Argout, Raguel tanítványa

Szepes Mária
spiritualitás
#isis bárkája #raguel #szepes mária
Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és síbajnokkal, olimpiai ezüstérmessel 1930. december 24-én kötött házasságot (56 évet éltek együtt), ezután vette fel a Szepes Mária nevet. 1939-ben Tihanyban, egy rózsakeresztes inspiráció hatására Szepes Mária hozzákezdett legismertebb regénye – később az ezoterikus irodalom alapművének tekintett –, A Vörös Oroszlán megírásához, és 5 évig dolgozott a könyvön. 1972-ben Arany Meteor-díjjal, 1987-ben Galaktika-díjjal, 2001-ben Arany János-díjjal jutalmazták. Szepes Mária alapító fővédnöke az 1997-ben indult Szintézis Szabadegyetemnek. Élete utolsó éveiben havi rendszerességgel jelentek meg írásai a Természetgyógyász Magazinban, Bizarr novellák címen. A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak.

A hét alapbolygó beavatásának első állomása a passzív, magnetikus, érzelmes, mozgékony Hold felé vezet. Intelligenciája a sötétség és a fény között uralkodó hatalom: a félhomály, a kompromisszum istennője. Mindent magába fogad, és hatványozva visszatükröz. Életformája álom és ébrenlét között tétovázó, félig fogant, félig született ideák lüktetése.

Az e jelben szülöttnek az érzelemvilággal, a teremtő káosszal lesz dolga. Szellemi rendszerében és fizikai világában még semmi nem ölthetett végleges formát. Minden nyugtalan mozgásban, alakulásban van. A Hold-szülöttet taszítja a határozottság, világosság és nyíltság. Ő a körvonaltalan színfoltok, rezgések embere. A sokféle életideál közül csak azok hoznak számára sikert, amelyekben sejtései fonalát követheti. E képesség segítségével kiválót, jelentékenyet alkothat. Megoldandó feladata azonban éppen alapvető bizonytalanságának megszüntetése. Ezoterikus útja az intuíció, meditáció, unió misztika.”

Szepes Mária

Raguel hét tanítványa – Isis bárkája

(Részlet a könyvből, szerkesztett változat)

„Mythenburg várában Madelaine szobája ezüstös derengésben úszott az éjszakai lámpa fényétől. A szobát egyetlen festmény uralta: holdsarló-bárkán utazó, fátyolos Ízisz”. Madelaine szeme, a bőre színe, arcának cizellált érzékenysége csupa Hold-anyag volt. Franciaországban született Liége-ben, 1913. július 5-én, a Rák jegyében. Jóval később fogalmazta meg, azért lett régész, hogy feltárja a saját, a tudattalan rétegeibe alámerült történetét, mert a hivatásválasztás is kulcskeresés önmagunk felszabadításához.

Argout, a bölcs aggastyán

Madelaine-hez kedves, öreg, nyugdíjas tanár járt, Christine néni régi barátja, aki óvatos bölcsességgel hozott helyre mindent, amit volt tanára, Emilé Viliot szétdúlt és elrontott Madelaine lelkében. Gaston Argout nagy műveltségű, finom és törékeny aggastyán volt, de szellemileg eleven és derűs. Minden iránt érdeklődött. A jelenségek között meglepő összefüggéseket talált. Villámfényű hasonlatainak ereje összefogta, és tanítványa kezébe helyezte tárgyának lényegét. Sohasem hatott unalmasnak. Órái izgalmas, költői játékok voltak, kirándulások Utópiába, és kirándulások a múltba, Madelaine nosztalgiáinak tűzgócába. Madelaine úgy hitte, Argout szelleme kimeríthetetlen, tudása határtalan. Kapcsolatuk rögtön meghitten bizalmassá vált, zavar nélkül tette fel neki a kérdéseit.

– A tudás, kedvesem, nem újonnan szerzés, hanem visszahódítás – mondta neki Argout.

– Amit a világ összes könyveiben leírtak eddig, a tudomány, a művészet, a filozófia minden terméke töredék csupán. Elenyésző része annak, amit az ember szelleme tartalmaz.

