A homeopátiás gyógyszer 4. rész
A homeopátiában figyelembe veszünk minden olyan tényezőt, amely betegünkre jellemző. Ez a körültekintés nyilvánvalóan a gyógyászat egészére vonatkozik.
Vannak határai, amelyek közismertek.
1. A kezelőorvosnak ritkán van ideje végighallgatni betegének minden panaszát, kellőképpen figyelembe venni az egyes leletek jelentőségét.
2. Ilyenkor vagy meghallgatja a páciens minden egyes sirámát, ezért vagy visszahívja a beteget, vagy más szakintézetbe irányítja.
3. Felírja a gyógykezelést, amellyel enyhíteni vagy megszüntetni sikerül a panaszokat.
4. A beteg által felsorolt tüneteket, esetenként a leleteket, rangsorolja.
Bizonyára sok hasonló eshetőséget lehetne még felsorolni. A homeopátiás gyógymódra is érvényesek ezek a megoldások, de gyakoribbak az olyan helyzetek, amelyek a fentiekhez kevésbé hasonlíthatók.
1. A homeopátiás rendelésre – elvileg – hosszabb időt szánunk betegenként, és ezáltal az időhiány általában kevésbé jellemző a homeopátiás rendelésre.
2. Az előbbi helyzet kedvező a beteg nagyobb számú, sokszor jelentéktelenebbnek tűnő panaszainak figyelembevételére, meghallgatására.
3. A beteget igyekszünk egyetlen hasonszerrel kezelni, ami – ha lehetséges – eleve egyszerűsíti a helyzetet. Minél több gyógyszert kell felírni, annál bonyolultabbá válhat a helyzet a gyakoribb mellékhatások és főleg a kölcsönhatások miatt.
4. Az elkerülhetetlen, kedvezőtlen hatások lehetősége ellenére gyakran kénytelenek vagyunk a tulajdonképpeni gyógyhatást célzó kezelésnél több készítményt felírni.
A homeopátiás gyógyszerek adagolása ezzel szemben egyéb okok miatt válhat bonyolultabbá. Arra utalunk, hogy gyakran használunk a medicina egészére nézve ismeretlen kifejezéseket, közöttük olyan összefüggések is előfordulhatnak, amelyek szokatlanok. Mindez tükrözi a 200 évvel ezelőtti ismereteket, szemléletet. Annak a tudatában vagyunk, hogy a 19. század első felében léteztek ma már idejétmúlt felfogások, továbbá ma jórészt nehezen értelmezhető kifejezések, illetőleg azok egykori magyar nyelvű fordításai.
Kezdhetjük mindjárt az elnevezéssel: „hasonszenvi gyógymód”, amely ma ritkán fordul elő, ellenben gondot okozhatnak a napjainkban is használt kifejezések, például:
– A „patogenesis” a homeopátiás nyelvhasználatban „megbetegítőképességet” jelent. Amennyiben például egy nyirkosabb lakásban egyes atkák okozhatnak allergiás tüneteket, akkor a kérdéses Dermatophagoides fajt megbetegítő tényezőnek tartjuk. Nem mondhatjuk ugyanis, hogy az atka kórokozónak tekinthető. Vagy például egyes kőzetek pora lehet a szilikózis okozója, de mindenképpen megbetegítő tényező.
A hasonló hangzású mai patogenitás kifejezés kórokozó jellegre utal (vannak patogén és nem patogén baktériumtörzsek).
– A „gyógyszerkép” a homeopátiában a megbetegedés jeleire utal, a betegnél fellépő tünetekre, egy adott anyag hatására. Talán helyesebb lenne a betegnél fellépő tünetek miatt „betegképről” beszélni.
Nyilvánvalóan maga az elnevezés vagy a fordítás az oka az alábbi helyzetnek: a 90-es évek elején egy nemzetközi kerekasztal-értekezleten a hivatásos fordító egy eset bemutatása során azt jegyezte meg, hogy a beteg fényképén jól látható egy adott elváltozás. Egy hozzászóló el is kérte a „betegről készült fényképet”. (A tolmács – helyesnek tűnő logikája alapján – nem a gyógyszerképre, hanem a beteget bemutató képre gondolt.)
– A „modalitáson” azokat a körülményeket értjük, amelyek a betegnél fellépő tüneteket kiváltják, illetőleg fokozzák vagy enyhítik azokat. Fordítás során „módozatként” is szerepel. Ezek a modalitások gyakran utalnak környezeti változásokra, vonatkozhatnak ételekre vagy italokra, a beteg lelki állapotára és többtucatnyi egyéb tényezőre. Ezek közül gyakran halljuk, hogy a beteg érzékeny a hideg vagy a meleg légköri időjárási frontra.
– A „matertia medica” a gyógyászatban használt szerek gyűjtőneveként mást jelentett az ókorban: például Dioszkoridész De Materia Medica esetében 600 növény gyógyászati jellemzését foglalja magába. A mai francia nyelvhasználatban a „matière médicale” oktatási tantárgyként, szakkönyv címeként fitoterápiát, gyógynövényismeretet jelent. Ezzel szemben a homeopátiában a materia medica valamennyi hasonszert (simile remedium) magában foglalja eredetétől függetlenül. Olyan gyűjtőfogalom, amely nem csak a növényi eredetű kiinduló anyagokra vonatkozik, hanem magában foglalja az ásványi, állati vagy egyéb eredetű szereket is.– „Őstinktúra”, jele Æ. A homeopátián kívül valaminek a hiányát így jelölhetik. Francia neve „teintura me` re”, rövidítve TM. Bármilyen cseppfolyós halmazállapotú hasonszerre vonatkozhat, hígítatlanul. A gyógyászatban a tinktúra (latinul Tinctura) szeszes kivonatot jelent.
– A „potencia” a homeopátiában lépcsőzetes hígítás (nagyságrendre vonatkozik, hatáserősségre utal). A homeopátiás gyógyszer esetében D és az utána következő szám a tízes nagyságrendre utal (például D1 = 1:9 arány, D3 1:999-hez). Amennyiben a hígítás 100-as nagyságrendű, akkor a C jelzi a centezimális lépcsőzetes hígítást (C2 = 1:9999-re.) Minél kisebb számmal jelöljük a D (decimalis) vagy a C (centesimalis) betűt, annál nagyobb az őstinktúra aránya. A kevésbé hígított őstinktúra esetében alacsony potenciáról beszélünk, a nagyobb számú index esetében magas potenciáról van szó.
A homeopátiában használatos szakkifejezések magyarázatát a „dinamizálással” folytatjuk.
