Álomfejtés: Romok között menekülve

A menekülés vissza-visszatérő epizód áloméletemben. Gyerekként a németek elől menekültem álmomban. Folyton olyan helyeken akartam elbújni, ahol valójában semmi sem volt. Rémületemben összegömbölyödtem, mint egy sündisznócska, és azt reméltem, hogy a katonák nem vesznek észre.

Most sok évvel később meghalt az anyukám. A félelem és a rettegés újra előtört, mind a nappali, mind az éjszakai életemben. Mostanában romos épületekkel álmodom. Az omladozó romok között bujkálok és próbálok kiutat találni. Lázas keresés és futkosás közepette. Általában nem sikerül, mert felriadok.

De amit végképp nem értek, az az, hogy újabban WC-k jönnek elő mindenféle formában. Ezzel aztán végképp nem tudok mit kezdeni. Olykor falusi pottyantós, máskor városi, csillogóan tiszta vízöblítéses illemhelyek bukkannak fel váltakozva. De közös elem, hogy mindig tele vannak fekáliákkal. Hát erre már nem tudok választ adni!
Nagyon zavarodott és nyomaszt ez az egész.

Kedves Ruth!

Remélem, tud nekem segíteni. Nem mindig emlékszem vissza az álmaimra, de ezekre a romok közötti bujkálásokra. Lehet, hogy ezek a nyomasztó álmok a szüleim elvesztésével kapcsolatosak? Sokszor gondoltam arra, hogy a gyerekkori, németek elől való bujkálásom valójában az apám elől való menekülés lehet. Valóban nagyon féltem tőle és kerültem őt. Apám ebben az életében semmit sem akart. Sem dolgozni nem volt kedve, sem a családi élet nem vonzotta. Legalábbis annak a felelősség vonatkozása. Mégis mindene lett.

Magamról… hát magamról mit mondhatnék. Gyerekként bűnhődtem, hogy egyáltalán megszülettem. De most felnőttként sem szűnt meg a bűnhődésem. Mégsem sikerül emberhez méltón, békében és szeretetben élni a családommal, kiegyensúlyozottságban. Mindig jönnek ezek a rossz érzések, a menekülések, a romok közötti bujkálás és a fekália. A romos épületek érzésem szerint az anyukám elvesztésére utalnak. Mit gondol? Lehet rajtam segíteni?

Üdvözlettel: Márta

Kedves Márta!

Levelének hangvétele olyan kétségbeesett sikoltásnak tűnik, amelyre nem lehet nem felfigyelni.
Kár, hogy ilyen keveset árul el magáról, túlságosan a sorok mögött kényszerülök a probléma gyökerére rátalálni. Mert úgy érzem, valamit gyökerestül kellene kitépni a múltjából és elhajítani, mint egy vadkendert.

Ilyen „vadkender” például az a gondolat, hogy a születéséért bűnhődnie kell. Nem akarok olyan olcsó panelekkel élni, hogy mindenki oda születik, ahová való, olyan szülőket „választ”, amilyen szülőkhöz illeszkedhet a sorsa, életfeladata. Abból az odavetett fogalmazásból, hogy „apám ebben az életében”, arra következtetek, hogy valamiféle reinkarnációs sejtéssel igyekszik kibogozni élete gordiuszi csomóját.

Ha ez így van, ilyen élmény és tudás nagyon komoly segítségére lehet. Tudnia kell, hogy az élet nagy forgatagában rejtélyes, alig kiismerhető dinamikával kerülnek össze a könnyed, gondtalan fickók a kötelességteljes, megbízható párjukkal, a családjukhoz ragaszkodók a függetlenséget inkább kultiváló alakokkal. Kicsit keserűen lobban ki szavaiból, hogy apjának „mindene meglett”. Lehet, hogy izzadságos erőfeszítéseket nem tett az életben, de lehet, hogy jó hangulatot árasztott maga körül és ezért szerették.

A sündisznócska nagyon kedves állat, csak éppen simogatni nem lehet, mert tüskéivel jól elbánik a közeledővel.

Kedves Márta! Úgy tűnik, ezt a tüskés védekezést még mindig gyakorolja, mint gyermekkori csökevényt. De ha az apja valóban egy lehetetlen támadó volt, aki elől úgy kellett menekülni és bujdokolni, mint a német katonák elől, akkor sincs vész. Egyrészt, mert ez a katonai megszállás megszűnt. Másrészt a története jelenlegi szakaszában már azt kell fókuszálnia, milyen kemény ellenállásokat épített ki saját lelkében, amely elzárja a gondtalanságtól, a fesztelen örömtől. Vigyáznunk kell, hogy a kemény páncél, amellyel védjük énünket, az elzárkózás következtében ne okozzon valóságos énvesztést. Valóban úgy érződik, mintha saját keserű keménysége elől menekülne, bujdokolna.

A romok múlt tragédiáját jelenthetik

Világszerte nagy az igény a „gurukra”, akik lélegezni tanítanak, fényt adnak, közvetítenek vagy próbálnak kicsiholni a rászorulókból, akik segítenek megfinomítani agresszivitásainkat, kiszabadítani a szorongásokból. A saját erőfeszítés, belátás, változásra való elszántság fontosabb, mint a mesterek útmutatásai, akik maguk is többnyire bukdácsoló próbálkozók.

Mindenekelőtt az, hogy megszületett, hogy lejött a Földre és megtapasztalhatja az ezerszínű élet szentségét, hogy szerettei vannak, hogy tudásra tehet szert. Újjá kell építenie a romok alatt heverő múltját. Nem gondolom, hogy a romos házak anyja elvesztésével függnének össze, hiszen a szüleink elvesztésében nincsen semmi természetellenes. Inkább a múlt romjai ezek, fájdalmak, szenvedések, csalódások.

De ezek az élet nélkülözhetetlen tartozékai. Csakúgy, mint az ürülék. Az örök anyag áthalad testünkön, és igen nagy változáson megy keresztül az ínycsiklandozó, gusztusosan tálalt ételtől az árnyékszékben való landolásig. Talán paradoxnak tűnik, de az álomszimbolikában az ürülék szerencsehozónak számít a tapasztalatok szerint. Bizonyára ismeri a népi megfigyelést, hogy ha egy madár lecsinál bennünket vagy kutyizébe lépünk, ránk mosolyog a szerencse.  Remélem, sikerült egy távlatot legalább egy réssel megnyitnom, és lehet töltekeznie a hangvételemből, amellyel a megértésemet kívántam kifejezni.

Fotó: Adobe Stock