Rovarbarát kertek – rovarhotel készítése
Mindenki ismeri a kertnek vélt területeket, amelyek csak teraszból, heverőkből, némi gyepből és néhány díszbokorból állnak. A gyep néhány négyzetméternyi makulátlan zöld szőnyeg, a bokrok alatt pedig semmi egyéb életnek nincs nyoma. Az előkertek meg leginkább kősivatagra emlékeztetnek: csírátlanított, lemosható kőfelületek, amelyek annyira élnek, mint egy aszfaltjárda. Ezek nem kertek, hanem ökológiai sivatagok. A rovarhotel kialakítása felesleges az ilyen kertekben.
Aki azt szereti, ha a kert virágzik, zümmög és él, az nyilván azt is tudja, hogy sok helyütt elveszőben a fajtagazdagság, ami leginkább a madarakat és a rovarokat veszélyezteti.
A természet hálózata szakadozik – ez egyelőre leginkább a megművelt mezőgazdasági területekre jellemző, és sok fajt valóban csak ott, a földeken lehet megmenteni. Azonban sok egyéb, kisebb élőlényért is tehetünk valamit, és ehhez nem kell sok pénz. Minden kerttulajdonos sokat tehet a fajok megőrzéséért, hiszen az ország minden kertjének összesített alapterülete óriási.
Figyeljünk a rovarokra is
Minden állatnak, beleértve a rovarokat is, élelemre és élőhelyre van szüksége. Ez logikusnak tűnik, de a gyakorlatban mégsem mindig ennyire egyszerű. Példának okáért nincs értelme rovarhotelt létesíteni olyan helyen, ahol a rovaroknak nincs mit enni. A vadméhek egyes fajtái sokszor meghatározott növényekre specializálódnak, ezért főként olyan helyen telepednek le, ahol ezek a növények nagyobb mennyiségben megtalálhatók a szabad természetben.

Ráadásul egyes vadméhek a kaptártól mindössze néhány száz méterre hajlandók csak eltávolodni, tehát életterük nagyon kicsi. A pillangóknál sem egyszerű a helyzet. A lepkéknek nincs szükségük sok táplálékra, és ezt főként nektár formájában veszik magukhoz, de a hernyók, amelyekből a lepkék kifejlődnek, sokszor szintén meghatározott növényfajokat igényelnek.
Ezeknek a növényeknek jelen kell lenniük, ha egy adott fajt szeretnénk kertünkbe csábítani, különben a lepkék messze elkerülnek bennünket. Nem mindig volt ennyire bonyolult a helyzet, ugyanis a „klasszikus” földművelés az 1850 és 1950 közötti időszakban volt fajokban és fajtákban a leggazdagabb, legszínesebb.
Akkoriban a földművelés és gazdálkodás rengeteg növényfajt foglalt magába mozaikszerűen. Az egyik földdarabon gabonát termesztettek, itt „gyomként” megtermett a búzavirág, a pipacs, a vadmargaréta. A szomszéd földön másfajta mezei növények voltak, pl. kígyószisz és bogáncs – a pillangók szeretik a bogáncsféléket. Az út szélén cikória, ökörfarkkóró virágzott, mindenütt voltak bokrok és sövények, amelyek menedéket nyújtottak a madaraknak és kisebb mezei állatoknak.

Rovarhotel készítése
A patakokban és kisebb tavakban a tegzes rovarok, a sárgaszegélyű csíkbogár és a szitakötő, valamint különböző békák lárvái éltek. Ezt a korabeli idillt lehetetlen a kertben létrehozni, de azért mégis tehetünk valamit. Minél több fajnak kínálunk élőhelyet a kertben, annál nagyobb az esélye, hogy néhány érdekes lakó fog beköltözni.
Az úgynevezett rovarhotel kifejezetten hasznos dolog lehet, pl. a vadméhek számára. Ehhez csak néhány munkaóra (vagy némi pénz) szükséges, de érdemes rászánni az időt, mert a rovarhotel építése szórakoztató dolog. Sok vadméhfaj nem kedveli a csöves felépítésű fészkelőhelyet, ehelyett inkább a földbe ásnak maguknak fészket. Ehhez tiszta földre vagy homokra van szükségük.
Ez egyszerűen kivitelezhető a kert egyik sarkában, vagy két nagyobb dézsás növény között. Az is jó megoldás, ha egy kisebb homokkupacot létesítünk, némi földdel elkeverve, ami stabilizálja a homokot, majd a kupac felületét kavicsokkal vagy terméskővel erősítjük meg. Ennél is fontosabb, hogy minél több búvóhelyet létesítsünk, erre ugyanis sok fajnak szüksége van.
A legtöbb rovarfaj pete, lárva vagy báb formájában vészeli át a telet, ehhez pedig védett helyre van szüksége.
Ilyen búvóhely lehet pl. egy erdőben vagy parkban ősszel keletkező avarréteg, amit létesíthetünk a kertben is. Gyűjtsünk leveleket a lombhullató fákról és cserjékről, és helyezzük el őket lehetőleg bokrok vagy fák tőszomszédságában, esetleg a kerítés mellett.
Az avarsáv néhány pontján helyezzünk el néhány gallyat, hogy kisebb rőzsehalom keletkezzen. Ezekben meghúzhatják magukat a sündisznók, de a vörösbegynek vagy ökörszemnek is jó fészkelőhelyet kínálnak. Semmilyen fáradsággal nem jár, mégis sok rovarnak segítséget jelenthet, ha az elhalt növényi szárakat ősszel nem húzzuk ki a talajból, illetve nem közvetlenül a talaj felett vágjuk le őket. Ezekben is sok parányi élőlény meghúzhatja magát. Egyes szöcskefajok nőstény egyedei az ilyen, száraz növényekbe rakják le petéiket.

