Homeopátia migrén ellen

tgymagazin.hu

A migrén a fejfájás speciális formája, ám jóval több puszta fejfájásnál. A migrénes rohamokat émelygés, hányinger, szagokkal, fénnyel vagy hangokkal szembeni túlérzékenység kíséri. A homeopátiás kezelés a fájdalomcsillapítókkal ellentétben egyénre szabott módon, az egész szervezetet kezeli, harmonizálja, így aktiválja a szervezet öngyógyító mechanizmusait. Nincs két egyforma migrén – sokféle változata ismert, és legalább tízszer annyi homeopátiás szerrel lehet ezeket kezelni, de mindenkinek csak egy „megfelelő” létezik, az, amelynek a gyógyszerképe leginkább hasonlít a panaszaira, tüneteire és kórelőzményére.

A migrénes betegek között két-háromszor több a nő, mint a férfi. Amikor teljes erővel lesújt a roham, a páciens munkaképtelenné válik. Míg korábban a fejfájás nem volt jellemző a gyermekekre, a mai iskoláskorúak körében nem ritka a rendkívül heves lezajlású migrénes roham sem. A kiváltó okok között szerepelnek bizonyos genetikai defektusok, tehát örökletes tényezők is. A szakértők veleszületett ioncsatorna-meghibásodásokról beszélnek.

Ez azt jelenti, hogy megváltozik a sejtek anyagcseréje. Ha ehhez még valamilyen külső kockázati tényező, pl. tartós stressz, idegesség társul, a pohár túlcsordul. A roham azért alakul ki, mert nem megfelelően termelődnek bizonyos idegi ingerületvivő anyagok (neurotranszmitterek). Az agyat elárasztják az izgató hatású hírvivő anyagok. Néhány évvel ezelőtt az Esseni Egyetemi Klinika kutatóinak sikerült PET-CT segítségével láthatóvá tenni a „migréngenerátort” az agyban. Ez az agyi terület szoros kapcsolatban áll a háromosztatú ideggel (Nervus trigeminus), amelyből migrénroham idején bizonyos neuropeptidek szabadulnak fel, amelyek irritálják az agyhártya fájdalomérzékelő receptorait.

Ennek hatására a véredények amúgy „normális” pulzálása elviselhetetlen migrénes fejfájást okoz. A beteg szervezetében valóságos vihar tombol. Jellemző helyzetek, amelyek kiválthatják a rohamot: a rendszertelen étkezés, a túl kevés vagy a túl sok alvás, az időjárás-változás, az izgalom, a stressz, valamint bizonyos élelmiszerek, például érett sajtok, finomliszt, dió-, mogyorófélék, cukor, alkohol, tea vagy kávé. Nők esetében a hormonális ciklus is bonyolítja a helyzetet, ilyenkor a menstruáció alatt jelentkezik a roham. Fém fogpótlások esetén gondosan meg kell választani a beépítendő fémet is. Az esetleges fém-intoleranciát célszerű Voll-féle elektro-akupunktúrával tesztelni – a nem megfelelő fém alkalmazása ugyanis szintén migrénrohamot válthat ki.

A homeopátiás gyógymód előnyei

A hivatalos orvoslás a rohamot erős fájdalomcsillapítókkal kezeli. Korábban metoclopramid- (MCP) tartalmú cseppeket alkalmaztak, ma ez a hatóanyag már csak tabletta formájában kapható. A hatóanyag főként a fejfájást kísérő émelygést hivatott csillapítani. A MCP előnye, hogy más fájdalomcsillapítóknál gyorsabban felszívódik. A fájdalomcsillapítók tartós szedése azonban veszélyes, ugyanis hosszabb távon károsíthatják a tápcsatorna nyálkahártyáit, és savtúltengést okozhatnak a gyomorban.

A homeopátiás szerek azonban hosszú távon alkalmazhatók anélkül, hogy mellékhatásoktól kellene tartani. Mielőtt homeopátiás szakemberhez fordulnánk, célszerű fejfájásnaplót vezetni, amelyben a beteg feljegyzi, hogy mely napszakban jelentkezett a roham, pontosan hol lokalizálható a fájdalom, valamint, hogy közvetlenül mi előzte meg, mi enyhíti és mi súlyosbítja a panaszokat.

