Vissza a természetes építőanyagokhoz

Az agyag és a vá­lyog a nem túl ré­gi múlt­ban le­gin­kább csak ak­kor vál­ha­tott há­zak alap­anya­gá­vá, ha kény­szer­hely­zet állt elő, pél­dá­ul a há­bo­rú alatt és nem sok­kal utá­na.
A vá­lyog­épít­ke­zés­nek az el­múlt évek­ben meg­fi­gyel­he­tő fel­len­dü­lé­se mö­gött is kény­szer hú­zó­dik meg. Aki az öko­ló­giai épít­ke­zést csak fu­tó di­vat­áram­lat­nak vé­li, az té­ved. A ho­lisz­ti­kus épít­ke­zés hí­vei ugya­nis nem győ­zik hang­sú­lyoz­ni, csak ak­kor él­het­jük túl az el­kö­vet­ke­zen­dő év­ti­ze­de­ket, év­szá­za­do­kat, ha el­kez­dünk olyan ter­mé­sze­tes anya­gok­ból épít­kez­ni, mint a vá­lyog és a fa.

A né­met Re­na­ta Wendt-La­za­re­scu egész élet­mód­já­val azt bi­zo­nyít­ja, mi­lyen ki­vá­ló, a tö­meg­ter­mé­kek­kel a ver­senyt jól fel­ve­vő épí­tő­anyag az agyag. Az agyag fel­le­lé­si he­lyé­től füg­gő­en el­té­rő­en néz ki. Épí­tő­a­nyag­ként al­kal­maz­va egye­di­leg kell meg­vizs­gál­ni és össze­ke­ver­ni. Alap­anyag­ként szin­te nem ke­rül sem­mi­be, ugya­nak­kor még­sem olyan ol­csó, mint so­kan hin­nék, mert igen in­ten­zív fel­dol­go­zást igé­nyel – ma­gya­ráz­za Re­na­ta, aki­nek egy két­száz éves pa­raszt­ház­ban ta­lál­ha­tó a mű­he­lye, az ott­ho­na és a sze­mi­ná­riu­mi ter­me egy­aránt. A mű­hely rak­tá­rá­ban nagy zsá­kok­ban áll az agyag, bi­zo­nyít­ván, hogy épít­ke­zés­hez va­ló alap­anyag­ként ugya­núgy szál­lít­ha­tó, mint a ce­ment. Utá­na a cél­tól füg­gő­en ke­ver­he­tő a leg­kü­lön­fé­lébb anya­gok­kal: ho­mok­kal, ka­viccs­al, víz­zel, szal­má­val vagy ép­pen ló­trá­gyá­val. A Re­na­ta sze­mi­ná­riu­ma­in részt ve­vő mun­ká­sok, mű­vé­szek és kör­nye­zet­tu­da­tos há­zé­pí­tők kö­zö­sen épí­tik fel a há­zat. Va­la­mennyi­en meg­va­ló­sít­hat­ják a sa­ját el­kép­ze­lé­se­i­ket. Mun­ká­juk ered­mé­nyén jól lát­ha­tó, ki hol tart a mes­ter­ség el­sa­ját­ítá­sá­ban: né­me­lyik fal si­ma és egye­nes, a má­sik in­kább dur­va fe­lü­le­tű és fer­de. A leg­több fal fes­tet­len.

A vá­lyog­fa­lak me­le­get su­gá­roz­nak, en­nek a ben­nük ka­nyar­gó réz­cső­rend­szer a ma­gya­rá­za­ta. Az agyag ugya­nis ugya­no­lyan jól ve­ze­ti és tá­rol­ja a hőt, mint egy cser­pé­kály­ha. Ugya­nak­kor fel­me­rül a kér­dés, va­jon a vá­lyog kel­lő­en ví­zál­ló-e, il­let­ve a mi ég­haj­la­tun­kon ho­gyan bír­ja az idő­já­rás szél­ső­sé­ge­it.

