A lélek a testen keresztül üzen
Az amerikai onkológus, Charles Simonton az 1970-es években kezdett el foglalkozni azzal, vajon milyen lelki történések húzódhatnak meg egy-egy szerv elrákosodásának hátterében. Abból indult ki, hogy minden betegség jelet küld. Rákbetegekkel végzett, hosszú évekig tartó munkája során felismerte, hogy ez a betegség arra hívja fel az érintetteket, változtassák meg az életüket. A rákterápia kiegészítő módszereként kifejlesztett egy vizualizációra alapuló technikát, amelynek célja az immunrendszert olyan módon erősíteni, hogy képes legyen megsemmisíteni a daganatos sejteket.
A módszer lényege, sok egyéb eljáráshoz hasonlóan, a szervezet öngyógyító erejének aktiválása. Ezen túlmenően a páciens különféle gyakorlatok útján segítséget kap ahhoz, hogy pozitív lelkiállapotba kerüljön, mivel ez a hozzáállás támogatja a gyógyulást. Simonton ehhez azt tanácsolja, az illető gondolja át az életmódját, és vezessen be olyan szükséges változtatásokat, amelyek csökkentik a stressz-szintet. Több mint harmincévnyi, rákos betegekkel végzett munkája során Simonton megfigyelte, hogy az általa kitalált vizualizációs technika valóban segíti az érintetteket.
Ugyanakkor az is megmutatkozott, hogy azoknál, akik emellett az életüket is megváltoztatták, ritkán fordult elő visszaesés. Az orvosok a saját tapasztalatukból is jól tudják, hogy azok, akikre nagy stressz nehezedik, gyakran nem látnak lehetőséget arra, hogy változtassanak az életükön. Ha azonban súlyos betegséggel szembesülnek, a változások hirtelen lehetségessé válnak.
Mindebből az következik, hogy ne várjunk addig, amíg a testünk meghúzza a vészféket, hanem ha már nem érezzük jól magunkat az életünk valamilyen területén, kezdjünk el megoldási lehetőségeket keresni.
Talán megkérhetünk valakit, hogy vegyen át tőlünk bizonyos feladatokat? Megpróbálhatunk új munkahelyet keresni, vagy ha a házasságunkban nem stimmel valami, párterapeutához fordulni? Gyakran előfordul, hogy egy rendszeresen visszatérő probléma megoldása ott rejlik már abban, ha tudatosan nézünk rá a helyzetre. Végső soron mindig arról van szó, hogy békében éljünk önmagunkkal és a környezetünkkel.
Riadó a hasunkban: mitől szorul össze a gyomrunk?
Számos mondás is bizonyítja, milyen szoros kapcsolat áll fenn a gyomrunk és az érzéseink között. Egy eljárás során a páciensek azt a feladatot kapják, hogy vegyék tudatosan szemügyre egy adott szervüket, érezzék meg az állapotát, hogy rájöjjenek, milyen üzenet rejlik az adott szerv megbetegedése mögött. A gyomrunk esetében tudjuk, hogy ez az üreges szerv veszi fel az ennivalót, amelyet a szájunkon át a testünk belsejébe juttatunk. A párhuzamot itt az jelenti, hogy a szellemi táplálékot (például beszélgetések formájában) a pszichénk révén vesszük fel, hogy a tartalmát megemésszük. Itt is létezik könnyebben és nehezebben emészthető koszt.
Ez utóbbi sokszor a gyomrunkra megy, fájdalmat okoz, és ez a fájdalom hívja fel a figyelmünket arra, hogy jobban oda kellene figyelnünk. A gyomrot nyálkahártya béleli ki, amelynek a különféle sejtjei különféle anyagokat választanak ki. Az így keletkező gyomorsav bontja fel többek között a fehérjéket, ezen kívül megsemmisíti a baktériumokat. A nyálkasejtek által a gyomorfalban termelt mucin gondoskodik arról, hogy a gyomorsav ne károsítsa a szerv falát.

A máj az a szerv, ami rosszul reagál az agresszióra
A gyomor tehát agresszív és egyben védő hatású anyagokat is termel. Normál esetben ezek között egyensúly uralkodik. Ha a gyomor fáj, akkor feltehetjük a kérdést: mikor reagálok rendkívül agresszíven és mérgelem föl magam minden apróságon, anélkül, hogy ennek valójában tudatában lennék? Vagy: mikor védekezem nem megfelelő mértékben mások agresszivitása ellen?
