Újra a Földanyára építenek
A New Age úttörő napjai óta elindult egy olyan mozgalom, amely az alternatív szociális és spirituális életformákkal összefüggésben tudatosan új utat keres az építészetben is. Mára az ilyen kommunamodellek, ökofalvak és egyéb kezdeményezések az egész világon felbukkantak, jó példát mutatva arra, hogyan lehet megvalósítani a holisztikus építkezést és életformát.
„Képzelj el egy várost, egy csodálatos várost, olyat, amilyennek a holnap városának lennie kell: kis házcsoportokkal, amelyeket parkok vesznek körül, ahol a lakók örömmel töltik az idejüket. Örömmel kialakított házakat látsz, amelyek megfelelnek lakóik igényeinek, kifejezésre juttatják életfelfogásukat, ízlésüket és az őket körülvevő környezethez fűződő kapcsolatukat. Az emberek, akikkel találkozol, azt válaszolják, hogy szavuk volt saját városuk formálásában, ők határozták meg a külsejét, a fejlődését és a kialakítását. Mezőgazdasági üzemekhez jutsz, amelyek konkurenciaharc nélkül termelnek, mind összetartoznak és egyenként is fontosak. Képzelj el egy várost, ahol a lelki nyugalom kutatása uralkodik pénzvágy helyett, egy várost bűnözés nélkül, ahol magától értetődő a jóakarat és a becsületesség.”
A békés életnek ez a víziója származhatna egy haladó építész tollából, valójában azonban a spirituális tanító, Swami Kriyananda (Donald Walters) írta. Mivel a tanító – akárcsak példaképe és mestere, Paramahansa Yogananda – munkássága fontos részének tartotta, hogy elveit a valóságban is megvalósítsa, a hatvanas évek végén megalapította az első Ananda világ-testvériség falut Kaliforniában. A Nevada államban található, San Franciscótól északra fekvő festői településen ma kereken háromszáz lakó él, akiknek sikerült megmenekülniük a szektásodástól.
Egy 1991-ben született írásukban a kaliforniaiak a települést a városőrület alternatívájaként mutatták be. Közlekedési problémák, lakásszűke, munkanélküliség és környezetszennyezés – ezeket a problémákat az organikus-holisztikus, önállóan kormányzott faluban hatásosan küszöbölték ki, megállították a kapcsolatok szétrombolódását. Az ilyen falu ugyanis egyfajta természetes keverékzóna, ahol mindenféle élettevékenység (lakhatás, munka, pihenés, bevásárlás stb.) gyalog elérhető, az infrastruktúrát maguk a lakosok teremtették meg és üzemeltetik, a szociális elszigeteltséget az életterületek térbeli keveredése akadályozza meg, az építkezési stílusok idomulnak a környezethez és nem megfordítva. Mindez az amerikai elővárosok megszokott, monoton, családi házas beépítése és a faluszerű házcsoportok helyett, egyben a sűrűbb beépítésnek, a többemeletes házaknak is helyet adva. Egyszóval: a kicsi szép.
Ananda Village, Egyesült Államok
Hasonló elveken alapulnak azok az alternatív települések is, amelyeket megtalálunk például Auroville-ben, Findhornban vagy az új-mexikói Lama Foundationnél. A spirituálisan inspirált életről alkotott utópia gyakorlati megvalósulása összhangban, nem ellentétben áll a természettel, szemben a nagyvárosokra jellemző globális technika- és nagyságőrülettel. Az 1992-es várostervezéssel foglalkozó riói csúcstalálkozó világméretekben hívta fel a figyelmet arra, milyen sürgető feladat a környezetbarát gazdaság- és fejlődéspolitika megvalósítása.
Manapság számtalan építész, várostervező és csoport célja, ha különféle módon is, az építkezésnél szem előtt tartani az ökonómiai, ökológiai, biológiai, szociális, pszichológiai és spirituális szempontokat. Világszerte számtalan terv és hálózat keletkezett és keletkezik ebben a témában.
