Útmutatónk: a tarot – 3. rész: Földi szülők – az Uralkodónő és az Uralkodó
12 részes sorozatunk középpontjában a tarot-kártya áll. Az első részben rövid történeti áttekintés után a kártya szellemiségét, működését, s a Nagy Árkánum első lapját, a Bolondot mutattuk be olvasóinknak. Ezt követően havonta a Nagy Árkánum két-két lapja kerül sorra, emellett ismertetjük a legfontosabb kártyavetési módszereket is.
A tarot sokkal több, mint jóskártya. Nem a jövő konkrét eseményeit mutatja meg, hanem a várható tendenciákra világít rá. A tarot segítségével saját tudattalanunk ad választ feltett kérdéseinkre. Amilyen a kérdés, olyan a válasz. Tőlünk függ, mennyire vesszük komolyan saját problémáinkat. A döntés természetesen mindig a mi kezünkben van, a felelősséget senki sem vállalja helyettünk, bölcs tanácsadóként azonban a tarot-kártya rávezethet minket a helyes útra.
A Hős (a Bolond) útjának kezdetén először az égi szüleivel, majd a földi szülőkkel találkozik. Az előző részben a Hős égi szüleivel, a Mágussal és a Főpapnővel ismerkedtünk meg, most a földi szülőkkel foglalkozunk. Az égi szülők a gondolatok és ideák világában testesítik meg a férfi és női archetípust. A földi szülők konkrét, hétköznapi szinten mutatják be ezeket az elveket: az Uralkodónő az Anyatermészetet, az Uralkodó a kultúra és a civilizáció erejét szimbolizálja. Ha e két erő egymással harmóniában él, gyermekük (a Hős) biztonságos, védett környezetben nő fel. Míg az Anyatermészet, minden új élet forrása, folyamatosan új termést hoz, az Uralkodó learatja azt. Az Anyatermészet az állandó körforgás lényegét hordozza, az Uralkodó azonban szabályozni, egyensúlyozni próbálja ezeket a változásokat. Ha mértékük megfelelő, az Uralkodó a természet elemi, nyers vadságát tartja kordában, míg az Uralkodónő az Uralkodó esetleges túlkapásait a maga „természetes” módján finomítja.
Az Uralkodónő szimbolizál minden természetes dolgot, az Uralkodó pedig minden emberi kéz alkotta tárgyat. Az Uralkodónő a lágy, kerek formákat jelképezi, egyenes és szögletes formák csak elvétve láthatóak a természetben. Az Uralkodó az egyeneseket képviseli, mesterséges módon olyan tárgyakat készít, amelyek simák és szögletesek. Az Uralkodónő számára az idő is körszerű, minden visszatér egyszer, az ő világában létezik újjászületés. Az Uralkodó ideje egyenes vonalú, kezdettel és véggel rendelkezik, és a két végpont közötti eseményeket fejlődésnek nevezi. Az ő világában mindennek el kell kezdődnie és véget kell érnie, így csak egy életünk van.
Uralkodónő: A földi anya
„A logika határait a tudomány nem lépheti át, nem úgy a természet, amely ott is virágzik, ahová még nem jutott el az elmélet.”
Carl Gustav Jung
A Rider-tarot Uralkodónője termékenységének szimbólumaival körbevett trónján ül – ruháján a gránátalma, a termés a búzaföldön, az erdő, a folyó –, egyértelművé téve, hogy ő minden élet forrása. Koronáján a tizenkét csillag a tizenkét hónapra utal, az évszakok úrnőjeként mutatja be. Trónjának Vénusz-jele az Anyatermészet békés oldalát hangsúlyozza, vad és romboló énje a kártya hátterébe szorul. Az Uralkodónő a teremtőerő és az életenergia kártyája, a ciklikus megújulást jelképezi.
A Crowley-tarot a Császárnőt úgy mutatja be, mint a „föld sóját”. A növekedés ciklikus mozgásait emeli ki, hangsúlyozva, hogy mindennek, a születésnek és a halálnak is megvan a maga ideje, és az ember feladata, hogy megtalálja az összhangot a természet ritmusával.
Meditációs témaként az Uralkodónő ezt kérdezi:
Élettel telve élem az életem? A természet ritmusával és ciklusaival összhangban élek?
Szívügyekben az Uralkodónő ezt tanácsolja:
Ne sokat gondolkodjon. Hallgasson a természet hangjára, és bízzon benne, hogy a szíve megmutatja a helyes utat.
A jövőbe vetett kép:
Termékeny talajra talált, amelyben vágyai és tervei egészségesen fejlődnek és gyarapodnak.
Krízishelyzetben az Uralkodónő ezt javasolja:
Művelje meg a földet, és bízzon benne, hogy az élet meghozza a megoldásokat. Lehet, hogy éppen a problémákból nőnek ki?