Mennyire tudom megemészteni ezt a szellemi táplálékot? Hol lenne szükség arra, hogy megvédjem magam, meghúzzam a határaimat? A gyomor rámutat, hogy szükségünk van egészséges mértékű agresszióra, például ahhoz, hogy nemet tudjunk mondani, vagy annak a képességnek a kifejlődéséhez, hogy meg tudjuk védeni magunkat. Nem arról van szó, hogy dühtől őrjöngve rohangásszunk a világban, de nem is szabad elnyomnunk az érzéseinket. Ez utóbbi ugyanis, mint számos terapeuta tapasztalata mutatja, testi tüneteket okozhat.
A lényeg, hogy megfelelő utat találjunk rá, hogy minden érzésünket tudjuk kezelni, és ne csináljunk úgy, mintha tudomást se vennénk róluk.
A cél időben meghúzni a határainkat, és nemet mondani. Akkor kerüljük el a haragot, ha tiszteletben tartjuk és kifejezzük a belső igényeinket. A gyomor végén található a gyomorszáj, egy gyűrűs izom, amely el tudja zárni a gyomrot. A gyomorfalban egy izomréteg teszi lehetővé, hogy a szerv összehúzódjon, és a gyomortartalmat továbbítsa a patkóbél felé. Ez az izomzat gondoskodik arról is, hogy a tartalom újra kifelé haladjon, ha a gyomor fellázad. Gyomorpanaszok esetén feltehetjük magunknak a kérdést: van valami, amitől a szó szoros értelmében hányingert kapok? Van olyan helyzet vagy személy, akitől hányhatnékom van?
Allergiák: a túlreakció köteteket mesél
Mi az allergia? A test túlreakciója egy anyagra, például tejre, eperre vagy virágporra. Hatására a szem bepirosodhat, könnyezhet, az orrnyálkahártya megduzzadhat. Allergia esetén tanácsos a tünetek jelentkezésének területén, illetve a reakciót kiváltó anyagon elgondolkodni. Vegyük például az állatszőr-allergiát, mondjuk a macskát. A cica lehet simulékony, dorombolós, de a karmait is könnyen megmutatja. Egy macska elmegy, ha megunta az adott tevékenységet, szívesen játszik és kimutatja az igényeit, akár éhes, akár azt szeretné, hogy megsimogassák.

Nem lehet, hogy a macskaszőr-allergia azt mutatja meg, ezek közül én mit nem élek meg? Kifejezem-e a gyengédség iránti vágyamat? Megmutatom-e a karmaimat, ha a helyzet azt követeli? Az állatszőr finom és puha – megmutatom-e a puhaságomat? El tudom-e fogadni a gyengédséget? Vegyük szemügyre a tejallergiát. Azonnal eszünkbe jut a tejjel-mézzel folyó Kánaán példája, ami a paradicsom jelképe. Mit jelent a paradicsom? Nyugalmat, belső békét, lazaságot, elengedettséget. Tejallergia esetén megkérdezhetjük: engedélyezek-e magamnak (legalább olykor) paradicsomi körülményeket? Vagy úgy érzem, folyton teljesítenem kell? Érzem-e a nyomást, hogy mindig mindent azonnal megcsináljak, vagy intézem a dolgokat a magam tempójában? Saját magam helyezem nyomás alá?
Ha a bőr piros és viszket
Most vegyük szemügyre az allergiás tünetterületek közül a bőrt. Ezzel a szervünkkel mutatkozunk meg a külvilág felé, és egyben határoljuk el magunkat tőle. Testünk legkülső rétege a külvilággal való kapcsolat szerve, összetartja az összes többi szervet. Ahogyan a mondás tartja, „nem szeretnék a bőrödben lenni”, vagy „a legszívesebben kibújnék a bőrömből”. Bőrproblémák esetén feltehetjük a kérdést: jól érzem magam a bőrömben? A legszívesebben kibújnék a bőrömből, csak nem teszem meg? Megengedem-e magamnak, hogy elfogadjam az érzéseimet?

