Útmutatónk: a tarot – 10. rész: A Csillag és a Hold

A Csil­lag

Az if­jú­ság for­rá­sa

Az ide­á­lok olya­nok, mint a csil­la­gok: So­sem ér­jük el őket, de se­gí­te­nek a tá­jé­ko­zó­dás­ban.

Carl Schurz

Hő­sünk vég­re elér­te az élet vi­zét. A ti­tok nem annyi­ra a víz mi­nő­sé­gé­ben, mint in­kább elér­he­tet­len­sé­gé­ben, ne­he­zen hoz­zá­fér­he­tő­sé­gé­ben rej­lik. Most, hogy a bör­tön fa­la­it, azaz lel­künk ha­tár­ait fel­rob­ban­tot­tuk, már elült a por, a fel­sza­ba­dí­tott lé­lek meg­könnyeb­bül­ten fel­só­hajt, és új­ra re­mény­ked­ni kezd. A ha­mis tu­dat tor­nyá­nak fog­sá­gá­ban el­töl­tött évek után lel­künk vi­dá­man ve­ti be­le ma­gát a számá­ra ed­dig tel­je­sen is­me­ret­len sza­bad­ság­ba. A vég­te­len sza­bad­ság ha­tár­ta­lan­sá­ga nagy­sze­rű, vá­rat­lan éles­lá­tást ígé­rő jö­vőt sej­tet.

Ma­ga a kár­tya sok jósszim­bó­lu­mot ábrá­zol, ame­lyek a jö­vő­be­lá­tás­ra utal­nak és ez­zel a koz­mosz böl­cses­sé­gé­re is. Ter­mé­sze­te­sen a csil­la­gok az asz­tro­ló­giá­hoz kap­cso­lód­nak. Szá­muk és nyolc águk a nyol­cas szám szim­bo­li­ká­ját jut­tat­ja eszünk­be, ami a fent és a lent, a menny és a föld össze­kö­tő kap­csa. A fán ülő ma­dár a ma­dár­jó­so­kat idé­zi. A ván­dor­ma­da­rak az ókor­ban a mennyek hír­nö­ke­i­nek szá­mí­tot­tak, hi­szen té­len az is­te­nek­kel be­szél­get­nek.

A fa a fej­lett böl­cses­sé­get szim­bo­li­zál­ja, a kel­ta fa­a­sztro­ló­giá­ban egy­aránt szol­gált a nap­tár alap­jául és a jö­vő­be­lá­tás esz­kö­zéül. Ezek az orá­ku­lu­mok mind a koz­mi­kus tör­vényt nyil­vá­nít­ják ki, és be­te­kin­tést nyúj­ta­nak a jö­vő­be. Ép­pen eb­ben áll a kár­tya fon­tos­sá­ga. Olyan, mint­ha a hős bel­ső és kül­ső sze­me is fel­nyílt vol­na, új jö­vő tá­rul fel előt­te. Meg­is­me­ri új le­he­tő­sé­ge­it, me­lye­ket sa­ját ma­ga te­rem­tett hő­si tet­te­i­vel. Mint­ha egy ha­tal­mas lá­to­más­ban lát­ná, mer­re ka­nya­rog út­ja, mely egy ad­dig el­kép­zel­he­tet­len szé­les­sé­gű ho­ri­zont­hoz ve­zet.

A kár­tya mez­te­len alak­ja Bi­nah, a ma­ga­sabb ren­dű ér­te­lem kab­ba­lisz­ti­kus elvé­nek meg­tes­te­sült ábrá­zo­lá­sa. Ép­pen az élet vi­zét ön­ti egy­szer­re a víz­be és a par­tra. A víz ter­mé­kennyé te­szi a föl­det, ez a moz­du­lat te­hát egy, az élet számá­ra alap­ve­tő fon­tos­sá­gú kap­cso­lat ki­fe­je­zé­se, míg vi­zet víz­be ön­te­ni bő­sé­get je­lent. A kár­tya vé­gered­mény­ben te­hát a koz­mi­kus tör­vé­nyek­re és egy öröm­te­li jö­vő­re éb­reszt rá ben­nün­ket, mely­ben az élet ki­apad­ha­tat­lan vi­ze a csil­la­gok ma­gas­sá­gá­ból áram­lik fe­lénk.

A Ri­der-ta­rot-ban a bol­dog, re­mény­te­li jö­vő, a fiat­al­ság for­rá­sa mu­tat­ko­zik meg, amely­ből a kér­de­ző fel­fris­sül­ve és meg­erő­söd­ve lép ki. Ar­ra is utal, hogy a kér­de­ző jö­vő­jé­ről kel­lő­kép­pen gon­dos­kod­nak.

A Crow­ley-ta­rot a ré­gi dol­gok le­mo­sá­sát eme­li ki, hogy az ed­dig nem lá­tott ré­te­gek is nap­vi­lág­ra ke­rül­je­nek. Fel­szó­lít­ja a kér­de­zőt ar­ra is, hogy ma­dár­per­spek­tí­vá­ból fi­gyel­je az ügyet. In­nen ugya­nis egy na­gyobb össze­füg­gést is­mer­het fel, így né­hány olyan do­log, amit ed­dig föld­höz­ra­gadt lá­tás­mód­já­val meg­vál­toz­ha­tat­lan­nak lá­tott, most hir­te­len el­tör­pül vagy el­tű­nik.