Sza­bá­lyoz­za a ned­ves­sé­get és tá­rol­ja a hőt 

A fa­lak va­la­mi­kor fo­nott ágak­ból ké­szül­tek, és utá­na agyag­gal ta­pasz­tot­ták be őket. Eb­ből a már a kel­ták ál­tal is al­kal­ma­zott tech­ni­ká­ból fej­lő­dött ki a kö­zép­kor­ban a fa­vá­zas épít­ke­zés. Ma egye­dül Né­me­tor­szág­ban több mint két­mil­lió olyan ré­gi épü­let emel­ke­dik még, ame­lyek­nek fa­vá­zát fo­nott ágak­kal és agyag­ta­pasz­tás­sal töl­töt­ték ki. Egy má­sik tech­ni­kát – ami­kor a lágy agya­got egy, a fal ki­szá­ra­dá­sa után el­tá­vo­lí­tott, fá­ból ké­szült zsa­lu­ba ön­töt­ték – már jó­val ke­ve­sebb, kö­rül­be­lül 200 ezer épü­let kép­vi­sel. Ezek egyi­ke egy öt­eme­le­tes ház a Lahn mel­let­ti We­il­burgban, amely­ben 1828 óta lak­nak, és azó­ta nem volt szük­ség na­gyobb mé­re­tű ja­ví­tá­so­kra.

A tör­té­nel­mi épü­le­tek fe­l­újí­tá­sá­hoz, ja­ví­tá­si mun­ká­la­tai­hoz min­den­kép­pen szük­ség van az agyag­gal dol­goz­ni tu­dó sza­kem­be­rek­re. De va­jon mi a hely­zet az új épí­té­sű há­zak­kal? Ami ugya­nis ko­ráb­ban lak­ha­tó­nak, sőt ké­nyel­mes­nek szá­mí­tott, az ma­nap­ság sem az em­be­rek kom­for­ti­gé­nye­it, sem a hi­va­ta­los szab­vá­nyo­kat nem elé­gí­ti ki. Az egyik fő aka­dályt Né­me­tor­szág­ban a szi­go­rú hő­szi­ge­te­lé­si elő­í­rá­sok je­len­tik, ame­lyek miatt az agyag­ból ké­szült épü­le­tek­re plusz kül­ső hő­szi­ge­te­lő ré­te­get kell rak­ni. Be­lül vi­szont jól al­kal­maz­ha­tók az ége­tet­len agyag­tég­lák, ame­lye­ket a ki­ége­tet­tek­hez ha­son­ló­an le­het meg­mun­kál­ni, de sok­kal me­le­gebb, ba­rát­sá­go­sabb és egész­sé­ge­sebb kör­nye­ze­tet ered­mé­nyez­nek. A bel­ső te­rek­ben újab­ban di­vat­ba jött az agya­gos fal­bo­rí­tás is.

A né­met „agyag­pá­pa”, dr. Ger­not Min­ke, a kas­se­li épí­té­sze­ti fő­is­ko­la pro­fesszo­ra 1977 óta fog­lal­ko­zik agyag­épít­ke­zés­sel. A nyolcva­nas évek ele­jén az ő irá­nyí­tá­sá­val jött lét­re Né­me­t­or­szág el­ső öko­te­le­pü­lé­se, bel­ső agyag­fa­lak­kal és be­fü­ve­sí­tett te­tők­kel. Egyik leg­fon­to­sabb té­te­lét, hogy tud­ni­il­lik az agyag kel­le­mes és egész­sé­ges la­kó­kör­nye­ze­tet ered­mé­nyez, má­ra szá­mos tu­do­má­nyos vizs­gá­lat iga­zol­ta. Az, hogy egy adott tér­ben jól érez­zük-e ma­gun­kat vagy sem, szá­mos té­nye­ző­től függ. Ezek egyi­ke – ál­ta­lá­ban alul­be­csült sze­rep­ben – a le­ve­gő ned­ves­ség­tar­tal­ma. Ha a le­ve­gő re­la­tív ned­ves­ség­tar­tal­ma 40 szá­za­lék alatt ma­rad, ak­kor a nyál­ka­hár­tyá­ink ki­szá­rad­nak, és ez­zel fo­gé­ko­nyab­bá vá­lunk a meg­fá­zá­sos meg­be­te­ge­dé­sek­re. Ha vi­szont ez az arány túl­lé­pi a 70 szá­za­lé­kot, ak­kor a reu­más bán­tal­mak ki­ala­ku­lá­sá­nak esé­lye nő meg, il­let­ve feny­eget a pe­nész­gom­bák el­sza­po­ro­dá­sa, ami vi­szont az al­ler­gia fel­lé­pé­sé­nek ked­vez. Egy 1985-ben Kas­sel­ben épült la­kó­ház­ban, amely­nek fa­lai ki­zá­ró­lag agyag­ból ké­szül­tek, öté­ves mé­ré­si pe­rió­dus so­rán 50 szá­za­lék kö­rü­li re­la­tív ned­ves­ség­tar­tal­mat mu­ta­tott a le­ve­gő, kö­rül­be­lül öt­szá­za­lé­kos in­ga­do­zás­sal. Az agyag sok­kal gyor­sab­ban és sok­kal több ned­ves­sé­get ké­pes fel­ven­ni a le­ve­gő­ből, mint bár­mi­lyen más épí­tő­a­nyag (10-30-szor töb­bet, mint a be­ton vagy az ége­tett tég­la), és egy­ben ki­vá­ló sza­bá­lyo­zó is. A für­dő­szo­bát csem­pé­zés he­lyett ta­ná­csos in­kább agyag­gal bo­rí­ta­ni, ez egész­sé­ge­sebb és hi­gi­é­ni­ku­sabb – vé­li Min­ke pro­fesszor.

