Valami más… – Egy kör. Rajzolja meg!

tgymagazin.hu
#balkezesség #grafológia #kézírás #kör
Rajzoljon egy kört, nem kell ügyelnie a külalakra, rajzoljon reflexből! Most csak arra fogunk koncentrálni, hogy hogyan alakította ki a formát.

Elsősorban azt nézzük meg, hogy a vonal milyen irányban haladva alkot végül kör formát.

Az előbbi rajztesztünkben csakúgy, mint a kézírásban, két lehetőségünk van: az óramutató járásával megegyező, illetve az azzal ellenkező irányban húzott vonal. Az irány azért lényeges, mert szoros összefüggést mutat a balkezességgel. A grafológia ezért külön elnevezést dolgozott ki erre a mozgásra. A kör kialakításának iránya a „sodrás”.

Aki az óra járásával ellentétesen rajzolta a kör formát, jobbsodrású rajzot készített, és a jobbkezesekre jellemzően cselekedett. Az ellenkező irány, vagyis az óra járásával megegyező, a balkezesekre jellemző.

Távolról sem állítható százszázalékosan senkiről, hogy jobb- vagy balkezes. Az már közismert, hogy a balkezes ember átszoktatható az eredeti kézhasználatról a másik kézzel való írásra, evésre, bármely tevékenységre, mégsem válik ettől jobbkezessé. A bal- vagy jobbkezesség attól függ, hogy agyunkban az írás, a mozgás, a kommunikáció melyik agyfélteke irányítása alatt áll erősebben.

Balkezes tendenciát mutató sodrás

Az aktuális tevékenységekben domináns agyfélteke többi tulajdonsága „áthallatszik”. Ezért a balkezes emberek kommunikációjában, gondolkodásában erőteljesebben mutatkoznak meg a jobb agyféltekére jellemző funkciók: a térérzékelés, az egész rendszerek iránti érzékenység, a színekhez, a zenéhez és a logikus rendszerbe illeszthető dolgokhoz való tehetség.

A jobbkezesek általában jobban igazodnak el az időben, a számokban és mennyiségekben. Érthető, hogy társadalmunk igyekszik elősegíteni ezeket a számára értékes tulajdonságokat, ezért részesíti előnyben a jobbkezességet.

Az ember életében spontánul is változik a jobb- vagy balkezesség mértéke, ami az írásban is megmutatkozik. Például öregkorban erősödik a balkezes tendencia, követve a gondolkodásunkban, értékrendünkben lezajló átalakulást.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy csepp. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cseppet! Köztudott, hogy bármilyen folyadék a világűrben, ahol nem hat rá a gravitáció…
Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy perec. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy perecet! Egy perec lerajzolása közel sem egyszerű feladat. A leggyakoribb, egyetlen vonallal létrehozott…
Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy cikcakk vonal. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy cikcakk vonalat! Az írás, rajzolás térbeli mozgás, jóllehet síkban látjuk az eredményét. Írás…
Valami más… – A négy negyed. Egészítse ki!

Valami más… – A négy negyed. Egészítse ki!

Egészítse ki a következő ábrát, teljesen szabadon! Először azt nézzük meg, hogy Ön melyik térfelet…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Valami más… – Területek elválasztása

Valami más… – Területek elválasztása

Ha a szimbólumot a rajzán az alsó és felső területek elválasztására használta, figyelje meg, hogy…
Valami más… – Egy kereszt. Rajzolja meg!

Valami más… – Egy kereszt. Rajzolja meg!

Rajzoljon egy tetszőleges keresztet, amilyen éppen az eszébe jut! Bár egyértelműnek tűnik a feladat, mégis…
Valami más… – Rajzoljon egy kitartó vonalat!

Valami más… – Rajzoljon egy kitartó vonalat!

Raj­zol­jon egy ki­tar­tó vo­na­lat! Fog­lal­ja egyet­len vo­nal­ba a ki­tar­tás­sal kap­cso­la­tos ér­zé­se­it, ma­gát a fo­gal­mat!
Valami más… – Képzeljen el egy lufit

Valami más… – Képzeljen el egy lufit

Képzeljen el egy lufit. Ezzel a lufival is mindent megtehet, amit a valódival.