Álomfejtés: A főnökök főnöke
A főnököm főnökét vittem kerékpáron. Inkább valamiféle riksaszerkezethez hasonlíthatom a kerékpárt. A férfi háttal ült nekem. Minden egy repülőtéren játszódott le. Igen sietnem kellett, nagy igyekezettel haladtam. A nagy rohanásban át kellett mennem egy ajtón, ahol őr állt. Már át is jutottunk, amikor az őr visszahívott és igazoltatott bennünket. Elég kalandos volt az egész.
Majd a riksa-kerékpárom átalakult tolókocsivá, magam előtt toltam. Felázott, füves részen kellett haladnunk, ami ráadásul még lejtett is. El is akadtunk. Nehezen tudtam felfelé haladni, és a süppedős talajon is átjutni.
A főnök középkorú ember volt. Még a kabátomat is felajánlottam neki, mert fázott, és valami miatt szüksége volt rá.
Végül valahogyan odaértünk a reptér ama részére, ahol más emberek is voltak. És ott volt a főnököm is.
Kedves Ruth!
Élményszinten jó érzés volt rajtam ébredéskor, mert cseppnyi lámpalázam sem volt, hogy sikerül-e átjutnunk. Az is jó volt, hogy nem éreztem hibásnak magam, amiért annyit kellett küzdenem a tolószékkel.
Egy multinacionális cégnél dolgozom, ahol a főnök nagyon főnök. Úgy érzem, elég jól beilleszkedtem, sok mindent lehet tanulni egy ilyen sikeres világcégnél. A főnökömmel is jó a kapcsolatom, némiképp mentorál engem, ami nagyon jó, persze követel is. 35 éves vagyok, az idén lesz 30 éve annak, hogy édesapámat elvesztettem. Talán a sok ürességérzés, amely sokszor elfog, ebből az apahiányból is fakadhat.
Arra sem emlékszem, hogyan mondták el nekem akkor, hogyan tudtam meg az egészet. Édesanyám nem kötött több házasságot. Szokta emlegetni, én milyen szerepet játszottam abban, hogy végül is egyedül maradt. Persze bennem ezek a féltékenységek már egyáltalán nem élnek. Apámról sem szeretek történeteket hallgatni, hogy milyen tálentumos volt, élete 32 évébe mi minden fért bele, mi minden valósult meg, míg a leukémia elvitte. Nincs képem, élményem, érzésem róla.
Sokáig éreztem, hogy jég veszi körül a szívemet. De ez mára talán felolvadt. Nős vagyok, családom van, tele vagyok boldog pillanatokkal. Például amikor a kislányom világra jött, előbukkant. De keserıségekkel és elégedetlenségekkel is tele vagyok. Nyilván teljesen más lenne az életem, ha apai mintát és erőt kapok.
Az álomban az volt a legjobb, hogy eljutottam oda, ahová kellett. Bár nem én utaztam a repülőn, hanem a főnökeim.
Az igazoltatásos ajtójelenet is jó volt. Szeretem a kalandokat, főleg, ha jól végződnek. És ez így történt.
Ön bizonyára többet ki tud hámozni a történetből, mint én. Ezért küldöm el lapjuknak.
Köszönettel: Kenéz
Kedves Kenéz!
Igen, van egy lépés, amelyet nem tett meg, mégpedig egy visszafordítás: hogyan legyek önmagam ura, főnöke?
Mert az álom csak látszólag szól a főnöke főnökéről. Valójában ezen a riksa-kerékpáron, a süppedős, lejtős talajon és az ajtónál való igazoláson keresztül valamiféle saját út taposódik ki, amely sikerül.
Engedje, hogy ez erővel töltse fel a lelkét.
Fontos hangsúlyoznunk, hogy az álomban minden szereplő valamiképpen az álmodóval azonos. De itt csak a tolókocsiban tolt középkorú férfit vegyük, akivel a kalandok vannak, és akinek a kabátját is odaadja. A kabát a legkomplettebb ruhaszerep, amellyel felvérteződhetünk, amely véd, fedez bennünket. Az igazi főnök itt csak éppen felbukkan, és tudomást szerez arról, hogy minden sikerült. Mielőtt a feminista mozgalmak lábra kaptak volna, sokan úgy érezték, hogy nagyon is patriarchális társadalomban élünk, ahol a nők jogfosztottak a férfiakkal szemben, karrierben nem egyenlő a nemek esélye.
Pedig ez a patriarchális trend már az iparosodással erősen felbomlani látszott, mert ettől az időtől kezdve kerültek el a fiúk otthonról a városba, a családi munka helyett gyárba vagy hivatalba. És attól kezdve, hogy nem folytatták apjuk mesterségét, az egész családi és társadalmi élet mélységes átalakulása indult meg. Világszerte megfigyelhető ez a sokrétű migráció, amely lényegében új értékrend kialakítását kívánja meg.
Apai minta
Ezzel arra akartam utalni, hogy apai mintája nemcsak annak nincs, aki formálisan elveszti az apját, hanem annak sem, aki más foglalkozást választ magának, vagy elkerül otthonról, a szülői házból, esetenként a szülőföldről.
A modern ember is naphős, mint a mitológiai Odysseus, Heraklész, nekünk is át kell haladnunk a zodiákuson, azaz mindenféle próbatételeken, még ha nem is labirintusban kell bolyonganunk vagy oroszlánnal megbirkóznunk. Robinson magányosságát, elhagyatottságát ugyanúgy megéljük lelkünkben, mint Don Quiote szélmalomharcát vagy Krisztus passiótörténetét.
Ezek az archetípusok ugyanúgy élnek lelkünk mélyén, mint a formális, genetikai apánk, aki nemzett bennünket az aktuális inkarnációnkban.
A bicikli a másik fontos jelkép, amelyre szeretném felhívni a figyelmét. A kerékpár saját erőfeszítést kíván a haladótól. A két kerék gördülése afféle flow-élmény. Az önmagától való haladást jelképezi.
Ahogy háttal ül magának a főnök, abban kifejeződik a neheztelés, hogy apja elhagyta, itt hagyta. De a tolókocsiban – babakocsiban – már maga viszi őt a süppedős talajon, ami az ő esendőségét jelenti. Hiszen a 32 évre tempírozott életben nyilván esendőség is van. Mivel eljutnak a reptérre, ahová kell, ez olyan, mint az apai parancsnak való engedelmeskedés, az apai követelésnek való eleget tevés és ezáltal az apai bizalom elnyerése.
Ez a másik továbblépés, amelyet meg kell tennie: a bizalom önmagában, sorsában, az apai erőben.
A Vízöntő korszakban új értékrend szerint szerveződik az egyén és ezen keresztül a tásadalom. A legjobb úton van afelé, hogy ezt megértse, és életét eszerint élje.
Fotó: Shutterstock