E feljegyzések segítségével, valamint a páciens kórelőzményeinek és aktuális élethelyzetének ismeretében a szakember viszonylag könnyen megtalálja a pácienshez leginkább „passzoló” szert, amelynek szedésével elhárítható, illetve megelőzhető a roham. Ennek ellenére gyakran ismétlődő vagy állandósult fejfájás esetén bármiféle komplementer gyógymód alkalmazása előtt ajánlatos alapos szakorvosi kivizsgáláson is részt venni, kizárandó a beavatkozást igénylő komoly szervi megbetegedést. Mint általában mindenkinek, rendkívül fontos a rendszeres, kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres pihenés és lazítás. Szintén fontos, hogy naponta igyanak meg legalább két liter folyadékot, és sokat mozogjanak, lehetőleg a szabadban. Röviden: éljenek egészséges életet.

17­-féle fejfájás és lehetséges ellenszerük

1. Időjárás-változás: napos időre eső jön ‒ Natrium sulfuricum

Ha a rohamot az váltja ki, hogy a napsütéses időjárás hirtelen esősre fordul, a Natrium sulfuricum (glaubersó) nevű szer szedése javallt. Jellegzetes tünetek: A pácienst hányinger helyett inkább hasmenés gyötri. Nagyon érzékeny, hajlamos az allergiás ekcémára. A fejbőre fésülködéskor fájdalommal reagál. Jellemző a püffedt, ödémás kötőszövet és a melankóliahajlam. Undorodik a haltól és a víz közelében termő növényektől. Tünetei nedves, meleg környezetben felerősödnek. Szintén állapotromlást okoznak a gyümölcsök és a magas víztartalmú zöldségek, illetve, ha a hátán vagy az oldalán fekszik. Megkönnyebbülést okoz a felülés és a bélgázok távozása.

2. Időjárás-változás: melegre hideg ‒ Chelidonium majus

A hirtelen lehűléssel járó időjárás-változásra jelentkező migrén ellenszere a Chelidonium majus. Jellegzetes tünetek: A beteg nehezen tudja kinyitni és nyitva tartani a szemét. A fejfájás a jobb szem fölött a legerősebb. Olyan érzése van, mintha ott a homloka összehúzódna, ugyanakkor a tarkóját ólomnehéznek érzi. Vizelete és széklete sárgás, de sárgássá válik a nyelve, az arca, az orra és a szeme fehérje is. A tipikus Chelidonium majus páciens ingerlékeny és szembeszáll mások tekintélyével. Undorodik a sajttól, de szereti a tejet. A panaszokat súlyosbítja, ha a jobb oldalán fekszik, valamint a fény és az északkeleti szél. Jobbulást hoz, ha masszírozzák a talpát, az étkezés, ha hátra hajtja a fejét vagy ha a hasán fekszik.

3. Időjárás-változás: hűvösről naposra vált az idő ‒ Lachesis

Amikor a hűvös időjárás hirtelen meleg, napos időre váltása okoz görcsös fejfájást, a Lachesis (kígyóméreg) szedése javallt. Jellegzetes tünetek: A fej forró és nehéz, de a test többi része hideg. Lüktető, kalapáló fejfájás a fej bal oldalán, amely az orrgyöktől indul, majd a tarkó és a váll felé terjed. A Lachesis típusú páciens ódzkodik a szűk sálaktól, a nyakba kötött kendőktől, nyakláncoktól és a szűk galléroktól. Nem kedveli a kenyeret és a dohányt, ellenben szereti az osztrigát, a bort, az alkoholt, a kávét (ami jót tesz neki). Sokat és gyorsan beszél, feszült és ingerlékeny. A panaszok alvás és alkoholfogyasztás után erősödnek. Nem tudja kivárni az evést, türelmetlenné válik étkezés előtt. Evés, főleg gyümölcs fogyasztása után javul az állapota. Szintén jót tesz neki a friss levegő, valamint, ha a fájdalmas testrészt nyomja.