Jó szolgálatot tesznek a kőkerítések rései is, csakúgy, mint egy farakás. Ezek nélkülözhetetlenek egyes rovarok, pl. a dongók és egyes pillangók számára, amelyek a telet hibernálódva vészelik túl. Ők pont ilyen védett helyeket keresnek. Az ilyen életterekre egyaránt jellemző, hogy némi időre van szükség, mire az állatok felfedezik őket, és ez persze a véletlenen is múlik. Annyi azonban bizonyos, hogy amíg nincsenek ilyen helyek a kertben, nem is számíthat rá, hogy beköltöznek az állatok.
Virágozzék száz virág!
Ha kertünkben létesítettünk megfelelő „lakhatási lehetőségeket”, következhet a fontos virágzó növények telepítése. A virágzás már tavasszal kezdetét veszi, a hóvirág, a tavaszi tőzike és a sáfrány fontos nektárforrás, nélkülözhetetlenek a tavaszi rovaroknak. Ilyenek pl. a dongókirálynők, amelyek ekkor keresnek fészkelőhelyet. (A sáfrány hagymáit már előző év őszén el kell ültetni.) A már korábban említett pillangóknak, pl. citromlepkének és a kis rókalepkének tavasszal sürgős szüksége van nektárra, csakúgy, mint a mézelő méheknek.
Egyébként a valamivel később virágzó gyermekláncfű is kiváló nektárforrás. Késő tavasszal hozzáláthatunk elvetni a rovarok szempontjából fontos vadvirágok magvait. Ha nem akarunk teljesen lemondani az ápolt gyepszőnyegről, annak szélén, pl. a kerítés mellett létesítsünk egy vékony sávot, amelyet vadvirágokkal ültetünk be. Ez a sáv lehetőleg ne legyen túl keskeny, különben a fű elnyomhatja a virágokat. A vadvirágok sovány talajt igényelnek.
A kerti virágok következő szintjét az évelő lágyszárú növények jelentik. Évelő növényekről lévén szó, ezek minden tavasszal gyökérről hajtanak, tehát nem kell őket minden tavasszal magról elvetni. Ökölszabályként elmondható, hogy a rovarok szempontjából a nem nemesített, őshonos lágyszárú növények a legalkalmasabbak, például a klasszikus „gyomnövények” közül a pipacs, a búzavirág és a margaréta vagy a kígyószisz. Utóbbi kedveli a vasúti töltések oldalát, a parlagon hagyott földeket és hasonló területeket. Azonban a kertben is jól érzi magát, ráadásul magvai a kertészeti szaküzletekben is beszerezhetők.

Ezen kívül a rovarok kedvelik a harangvirágot és a gólyaorrot is. A rovaroknak szintén rendkívül fontosak a fűszer- és gyógynövények. Érdemes mindig hagyni kivirágozni a fűszernövények közül néhányat, ami odavonzza a méheket. Ez szinte mindegyik fűszernövénynél jól működik: a mentánál, a rozmaringnál, a citromfűnél vagy a kakukkfűnél, és különösen a zsályánál. Nem is szólva a levenduláról, a dongók „kedvencéről”. Azonban a metélőhagyma virágait is nagyon kedvelik a rovarok. A borágó pedig nem csak a méheknek fontos, hanem szemet gyönyörködtetően szép is.
A rovarhotel számára megfelelő helyszínek
Most váltsunk még nagyobb méretre, és lépjünk tovább a bokrokhoz! Sok kertben márciusban virágba borul az aranyeső. Bár gyönyörű látványt nyújt, ökológiai szempontból teljesen értéktelen növény. Virágai sem pollent, sem nektárt nem tartalmaznak, ezért nem nyújtanak táplálékot egyetlen rovarnak sem. Ugyanez a helyzet a babérmeggyel is.
Ezek helyett telepítsünk inkább őshonos, virágzó bokrokat. Készülhet belőlük sövény, de szoliter növényként is megfelelnek. Ilyen lehet pl. a bodza, a fanyarka, a kökény, a homoktövis, a lonc és a sóskaborbolya. A kökény és a fekete szeder valóságos ökológiai kincs. Virágaik több tucat pillangónak és vadméhnek kínálnak táplálékot, ugyanakkor a madarak is menedékre lelnek bennük, sőt terméseiket is nagyon szeretik. A kökény különösen előnyös a rovarok szempontjából, mert tavasszal nagyon korán virágzik és nektárt termel. A pillangókat viszont nyáron mágnesként vonzza a nyári orgona. A rovarok nagyon kedvelik továbbá a kutyabengét, nem is beszélve a gyümölcsfákról.

