Materia medica a homeopátia alapja

Dr. Rácz Gábor
#gyógyítás #homeopátia #Materia medica
Pedaniosz Dioszkoridész (40–90) fektette le a Materia medica alapjait. 2000 év távlatából módszere, elvei, eredményei lényegében véve ma is igazolják a homeopátiának ezt az ősi hagyományát.

Kéziratait lefordították ógörögről latinra, szíriaira, arab, török, héber, angol nyelvre. A középkorban nyomtatott kötetei technikai újdonságnál is nagyobb értéket képviselnek. Szinte korlátlan számban láttak napvilágot, de értéküket lényegesen fokozzák a szöveget kísérő rajzok, különböző technikával készült ábrái, festmények. Biztos alapokat teremtett a közel 600 növény felismerését illetően. Kisebb számban szerepelnek műveiben ásványi anyagok és állatok. A legsikeresebb és legértékesebb Pietro Andrea Matthiolus remekműve. A kezdeményező szerző művét Materia medica néven ismerik („Gyógyító anyagokra” lehetne fordítani).

„Gyógyító anyagok”

Mintegy továbbfejlesztője a latinul Repertoriumként ismert második homeopátiás alapműnek: a Materia medica valamennyi hasonszert (simile remedium) magában foglal és állandóan bővül, sajátos módszerével lehetővé teszi a többezres számú növény közötti tájékozódást.

Míg a Materia medica minden csoportosítás nélkül ábécérendben sorolja fel a növényeket, a Repertorium éppen ellenkezőleg, kapcsolatrendszert teremt a homeopátiás drogok között.

Csoportosítja, értékeli a drogok alaki sajátságait és mindazt, amit biztos elismerésükre fel lehet használni. Erre jó példát szolgáltatnak a modalitások (módozatok) (l. lejjebb).

Például az Abrotanum szerepelhet Artemisia abrotanum néven. A részletes ismertetés terén is számíthatunk különbségekre.

A gyógyszerkép leírásánál gyakran használják a tájanatómiai (anatomia topographica) sorrendet a fejtől a végtagokig. A jellemzésben szerepelhetnek életműködések (alvás, étvágy stb.) és modalitások, továbbá összefüggések más hasonszerekkel, végül az adagolás.

A használt kifejezések között vannak olyanok is, amelyeket csak a homeopátiában használnak. Ilyenek:

– A gyógyszerkép. A simile elv alapján az egyes szereknél (remedium) nagy adagok használatakor különböző panaszok, tünetek léphetnek fel. A gyógyszerkép kifejzés tulajdonképpen betegségképet jelent (noographia), de a hasonszer nem csak az éppen fellépett kórfolyamat következményeit hivatott kedvező irányba befolyásolni. Az alkat, a szokások ismeretére bizonyos mértékben a kórjóslatnál (prognózis) is szüksége van az orvosnak.

Betegkép

A gyógyszerkép ezért nem betegség, hanem inkább betegkép. Egy homeopátiával kapcsolatos kerekasztal-értekezlet amelyen zömmel külhoniak vettek részt, a fordításra felkért orvos szinte mondatonként fordította a hozzászólásokat, kérdéseket magyarra vagy fordítva. Egy adott pillanatban magyarra fordítva a szokatlan betegkép kifejezést, arról szereztünk tudomást, hogy a hangsúly a beteg „fényképén” van. A kérdést feltevő orvos azt válaszolta: nem szokta magánál hordani betegeinek fényképét.

A gyógyszerkép, illetőleg betegkép a vizsgálat során észlelt jelek, tünetek, panaszok összessége.

Hasonló hangzású kifejezések zavart kelthetnek. A homeopátiás gyógyszerképnek okozója, kiváltója megbetegítőképesség néven is szerepel, szakkifejezése patogenezis. A patogenitást más összefüggésben használjuk. Vannak tehát például patogén mikroorganizmusok, de a dehidratálás patogenezisében ezúttal a Salmonella törzsek okozták a tüneteket.

A Materia medica nagy hangsúlyt fektet a pszichés tényezőkre, a beteg „vérmérsékletére” (temperamentum), érzékenységére minden vonatkozásban. A módozatok ismerete is fontos a betegkép kialakítása szempontjából, például a közvetlen környezet hatásai (tartózkodás hidegben vagy melegben, szobában vagy nyílt térségben, mindennek, aminek hatására a tünetek rosszabbodnak vagy fokozódnak, ami enyhíti vagy csökkenti, esetleg megszünteti a panaszait).

Egyetlen adat a modalitásra vonatkozólag ritkán elégséges a hasonszer kiválasztásakor.

– A másik adattár, amire támaszkodhatunk, a homeopátiás értelemben használt repertórium, annak kezelése (repertorizálás).

A Materia medica ezek szerint inkább a beteg megismerését szolgálja. Ennek ismeretében keressük ki, gondolatban, a megfelelőnek ígérkező hasonszert. Mint minden téren, itt is nagy segítséget jelenthet az elektronikus úton kialakuló kapcsolat a gyógyszerkép és a szóba jöhető kezelés között. A repertórium létezik nyomtatásban megjelent kötet formájában vagy leolvasható számítógépes képernyőn úgy, hogy közben különböző további összefüggéseket tudhatunk meg. A repertorizálás a már meglévő vagy az elmélyültebb összefüggések keresésének eredményeképpen végül felsorol egy egész jegyzéket, most már nem betűrendi sorrendben, hanem annak alapján, melyik hasonszernél jelenik meg gyakrabban a keresett utalás. Az elektronikus rangsorolás tájékoztató jellegű, mert bennünk kell kialakuljon. Az is előfordul, hogy a kezelés során találjuk meg azt a hasonszert, amely a leginkább hasonlít a mi betegünknél észleltekkel. A sok remedium közül nem a készülék, hanem mi magunk találjuk meg a leghatásosabbat (simillimumot). A folytatásban bemutatunk egy találomra kiválasztott (randomizált) hasonszert saját Materia medica alapján.

Fotó: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Hasfájás: gyakori szimptóma gyermekkorban

Kisgyermekkorban talán a hascsikarás a leggyakoribb panasz. Az iskoláskorúaknál és fiatalkorúaknál a fejfájás mögött a…
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Fülzúgás kezelése homeopátiával

Fülzúgás kezelése homeopátiával

A fülzúgásban szenvedők gyakran attól tartanak, hogy ez a kellemetlen állapot automatikusan állandósul, és pokollá…
Kígyómérgek a gyógyászatban

Kígyómérgek a gyógyászatban

A vérrögök komoly veszélyt jelentenek. Az elsodródó vérrög az agyban, a tüdőben, a szívben életveszélyes…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Homeopátia – Övsömör kezelése hatékonyan

Homeopátia – Övsömör kezelése hatékonyan

Az övsömör (herpes zoster) hasonszerei közé tartozik az Apis, a Rhus toxicodendron, a Cantharis (lásd…
Schüssler-sók influenza ellen

Schüssler-sók influenza ellen

Schüssler elmélete szerint a betegség a szervezet ásványianyag-összetételének megváltozása nyomán alakul ki, a gyógyuláshoz a…
Allergia homeopátiás szemmel

Allergia homeopátiás szemmel

Aki egy kis időt szán így allergiaszezon előtt arra, hogy keresgéljen az interneten, látni fogja,…
Lábszárfekély kezelése homeopátiával

Lábszárfekély kezelése homeopátiával

A lábszárfekély (ulcus cruris) kialakulásának előjele (a prodomális szakaszban): az alsó végtag vénás pangása. A…