Me­di­tá­ci­ós csar­nok agyag­ból

A sza­kem­be­rek meg­kü­lön­böz­tet­nek szá­raz és ned­ves agyag­gal vég­zett épí­té­si tech­ni­kát. Az el­ső eset­ben a ki­szá­rí­tott agyag­tég­lá­kat ha­barc­csal rög­zí­tik egy­más­hoz, míg a má­so­dik­ban a ned­ves agya­got ha­barcs nél­kül, ütö­ge­tés­sel, nyo­más­sal, csap­ko­dás­sal te­szik szi­lárd­dá. Az év­szá­za­dok so­rán mind­két el­já­rás­nak szá­mos for­má­ja ala­kult ki, és a kas­se­li egye­te­men még to­váb­bia­kat hoz­tak lét­re. A ned­ves agyag lai­kus­nak és mű­vész­nek szám­ta­lan ér­de­kes le­he­tő­sé­get kí­nál, és ösz­tön­zi a já­té­kos meg­ol­dá­sok szü­le­té­sét. Min­ke pro­fesszor ta­lál­má­nya pél­dá­ul a „könnyű agyag­cső”, amely­nek lény­ege, hogy a föld­ből ki­ter­melt agya­got hosszú, ru­gal­mas pa­mut­csö­vek­be pré­se­lik be­le. Ezek nem sza­kad­nak el, könnyűőket szál­lí­ta­ni, és min­den gond nél­kül fel­hord­ha­tók egy, már meg­lé­vő fal­ra. Sze­re­pük a he­lyi­ség klí­má­já­nak ja­ví­tá­sa, de hő­szi­ge­te­lés­re is szol­gál­hat­nak, il­let­ve de­ko­rá­ció­ként is. A meg­ol­dást el­ső­ként 1992-ban Kas­sel­ben al­kal­maz­ták la­kó­há­zak­nál.

Egy má­sik ér­de­kes agyag­épít­mény ke­rek kül­se­jét fű bo­rít­ja, így egy­sé­get al­kot a kör­nye­ze­té­vel. A fű­vel be­nőtt ku­po­la alatt nyolcszög­le­tű, föld alat­ti te­rem rej­tő­zik. Sem a té­li hi­deg, sem a nyá­ri me­leg nem ha­tol be ide, a ku­po­la „sze­me”, egy két mé­ter át­mé­rő­jű fel­ső nyí­lás azon­ban za­var­ta­la­nul meg­mu­tat­ja a kék vagy ép­pen csil­la­gos eget. Az öt mé­ter ma­gas ku­po­la nyolc tá­masz­tó­í­ven nyug­szik. Az egyik a be­já­rat fö­lött ível át, a töb­bi alatt ülés­re, fe­kvés­re al­kal­mas zu­gok hú­zód­nak meg. Ez an­nak az agyag­ból ké­szült me­di­tá­ci­ós köz­pont­nak a 31 négy­zet­mé­te­res me­di­tá­ci­ós csar­no­ka, ame­lyet Min­ke pro­fesszor 1996-ban egy né­met ter­a­peuta ké­ré­sé­re ter­ve­zett és ké­szí­tett el. Az ener­gia­ta­ka­ré­kos épü­let füg­gő­le­ges fa­la­it po­ró­zus tég­lák al­kot­ják, a ku­po­la 20 cm vas­tag, ége­tet­len agyag­tég­lák­ból ké­szült, ame­lye­ket agyag­ha­barcs rög­zít egy­más­hoz. A ku­po­lát a kas­se­li egye­te­men ter­vez­ték.

