Valami más… – Rajzoljon egy magányos vonalat!
Rajzoljon egy magányos vonalat! A legmarkánsabb különbségek a függőleges vagy vízszintes elhelyezésben mutatkoztak az általam vizsgált kiegészítéseknél.

Azok a rajzolók, akik a magányt tartós élethelyzetükként élik meg, gyakrabban rajzolnak vízszintes vonalat, míg a többiek főként függőlegesként látták a magányos vonalat. A magányos vonal tehát összefüggést mutat a vízszintes kiterjedéssel, az egyensúllyal vagy szimmetriával, és grafikusan is a távolsággal-közelséggel.

A grafológia pontosan ezeket a jellegzetességeket figyeli a magányosság érzésének megállapításához. A magányos ember kézírásában csökken az egymást követő egységek közötti összetartozás, vagyis kevesebb összekötő vonalat rajzol a betűk közé, növekszik a szavak közötti távolság, és az írás egészében is megnövekszik a be nem írt felületek nagysága és a lap szélétől tartott távolság, a margók mérete miatt is.
Előfordul, hogy az írás felületét nem egyenletesen tagolják a szavak, betűk vagy sorok közti szünetek, hanem egyes területeken az íráskép egészéből kiemelkedő üres mezőket, szaknyelven „üregeket” vagy függőleges „kéményeket” alkotnak. Az ilyen véletlenszerűen kialakuló üres területek szintén a többiektől való távolság érzésére, befelé fordulásra, belső munkára utalnak. Szorongást, vívódást, nyomasztó magányt jelentenek.

A betűk közötti összekötő vonal az emberek közötti kapcsolat konkrét ábrázolása. Mégsem mindenki érzi magát magányosnak, aki különálló betűkkel ír. Amennyiben azonban az egyébként folyamatosan kötött írás sorkezdő, mondatkezdő vagy szókezdő betűi rendszeresen elkülönülnek az őket követő betűktől, egyértelműen láthatjuk, hogy az író egyedül érzi magát az őt körülvevő emberek között.
Rajzoljon egy magányos vonalat! Magányosságra utaló jelek
A magányosnak tűnő emberek nem feltétlenül boldogtalanok. A nagy távolságokat tartó, harmonikus írású ember feltehetően igényli az átlagosnál több egyedüllétet, az időt az élmények, benyomások, külső hatások feldolgozásához.


Akkor feltételezhetjük, hogy az írás valamilyen belső konfliktus hatására mutat magányosságra utaló jeleket, ha a távolságtartó írásrészek az írás más területein megváltoznak, akár éppen összezsúfolódnak az írásjelek.
A külső körülmények következtében kialakuló magány vagy a gyász esetében a szomorúság jeleit is nagy számban megtalálhatjuk az írásban.
Fotó: Adobe Stock