Hasonlót hasonlóval

A ho­me­o­pá­tia gyó­gyá­sza­ti irány­zat­ként Sa­mu­el Fri­e­drich Chris­ti­an HAH­NE­MANN (1755–1843) ne­vé­hez fű­ző­dik. Or­vo­si te­vé­keny­sé­gét 1777-ben kezdte meg Nagy­sze­ben­ben, Er­dély kor­mány­zó­ja, a hely­tar­tó­ta­nács el­nö­ke Sa­mu­al BRU­KEN­TAL pa­lo­tá­já­ban. A ma is meg­te­kint­he­tő könyv­tá­rat is gon­doz­ta, el­mé­lyedt az or­vos­tu­do­má­nyi sza­kiro­da­lom­ban. Ked­ve­zőt­len kép ala­kult ki ben­ne a 18. szá­za­di gyó­gyá­sza­ti fel­fo­gá­so­król, el­ső­sor­ban a ke­ze­lés­sel kap­cso­lat­ban.

Sa­ját ma­gán és hoz­zá­tar­to­zó­in, a fő­ú­ri csa­lád tag­ja­in, a kör­nyék be­te­ge­in fi­gyel­te meg ke­ze­lé­si elve­i­nek ered­mé­nye­it. Tu­da­tá­ban volt an­nak, hogy meg­lá­tá­sai, ta­pasz­ta­la­tai lény­ege­sen kü­lön­böz­nek az el­ter­jedt gyó­gyá­sza­ti fel­fo­gá­sok­tól, ke­ze­lé­si mó­dok­tól, és ezért hoz­zá­tet­te egyé­ni vé­le­mé­nyét. Köz­le­mé­nye 1797-ben je­lent meg egy ber­li­ni fo­lyó­i­rat­ban. 1810-ben ad­ta ki Lip­csé­ben „az és­sze­rű gyó­gyá­szat­ra” vo­nat­ko­zó, kor­szak­alkotó köny­vét, ame­lyet nap­ja­ink­ban is a ho­me­o­pá­tia alap­mű­vé­nek te­kin­te­nek. Cí­me: „Or­ga­non der ra­tion­el­len Heil­kun­de”. Több ki­adá­sa még éle­té­ben meg­je­lent, kü­lön­bö­ző nyel­ve­ken, így ma­gya­rul is.

A ho­me­o­pá­tia az egész vi­lá­gon el­ter­jedt. 250. szü­le­tés­na­pi év­for­du­ló­já­nak évé­ben rö­vi­den la­punk is meg­em­lé­ke­zett az ese­mény kap­csán szer­ző­jé­nek ér­de­me­i­ről (l. a 2005. szep­tem­be­ri és ok­tó­be­ri szá­mo­kat).

Lény­ege: az a gyógy­szer, amely nagy adag­ban ha­son­ló (te­hát nem azo­nos!), a be­teg pa­na­sza­i­ra em­lé­kez­te­tő tü­ne­te­ket vált ki, csök­ken­tett adag­ban gyógy­ha­tá­sú.

HAH­NE­MANN ide­jé­ben gyógy­szer­ként sok olyan ás­vá­nyi, nö­vé­nyi, ál­la­ti ere­de­tű ké­szít­ményt al­kal­maz­tak, ame­lyek in­kább ár­tot­tak a be­teg­nek, mint hasz­nál­tak. Eze­kről az erős ha­tá­sú ké­szít­mé­nyek­ről HAH­NE­MANN és kö­ve­tői azt mond­ták: „meg­be­te­gí­tő ké­pes­sé­gük van”. Nem gyó­gyí­ta­nak, ha­nem fo­koz­zák a be­teg tü­ne­te­it. Amennyi­ben vi­szont ugya­nazt a gyó­gyá­sza­ti szert csök­ken­tett adag­ban al­kal­maz­zák, elő­moz­dít­ja a szer­ve­zet ön­sza­bá­lyo­zó rend­sze­rét, vissza­ál­lít­ja a meg­bom­lott egyen­súlyt.

A HAH­NE­MANN-fé­le, klasszi­kus ho­me­o­pá­tiá­nak is ne­ve­zett gyó­gyá­sza­ti irány­zat­nak elvei kö­zé tar­to­zik a cím­szó­ban fog­lalt irá­nyelv. Át­ment a köz­nyelv­be is, több vál­to­za­tát hasz­nál­ják. A la­ti­nul meg­fo­gal­ma­zott té­tel: „Si­mi­lia si­mi­li­bus cu­ren­tur”.
A hang­súly a ha­son­ló­sá­gon van. A gyógy­sze­res ke­ze­lés­ben a kö­vet­ke­ző cé­lok egyi­két-má­si­kát igyek­szünk elér­ni:

– Hi­ányt pó­tol­ni. Amennyi­ben pél­dá­ul vas­hi­á­nyos vér­sze­gény­ség (ana­e­mia fer­ri­pri­va) a meg­be­te­ge­dés oka, ak­kor vas­tar­tal­mú gyógy­szert ada­go­lunk, ter­mé­sze­te­sen en­nek a hi­ány­nak több oka le­het, de a hi­ány pót­lá­sa a ja­vallt ke­ze­lés cél­ja.

– A szer­ve­zet­ben kép­ző­dő anya­gok lét­re­jöt­te is csök­ken­het, ilyen­kor pó­tol­ni kell pél­dá­ul egyes hor­mo­no­kat; ese­ten­ként vi­ta­mi­no­kat, nyo­me­le­me­ket, a kör­nye­ze­tünk­ből fel­vett egyéb anya­go­kat.

