Valami más… – Védelmezés, gondoskodás
A védelmezés, gondoskodás igényének kifejeződése az írásban gyakran egyértelműen megjelenik. Ilyenkor éppen olyan vonalakat láthatunk az írásban, mint amilyennel most egészítette ki a rajzot.

A legtöbben egy boltívvel vagy egy ereszre emlékeztető egyenessel nyújtottak búvóhelyet a kis körnek. A kézírásban is hasonló szimbólumok: bezáruló formák, szaknyelven árkádnak vagy paternalista szárnynak nevezett grafikus jelek mutatják az önvédelem vagy a védelmezés igényét.
Amikor elsősorban az író saját maga igényli a védelmet, az írásban a boltívek szaporodnak meg. De ugyanezt a védtelenségérzést jelzik a bezáródó formák is.
Jellegzetesen mutatkozik meg a másokról való gondoskodás, a védelemnyújtás, védelmezés igénye is a kézírásban.
Az ilyen jelek mutathatnak gondoskodó személyiséget, de kialakulhatnak olyan felelősségteljes feladatokkal is, mint például a szülői, tanári szerep.
Tudattalan gondolkodásunk értelmezése szerint a betűk sora analóg más sorozatokkal is. Megmutatkozik a betűk írásának változásaiban az is, ahogyan saját magunkat látjuk az egymást követő pillanatokban. De az is, ahogyan magunkat a többi ember közt érzékeljük. Ebben az utóbbi esetben az első betű felel meg az író saját személyének. A második a hozzá legközelebb álló embert jelképezi, és így folytatódik az egyre kevésbé személyes kapcsolatok irányába.
A sorozat az új szó, az új nagybetű vagy az új sor kezdetekor ismét elölről számolódik a tudattalan gondolkodásunk szerint. Így valahányszor megéljük és ábrázoljuk az „én” fogalmát, azután a legfontosabb, majd a kevésbé fontos emberek sorát, lehetőségünk van bizonyos rajzi módokon gesztust tenni, véleményt közölni, a kapcsolatokhoz fűződő érzelmeket ábrázolni a kézírásban.
Ha azt látjuk, hogy az első betű védelmezően kinyúlik az őt követő fölé, vagy felkarolja azt, feltételezhetjük, hogy az író valamely fontos kapcsolatában vagy akár valamennyiben is gondoskodó érzelmeket táplál a másik ember iránt.
Fotó: Adobe Stock