Mit tehetek, hogy jobban érezzem magam? Hol reagálok túl belsőleg dolgokat a másokkal való kapcsolataimban? Jól meg tudom-e húzni a határaimat, amikor mások folyton követelnek tőlem valamit? Hogy reagálok, ha mások átlépik a határaimat? Hagyom-e, hogy csak csörögjön a telefon, miközben tudom, hogy valamelyik családtagom már megint akar tőlem valamit? Tiszteletben tartom-e mások határait?
Amikor viszket a bőr, felmerül a kérdés: mitől kapok viszketegséget ebben a pillanatban? Fontos volna időnként olyan perspektívában élni, amikor nem érzem ezt a kellemetlenséget?
A bőrünk révén mutatjuk meg magunkat kifelé. Jól be tudom mutatni magam, vagy a legszívesebben inkább elbújnék valahová? Ilyenkor arról van szó, hogy megengedjük magunknak, hogy úgy mutassuk meg magunkat másoknak, amilyenek vagyunk. Amikor a szem piros és könnyezik, megkérdezhetjük: van valami, amitől vöröset látok? Él-e bennem valamilyen szomorúság, amelyet vagy nem tudatosítok, vagy nem hagyom, hogy könnyezzek miatta? Itt is létezik olyan mondás, hogy „elfutja miatta a szememet a könny”, amikor egy helyzet megríkat. Ezek lehetnek az öröm vagy a fájdalom könnyei. Megengedem-e magamnak a felfokozott érzéseket?
Méregtelenítő szerv a máj
Ha a máj zsírtartalma nagyon megnő, abból indulhatunk ki, hogy az illető helytelenül táplálkozik, és nem mozog eleget. De vajon miért nem ügyel erre? Miért túlsúlyos, miért fal fel egész csokihegyeket, iszik túl sok alkoholt, vagy hever egész nap a díványon? Nem érzékeli a teste jelzéseit? Milyen szerepet tölt be a máj az emberi szervezetben? Ez a szerv igazi multifunkcionális zseni: lebontja és átalakítja a vegyületeket. Ezen kívül felelős a szervezetünk méregtelenítéséért, például az alkohol lebontásáért, illetve epefolyadékot termel, amely megemészti a zsírokat.
A fáradság a máj fájdalma, ha túlterhelődik. Megadom-e magamnak a megfelelő mennyiségű pihenést? A nyugalom iránti vágyamat evéssel egyenlítem ki? Vagy alkohollal? A túl sok cukor hatására a máj elzsírosodik. Az ájurvéda szerint az édes íz megnyugtat. Nem azt próbálom meg, hogy nagy mennyiségű egészségtelen édességgel belsőleg megnyugtassam magam? Mennyire vagyok elégedett az életemmel? A hagyományos kínai orvoslás abból indul ki, hogy a túlzott (sokáig tartó vagy nagyon heves) érzelmek befolyásolják a szervek működését. A máj és az epehólyag a gyakori haraggal áll kapcsolatban.

Figyeljünk a jelekre!
Ha folyton dühöngök, akkor hiányzik az életemből az ellenpólusa, az öröm. Zsírmáj diagnózisa esetén adódik a kérdés: megengedem-e magamnak az örömet? Van-e más öröm is az életemben, mint az evés? Kompenzálok-e valamit a túlzásba vitt evéssel? Szükségem van-e az alkoholra mint egyensúlyteremtőre? A májunk korlátozott mértékben képes feldolgozni az alkoholt, a zsírt és a cukrot, a túl sok túlterheli. Ennek megfelelően a májproblémák arra utalnak, hogy meg kell tanulnunk mértéket tartani. Vannak különféle „szervnyelvi könyvek”, amelyek gyakran eltérő értelmezést adnak a különféle betegségeknek, mivel különféle szemlélet- és értelmezési módok léteznek.
Valójában mindenki csak maga jöhet rá, adott esetben egy képzett terapeuta segítségével, mit üzenhet egy-egy tünete. Az a felfogás azonban, hogy a test a tünetein keresztül üzenetet szeretne küldeni a tudatunknak, nem vezethet oda, hogy azzal forduljunk egy megbetegedett ismerősünkhöz: na, nem bántál elég figyelmesen magaddal! Mindnyájan az emberiség közös nagy csónakjában evezünk, és mindnyájunknak megvan a maga témája. Ez hozzátartozik az emberi lét növekedési folyamatához.
Fotó: Shutterstock