Komoly betegségről árulkodhat a viszketés!
A viszketés felléphet a végbél körül (pruritus ani) vagy a szeméremtest táján (pruritus vulvae).
Viszketés kísérhet látható bőrelváltozást, vagy bőrgyógyászati kórfolyamatot (pruritus cum materia). Ez a helyzet különböző okokra visszavezethető, csalánkiütésnél (urticaria), egyes bőrgombásodások során, külső élősködők hatására.
A látható bőrgyógyászati tünetek hiányában fellépő viszketés (pruritus sine materia) más jellegű megbetegedések kísérőtüneteként fordulhat elő. A beteg esetenként ezzel a tünettel jelentkezik, főleg ha ez az első megnyilvánulása egy alapbetegségnek. Előfordulhat májzsugorban szenvedőknél (cirrhosis hepatis, cirrhosis biliaris), veseelégtelenség (insufficientia renalis), cukorbetegség (diabetes mellitus) esetében. Gondolhatunk a fehérvérűség (leukaemia) egyes formáira, nyirokcsomó-daganatra (lymphoma), egyéb daganatos megbetegedésre is.
Viszketés felléphet más alapbetegségek egyéb bőrtünetei mellett is.
A viszketés csillapítása
A viszketés csillapításának célja a beteg panaszainak enyhítése mellett a vakarás kiküszöbölése és ezáltal a befertőzés vagy felülfertőzés megelőzése.
Csökkentése azért is szükséges, mert az ok megállapításáig a kivizsgálás hosszabb időt vehet igénybe.
A viszketés csillapítása nem az egyedüli cél, amennyiben ez a kórismézést nehezítené meg.
Addig, amíg nem találunk összefüggést a viszketés és a feltételezhető vagy lehetséges ok között, a homeopátiás kezelés jó szolgálatot tehet. Ebből indulhatunk ki akkor is, ha egyéb jellegű gyógyszeres kezelés ellenjavallt (terheseknél, szoptatás időszakában).
Idősebb személyeknél fellépő viszketés (pruritus senilis) esetében is eredményes lehet a homeopátiás kezelés.
SULFUR (elemi kén, főleg Sulfur sublimatum, de használják a kolloidális kéntartalmú készítményeket is, Sulfur colloidale).
Alkati szer, igen széles alkalmazási körrel (polychrest, synchrest). Viszketés csillapítására adható az ok kiderítéséig, szükség esetén az után is.
Ingerlékeny személy, gyanakvó, elégedetlenkedő. Egyéniségét uralja a borúlátás, kishitűség. Elhanyagolt külsejű. Tisztálkodása kívánnivalót hagy maga után, főleg ha átmenetileg csak hideg víz áll rendelkezésére. Napközben álmos, éjfél után, hajnalban felébred és nem tud visszaaludni, legalábbis úgy érzi, mert alvása ilyenkor felületes.
Visszatérő jelleggel, szinte állandóan foglalkoztatják vélt vagy valós okokra visszavezethető panaszai. Képzelt beteg (hypochonder).
Étvágytalan, majd farkaséhség vesz erőt rajta, de csak néhány falatot fogyaszt el. Kívánja az édességet, a szeszes italokat. Emésztőrendszeri panaszai szinte állandó jellegűek, napi gyakorisággal lépnek fel. Székrekedését hasmenés váltja fel. Tünetei fokozódnak hűvös, nyirkos időben, az időjárás hirtelen megváltozásakor, enyhülnek friss levegőn, gyakran még az is elég, ha ablakot nyit.
Különféle bőrbetegségek lépnek fel, ezért a rendkívül sokirányú panaszok között ezek is előtérbe kerülhetnek.
Adagolás: D3 – D6 hosszabb időn át. Ha valamelyik panasz fellép – például a viszketés –, a kezelés minél hamarabb megkezdhető és heteken keresztül folytatható.
STAHISAGRIA (A dél-európai magas szarkaláb, Delphinium staphisagria magjaiból készülő őstinktúra hígításai).
Szeszélyes, sértődékeny személy. Dacol, akaratos, időnként dühös. Reggel fáradtan ébred, gyengének érzi magát. Gondolataiban a nemi élet fokozott szerepet játszik. Javulást jelent a tétlen fekvés és a friss levegőn történő járkálás egyaránt.
Ismételt árpaképződés (hordeolum). Különböző bőrbetegségek viszketéssel.
Adagolás: 15 CH – 30 CH
Kommentár
Egyik betegünk, 21 éves orvostanhallgató-nő, arctáji viszketésére visszavezethető hosszanti, enyhén bevérzett vonalas sebhelyekkel. A kivizsgálás során lambliázist állapítanak meg (Giardia lamblia). A gyógyszeres kezelések ellenére panaszai fennállanak. Anyja fertőző betegségek klinikájának igazgató főorvosa, apja ideggyógyászati klinika vezetője. Lambliából előállított készítményre térnek át. A viszketés hónapok alatt sem tér vissza.
Másik betegünk 30 éves orvosnő, apja orvosprofesszor. Arcán megjelenő egészen apró hólyagok okoznak gondot. Reggel szinte napi gyakorisággal kaparás nyomai. Két klinikán is kezelik, eltérő diagnózissal. Javasolunk székletvizsgálatot. Két negatív eredmény után harmadszor lamblia mutatható ki. A fertőzés kikezelése után a viszketés megszűnik, 10 év során egyszer sem jelentkezik.
Gyermekeknél gyakran észlelhető az összefüggés a bélférgesség és a viszketés között.
Fotó: Shutterstock