Valami más… – Összekötötte, vagy sem
Az ábra kiegészítésénél most csak azt figyeljük meg, hogy az eredeti szimbólumot, a pontsort a rajzoló összekötötte, vagy sem.
Aki a különálló pontokat folytonos vonallá alakította, vagyis összekötötte őket, azt valószínűleg bizonytalanná teszik a nem egzakt kommunikációs formák. Feltehetően nem érzi biztos talajnak az érzelmeket, nehézségei lehetnek ezek kifejezésében, felismerésében, még a saját érzelmeit illetően is.
Azok a rajzolók, akik meghagyták a pontokat a maguk valóságában, általában könnyebben felismerik és tiszteletben tartják az érzelmi megnyilvánulásokat. Megengedhetőbbnek tartják, hogy az emberek – jó esetben saját maguk is –, időnként engedve érzelmeiknek, hibázzanak, logikátlanul cselekedjenek. Esetleg azt is, hogy ilyen okokból a munkájuk is veszítsen hatékonyságából.
Amennyiben az eredeti ábrához elfogadóan viszonyul, ahhoz hasonló, illeszkedő, azt ismétlő vagy folytató, további hasonló kanyarulatokkal, alakzatokkal egészítette ki az ábrát. Tapasztalataim szerint az ilyen ábrákat rajzolók az átlagosnál jobban törekszenek az emberi lélek rejtelmeinek megértésére. Gyakran fogékonyabbak a fantáziadús dolgokra. Igénylik olyan tendenciák, törvényszerűségek felismerését, amelyek az érzelmi élet olykor áttekinthetetlennek, kuszának tűnő szövevényében eligazítást nyújthatnak.
Összekötötte, vagy sem: Ránk jellemző egyszerűsítések
A kézírásban mindannyian találkozhattunk már azzal a jelenséggel, amikor számunkra ismert nyelven íródott szöveget szinte sehogy, vagy csak nagy nehézségek árán tudtunk kisilabizálni.
Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a másik személynek számunkra nehezen követhető egyszerűsítései voltak. Ha valaki nem írja ki minél nagyobb részletességgel a betűket, akkor azokat az elemeket fogja elhagyni, amelyek számára kevésbé lényegesek. Végül csak azok a vonalak, irányok, pontok maradnak meg, amelyek számára az illető betűt jelképezik. Ha a mi elképzeléseink mondjuk a „k” betűről jelentősen különböznek az övéitől, könnyen előfordulhat, hogy a számára egyértelmű, esszenciális „k” betű számunkra csak egy értelmetlen görbe.
Különbözőképpen gondolkozunk a világ más dolgairól is, személyenként is egészen eltérően viszonyulunk a világ eseményeihez.
Azok az egyszerűsítések, amelyeket alkalmazunk, nagyon jellemzőek ránk. Meg persze az is, ha ragaszkodunk a tanult formákhoz, kevés jelzésszerű elemet használunk írásunkban. Azt is mondhatjuk, hogy a grafológus tulajdonképpen azokat az eltéréseket elemzi, amelyek az írás kényelmesebbé tétele, egyéniesítése közben keletkeznek.
Az egyszerűsítések mértéke, kreativitása és egyéb jellemzői a legáltalánosabban és a legegyénibben jellemzik az írót.
Az egyszerűsítés megítélése azon a ponton változik meg, ahol a forma teljesen áldozatául esik az egyediségnek, a kényelemnek vagy a sebességnek. Az egyszerűsítés megítélése attól függ, hogy az mennyire gátolja az olvashatóságot. Nyilvánvalóan nem túl sok értelme van az olyan feljegyzéseknek, amelyekből később még a saját írójuk sem képes kiismerni magát.
Másrészt a forma merev követése, vagy egy rendkívül eredeti, de rengeteg munkát igénylő írásmód fenntartása jelentősen megnehezíti és lelassítja a folyamatokat (aktuálisan a kézírást is). Így szem elől téveszthetjük a lényeget.
Fotó: Adobe Stock