4. Erős napfény, forró szél (főként az Alpokban) és zivatar ‒ Natrium carbonicum

Amikor a migrén akkor támad, amikor hirtelen napossá válik az idő, forró szél fúj vagy zivatarosra vált az időjárás, a Natrium carbonicum nevű szerhez célszerű folyamodni. Jellegzetes tünetek: Tompa, telítettségérzettel és hőérzettel vegyes fejfájás, főként, ha napsütéses időben, forró szél vagy nyári zivatar hatására alakul ki. Nem bírja a fizikai és szellemi megerőltetést. Túlérzékenység zenével és egyéb hangokkal, valamint a rendszertelen és kevés étellel szemben. A Natrium carbonicum típusú személy tipikus otthonülő, arca pirosas vagy sápadt, enyhén duzzadt, a szeme körül kék karikák láthatók. Gyenge a bokaízülete. A zöldségek, a keményítőtartalmú ételek és a tej hatására romlik az állapota. A könnyen emészthető, ízletes ételek, a fájdalmas terület nyomása, valamint az orr és a fül masszírozása enyhíti a panaszait.

5. Időjárás-változás: amikor a hideg esősbe vált ‒ Spigelia

A homlokban vagy mindkét halántékban jelentkező, majd a bal szemüregbe és a fülbe sugárzó fejfájás, amitől, mintha szét akarna repedni a fej, a Spigeliára utaló tünetegyüttes. Jellegzetes tünetek: A páciens feje érintésre nagyon érzékenyen reagál. Olyan érzése van, mintha minden hajszála az égnek állna. A bal szem vörös és könnyezik. A klasszikus Spigelia típusú beteg gyenge, bőre sárgás és ráncos. Hideg, esős időben súlyosbodik az állapota, csakúgy, mint mozgás hatására, teától, hideg víztől, erős napfénytől, nikotintól és a szextől. Ha egyenesen tartja a fejét, enyhül a fájdalom. Szintén jó hatású a nyomás és a hideg borogatás, valamint, ha a jobb oldalára fordulva fekszik.

6. Hormonális eredetű migrén ‒ Pulsatilla

A hormonális hatásra jelentkező, hasfájással és émelygéssel járó migrén jól reagál a Pulsatilla nevű szerre. Jellegzetes tünetek: Jellemző a vándorló, nehezen lokalizálható fejfájás (és egyéb fájdalmak). A páciens gyakran világosszőke, fehér bőrű, kék szemű és szelíd természetű. Jellemzően soha nem szomjas. Nem szereti a vajat, a tojást és a húst. Kedveli a mogyoróvajat, a hideg és az alkoholos italokat. Meleg hatására felerősödnek, míg a fájdalmas testrész nyomásával, illetve hideg borogatások hatására enyhülnek a panaszok.

8. Emocionális problémák ‒ Natrium chloratum

Ha a migrént nem testi, fizikai hatások, hanem inkább hosszabb ideje fennálló érzelmi problémák váltják ki, célszerű megpróbálni Natrium chloratummal (konyhasó) kezelni a beteget. Jellegzetes tünetek: Jellemző az állandó szomjúság. A páciens nem képes hosszabb ideig állni, a migrén jellemzően reggel 9 és 11 között jelentkezik, és nyáron hevesebb lefolyású. Állandóan sós ételt kíván. A Natrium chloratum alkatú személy nagyon érzékeny, sértődékeny és haragtartó. Nem kedveli, ha vigasztalják, és a szimpátia kinyilvánítását sem. A panaszokat súlyosbítják a zajok, a hőség, a napfény és a fény, valamint a stressz. Enyhülést nyújt a verejtékezés, a friss levegő, és ha a jobb oldalán fekszik.

9. Lelki megrázkódtatás ‒ Ignatia

Ha a fájdalom fúró jellegű vagy mintha szöget vertek volna a fejbe, és a migrén erős lelki megrázkódtatás – pl. haláleset vagy válás – hatására lép fel, az Ignatia (a hánytató dió rokonságába tartozó növény) a legmegfelelőbb szer. Jellegzetes tünetek: Ellentmondásos tünetek (pl. az evés enyhíti az émelygést) és viselkedés (előbb nevet, aztán sírni kezd) jellemzik ezt az állapotot. A beteg undorodik a gyümölcsöktől és a cigarettafüsttől. A páciens gyakran sötét hajú, és emocionálisan túlterheltnek érzi magát. Az édességek, a hosszú egy helyben állás, a hideg levegő és az előrehajlás hatására fokozódnak panaszai. Nem viseli el az érintést és a vigasztalást. A savanyú ételek, a fizikai terhelés, a meleg és a mély belégzés enyhíti a panaszokat. Ezen kívül az Igantia alkatú emberek szeretnek egyedül lenni.

