Argout, Raguel tanítványa
A hét alapbolygó beavatásának első állomása a passzív, magnetikus, érzelmes, mozgékony Hold felé vezet. Intelligenciája a sötétség és a fény között uralkodó hatalom: a félhomály, a kompromisszum istennője. Mindent magába fogad, és hatványozva visszatükröz. Életformája álom és ébrenlét között tétovázó, félig fogant, félig született ideák lüktetése.
Az e jelben szülöttnek az érzelemvilággal, a teremtő káosszal lesz dolga. Szellemi rendszerében és fizikai világában még semmi nem ölthetett végleges formát. Minden nyugtalan mozgásban, alakulásban van. A Hold-szülöttet taszítja a határozottság, világosság és nyíltság. Ő a körvonaltalan színfoltok, rezgések embere. A sokféle életideál közül csak azok hoznak számára sikert, amelyekben sejtései fonalát követheti. E képesség segítségével kiválót, jelentékenyet alkothat. Megoldandó feladata azonban éppen alapvető bizonytalanságának megszüntetése. Ezoterikus útja az intuíció, meditáció, unió misztika.”
Raguel hét tanítványa – Isis bárkája
(Részlet a könyvből, szerkesztett változat)
„Mythenburg várában Madelaine szobája ezüstös derengésben úszott az éjszakai lámpa fényétől. A szobát egyetlen festmény uralta: holdsarló-bárkán utazó, fátyolos Ízisz”. Madelaine szeme, a bőre színe, arcának cizellált érzékenysége csupa Hold-anyag volt. Franciaországban született Liége-ben, 1913. július 5-én, a Rák jegyében. Jóval később fogalmazta meg, azért lett régész, hogy feltárja a saját, a tudattalan rétegeibe alámerült történetét, mert a hivatásválasztás is kulcskeresés önmagunk felszabadításához.
Argout, a bölcs aggastyán
Madelaine-hez kedves, öreg, nyugdíjas tanár járt, Christine néni régi barátja, aki óvatos bölcsességgel hozott helyre mindent, amit volt tanára, Emilé Viliot szétdúlt és elrontott Madelaine lelkében. Gaston Argout nagy műveltségű, finom és törékeny aggastyán volt, de szellemileg eleven és derűs. Minden iránt érdeklődött. A jelenségek között meglepő összefüggéseket talált. Villámfényű hasonlatainak ereje összefogta, és tanítványa kezébe helyezte tárgyának lényegét. Sohasem hatott unalmasnak. Órái izgalmas, költői játékok voltak, kirándulások Utópiába, és kirándulások a múltba, Madelaine nosztalgiáinak tűzgócába. Madelaine úgy hitte, Argout szelleme kimeríthetetlen, tudása határtalan. Kapcsolatuk rögtön meghitten bizalmassá vált, zavar nélkül tette fel neki a kérdéseit.
– A tudás, kedvesem, nem újonnan szerzés, hanem visszahódítás – mondta neki Argout.
– Amit a világ összes könyveiben leírtak eddig, a tudomány, a művészet, a filozófia minden terméke töredék csupán. Elenyésző része annak, amit az ember szelleme tartalmaz.
– Ó, Monsieur Argout, az emberek nagyon buták néha.
– Kétségtelenül. A tudatlanság, éppen úgy, mint a halál, leigázta őket. De mindez csak látszat. Figyeljen jól, kicsikém. Az ember, minden egyes ember szelleme isteni eredetű. Öröktől fogva létezik. Bírja a legsúlyosabb léttitkokat, a mindenség hatalmas tudását és erejét, de sötét, kábult álomba szunnyad a hús révületében. Olyan ez, mint egy gonosz képzet halálos, lidércnyomásos kényszere. Amikor az ember helyesen tanul, fokozatosan a saját tulajdonára, szabadságára és hatalmára ébred. Egy ideig könyvek nyomdokán halad, aztán megnyílik a benső vénája. Az élet, az emberek, az események, a formák, a vonalak, a hangok vezetik tovább immár a saját lábán, befelé önmagába, a tudás kimeríthetetlen forrásához. És akkor nincs többé… Madelaine-t remény és kétkedő izgalom fogta el.
Madelaine Rougemont tudásszomja
– Mit gondol, Monsieur Argout, ha nagyon-nagyon szorgalmasan tanulok, és eljutok a saját belső vénámhoz, meg tudom majd fejteni az etruszk és a krétai agyagtáblákat, a líbiai szövegeket vagy a hettita képírást?
– Miért ne?
– És a piramistitkot? A Napkapu naptárfrízének mindhárom értelmét… és Szíriát oszlopainak ismeretlen jeleit?
– Ami formát öltött, kedvesem, a szellemből vetült ki. A maga szelleme is ott volt a lét minden mozzanatánál, és magában rejti Isten titkait. Persze nem mint Madelaine Rougemont. Azt is mondhatnám, maga és e titkok között egyedül Madelaine Rougemont a válaszfal. Madelaine agya erőtlenül kapaszkodott e gondolat magassága felé.
– Úgy érti, saját énem és nevem akadályoz a tudásban?
– Nem akadályozza, csak félrevezeti. Maga mérhetetlenül több, mint a mostani személye. Szellemének sok öltözéke, neve és lakcíme volt már az évezredek folyamán, de e külső keretek lényeggé sűrűsödve mind beleolvadtak abba az önvalóba, melynek azonossága sohasem szűnik meg.
A személyiség mindig korlátozás, akadály, klauzúra egy bizonyos tapasztalás érdekében, s mint ilyen, elhatárolja a határtalant, amely így végtelenből végessé, egészből töredékké válik.
– Tehát meg kell halnunk, hogy szellemmé legyünk, mert csak így ismerhetjük meg azokat a titkokat, amelyeket az előbb…
Argout nevetett:
– Szó sincs róla! A kitartás és a becsvágy igazán nem hiányzik magából, gyermekem. Éppen a testünkben kell megszerezni a tudást, különben e kulcsokkal sohasem nyithatnánk ki az anyag világából való szabadulás kapuját. Ez az ember súlyos és nagyszerű feladata. Ezért görgeti sorsa életből halálba, hullámhegyről hullámvölgybe, örömből fájdalomba, hogy ezt az egyetlen, legfontosabb tennivalóját felismerje.”
Fotó: Adobe Stock