Az Uralkodónő javaslata tanácstalan helyzetekre:
Tegyen egy sétát a szabad levegőn. Élvezze a fák harsogó zöldjét, az illatok és színek bőségét. Hallgassa a madarak énekét, egy folyó csörgedezését vagy az esőcseppek kopogását, szippantson mélyeket a harapós, hideg téli levegőből, élvezze a hó tisztaságát.
Megerősítésként az Uralkodónő így bátorítja:
Hálás vagyok és boldog, hogy élhetek. Bízom a természet bölcsességében.
Általános jelentése kártyavetésnél:
Az Uralkodónő azt mutatja, hogy termékeny talajra lépett, ahol jól fejlődnek és gyarapodnak az új dolgok. Az Uralkodónő a kreatív folyamatokat, az életteli növekedést és az új dolgok megszületését jelképezi.
Az Uralkodónő drágaköve a jáspis (a kövek anyja), a kreol és a rózsakvarc. Bolygója a Vénusz.
Uralkodó: A földi apa
„Valóság az, mely akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne.”
Philip K. Dick
Az Uralkodó a rendet, az átláthatóságot és a valóságot képviseli. Kitartásában rejlik kimagasló ereje. Ő teszi valósággá az ötleteket, a vágyakat és a szándékokat.
A Rider-tarot Uralkodójának egyenes testtartása állhatatosságát és szilárdságát hangsúlyozza, kőből készült szilárd trónusát a vezetői igényt jelző kosfejek díszítik. Vörös színű palástja tettvágyról árulkodik. Jobb kezében az ankhot, az ősi, egyiptomi keresztet tartja jogarként, amely a körrel és a pálcával a férfi és női princípium összekapcsolódását szimbolizálja. Az ankh az egyiptomiak számára az élet jelképe volt, ez a jogar az élet védelmezőjeként és fenntartójaként ábrázolja az Uralkodót.
A Crowley-tarot Császára ugyanezt a jelentés domborítja ki, azzal a különbséggel, hogy a hajtóerőt, a dinamikus aspektust hangsúlyozza.
Meditációs témaként az Uralkodó ezt kérdezi:
Milyen kitartóan valósítom meg a vágyaimat és a terveimet? Kész vagyok felelősséget vállalni?
Szívügyekben az Uralkodó ezt tanácsolja:
Legyen következetes, vállalja a felelősséget, adjon szilárd keretet a megvalósított eredményeknek.
A jövőbe vetett kép:
Az elkövetkezendő időszakban sikerül lezárnia a nyitott kérdéseket. Valósítsa meg vágyait és gondoskodjon róla, hogy az eredmény tartós legyen.
Krízishelyzetben az Uralkodó ezt javasolja:
Szabaduljon meg az illúzióktól és az álomképektől. A konkrét helyzetre összpontosítson. Kivitelezhető megoldásra talál, amelyet lépésről lépésre sikerül megvalósítania.
Az Uralkodó javaslata tanácstalan helyzetekre:
Tegyen rendet, dobja ki, ami nem kell, tegyen pontot egy rég halogatott
dolog végére.
Megerősítésként az Uralkodó így bátorítja:
Következetesen cselekszem, kitartok a szándékom mellett.
Általános jelentése kártyavetésnél:
Az Uralkodó a becsületességet, a felelősségtudatot, a realitásérzéket, a józanságot, a rendet, az egyértelműséget és a következetességet jelképezi. Gyakran (elhamarkodottan) túlságosan szigorúnak, keménynek és érzéketlennek bélyegzik, pedig éppen az a legfontosabb erénye, hogy megvédi a gyengéket, és biztonságos környezetet teremt. Az Uralkodó a szó legnemesebb értelmében véve a megvalósító erő, aki valósággá változtatja a vágyakat, az ideákat és a szándékokat, és mindig ésszerűen cselekszik.
Az Uralkodó drágaköve a fekete ónix, valamint a hegyikristály, a rendszerező erő szimbóluma.
Kártyavetési módok: A Vakfolt
Ez a kirakási módszer az önismeret célját szolgálja, személyiségünk négy aspektusát mutatja meg.
| Amit a kérdező tud önmagáról | Amit a kérdező nem tud önmagáról | |
| Amit mások tudnak a kérdezőről | ||
| Amit mások tudnak a kérdezőről |
1. Amit mindenki tud: A kártya által jelképezett területen ugyanolyannak látjuk magunkat, mint a környezetünk.
2. A vakfolt: magatartásformák, amelyeket mások észrevesznek, de mi magunk nem észlelünk.
3. Ahogy Ön látja magát (Árnyék): a lényünknek az az oldala, amelyet mi magunk ismerünk ugyan, de megtartunk magunknak, és elrejtünk a külvilág elől.
4. A Nagy Ismeretlen: tudattalan folyamatok és hajtóerők, amelyeket gyakran mi magunk sem veszünk észre, és a környezetünk sem