetséges okra vezetik vissza az orvosok: egyik a háború előtt mindenkinek beadott komplex védőoltás, melynek teljes körű kipróbálására nem volt elég idő, a másik a szénsavas üdítők fogyasztása. Ezekből több tonnát szállítottak a szaúd-arábiai támaszpontokra, ahol sokszor nem volt könnyű 30 °C alatt tartani az italokat. Feltételezik, hogy az aszpartám nagyobb mértékben bomlott el bennük DKP-vá, mint amennyi megengedett.
Metanol
A metanolt, más néven metilalkoholt nemigen kell bemutatni, bár sokan nem ismerik, hogy is zajlik le a szervezetben az általa okozott mérgezés!
A metanol önmagában nem lenne mérgező, de szervezetünk az etanolhoz hasonlóan bontja el, melynek következtében formaldehid és hangyasav keletkezik belőle. A formaldehid nagyon reaktív anyag, emiatt halálos méregként tartják nyilván. Számos súlyos „bűne” közül legfontosabbak, hogy rákkeltő, könnyen és visszafordíthatatlanul kötődik az információhordozó DNS-láncokhoz. Ez a tulajdonsága egyszerre teszi rákkeltővé és magzatkárosítóvá. Emellett gátolja az energiaraktárként működő ATP molekulákból történő energiakinyerést, melynek következtében az aszpartám másik komponensének, az aszparaginsavnak a lebomlását akadályozza!
Az aszpartám 30 °C felett rohamosan bomlik, ekkor keletkezik a metanol.
A metanol elfogyasztható mennyiségéről megoszlanak a vélemények. A mindenki által követett amerikai források napi 7,8 mg metanol bevitelét tartják veszélytelennek. Ehhez képest egy liter aszpartámmal édesített szénsavas üdítő 50-60 mg metanolnak megfelelő aszpartámot tartalmaz. Ráadásul ismert olyan fogyasztási szokás is, melynek következtében napi 250 mg metanol jut a szervezetbe. Ez 32-szerese a megengedett értéknek.
Sokan próbálják meg az aszpartámból felszabaduló metanol kérdését a „szőnyeg alá söpörni” azzal az érvvel, hogy az alkoholos italok, a sűrített gyümölcslevek, sőt maguk a gyümölcsök is jóval több metanolt tartalmaznak, mint az egy pohár üdítőből bevitt mennyiség! Az érvelés látszólag igen meggyőző, de tipikus esete annak, amikor az érvelő csak a számára kedvező információkat veszi figyelembe érvei alátámasztására. Az aszpartámmal édesített üdítők és a gyümölcsök, gyümölcslésűrítmények között van egy nagyon fontos különbség: az utóbbiak etanolt is tartalmaznak a metanol mellett, míg az előbbiek nem! Ez azért lényeges, mert a metanol és az etanol lebomlási folyamata gyakorlatilag azonos, és ha a két anyag egyszerre kerül a lebontó mechanizmusba, akkor előbb az etanol bomlik el. Ezalatt a metanol képes ürülni változatlan formában. Metanolmérgezésnél ezért adnak etanolt az áldozatnak. Úgy is mondhatjuk, hogy a metanol „ellenszere” az etanol (etilalkohol). Az aszpartám viszont tiszta metanolforrás. Amennyiben az aszpartámmal édesített készítmény nem tartalmaz etanolt, akár csak kis mennyiségben is, szervezetünkbe a metanol „tisztán” jut be és bomlik le a már említett káros melléktermékekké. Természetesen a mennyiségek itt is meghatározó tényezők. Napi egy-két doboz vagy üveg üdítő által bevitt metanolmennyiség nem okoz jól érzékelhető problémát, bár ilyen kis mennyiség rendszeres fogyasztása esetén bevitt metanol melléktermékeinek esetleges halmozódásáról senkinek sincs megnyugtató információja!