A kert mint ökoszisztéma
Fontos, hogy a kertet rendszerként fogjuk fel. A rovarbarát kert egyúttal természetes kert. Ha a fák koronáján mókus ügyködik, az aljnövényzetben sündisznó motoszkál, ha a virágok körül méhek és dongók döngicsélnek, mindenütt madarak csicseregnek, a kertész elégedett, sőt boldog lehet.
A kert egységes ökoszisztéma, azaz bonyolult, hálózatszerűen felépülő, dinamikus rendszer. A kert megfigyelését, működésének elemzését gyakorolni kell.
Milyen állatok és növények érzik benne magukat jól, és melyek kevésbé? Miért? Milyenek pl. a hőmérsékleti viszonyok a kertben? Mi a helyzet a széllel, az árnyékkal és a nedvességgel? Mindezek felderítése időigényes feladat. Olykor egyszerűen csak csendben figyelnünk kell. Sok mindent csak néhány év múlva fogunk megérteni.
Vessünk vadvirágokat!
A legtöbb őshonos vadvirágot kedvelik a vadméhek és a zengőlégyfélék, a pillangók és a bogarak. De a vadvirágok a sovány talajt szeretik!
A legtöbb kert tápanyagokban gazdag, még ott is, ahol nem trágyáztunk. Először a gyepet kell eltávolítani, majd egy réteg sovány földet szétteríteni.
Ha nem a füves területet akarjuk átalakítani, hanem csak egy ágyást kialakítani, arra ugyanez vonatkozik. Először soványítani kell a talajt! Ügyeljünk a jó minőségű vetőmagra! A szupermarketekben kapható magok általában gyenge minőségűek. A magkeverékek többsége egynyári növények magvait tartalmazza, tehát a következő évben az ágyás, vadvirágos terület már korántsem olyan szép, mint az előző esztendőben
Milyen a jó rovarhotel?
A rovarhotel legyen kellő méretű, stabil, és nyújtson bizonyos fokú védelmet, pl. egy, a bejáratot is védő tető formájában. A bejárat lehetőleg ne az uralkodó szélirányba nézzen. A rovarhotel legfontosabb elemei a csövek, amelyekben a rovarok fészkelni fognak. Ilyen csövek lehetnek pl. szalmaszálak, jó szorosan egymás mellé halmozva, hogy ne tudjanak elmozdulni, vagy kisebb fadarabok, amelyekbe lyukat fúrtunk. További fontos szempontok: A lyukakat ne a fadarab homlokfali részére fúrjuk, ahol felrepedhetnek, vagy gombák, baktériumok juthatnak a belsejébe, hanem a hasáb hosszanti oldalába.
Erre a célra használjunk sűrű rostszerkezetű, lombhullató fákból származó faanyagot. A fenyőfélék erre a célra nem alkalmasak, mert szálkáik felnyársalhatják a lakókat. Legalább a szalmaszálakat védjük egy dróthálóval a madaraktól – különben kihúzgálják a szálakat és megeszik a lárvákat. Ne csak vízszintesen, hanem függőlegesen elhelyezett szalmaszálakat is kínáljunk a rovaroknak!
Néhány rovarfaj kifejezetten függőleges üregekbe rakja petéit. Ne használjunk szögletes lyukakkal ellátott téglát erre a célra! A lyukas téglák fala amúgy sem alkalmas rovarhotelnek, mert túlságosan durva a felületük. Érdemes interneten közzétett videókat is megnézni, amelyek bemutatják, milyen a jó rovarhotel.
Lágyszárú évelő növények
A kertbe szánt növényeket lehetőleg ne az olcsó szupermarketekből vásároljuk, és a barkácsáruházak kínálatával is legyünk óvatosak! Itt általában csak úgynevezett globalizált fajtákat kapunk, amelyek szaporítása olcsón megoldható, és amelyek ökológiai szempontból kevésbé értékesek.

A kertészeti szaküzletek kínálata már sokkal jobb, nem is beszélve a biokertészetek kínálatáról. Az alábbiakban bemutatunk néhány ajánlott növényt: Mezei szarkaláb, mezei margaréta, nyári hérics, harangvirág (szinte minden alfaj). Gólyaorr (mezei és erdei), kárpáti varjúháj, Aster umbellatus, ökörfarkkóró. Füzike, kígyószisz, réti füzény, sédkender.
Foto: Shutterstock