10. Izgalmak előtt jelentkező migrén ‒ Argentum nitricum

Ha valaki annyira izgul valamilyen esemény előtt, hogy megfájdul a feje vagy gyomor-bél tünetei lesznek, az a homeopátiában az Argentum nitricumra (ezüstnitrát) utaló jel. Jellegzetes tünetek: Úgy érzi, mintha satuba fogták volna a fejét. A kezei és a lábfejei hidegek és zsibbadnak. Kívánja a cukros és sós ételeket, de ezek elfogyasztása után rosszabbul érzi magát. A meleg és a zsúfoltság, a nagy embertömeg hatására panaszai erősödnek. Állapotát javítja, ha kimegy a friss levegőre, és ha szellenthet.

11. Stressz ‒ Nux vomica

Akit főként bal oldalon, sok szellemi, illetve ülő munka hatására jelentkező fejfájás gyötör, majd serkentőkhöz (alkohol, nikotin, kávé) folyamodik, annak a Nux vomica (hánytató dió) a gyógyszere. Jellegzetes tünetek: A Nux vomica típusú ember kolerikus, többnyire sovány, sötét hajú, és nem szívesen bíbelődik meleg ételek fogyasztásával. Hajlamos bármiféle függőségre, szenvedélybetegségre, és féltékeny típus. Panaszai felerősödnek hideg levegő, szél vagy huzat hatására. A meleg és a nyugalom enyhíti a tüneteket.

12. Nyugalomra, pihenésre jelentkező panaszok ‒ Iris versicolor

Ha a beteg hétközben jól érzi magát, de a hétvégén vagy a szabadsága idején tör ki rajta a migrén, érdemes az Iris versicolor (kardliliom) nevű szert kipróbálni. Jellegzetes tünetek: Jellemző a migrénrohamot megelőző erős fáradtságérzet és a látászavarok. A fájdalom főként a fej jobb oldalán jelentkezik. További tünetek: égő érzet a nyelven, a nyelőcsőben és a gyomorban. Az Iris alkatú ember vékony, ideges, sápadt, szőke és művészi hajlamai vannak. Panaszaik főként éjszaka és nyugalom közben erősödnek. Javít a könnyű testmozgás.

13. Amikor a mozgás rontja a helyzetet ‒ Petroleum

A mozgás hatására egyre fokozódó émelygés jól reagál a Petroleumra (nyers kőolaj). Szintén ezzel a szerrel érdemes próbálkozni olyan fejfájás esetén, mikor a páciens úgy érzi, mintha a feje szét akarna robbanni. Jellegzetes tünetek: A Petroleum típusú beteg rendszerint szőke, sápadt és karcsú, undorodik a hústól, a zsíros és a meleg ételektől. A fejet érő hideg szelet fájdalmasnak érzi. Állapota romlik, ha káposztaféléket eszik. Jobban érzi magát nyugalom és hanyatt fekvés hatására. A Petroleum egyúttal az utazási/tengeri betegség klasszikus ellenszere a homeopátiában.

14. Émelygés és hidegérzet ‒ Tabacum

Ha a fájdalom hirtelen jelentkezik, mint egy kalapácsütés, és erős émelygéssel jár, ugyanakkor a beteg úgy érzi, mintha az egész teste jéghideg lenne, a Tabacum (dohány) a legmegfelelőbb szer. Jellegzetes tünetek: Hideg verejtékezés, sápadt, sárgászöld arcszín és a zajokkal szembeni averzió. A beteg nagyon nehéznek érzi a fejét, és úgy érzi, mintha egy pánt szorítaná. Behunyt szemmel, mozdulatlanul fekszik. Állapotát a legkisebb mozgás, pl. a felülés is súlyosbítja. Jobban érzi magát hideg borogatástól, a szabadban, és ha sikerül hánynia. Szintén enyhül a rosszullét, ha a bal oldalán fekszik.

