Valami más… – A négy negyed. Egészítse ki!

tgymagazin.hu
#grafológia #kézírás
Egészítse ki a következő ábrát, teljesen szabadon! Először azt nézzük meg, hogy Ön melyik térfelet milyen mértékben vette igénybe a kép kialakításához.

A négy negyed jelentése a tudatalattink számára eltérő.

A bal oldalhoz tartozó fogalmaink a test és a lélek belseje, mélyebb rétegei felé való közeledés, a passzivitás, visszahúzódás, önmegfigyelés, a múlt és az azzal összefüggő fontos fogalmaink, például az anya, a kezdet, az eredet, de ide tartoznak a hanyatlás és a pusztulás képzetei is.

A jobb oldalhoz társítjuk az aktivitás, a nyitottság, a haladás, a cél, a jövő, az apa és a közösség fogalmait.

A térszimbolikában tudattalanul felülre helyezzük a tudatosság, a fantázia, az absztrakció, a misztikum, az „emberfeletti képességek”, vágyott, elérendő értékeink, törekvéseink fogalmait.

Alulra az anyagisággal, a testi, biológiai vágyakkal, a halállal, a betegségekkel, valamint az életerővel és a termékenységgel kapcsolatos képzeteket helyezzük.

Ezek kombinációjaként a négy negyed jelentései a következők:

A bal felső negyed az érzékenység, az anyai erények, a család által értékelt eszmék, a gyerekkori álmok helye.

A jobb felső negyedben az érvényesülésünk, önmegvalósításunk szempontjából fontos eszmék és erények helyezkednek el.

A jobb alsó negyed tartalmazza azokat az energiatartalékainkat, amelyeket még nem mozgósítottunk. De azokat a vágyainkat is, amelyek az anyagi javakra vonatkoznak.

A bal alsó negyed a testi birtoklás körébe tartozó vágyaink, a betegségek okait jelentő problémáink és a legmélyebb létkérdésekkel összefüggő legbenső érzéseink színtere.

A négy negyed térszimbolikája

A kiegészítések elsősorban abban a negyedben szerepelnek, amelynek jelentősége számunkra pillanatnyilag nagyobb az életünkben. Ha a rajza több mezőbe is átnyúlik, esetleg mindegyiket érinti, azt kell megfigyelni, hogy hol tölti ki jobban a negyedrészt.

A szimmetrikus ábra, amely kiegyensúlyozottan oszlik meg az összes mezőben. Azt mutatja, hogy a rajzoló lelkében is harmónia uralkodik, energiái, figyelme az élet minden területére egyaránt kiterjed.

(Grafológuskollégáim érdekes megfigyelése volt a legújabb pénzérméink értelmezése ilyen szempontból. Ha megfigyeljük, láthatjuk, hogy a pénztervezők egyértelműen tartózkodtak a jövőtől, az aktív érvényesülés megfogalmazásától, hiszen az ennek megfelelő negyedbe – a pénzérmék számoldalát nézve – egyáltalán nem került rajzelem.)

Ha a formák súlypontja következetesen eltolódik az egyik irányba, az arra utal, hogy a grafikailag hangsúlyosabb iránynak megfelelő kérdések az illető gondolataiban is nagyobb jelentőséget kapnak.

Ábránkon azt mutatjuk be, hogy a kör alakjának megváltozása miképpen helyezi előtérbe vagy csökkenti egyik vagy másik negyed – és természetesen az általuk jelképezett kérdések – jelentőségét.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cseppet! Köztudott, hogy bármilyen folyadék a világűrben, ahol nem hat rá a gravitáció…
Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy perecet! Egy perec lerajzolása közel sem egyszerű feladat. A leggyakoribb, egyetlen vonallal létrehozott…
Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy kört, nem kell ügyelnie a külalakra, rajzoljon reflexből! Most csak arra fogunk koncentrálni,…
Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cikcakk vonalat! Az írás, rajzolás térbeli mozgás, jóllehet síkban látjuk az eredményét. Írás…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Valami más… – Kössön össze két pontot!

Valami más… – Kössön össze két pontot!

A mostani feladatnál nem azt nézzük, hogy melyik két pontot választotta, hanem hogy hogyan kötötte…
Valami más… – Rajzoljon egy kitartó vonalat!

Valami más… – Rajzoljon egy kitartó vonalat!

Raj­zol­jon egy ki­tar­tó vo­na­lat! Fog­lal­ja egyet­len vo­nal­ba a ki­tar­tás­sal kap­cso­la­tos ér­zé­se­it, ma­gát a fo­gal­mat!
Valami más… – Területek elválasztása

Valami más… – Területek elválasztása

Ha a szimbólumot a rajzán az alsó és felső területek elválasztására használta, figyelje meg, hogy…
Valami más… – Pontok. Éppen öt pont

Valami más… – Pontok. Éppen öt pont

Rajzoljon egy kört úgy, hogy a megadott pontok közül ötön áthaladjon a vonal!