Javallat és adagolás 2. rész
Előző számunkban abból indultunk ki, hogy a homeopátiában a kis adag értékesebb lehet, mint a nagyobb. Ez a fordítottja annak, amit a mindennapi életben látunk, tapasztalunk.
A gyógyászatban, elsősorban összetett (komplex) készítményeknél, lényegében véve azonos adagokat is használunk, mint a nem homeopátiás („allopátiás”) gyógyszereknél. Ez a helyzet valahányszor egy összetételben őstinktúra szerepel. Ilyenkor inkább formai különbség van a két gyógyászati szer között. Az őstinktúra, például BELLADONA ∅ és a nem homeopátiás készítmények összetételében szereplő TINCTURA BELLADONNAE között. Mindkettő ugyanannak a növénynek (nadragulya, Atropa belladonna) leveléből vagy gyökeréből készül szeszes kivonatként. A BELLADONA ∅ nem dinamizált (homeopátiás fogalom), a Tinctura Belladonnae sem. Tulajdonképpen mindkét kivonatot fitoterápiás készítménynek lehetne tekinteni.
Mégis van a kettő között néhány különbség. Azáltal, hogy a nadragulya nálunk Európában, beleértve Magyarországot is, vadon terem és jól termeszthető, a szeszes kivonat is friss növényből készül. Ezzel szemben a Tinctura Belladonnae készítésénél szárított növényből indul ki a gyógyszeripar. Az első esetben – tehát az élő növényben – az optikailag aktív hioszciámin a fő alkaloid. Utóbbi a szárítás során átalakul atropinná, amely optikai szempontból balra és jobbra forgató molekuláris szerkezet elegye (racem módosulata). Mivel az optikailag különböző két szerkezet közül csak az egyik hatásos (az, amelyik friss növényben található), az utóbbi természetesen erősebb hatású, mint az elegy, amelynek csak a fele aktív.
De azt is figyelembe kell venni, hogy a friss növény víztartalma miatt az összhatóanyag-mennyiség kisebb, mint a szárított növénynél.
Lényeges különbség, hogy az összetétel szempontjából egymáshoz nagymértékben hasonló hatóanyagról van szó, a javallat mégis különböző. Példánk esetében a homeopátiás készítményt máskor rendelik (például lázas betegeknél), mint a görcsoldás céljából felírt allopátiás tinktúrát.
Van azonban egy fontos hasonlóság is. Túladagolás esetében mindkét készítmény azonos mérgezési tüneteket okozhat: pupillatágulás (midriasis), kipirosodott arc vagy nyak, csapongó kedélyállapot.
Megállapítható tehát, hogy az azonos növény esetében a két különböző javallat ellenére vannak átfedések, hasonlóságok, de különbségek is.
Az adagolás és a gyógyászati alkalmazás szempontjából megkülönböztethető egy legkisebb hatásos adag és egy legmagasabb egyszeri vagy napi adag. Ezek ismeretén kívül fontos a kezelés időtartamának figyelembevétele, hiszen egy-egy készítmény javallható rövid kezelésre (szükség esetén), vagy mindössze néhány napra, néhány hétre. Mások viszont felírhatók korlátlan ideig tartó használatra – legalábbis tartós kezelésre – hosszabb időre.
A gyógyszeres kezelés során a legkisebb hatásos adag kifejezhető súlyegységben (a nem homeopátiás gyógyszerekre utalunk), vagy fokozatosan csökkentett mennyiségekben (a homeopátiában). Utóbbi esetben a nagyobb hígítások jelenthetnek erősebb hatást, mint a „töményebb” készítmények. A homeopátiás adagolás egyik sajátsága, hogy az egyre fokozottabb hígítások (magas potenciák) esetében szinte a végtelenig csökkenthető a kiinduló anyag jelenléte a gyógyszerben.
Már-már azon gondolkozunk, hogy a homeopátia nem jelenti-e a fordítottját annak, amit megszoktunk, ami a kezelésről általánosan elterjedt. Az orvoslás történetében voltak más területeken is hasonló folyamatok. Vajon a sugárzásokra vonatkozó ismereteink kialakulása előtt elképzelhető volt-e, hogy fizikai szempontból nagyjából azonos jellegű sugarak végzetes kimenetelű károsodást okozhatnak, de nagyságrendekkel kisebb intenzitás alkalmazásával daganatos betegek kezelésére használhatók?
Amikor mindössze néhány évtizeddel ezelőtt megismertük a környezetünket szennyező anyagok sokaságát, gondolhattunk-e arra, hogy a végtelenségig hígított (infinitezimalis) adagok jelentősége változatlan marad a homeopátia területén? Az ólom, az arzén, a stroncium és a száznál valamivel több kémiai elem és származékaik jelentik a példák sokaságát. A szelén a legmérgezőbb anyagok közé tartozik, de nyomelemként – esetleges hiányát – gyógyszerként pótoljuk.
Érthetővé válik, hogy a homeopátia gyógyászati irányzatában nem léphetnek fel kedvezőtlen mellékhatások. Ezeket magának a hasonszernek csökkentett adagjaival is magyarázhatjuk, ami fokozott mértékben érvényesül a gyógyszerek gyártásánál használható segédanyagok hiányával.
Ezekre a tényezőkre visszatérünk következő havi számunkban.