– Gya­kran lép fel mű­kö­dé­si za­var a szer­ve­zet­ben, az okok kü­lön­bö­ző­ek, de a gyó­gyá­szat­ban nem fel­tét­le­nül hi­á­nyuk pót­lá­sá­ra van szük­ség, ha­nem a kér­dé­ses szerv élet­mű­kö­dé­sé­nek ked­ve­ző be­fo­lyá­so­lá­sá­ra (ilyen gyógy­sze­rek­re le­het szük­ség a szív mű­kö­dé­sé­nek egyes ren­del­le­nes­sé­ge­i­ben).

– Egyes kó­ro­ko­zók el­sza­po­ro­dá­sa miatt kény­te­le­nek le­he­tünk fej­lő­dé­sük gát­lá­sá­ra, gyógy­sze­rek ada­go­lá­sá­val.

– Amennyi­ben az oki ke­ze­lés­re nincs le­he­tő­sé­günk, a tü­ne­te­ket (pél­dá­ul a fáj­dal­mat) csil­la­pít­juk, ide­ig-órá­ig igyek­szünk meg­szün­tet­ni a be­teg pa­na­szát.

Az újabb és újabb gyógy­sze­rek ki­fej­lesz­té­se­kor gya­kran azt ré­sze­sít­jük előny­ben, amely „a le­ge­rő­sebb”, más­kor fo­koz­zuk a gyógy­sze­res ke­ze­lés idő­tar­ta­mát, a na­pi ada­go­kat.

A ho­me­o­pá­tiá­ban ez­zel szem­ben igyek­szünk „sze­líd ke­ze­lést” biz­to­sí­ta­ni olyan szer­rel, amely ha­son­ló tü­ne­te­ket vált ki nagy adag­ban. Az adag annyi­ra csök­ken­tett, hogy nem kí­vánt mel­lék­ha­tás nem lép­het fel, csak ki­vé­te­le­sen, de ak­kor sem ál­lunk szem­ben ká­ro­sí­tás­sal, a ke­ze­lést rend­sze­rint nyu­god­tan foly­tat­hat­juk, gyógy­sze­r­ár­ta­lom nem áll­hat elő. A ha­son­ló­ság elvé­nek al­kal­ma­zá­sa­kor a ha­son­szert jól kell is­mer­nünk, ezál­tal a gyó­gyá­sza­ti ér­té­ké­re is kö­vet­kez­tet­he­tünk. Több ezer ha­son­szer áll ren­del­ke­zé­sünk­re, ezek kö­zül kell ki­vá­lasz­ta­nunk azt, ami be­te­günk­nél be­vá­lik. Ter­mé­sze­te­sen eb­ben a hely­zet­ben a sok ha­son­szer kö­zött le­het olyan, amely „ha­son­lóbb a ha­son­lók kö­zött”.

A ho­me­o­pá­ti­ás ke­ze­lés egye­dü­li buk­ta­tó­ja, ha nem is­mer­jük fel a be­teg pa­na­sza­i­nak okát. A ho­me­o­pá­tia ki­ala­ku­lá­sa és fej­lő­dé­se so­rán nyil­ván­va­ló­an nem áll­tak ren­del­ke­zés­re a mai vizs­gá­la­ti mód­sze­rek: labo­ra­tó­riu­mi élet­vegy­ta­ni le­le­tek, ké­p­alko­tó ké­szü­lé­kek se­gít­sé­gé­vel lát­ha­tóvá tett elvál­to­zá­sok. A ho­me­o­pá­tia nem a mai kó­ris­mé­zé­si (di­ag­nosz­ti­kai) le­he­tő­sé­gek­re épült. Sen­ki sem tilt­ja meg egy or­vos­nak, hogy a mai vizs­gá­la­ti el­já­rá­so­kat fel­hasz­nál­ja. Nem mon­dunk le sem­mi­ről, ami 200 év so­rán ki­ala­kult és vív­má­nyér­té­kű.

Össze­egyez­tet­he­tő a rég­múlt a mai le­he­tő­sé­gek­kel? Ta­pasz­ta­la­tunk sze­rint (min­dössze fél év­szá­za­dról van szó, köz­be­ik­ta­tott ti­lal­mak nél­kül) jól mű­kö­dik az össz­hang: a be­te­get ho­meo­­pá­ti­ás jár­tas­ság­gal vizs­gál­juk meg, majd ide­ig­le­nes di­ag­nó­zis­ként ki­ala­kult vé­le­mé­nyün­ket egy­be­vet­jük a kor­szerű vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­vel. Ha van rá mód, a ke­ze­lés is­mét a ho­me­o­pá­ti­án alap­szik. A dön­té­sen van min­den fe­le­lős­sé­günk. Az al­ter­na­tí­va – sür­gős­sé­gi ese­tek ki­vé­te­lé­vel – nem vég­le­ges. Ren­del­ke­zé­sem­re áll né­hány óra vagy nap a meg­fi­gye­lés cél­já­ra. A gyó­gyí­tó nem a sa­ját, lát­vá­nyos­nak ígér­ke­ző meg­ol­dá­sá­hoz ra­gasz­ko­dik, ha­nem ki­zá­ró­lag a be­teg ér­de­két tart­ja szem előtt.

Amennyi­re ér­tel­met­len len­ne le­mon­da­ni a mai me­di­ci­na ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­ge­kről, ugya­no­lyan kár le­mon­da­ni a sze­líd­nek ne­ve­zett ter­ápi­á­ról. Fel­té­ve, ha meg­nyug­ta­tó­nak bi­zo­nyult.