A homeopátia öntörvényű 1. rész

A homeopátia a gyógyászat önálló irányzata. Céljai természetesen azonosak az egész gyógyászatéval (therapia), de törvényei önállóak. A homeopátiát nem tekintjük „államnak az államban”. Olyan gyógymód, amely sok szempontból eltér a terápia többi ágától, de alapelve és kezelési módja az egészségügyi hatóságoktól elfogadott.

A homeopátia és az azon belüli irányzatok kivételt képeznek az egészségügyre vonatkozó szabályok jelentős részétől. Ezt a helyzetet felfoghatjuk úgy is, hogy a homeopátia kiváltságot élvez, mert több szempontból hivatalosan is elismerik eltérő felfogásait és kezelési módjait.

A természetgyógyászat többi területéhez hasonlóan a homeopátiás gyógymód jellemvonásai közé tartozik, hogy nem annyira a betegség kezelésére összpontosít, hanem sokkal inkább a betegre. Ezt a szemléletet szokták holisztikusnak nevezni. A beteg és környezetének lehetőleg valamennyi tényezőjét figyelembe veszi. Ez a holisztikusnak nevezett jellemvonás kiterjed a világűr egyes tényezőitől az éghajlati és időjárási viszonyokig, a beteg életterétől az embertársaihoz fűződő kapcsolatáig, a környezetétől táplálkozásáig, egyéni szokásaitól a közeg jellegéig.

Elvileg mindez érvényes az orvoslás valamennyi területén, külön-külön minden gyógyítóra, amennyiben az egyes betegekre elég időt és figyelmet tud szentelni.

A homeopátiát senki nem tekinti kötelező terápiás szemléletnek, de mindenkinek joga van megismerni ezt a kiváltságos gyógymódot, amelyet az orvosképzés viszonylag ritkán tud biztosítani.

Bizonyára sokan hallottuk, hogy a homeopátiában kevés bizonyíték áll rendelkezésünkre, „azokon segít, akik hisznek benne”. Szakemberek állítják, hogy a mai ismeretek korában a gyógyászatban csak olyan kezelésnek van létjogosultsága, amely bizonyítékokon alapszik. Sok minden kihullott az idő rostáján, amit évtizedeken keresztül bizonyítottnak (megbízhatónak) tekintettek. Kivételt képeznek milliók részére a vallásukra jellemző hitek, amelyekben nem a bizonyíték jelleget keressük. Az emberi lélek joga, hogy hitvilágának általa sérthetetlen alapjait, törvényszerűségeit elfogadja.

A homeopátiával szembeni követelmények között nem szerepel a hatás bizonyítása kísérleti állatokon. Az ún. gyógyszerképet egészséges személynél állapítják meg, és az egészségügyi főhatóságok a valamennyi gyógyszerrel szemben támasztott követelményektől eltérően nem is írják elő az állatkísérletes vizsgálatokat. A hivatalos álláspont szerint engedélyeznek minden kiindulási anyagot, amely szerepel a hivatalosan elismert homeopátiás gyógyszerkönyvben. Meg kell jelölni a hígítás fokát (potenciát). Nagy hígítások (magas potenciák) sok olyan készítményben szerepelnek, amelyben már nem található a kiindulási anyagnak egyetlen molekulája sem (ilyenek például a C 200 potenciák).

A gyógyszeripar egyéb területén, továbbá az élelmiszerek, testápoló és szépítőszerek (kozmetikumok) esetében egyre szigorúbban követelik meg a teljes összetétel feltüntetését. Már csak ebből a szempontból is öntörvényű a homeopátia.

Az egyetlen kiindulási anyagból előállított (monokomponens) homeopátiás készítményekben kizárólag a kiindulási anyag (hasonszer) neve tüntethető fel és – esetenként – a hígítási fok (potencia). Nem jelölhető meg sem a gyógyszeren, sem az esetleges betegtájékoztatón a hatás, az alkalmazási terület, a mellékhatások és mindaz, ami az ún. allopátiás (nem homeopátiás) gyógyszer esetében egyre részletesebben és kötelező jelleggel kell szerepeljen.

A magyarázat ebben az esetben is kézenfekvő: mihelyt nem betegséget kezelünk, hanem a beteget, akinek lehet ugyan mondjuk gyomorfekélye, a hasonszer (simile remedium) jellemzésében szerepel valamennyi klinikai jel, tünet, panasz a gyógyszerképben. Tehát a pillanatnyi panasz megjelölése nem szükséges feltétlenül a beteg adatlapján, hanem erre utal a rendelt hasonszer (például ACONITUM, NATRUM MURITATICUM, TARAXACUM).

Az egyes betegségekre felírt összetett, többkomponensű (komplex) gyógyszernél a név utalhat a javallatra, vagy feltüntetnek egy fantázianevet és a készítményben szereplő összetevőket, akár őstinktúra, akár dinamizált hasonszer és potenciája.

Visszatérve a fenti példára, amely gyomorfekélyes betegre utal, nem kell szerepeljen a diagnózis (ulcus ventriculi), hanem a hasonszerek közül az, amelyet adagolunk (például ACIDUM FORMICICUM), mert az alapot képező szakirodalomban [a Materia Medica mellett a homeopátiás értelemben használt Repertórium szerint] az említett hasonszer adagolása indokolt lehet például nyombélfekélyes betegnél is (ulcus duodeni).

A folytatásban szerepelnek ennek a „kivételezett” gyógymódnak további sajátosságai.