A ku­po­la­ter­ve­zés egyé­b­i­ránt ön­ál­ló tu­do­má­nyág, az óko­ri egyip­to­mi­ak már 3000 év­vel eze­lőtt is­mer­ték, mint ezt oly jól bi­zo­nyít­ja II. Ram­szesz fá­raó lu­xo­ri ha­lot­ti tem­p­lo­má­nak ku­po­lá­ja. Az agyag­ku­po­lák szé­les kör­ben el­ter­jed­tek a har­ma­dik vi­lág és Dél-Euró­pa or­szá­gai­ban. Kel­le­me­sebb a klí­má­juk és ol­csób­bak is, mint a la­pos vagy fer­de te­tők. A mi ég­haj­la­tun­kon is elő­nyö­seb­bek, mert a koc­ka ala­kú te­rek­hez ké­pest ki­sebb fe­lü­le­tük spó­rol a fű­té­si ener­giá­val, és a tá­vol­ság vagy a meg­hitt­ség ér­ze­tét ad­ja. Az oszt­rák Pai­deu­ma tár­sa­ság 3-tól 24 mé­te­rig ter­je­dő át­mé­rő­jű, kész ku­po­lá­kat ké­szít, ame­lyek kö­zül a ki­seb­bek a há­zi­kert kom­posz­tá­ló­ja­ként mű­köd­het­nek, míg a na­gyob­bak meg­fe­lel­nek ter­ápi­ás te­rem­nek, ápo­lá­si ott­hon­nak és la­kó­ház­nak egy­aránt. Az épít­mé­nyek fá­ból, agyag­ból és cel­lu­lóz­ból ké­szül­nek, és az erő va­ló­di he­lye­it kép­vi­se­lik.

Ki­vá­ló vé­gered­mény

A ham­bur­gi Con­Ter­ra név­re hall­ga­tó épí­té­sze­ti tár­sa­ság szin­tén bio­a­nya­gok­ból épít­ke­zik: fá­ból, agyag­ból, tég­lá­ból, ter­mé­sze­tes kő­ből és üveg­ből. Há­zaik kis ud­var kö­rül cso­por­to­sul­nak, hogy a la­kók­nak egy­aránt le­he­tő­sé­get ad­ja­nak az el­kü­lö­nü­lés­re és a kö­zös­sé­gi élet­re. A cég ve­ze­tő­je, Jo­a­chim Rad­ler úgy jel­lem­zi mun­ká­ju­kat, hogy egész­sé­ges élet­te­re­ket épí­te­nek, ahol test, szel­lem és lé­lek egy­aránt jól ér­zi ma­gát. Akik ki­pró­bál­ták az ilyen épí­té­sze­ti mó­do­kat, bár a költ­sé­gek­kel nem spó­rol­hat­tak, az ered­ménnyel elé­ge­det­tek: kel­le­mes klí­ma, ki­vá­ló zaj­szi­ge­te­lés, fi­nom és egyen­le­te­sen me­leg bel­ső hő­mér­sék­let jel­lem­zi az agya­got fel­hasz­ná­ló la­kó­há­za­kat.

Az öko­há­zat épí­tő­ket a sza­kem­be­rek el­ta­ná­csol­ják at­tól, hogy a fa­la­kat po­lisz­ti­rol­lal, fa­rost le­mez­zel bo­rít­sák, és a gip­szle­me­zek kö­zül is csak azo­kat ja­va­sol­ják a bel­ső te­rek­ben fel­hasz­nál­ni, ame­lye­ket kör­nye­zet­vé­del­mi szem­pont­ból ki­fo­gás­ta­lan­nak mi­nő­sí­tet­tek. Az alap­ve­tő épí­tő­a­nya­go­kat pe­dig olyan, a fel­hú­zan­dó ház kör­nyé­kén meg­ta­lál­ha­tó, ré­gó­ta jól be­vált anya­gok­ból ér­de­mes ki­vá­lasz­ta­ni, mint a fa, az agyag, a ter­mé­sze­tes kő, a mész, a ka­vics és a ho­mok.

Az ilyen épí­tő­a­nyag elő­nyei töb­bet nyom­nak a lat­ban.

