A hang – Elárulja személyiségünket

A kifejezésteljes hanghoz gyakran hosszú út vezet. A hang ugyanis lehet durva vagy nyávogó, érthetetlen vagy rekedt, törékeny vagy éles. Az is előfordul, hogy egyáltalán nem illik tulajdonosához. Az akusztikus változatosság kimeríthetetlen, van, aki zengő és sztentori, más gyenge és reszketeg módon beszél. És olyan is akad, aki hallgatóságára ellenállhatatlan hatást gyakorol, olyan mesteri módon bánva a hangjával, ahogyan mi magunk is szeretnénk.

A beszéd művészet, és mindenekelőtt testi teljesítmény: ha egy férfi beszél, a hangszalagjai körülbelül 120-szor rezegnek másodpercenként, egy nő esetében ugyanez a 220 rezgést is elérheti. Száz izomnak kell pontosan együttműködnie ahhoz, hogy szájunkból jól formált szavak jöjjenek elő.

Hangunknak a lélek ad mélységet: kicsendül belőle a múlt és a jelen, a jövő és az aktuális állapot. A hang árulkodik a korról, a nemről, a társadalmi háttérről, de a temperamentumról is. „Beszélj, hogy lássalak” – ezzel már Szókratész is tisztában volt.

Arra is lehetőség van, hogy a hanggal hatást gyakoroljunk az érzelmi állapotra és a magatartásra, ez pedig érdekes terápiás lehetőséget kínál. Így például a hadaró valószínűleg az életében sem tart szünetet, a motyogó bizonytalan személyiség, a suttogót elnyomják, a monoton beszélő pedig szürke hétköznapokat él. Az a közös bennük, hogy a hangjuk kiesett a megfelelő egyensúlyból. 

 A hangterápiás kezelés segíthet a lelki gondok ellensúlyozásában, még mielőtt katasztrófa történne. A tiszta hangterápia különbözik a hangtréningtől és a beszédneveléstől. A terápia a beteg hangra irányul, míg a tréning célja a hivatásos beszélők, így műsorvezetők, színészek képzése. A terápiához előfeltétel a fül-orr-gégészeti vizsgálat, amely kideríti, a problémáknak van-e szervi okuk. A hangterápia a szakemberek szerint a pszichoterápia kistestvére. A hang és a testtartás szorosan összefügg, például ha lazán ülünk, a gégefő is ellazul, ha viszont feszültek vagyunk, a hangunk is ennek megfelelően változik meg. A hangunkat tehát valamelyest mindannyian képesek vagyunk megváltoztatni. Ehhez elsőként is arra van szükségünk, hogya testünket hangszernek tekintsük. A gyakorlott előadók a hangjuk vibrálását még a talpukban is érzik. A beszéd fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy beszélgetés közben az ember 55 százalékban másik testbeszédét érzékeli, és 38 százalékban a hangját, annak zengését, melódiáját. Csak a figyelem maradék százaléka jut a tartalomnak.

A jó hang alapfeltételei

A hangképzés egyik fontos eszköze a légzés. A logopédia éppen ezért intenzíven foglalkozik ezzel a területtel. Naponta 20 ezer alkalommal veszünk levegőt, ez olyan nagy mennyiség, hogy nem szabad a véletlenre bízni. Sokakkal előfordul, hogy vesznek egy nagy levegőt, és addig beszélnek, amíg az el nem fogy. Utána nem győznek levegőért kapkodni, ez nagyon megterheli a gégefőt, és emiatt a hideg levegő akadálytalanul áramlik el a hangszalagok között. Ez ingerli és kiszárítja őket. Ehelyett azt kell megtanulnunk, hogy a szó végén automatikusan beálljon a nem hallható belégzési reflex.

A jó hang alapfeltétele ezenkívül az, hogy kerüljük a nikotint és az alkoholt, de az ózon, a száraz szobalevegő és a légkondicionáló is károsítja a hangunkat. Aki sokat beszél, az ne fogyasszon tejtermékeket, mert ezek nyákosító hatásúak. Négy órval lefekvés előtt már ne együnk nyers ételeket vagy erősen savképző hatású ennivalókat, különben éjszaka túl sok gyomorsav termelődik, és szintje elérheti a hangszalagokat. Ez a gégegyulladások egyharmadának oka.

Jót tesz viszont a hangunknak, ha napközben elosztva megiszunk két liter vizet. A hangszalagok felületét ugyanis nyálkahártya borítja, amely hajlamos a kiszáradásra.

Hangzó aha élmények

A logopédia úgynevezett eu-tónusról beszél, ez az az állapot, amikor a hangszalagok ideális állapotban vannak beszéd közben, se nem túl lazák, se nem túl feszesek. Ennek eléréséhez az első feladat érzékelni a saját testünket, például hogy észrevegyük, hogy a hasizmunk beszéd közben befelé húzódik, és csak a beszéd szünetében lazul el.

Akik sokat beszélnek, azoknál gyakran fordul elő úgynevezett hiperfunkcionális zavar, azaz hogy a gégefőben túl nagy a feszültség. Ilyenkor megtörténik, hogy a hang reszelősen tör elő a torkukból, vagy éppen sehogyan sem. Ilyenkor a páciens testének feszültségével, a tartásával ugyanúgy dolgozni kell, mint az artikulációjával, a légzésével és a hangjával. A logopédus feladata megállapítani, a páciens hol érzi a légzését, hová tart a hangja, hiszen a beszéd nem más, mint hangzó kilégzés.

A hang nem hazudik

Az emberek többféle légzéstípusba tartoznak. Ennek megállapítására szolgál a terluszológia módszere, amely azt veszi figyelembe, hol állt a nap és a hold az illető születésekor. Ebből számítható ki, hogy a szóban forgó páciens a szoláris vagy a lunáris légzéstípushoz tartozik-e. Maga a terluszológia a ter-lu-sol-logia szavakból áll össze, és a föld, a hold és a nap szavakat tartalmazza. A szoláris típusok inkább a hasukba lélegeznek, éjszakánként a hasukon vagy a bal oldalukon alszanak és korán kelők. A lunáris típusok ezel szemben a mellkasukba lélegeznek, és inkább belégzők, míg a szolárisaknak inkább a kilégzés fontosabb. Ennek azért van jelentősége, mert az alapvetően mellkasi légzőket nem szabad hasi légzésre rábeszélni, és a figyelmét a kilégzésre összpontosítani, miközben ő az erejét éppen a belégzés során nyeri.

A hang-, légzés- és pszichoterápia határai meglehetősen elmosódottak, ennek megfelelően a hanggal végzett terápia a lélekre is kihatással van. Azt mondják, a hang nem hazudik: mindaz, ami az emberben pszichikailag lejátszódik, nemcsak az izmai feszültségét befolyásolja, hanem a hangja csengésében is kifejezésre jut. Hangképző szerveink adottságait nem tudjuk megváltoztatni, maga a hang azonban fejleszthető, iskolázható, a legjobb példa erre az énekképzés. De azzal is masszírozhatjuk a hangszalagjainkat, ha kilégzés közben először azt mondjuk: fffff, majd azt, hogy fffvvvv. 

Fotó: Adobe Stock