Nemzetközi hálózatok és tervek
• Tizenhárom ország építészei, ökológusai és biológusai határozták el 1990-ben a Gaia International nem hivatalos hálózat életre hívását, azzal a céllal, hogy megteremtsék az egyensúlyt az épített környezet és az ökoszisztémák között, fenntartva bolygónkon mindenfajta életformát, ahogyan ez alapító okiratukban olvasható. A norvégiai Jollestóban lévő Gaia-csoport koordinációs központként szolgál, rendszeresen rendeznek itt tanácskozásokat és tanfolyamokat, a Gaia International pedig részt vesz különféle konferenciákon, versenyeken és pályázatokon.
• A londoni építész, David Pearson a Gaia tagajként alapította meg az Ecological Design Association nevű szervezetet, egy olyan hálózatot, amelynek célja a „zöld” tervezőművészet elterjesztése. Maga az építész világszerte több, elveinek megfelelő projekt megvalósításában vett részt.
• Világszerte aktív a Gaia Alapítvány Global Eco-Village Network (GEN) nevű szervezete, együttműködve európai ágával, az Eco-Village European Networkkel. A hálózat fő csomópontjai a hannoveri Lebensgarten Steyerberg, az ausztráliai Crystal Waters, valamint a tennessee-i The Farm kommuna. A nemzetközi titkárság a dániai Snedstedben található.
Földhajó, Egyesült Államok
• A „jövőműhelyek” ötlete eredetileg a jövőkutató Robert Jungk fejében született meg, ő olyan csoportos kezdeményezéseket értett alatta, amelyeknek létrehozói tudatosan új utakon képzelik el a jövő kialakítását. Németországban, Ausztriában és Svájcban több mint ötven olyan csoport található, amelyek részt vettek saját lakókörnyezetük megtervezésében. A jövőműhelyekből kerültek ki például a kaliforniai egyetemi város, Davis faluhoz hasonló településmodelljei, és az osnabrücki, illetve freiburgi ökofalu-kezdeményezések. Ezeknek a településeknek olyan „zöld” kritériumoknak kell megfelelniük, mint például nem mérgező, újrahasznosítható, környezetbarát anyagok alkalmazása, figyelmes bánásmód a vízzel és az energiával, megújuló energiaforrások használata, önellátás stb. Ezenkívül a lakókat arra is ösztönzik, hogy elmélyedjenek az élet spirituális szempontjaiban.
• A kaliforniai építész, Peter Engel egy ilyen projektet tervez az Asrvodaya Shramodana nevű polgári békemozgalommal a ceyloni Moratuwa városkában. A krízissel sújtott ország lakói egy béke- és meditációs központban gyűlhetnek össze, és ott közös munkával találhatják meg a megbékéléshez vezető utat. Tervezőmunkája során Engel sokoldalúan támaszkodott a helyi építészet hagyományos formáira és technikáira: például az ősi ceyloni kolostorok bejáratát mintául vevő nagy bejárati kapun keresztül juthatunk be a fallal körülvett komplexumba, a három belső udvarban mandala formájú tradicionális fürdőmedencék találhatók, amelyeket forrás- és esővízzel töltenek fel, hogy a helyiek elvégezhessék bennük rituális tisztálkodásukat. A Vishva Niketan (Univerzális otthon) névre hallgató épületegyüttes kialakításához felhasználják a háborúban lerombolt házak tornyait, a fémszükségletet pedig fegyverek beolvasztásából fedezik.
Ne zsákmányoljuk ki többé a földet!
A Gaia életstílus megvalósítását jelentik az Egyesült Államokban, egészen pontosan Arizonában és Új-Mexikóban végzett kísérletek, amelyeknek során szalmabálákból építkeztek. Ez az anyag jól véd a forróság ellen, megújuló nyersanyagforrásokból merít, és nem kell messziről a helyszínre szállítani. 1996 óta Arizonában hivatalosan is elismerik ezt az építkezési formát, és ugyanez várható a másik államban is. Kaliforniában a gyakori földrengések miatt ugyancsak elfogadják falak építőanyagaként a szalmabálákat és az agyagot, mivel ezek nagyon rugalmasak.