Még egy to­váb­bi pél­da is bi­zo­nyít­hat­ja, mi­lyen me­sés ered­ményt hoz­hat, ha va­la­ki agyag­ból és a sa­ját ke­zé­vel épí­ti meg a sa­ját há­zát. A po­li­to­ló­gus To­mas Lemcke mun­ka­nél­kü­li volt, ami­kor egy vá­rat­la­nul jött örök­ség­ből föl­det vá­sá­rolt. Ott ás­ni kez­dett, agya­got ter­melt ki az öt­ven mé­ter­rel odébb lé­vő tó­ból, ná­dat sze­dett a Ke­le­ti-ten­ger part­ján, és a pár­já­val, Mar­lie­se Kep­pler­rel, il­let­ve a ba­rá­tai se­gít­sé­gé­vel fel­hú­zott egy tel­jes agyag­há­zat. Min­dez még 1981-ben tör­tént, ami­kor az agyag­ról és a vá­lyo­gról tá­vol­ról sem ír­tak ennyit, mint mos­ta­ná­ban. A pár­nak Min­ke pro­fesszor egyik kis fü­ze­te ad­ta az öt­le­tet. Lemcke az ős­ré­gi gép­pel ké­szí­tet­te az agyag­tég­lá­kat, amely­ből a há­zát épí­tet­te. Ma­ga az épü­let szin­te misz­ti­kus han­gu­la­tot áraszt, min­den pu­ha, ke­rek és nő­ies. A po­li­to­ló­gus köny­vet is írt ta­pasz­ta­la­tai­ról.

A sza­kem­be­rek egye­tér­te­nek ab­ban, hogy az agyag­nak mint épí­tő­a­nyag­nak jó­val több po­zi­tív, mint ne­ga­tív tu­laj­don­sá­ga van. Az ipa­ri épí­tő­a­nya­gok­hoz ké­pest a kö­vet­ke­zők a hát­rá­nyai:

• nem szab­vá­nyos épí-tő­a­nyag,

• mé­re­te a szá­ra­dás­sal csök­ken,

• nem ví­zál­ló.

Ez­zel szem­ben az elő­nyei:

• sza­bá­lyoz­za a le­ve­gő ned­ves­ség­tar­tal­mát,

• jó hő­tá­ro­ló,

• ener­gia­ta­ka­ré­kos és nem  szennye­zi a kör­nye­ze­tet,

• min­dig új­ra­hasz­no­sít­ha­tó,

• csök­ken­ti az épít­ke­zés és a szál­lí­tás költ­sé­ge­it,

• al­kal­mas ar­ra, hogy az em­be­rek ma­guk épít­sék  fel a há­zu­kat,

• kon­zer­vál­ja a fát,

• meg­fe­le­lő kar­ban­tar­tás­sal év­szá­za­do­kig ki­tart,

• kre­a­tív meg­mun­ká­lás­ra ösz­tö­nöz, az épü­let nem lesz unal­mas,

• jó hang­szi­ge­te­lő,

• könnyen ja­vít­ha­tó, könnyen el­he­lyez­he­tők ben­ne a csö­vek, a ve­ze­té­kek.

Az épí­tő­ipar azért ré­sze­sí­ti előny­ben a be­tont és a tég­lát, mert az agyag nem te­he­tő szab­vá­nyos­sá. Ez ugyan le­het „unal­mas”, de min­den­ké­pen ol­csóbb. Ah­hoz alap­ve­tő vál­to­zás­ra len­ne szük­ség a gon­dol­ko­dá­sunk­ban, hogy az anya­gi szem­pon­to­kon kí­vül az egész­ség is sze­rep­hez jus­son. Ám ha nö­vek­szik irán­ta az ér­dek­lő­dés, ak­kor a jö­vő­ben na­gyobb sze­rep­hez jut­hat, és ez­zel kör­nye­ze­tün­ket is job­ban meg­óv­hat­juk.

Az agyag­ház épí­té­sé­nek hat lé­pé­se

Sze­rez­zünk be in­for­má­ció­kat új­sá­gok­ból, köny­vek­ből, sze­mi­ná­riu­mo­król, sze­mé­lyes kap­cso­la­tok ré­vén.

Ha tu­dunk, ve­gyünk részt olyan tan­fo­lya­mon, ahol meg­ta­nul­hat­juk a szak­mai fo­gá­so­kat.

Be­szél­ges­sünk el sza­kem­be­rek­kel, néz­zük meg a ki­sze­melt épí­té­si tel­ket. Igye­kez­zünk tisz­tá­ba jön­ni az agyag­ból va­ló épít­ke­zés tech­ni­ká­já­val. Re­áli­san mér­jük fel sa­ját le­he­tő­sé­ge­in­ket.

A ter­ve­ket az agyag­ból va­ló épít­ke­zés­ben jár­tas épí­tésszel ké­szít­tes­sük el. Tisz­táz­zuk, mi mennyi­ben tu­dunk részt vál­lal­ni a mun­ká­la­tok­ból.

A költ­ség­ve­tést füg­get­len sza­kem­ber­rel né­zes­sük át.

Sze­rez­zük be az épí­té­si en­ge­délyt, a sta­ti­kai és mun­ka­ter­vet.