Álomfejtés: A meztelen igazság

László Ruth
#agresszió #álomfejtés #családi konfliktus #igazság
Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik, vagy azért, mert fölzaklatta a lelkét, vagy azért, mert érzi, hogy valami fontos üzenetet hordoz, amit viszont képtelen megfejteni. Fontos maga a történet, másrészt az a hatás, amelyet az álomesemény az álmodóban kivált. Az információ, vagyis az üzenet megértése lenne a legfontosabb, ám ahhoz sokszor komoly munka szükséges. Nem könnyű szembesülni a sorstényezőkkel! Az álom szimbológiája segít abban, hogy fölismerjük, lépnünk kell.

Álmomban vádoltak valamivel. Meg kellett védenem magam. 15 órakor kellett megjelennem a bíráim előtt meztelenül. Igen megalázó volt. Két 25 év körüli srác volt a tanúm, de inkább serdülőkorú suhancok voltak. Később az is kiderült, hogy ők is vádlottak.

Egészen jól viseltem a megalázó helyzetet. Azért nem izgattam magam, mert tudtam, hogy igazam van.

3 óra előtt 10 perccel érkeztem meg a terembe, ahol ez zajlott. A munkahelyemről egyenesen idejöttem, bár szerettem volna haza ugrani. Akkor viszont elkéstem volna, így nem tettem azt. Blazírt pofával kiléptem a köntösömből, és álltam meztelenül a tárgyalóteremben.

A következő képen jöttem le a lépcsőn és láttam, rengeteg tárgyalási időpont volt kiírva. Nyereményosztási időpontok is. Igen bosszantott, hogy nem ide citáltak.

Majd az idősebbik nővéremmel mentünk a Palatinusba. A másik nővérünkről beszéltünk, aki majd utánunk jön. Azt is megemlítettük, hogy 25 ezer forint a nyugdíja, ebből megengedheti magának, hogy strandoljon.

Kedves Ruth!

Nem is tudom, hol kezdjem az én sanyarú történetemet és igazamat, amelyért itt az álomban kiálltam.

Valóban két nővérem van, de csak én mentem férjhez a „három kislány” közül, és csak nekem van gyerekem és egy kisunokám. 50 éves vagyok, nővér. Három műszakban dolgozom egy kórházban. De a gondom pillanatnyilag főleg az apósommal van, aki igen súlyos beteg, itthon ápoljuk, mi élünk az ő házában.

Talán akkor szabadult el igazán a pokol az életünkben, amikor a férjem otthagyott bennünket, 10 évvel ezelőtt. Addigra már nagyon elfajultak a gondjai a szüleivel, akik őt agyongondozott egykeként csaknem életképtelenné tették, csupa „jóságból és segíteni akarásból”. Amikor ideköltöztem ebbe a családi házba, rövid ideig azt gondoltam, itt afféle igazi szeretet honol. Csak később értettem meg az egymást kínzó emberek játszmáit, amelyek őket széttéphetetlenné teszik. Valami ilyesmiből tépte ki magát a férjem, amikor kilépett a kétgenerációs idillből és mintegy ránk hagyta a szüleit. Azóta anyósom már meghalt, apósom pedig engem megvet, vér szerinti leszármazottait pedig bálványozza.

A csomag

A dédunoka bálványozása a lányomnak jól jön, mert igen infantilis kapcsolatban él első, serdülőkori szerelmével, afféle vadházasságban. De annak idején jobbnak láttuk, ha a fiú is ideköltözik, mivel akkor az apai érzése nyilván szertefoszlott volna.

Mióta a férjem elköltözött, én afféle jóhiszemű és jogcím nélküli lakos féleség vagyok egy olyan helyzetben, amely minden erőt kiszipolyoz belőlem. Elmondom a karácsonyunkat, amikor a fia el sem jött őt megajándékozni és persze bennünket sem. Apósom behívott a szobájába, hogy elmesélje egy álmát:

A fia haldoklott egy lakásban. Az öreg odasietett, de nem akarták odaengedni. Egy fehér lepedővel volt letakarva az ajtó rése. Odament, feltépte a lepedőt és felébredt. Miután megkapta együttérzésemet és valamennyi fájdalmát sikerült átvarrnia rám, megszólalt:

– Fásult lettél te is.

– Hát igen. Melletted nem túl nehéz elfásultnak lenni.