Me­di­tá­ci­ós té­ma­ként a Csil­lag ezt kér­de­zi:

Mi­lyen új ho­ri­zon­to­kat fe­de­zek fel, ha ma­dár­táv­lat­ból szem­lé­lem az éle­te­met?

Szí­vü­gyek­ben a Csil­lag ezt ta­ná­csol­ja:

Nem baj, ha gyor­sab­ban ver a szí­ve. A tá­vo­li jö­vő bol­dog­sá­got és be­tel­je­se­dést ígér.

A jö­vő­be ve­tett kép:

Sze­ren­cse­csil­la­ga ve­zér­le­té­vel ör­ven­de­tes né­ző­pont­ból szem­lé­li majd a dol­go­kat, új re­mé­nye­ket és csá­bí­tó jö­vőt lát ma­ga előtt.

Vál­ság­hely­zet­ben a Csil­lag ezt ja­va­sol­ja:

Is­mer­je fel, hogy köz­vet­le­nül a lába előtt in­dul az út, mely új jö­vő fe­lé ve­ze­ti önt. Hagy­ja ma­ga mö­gött a pro­blé­máit és in­dul­jon el bi­za­kod­va ezen az úton.

A Csil­lag ja­vas­la­ta ta­nács­ta­lan hely­ze­tek­re:

Ves­se pil­lan­tá­sát a csil­la­gos ég­re. Ki­rán­dul­jon el egy ki­lá­tó­hely­re, ahon­nan át­te­kint­he­ti a tá­vo­li ho­ri­zon­tot, vagy ta­nul­má­nyoz­za a ho­rosz­kóp­ját.

Meg­erő­sí­tés­ként a Csil­lag így bá­to­rít­ja:

Bí­zom az új, cso­dás jö­vő­ről alko­tott lá­to­má­saim­ban.

Tu­dom, hogy sze­ren­csés csil­lag ve­zé­rel uta­mon.

Ál­ta­lá­nos je­len­té­se kár­tya­ve­tés­nél:

A Csil­lag új re­mé­nyek­re és öröm­te­li tá­vo­li jö­vő­re utal. Ha meg­je­le­nik egy ki­ra­kás­ban, ak­kor azt je­len­ti, hogy a kér­dé­ses té­ma­kör­nek nagy jö­vő­je van, gya­kran sok­kal na­gyobb, mint ami­lyen­nek a kér­de­ző a ki­ra­kás pil­la­na­tá­ban kép­zel­te. Mé­lyebb sí­kon a Csil­lag be­pil­lan­tást en­ged a koz­mi­kus tör­vé­nyek­be.

A Csil­lag drá­ga­kö­ve az akva­ma­rin, a ró­zsa­kvarc, a csil­lag­za­fír vagy a la­zu­rit, il­la­ta a jáz­min, a ró­zsa és a man­du­la­olaj.

A Hold

A ve­szé­lyes vissza­út

Nap­pal igen könnyű a dol­go­kat jó­za­nul és el­fo­gu­lat­la­nul szem­lél­ni. Ez­zel szem­ben es­te min­den egé­szen más­ként fest.

Er­nest He­mingway

Ez a kár­tya jel­ké­pe­zi az ösvény utol­só pró­bá­ját, hi­szen a fe­la­dat még nincs be­fe­jez­ve.
Bár a szörny már le­győ­ze­tett, a be­bör­tön­zött lé­lek is ki­sza­ba­dult, a Hős számá­ra a bo­nyo­lult vissza­út még hát­ra­van. Meg kell ta­lál­nia a ki­ve­ze­tő utat, és nem sza­bad elvesz­nie a túl­vi­lá­gi labi­rin­tus­ban. Ál­nok ve­szé­lyek le­sel­ked­nek rá ezen az úton, a hí­res, bu­kott hő­sök ke­lep­céi. Itt for­dult hát­ra, és vesz­tet­te el örök­re Eu­rü­di­két Or­feusz, Lót fe­le­sé­ge is itt vál­to­zott só­bál­vánnyá.

A min­den­na­pi élet­re al­kal­maz­va ezek a ké­pek a tu­dat­ta­lan­nal va­ló ta­lál­ko­zás ve­szé­lye­i­re fi­gyel­mez­tet­nek, és azt pél­dáz­zák, hogy csak az igen erős, érett tu­dat ké­pes el­le­náll­ni a tu­dat­ta­lan szí­vó­ere­jé­nek. A Hőst le­szál­lá­sa a túl­vi­lág­ba az­zal feny­ege­ti, hogy a va­ló vi­lág­tól el­sza­kad, hi­szen a tu­dat­ta­lan­ból elő­tö­rő ké­pá­ra­dat ré­sze­gí­tő: álom­sze­rűbb­nek, iga­zabb­nak hat, mint a tu­dat ál­mai.