Ezeket a megoldásokat 1987 óta, amikor Rióban programszintre emelte az ENSZ környezetvédelmi bizottsága, „fenntarthatónak” nevezik. A fogalom lényege, hogy a földet nem szabad kizsákmányolni, hanem nyersanyagaival úgy kell bánni, hogy rajta megőrizhető, fenntartható legyen az emberi civilizáció.
The Farm, Egyesült Államok
Ennek egyik fontos eleme az úgynevezett permakultúra, az a koncepció, amelyet az ausztrál Bill Mollison és honfitársa, David Holmgreen alkotott meg a permanens és az agrikultúra szavak összevonásából. Ennek keretében megkísérlik a lakókörnyezetben található ökoszisztémákat (konyhakert, állatok, hulladékfeldolgozás, energia) olyan hatásos hálóvá szervezni, hogy elérjék a természetes rendszerek önszabályozó helyreállító képességét. Az ökohálózatok egyik nagyon fontos része a permakultúrákról folytatott eszme- és tapasztalatcsere.
A már említett Lama Foundation Új-Mexikóban található, Taostól északra. Itt hangsúlyosan foglalkoznak a fenti témával, és hogy miért, annak tragikus oka van. A Lama (agyag) hegységben 3000 méter magasan fekvő, a Rio Grande impozáns torkolatára néző település, ahol minden nyáron spirituális élményt keresők ezrei találkoztak, majdnem teljesen megsemmisült egy 1996 májusában kitört tűzvészben. Nem maradt meg más belőle, mint architektonikus közepe, egy kupolás templom, a konyha, a szauna és az üvegház. Elpusztult az erdő, a visszavonulást biztosító kunyhók, a műhelyek, és az ott lakóknak kellett megkísérelniük újratelepíteni a növényzetet. Hasonló katasztrófának esett áldozatul néhány évvel ezelőtt az Ananda is.
Spirituális, ökológiai, közösségi
A Németországban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában található GEN-központokon kívül időközben számos projekt és hálózat beindult Argentínában, Dániában, Izraelben, Olaszországban, Oroszországban és Magyarországon is. Tapasztalataik alapján a legtöbb ökogondolkodó az alternatív településformának három típusát különbözteti meg:
1. az ökológiailag motivált csoportok a természettel való harmóniát hangsúlyozzák (önellátás élelmiszerekkel és energiával);
2. a szociálisan motivált csoportok a közösség fontosságát hangsúlyozzák;
3. a spirituálisan motivált csoportok a nyugati materializmus ürességével az önmagunkért való felelősség és az egyéni fejlődés jelentőségét helyezik szembe.
Crystal Waters, Ausztrália
Nem meglepő azonban, hogy a szakemberek végül arra a következtetésre jutnak: ezek a kategóriák nem választhatók el élesen egymástól. Sok ökofalu mindhárom szempontot megtestesíti, az a tendencia figyelhető meg, hogy kölcsönösen kibővítik egymás látóterét, tanulnak egymástól, és megbecsülik a másik által képviselt értékeket. A legtöbb ökoépítész az új települések tervezése mellett azt is feladatának tartja, hogy már meglévő falvakat és városrészeket átépítsen. „Itt megvan az egész urbanisztikai infrastruktúra, a feladat csak ennek egészséges kihasználása. Ha megértjük egy város anyagcseréjét, megtaláljuk azokat az utakat is, amelyek révén a szemetet segítő forrássá változtathatjuk” – állítja Pearson.
De a várostervezésnek is meg kell változnia – Pearson erre vonatkozó javaslatai az Ananda-emlékirathoz hasonlóan hangzanak, és megfelelnek a modern ökogondolkodás irányelveinek: kevesebb utca, több tömegközlekedési eszköz és vonal, a lakó- és ipari övezetek megfelelő keverése, a helyi klíma és földrajzi adottságok figyelembevétele, helyi nyersanyagok alkalmazása.