15. Gyomorfájás és „vaskalapérzet” ‒ Eupatorium perfoliatum

Émelygés és erős gyomorfájás, lüktető fejfájás, nyomás érzése a szemgolyóknál – ezek a tünetek az Eupatorium perfoliatum nevű szerre utalnak. Jellegzetes tünetek: Az érintettek nem képesek jobb oldalra nézni vagy a jobb oldalukon feküdni. Szikár alkatúak, gyakran érzik magukat kimerültnek, hajlamosak a mértéktelen alkoholfogyasztásra. Nyelvüket sárgás lepedék fedi. Állapotromlás vízivásra és ételszagtól. Javulás hányás után. A beszélgetés segít elterelni a figyelmét a fájdalomról.

16. Túl sok benyomás és élmény‒ Phosphorus

A nyitott, könnyen barátkozó és kapcsolatot teremtő, kreatív emberek, akik hajlamosak gyorsan kimeríteni energiáikat, és a rengeteg élmény és benyomás hatására megfájdul a fejük, próbálják ki a Phosphorus (sárga foszfor) homeopátiás szert. Jellegzetes tünetek: Ez a homeopátiás szer akkor segíthet, ha a fejfájás forró és tompa jellegű (az egyik szem felett). A páciensek többsége művészi alkat, finom, karcsú kezekkel, hoszszú ujjakkal. Rendkívül érzékenyen reagálnak illatokra és érintésre. Panaszaikat súlyosbítja a fény, a lárma, a zivatar, az emocionális izgalom, a szellemi kimerültség és a koplalás (böjtölés). Az evés, az alvás és a homlok, az arc hideg borogatása enyhülést nyújt.

17. Gyakran ismétlődő rohamok ‒ Silicea

A gyakran ismétlődő migrénes rohamok jól bevált ellenszere a Silicea (kovasav). Jellegzetes tünetek: Főképp homloktáji nyomás és az arcon, a szemekben és a fogakban jelentkező neuralgiás fájdalmak kísérik a migrént. A fejfájás gyakran tarkótájon kezdődik, majd innen a jobb szem felé terjed. A Natrium chloratum alkatú emberekhez hasonlóan a Silicea típus is gyakran szomjas. Engedékenynek és félénknek tűnik, de lelke mélyén kemény, erős jellem. Általában nem kedveli a húst, inkább a hideg ételeket és a tejet szereti. A fejen és az egész arcon jelentkező fájdalmak szellemi megerőltetésre, beszéd közben, előrehajláskor, fény és zörejek hatására súlyosbodnak. Javulás a fej betakarására és melegtől. Ha tehát a migrént homeopátiával szeretnénk kezelni vagy megelőzni, gondosan ki kell választani a páciens alkatához, illetve egyéni tüneteihez és panaszaihoz leginkább illő szert. A fenti rövid áttekintés megkönnyíti ezt a feladatot.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Kisgyermekkorban talán a hascsikarás a leggyakoribb panasz. Az iskoláskorúaknál és fiatalkorúaknál a fejfájás mögött a…
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Fülzúgás kezelése homeopátiával

Fülzúgás kezelése homeopátiával

A fülzúgásban szenvedők gyakran attól tartanak, hogy ez a kellemetlen állapot automatikusan állandósul, és pokollá…
Kígyómérgek a gyógyászatban

Kígyómérgek a gyógyászatban

A vérrögök komoly veszélyt jelentenek. Az elsodródó vérrög az agyban, a tüdőben, a szívben életveszélyes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Alacsony vérnyomás – mit lehet tenni ellene?

Alacsony vérnyomás – mit lehet tenni ellene?

Az angolok kissé gúnyosan „german disease”-nek (német betegség) nevezik. Az alacsony vérnyomás az angolszász orvosi…
Materia medica a homeopátia alapja

Materia medica a homeopátia alapja

Pedaniosz Dioszkoridész (40–90) fektette le a Materia medica alapjait. 2000 év távlatából módszere, elvei, eredményei…
Menstruációs zavarok – változatos tünetek?

Menstruációs zavarok – változatos tünetek?

A menstruációs zavarok (dysmenorrhoea) felléphetnek az ivarérett életkor kezdetétől a végéig. A nemi érettség elején,…
Átfedések a homeopátia és a fitoterápia között  1. rész

Átfedések a homeopátia és a fitoterápia között 1. rész

A homeopátiában használt növények száma hasonló nagyságrendű, mint a fitoterápiában hivatalosan elismert gyógynövényeké. Különbséget jelent,…