Jó pél­dák er­re az önis­me­re­ti kö­rök­be já­ró egyes em­be­rek, akik egyik cso­port­ból men­nek a má­sik­ba, mert nem akar­nak vissza­tér­ni a va­ló élet­be, ame­lyet gya­kran el­len­sé­ges­nek hisz­nek. El­fe­lej­tik ere­de­ti cél­ju­kat, hogy fon­tos ta­pasz­ta­la­to­kat nyer­je­nek a cso­port­ban, ame­lye­ket az­tán a va­ló élet­be vissza­tér­ve ka­ma­toz­tat­hat­nak.

A Hold kár­tyát gya­kran fél­re­ér­tik ma­nap­ság, mi­vel a Hol­dat haj­la­mo­sak va­gyunk ro­man­ti­kus kép­ze­tek­kel tár­sí­ta­ni. Itt azon­ban a sö­tét­sé­get, az éj­sza­kát, a bel­ső te­rek fel­fe­de­zé­sét je­len­ti.

A Ri­der-ta­rot-ban ez a lap azt mu­tat­ja, hogy csak ak­kor ju­tunk el ma­ga­sabb cél­ja­ink­hoz, ha át­ke­lünk a fé­lel­mek éj­sza­ká­ján. Mi­vel ezen az úton se­gí­tő, de ve­szé­lyes ösz­tö­nök­kel is ta­lál­koz­ha­tunk, a kár­tya utal ar­ra, hogy itt is meg kell ta­lál­nunk a he­lyes kö­zé­pu­tat.

A Crow­ley-ta­rot ez­zel szem­ben azt a fáj­dal­mas szü­le­té­si fo­lya­ma­tot eme­li ki, amely­nek so­rán fény de­rül ar­ra – tu­da­tos­sá vá­lik az –, ami ed­dig a sö­tét­ben volt. A kár­tya azt is ígé­ri, hogy bár most még sö­tét az éj, a fény ha­ma­ro­san meg­je­le­nik.

Me­di­tá­ci­ós té­ma­ként a Hold ezt kér­de­zi:

Mi rej­tő­zik az en­gem gyö­trő mély fé­lel­mek mö­gött? Mi­fé­le sö­tét­ség rej­ti el sze­mem elől a célt?

Szí­vü­gyek­ben a Hold ezt ta­ná­csol­ja:

A sza­ka­dék szé­lén tán­col.
Le­gyen elő­relá­tó és óva­tos, ne bo­nyo­lód­jon bá­tor­ság­pró­bák­ba és ka­lan­dok­ba.

A jö­vő­be ve­tett kép:

Sö­tét idő­szak áll ön előtt, bosszú­ság­ra szá­mít­hat. Elő­vi­gyá­za­to­san ha­lad­jon az út­ján, vagy vál­toz­tas­son irányt.

Vál­ság­hely­zet­ben a Hold ezt ja­va­sol­ja:

A fé­le­lem rossz ta­ná­csa­dó. Ne hagy­ja, hogy li­dér­ces ál­mok gyö­tör­jék. Ahe­lyett, hogy a sö­tét­ség miatt pa­nasz­kod­na, gyújt­son in­kább vi­lá­gos­sá­got.

A Hold ja­vas­la­ta ta­nács­ta­lan hely­ze­tek­re:

Tegyen elő­re meg­fon­tolt szán­dék­kal oly­as­mit, ami­től min­dig is félt. Ne kí­ván­jon ma­gá­tól le­he­tet­lent, de ne is ad­ja fel egy­könnyen.

Meg­erő­sí­tés­ként a Hold így bá­to­rít­ja:

Min­den fé­lel­mem­mel együtt át­lé­pem a kü­szö­böt, mert oda­át ko­moly ta­pasz­ta­lat vár.

Ál­ta­lá­nos je­len­té­se kár­tya­ve­tés­nél:

A Hold az éj­sza­kát és a sö­tét­sé­get jel­ké­pe­zi, ami­kor könnye­dén el­té­ve­dünk. Bi­zony­ta­lan­sá­go­kra, fé­lel­mek­re, meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan dol­go­k­ra, ré­mál­mo­kra utal. En­nek el­le­né­re nem rossz lap, mert azt mu­tat­ja meg, hogy a fé­le­lem út­ja mély, ér­té­kes fe­lis­me­ré­sek­hez is ve­zet­het, sőt né­ha akár egé­szen a cé­lig is. Át­me­ne­ti idő­sza­kot jel­ké­pe­ző kár­tya­ként ar­ra szó­lít fel, hogy lép­jünk át a fé­le­lem kü­szö­bén. Ha az út vé­gét jel­zi, ak­kor ar­ra fi­gyel­mez­tet, hogy ez az út a sö­tét­ség­be ve­zet, és könnye­dén ré­má­lom­má vál­hat.

A Hold drá­ga­kö­ve a me­xi­kói ví­zo­pál, il­la­ta a ko­ka, a men­ta vagy az ópi­um.