Danish Association
A kaliforniai Davisben és Berkeleyben (kormányzati támogatással) polgári kezdeményezés nyomán a jövőműhelyek modelljének megfelelő települések keletkeztek, ahol központi szerepet játszanak a fenti irányelvek. Davisben, a százezer lakosú egyetemi városban a kampusz körül falusi otthonok egész sorából álló település jött létre: üzletek és intézmények elérhető közelségben, passzív napenergia-hasznosítás, napenergiával melegített víz, közös kertek, hiányzó autópálya – mindez szabványnak számít a telepen, ahol az energiaellátás módjáról közösen döntöttek. Berkeleyben a terv célja az volt, hogy a városközpont körül faluszerű település jöjjön létre. A lakók élő biotóppá változtatták a korábban szennyezett vizű patakot, napenergiát hasznosító házakat építettek, forgalomcsillapító módszereket vezettek be. Ugyanez a civil szervezet 1990-ben megrendezte itt az ökovárosok első nemzetközi konferenciáját is.
A jövőműhelyek – már csak ökológiai okokból is – erősen hangsúlyozzák a holisztikus építészet szociális aspektusait. Ha a közösséget mint alappillért kiveszik az ökológiai lakó- és életforma közös koncepciójából, a modell összeomlik és hihetetlenül drágává válik. A közösségi modellek jelentenek előnyt. Egy ökotelepülés kialakítása annál a csoportnál kezdődik, amely közösen vesz részt a tervezésben, és a közösségnél végződik, amelynek tagjai támogatják egymást a gyerekfelügyeletben és a beteggondozásban. Osnabrückben kétszáz ember döntött úgy, hogy közösen hozzájárul egy ilyen projekthez, amelyhez a kezdeményezés Hans-Rolf Brinkmann építésztől származott.
A jövő alakításának műhelyei
Osnabrückben, illetve a szomszédos Georgsmariahüttében két ökofalu kapott helyet, amelyek mindent tartalmaznak, ami ökológiailag és szociálisan értelmes: kétemeletes házak, tömbfűtés, napenergia-berendezések, esővíz-hasznosítás, jó szigetelés, egészséges és biotermesztésből származó építőanyagok, a lakók közreműködése, nagyszabású közösségi ház, közös autóhasználat, a településről kitiltott autók, a lakás, ipar és kereskedelem keverésével kialakított falusi jelleg, sok zöldfelület a tetőkön és a homlokzatokon is. Az építési árak megfelelnek a hagyományos házakénak, a rezsiköltség alacsonyabb.
Mariposa, Teneriffa
Látványos projekt színhelye lett a Kanári-szigetek egyike is. Teneriffa déli részén a stuttgarti galériatulajdonos házaspár, Helga és Hans-Jürgen Müller ötlete nyomán keletkezett a Mariposa (Pillangó) nevű település. Az elképzelés lényege, hogy a művészi-spirituális kialakítású környezetben a gazdasági és a politikai élet befolyásos személyei találkoznak közgazdászokkal, gondolkodókkal és művészekkel, hogy közösen alakítsanak ki jövőműhelyeket. A két építész, Fernando Villaroja és Ulrike Theisen piros vakolattal és a sziget különféle pontjain összegyűjtött cserépdarabokkal egy banális betonépületet alakított át műalkotássá, sokezernyi, csomókba kötött fenyőtűvel tetőket fedtek le és paravánokat építettek.
A természet és a technika szimbiózisa
A holisztikus építészet egyik legnagyratörőbb projektje a Holy Island Retreat Centre. A helyszín, a Skócia nyugati partjai előtt fekvő Arran-sziget egyik sziklája, ősidők óta szent helynek számít, ezért megfelelő helyszíne lehet a vallások közötti spirituális centrumnak, amely egyben a legmagasabb ökológiai normáknak is megfelel.
Riszovó, Oroszország
A kezdeményező a skóciai Samye Ling buddhista kolostor és apátja, Yeshe Losal. A tervező, Andrew Wright a természet és a technika tökéletes szimbiózisát álmodta a viharcsapkodta sziklaszirtre: minden energia a szigeten keletkezik, maguk nyerik az ivóvizet, a hulladékot különféle újrahasznosítási módszerekkel tüntetik el. Az egyéni meditációs visszavonulásra lehetőséget adó, 108 kupolaformájú helyiség teraszos formában a földbe vájva a sziget déli oldalán kap helyet. A körülvevő földréteg jól szigetel, az erős szeleknek csak kevéssé van kitéve, és a fűtésre szolgáló energia egy része a napsugárzásból ered.