– Ó, Monsieur Argout, az emberek nagyon buták néha.

– Kétségtelenül. A tudatlanság, éppen úgy, mint a halál, leigázta őket. De mindez csak látszat. Figyeljen jól, kicsikém. Az ember, minden egyes ember szelleme isteni eredetű. Öröktől fogva létezik. Bírja a legsúlyosabb léttitkokat, a mindenség hatalmas tudását és erejét, de sötét, kábult álomba szunnyad a hús révületében. Olyan ez, mint egy gonosz képzet halálos, lidércnyomásos kényszere. Amikor az ember helyesen tanul, fokozatosan a saját tulajdonára, szabadságára és hatalmára ébred. Egy ideig könyvek nyomdokán halad, aztán megnyílik a benső vénája. Az élet, az emberek, az események, a formák, a vonalak, a hangok vezetik tovább immár a saját lábán, befelé önmagába, a tudás kimeríthetetlen forrásához. És akkor nincs többé… Madelaine-t remény és kétkedő izgalom fogta el.

Madelaine Rougemont tudásszomja

– Mit gondol, Monsieur Argout, ha nagyon-nagyon szorgalmasan tanulok, és eljutok a saját belső vénámhoz, meg tudom majd fejteni az etruszk és a krétai agyagtáblákat, a líbiai szövegeket vagy a hettita képírást?

– Miért ne?

– És a piramistitkot? A Napkapu naptárfrízének mindhárom értelmét… és Szíriát oszlopainak ismeretlen jeleit?

– Ami formát öltött, kedvesem, a szellemből vetült ki. A maga szelleme is ott volt a lét minden mozzanatánál, és magában rejti Isten titkait. Persze nem mint Madelaine Rougemont. Azt is mondhatnám, maga és e titkok között egyedül Madelaine Rougemont a válaszfal. Madelaine agya erőtlenül kapaszkodott e gondolat magassága felé.

– Úgy érti, saját énem és nevem akadályoz a tudásban?

– Nem akadályozza, csak félrevezeti. Maga mérhetetlenül több, mint a mostani személye. Szellemének sok öltözéke, neve és lakcíme volt már az évezredek folyamán, de e külső keretek lényeggé sűrűsödve mind beleolvadtak abba az önvalóba, melynek azonossága sohasem szűnik meg.

– Tehát meg kell halnunk, hogy szellemmé legyünk, mert csak így ismerhetjük meg azokat a titkokat, amelyeket az előbb…

Argout nevetett:

– Szó sincs róla! A kitartás és a becsvágy igazán nem hiányzik magából, gyermekem. Éppen a testünkben kell megszerezni a tudást, különben e kulcsokkal sohasem nyithatnánk ki az anyag világából való szabadulás kapuját. Ez az ember súlyos és nagyszerű feladata. Ezért görgeti sorsa életből halálba, hullámhegyről hullámvölgybe, örömből fájdalomba, hogy ezt az egyetlen, legfontosabb tennivalóját felismerje.”

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Mária néni elköltözött

Mária néni elköltözött

Szeptember 3-án kora reggel kaptam a hírt, hogy Szepes Mária, vagyis a mi Mária Nénink…
Szepes Mária – Felhőszobrász 1. rész

Szepes Mária – Felhőszobrász 1. rész

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…
Szepes Mária – Duálvízió

Szepes Mária – Duálvízió

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…
Szepes Mária – Harmadik szem

Szepes Mária – Harmadik szem

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Újra megjelenik: Raguel hét tanítványa

Újra megjelenik: Raguel hét tanítványa

Szepes Mária Raguel hét tanítványa című regényét a Vörös Oroszlán egy gépelt változatának hátlapjára írta,…
Szepes Mária – Mars szekere

Szepes Mária – Mars szekere

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…
Szepes Mária: A Jasper család szégyene III/3. Rész

Szepes Mária: A Jasper család szégyene III/3. Rész

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…
Szepes Mária: A Jasper család szégyene III/2. rész: A szárnyas fiú

Szepes Mária: A Jasper család szégyene III/2. rész: A szárnyas fiú

Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és…