Egy darabig keserű arckifejezéssel ül, sok minden átsuhan az arcán, majd folytatja az ökölcsapást:

– Nem miattam van ez. Az ember nem változik. Aki elfásul, abban az mindig meg volt.

– Értem. Te ugyan tökéletes vagy, még is elfásultál. De ez más. Hol van ez az én tökéletlenségemet kifejező elfásultságtól?!

Láttam, hogy ennyi logikai csavart már nem képes követni. Rossz szájízzel mentem ki a szobájából. Mert lelkem mélyén én értem a haldoklók fájdalmát, amiért itt kell hagyniuk az árnyékvilágot. De apósom esetében nehéz ez a fia elleni gyűlöletből fakadó megvetés ellensúlyozása.

Ruth! Ha úgy érzi, érthető az én igazságom, kérem, fejtse ki.

Köszönettel: Gabriella

Kedves Gabriella!

A segítő foglalkozásúak életében mindig jelen van egy magánélettel kapcsolatos kihívás, feladat, próbatétel. Gondoljon például Szondi Lipótra, aki az agressziót és az ösztöntendenciákat kutatta, és a fia öngyilkos lett. Azt gondolom, az Ön életében is van egy ilyen generációkon át görgetett probléma, kerülgetet forró kása. Itt az ideje, hogy megértse. Ez az álom segít ebben a megértésben. Az álomban szereplő számok híven utalnak az életében jelen lévő regressziókra: ezek a 3, a 10, a 15 és 25.

3 éves korunkban ébredünk énünkre, öntudatunkra, arra, hogy mi önállóan járó és beszélő egyének vagyunk, a korábbi mindenféle összemosódás után a környezetünkkel, a gondozó személyekkel és a felnőttek beszédével.

A leválás korszakai

10 és 15 éves korunk táján ez a különállásunk újból megfogalmazódik. A két 25 éves suhanc-vádlott akár maga és a férje, akár a lánya és a párja is lehet. A vád: éretlenül lettek szülők és nem igazán nőttek fel a feladathoz, a felelősséghez. Nem igazán volt bennük az a többlet, amely a szülői hivatáshoz nélkülözhetetlen. Ha többlet helyett hiány van, ez lesz a kapcsolatokban a kivámpiroló menetek melegágya. A családtörténetben ezeket a hiányokat kellene világosan látnia. Nyilván az apósáéknak is megvan a maguk hiánytörténete, amely a fiukra a túlgondoskodás leple alatt nyomasztó terheket pakolt. Ám tudnunk kell, a játszmákban mindkét fél részt vesz. A példaként idézett fásultsági csörtében maga a vádra (fásult vagy, nagy terhet jelentek neked) viszont váddal felelt:

– melletted nem túl nehéz elfásulni.

Apósa megfogalmazásában ravaszul volt elrejtve az is szócska, amely saját fásultságáról árulkodott. De a maga kissé ironikus hangvételű kifakadására – nem mintha nem kaphatott volna köszönetet tőle a fáradozásaiért – gyorsan felmentette saját magát, ledorongolván a menyét. Bár nem tudta őt meggyőzni, ráérzett az apósa támadva védekezésének taktikájára. Ez a meztelen igazság.

Ne érezze megalázónak, hogy maga megteszi az apósáért azt, amit a fia nem tesz meg. Hiszen maga segítő foglalkozású, aki a magánéletéből fizet árat a hitelességért. Ez a hitelesség lesz a többlet, amely a családi hiánygazdálkodást átfordíthatja.

Fotó: Shutterstock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Álomfejtés: Ki vagyok én?

Álomfejtés: Ki vagyok én?

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Az utolsó vonat

Álomfejtés: Az utolsó vonat

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Áprilisi bolondság

Álomfejtés: Áprilisi bolondság

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Kilenc tárgyat kell megtalálnom a sötét szobában az elemlámpával

Álomfejtés: Kilenc tárgyat kell megtalálnom a sötét szobában az elemlámpával

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Álomfejtés: Dilemmák

Álomfejtés: Dilemmák

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Romok között menekülve

Álomfejtés: Romok között menekülve

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: A színpad-ház

Álomfejtés: A színpad-ház

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…
Álomfejtés: Sötétben tapogatózni

Álomfejtés: Sötétben tapogatózni

Egy jó álomból holisztikus kilátás nyílik. Mit nevezek jó álomnak? Azt, amelyre az ember emlékszik,…