Pszichikai konfliktusok kezelése aurasebészettel
Az információs medicina szemszögéből nézve a természet, az egészség és a betegség minden folyamata információk összjátéka. Ez a nézőpont lehetővé teszi, hogy összekapcsoljuk a különféle orvosi felismeréseket. Ennek következményeként következetesen egészítik ki egymást a karmikus szempontok, a miazmatikus örökségek, a pszichoszomatikus összefüggések és a hivatalos orvoslás felismerései. Ha ezzel a megközelítéssel vesszük szemügyre egy betegség kialakulását, akkor az előtörténetben karmikus mintákra, miazmatikus jellegre és/vagy lelki traumára akadhatunk. Ebből a szempontból útmutatónak számít dr. Ryke Geerd Hamer (1935–2017) munkássága. Az orvos konfliktusok sokaságát írta le, amelyek a megfigyelései szerint bizonyos szervek specifikus megbetegedését váltják ki. A nem lineáris rendszeranalízis segítéségével, valamint kineziológiai teszteléssel igazolhatók a Hamer által meghatározott összefüggések, sőt, mérhető módon, kép formájában ábrázolhatók is.
A szellemtől az anyagig
Az informatikai zavarból az évek vagy évtizedek során funkcionális zavar fejlődhet ki, és végül organikus-morfológikus betegség a hivatalos orvoslás számára ismert kórképekkel. A híres svájci pszichiáter, Carl Gustav Jung azt írja: „A morfológiai megbetegedés szükségszerű kiegyenlítődése az alapjául szolgáló pszichikai zavarnak, hogy a polaritásban újra visszataláljon a középponthoz.” A betegségek tehát nem a természet egyfajta hibái, hanem implicit feladatot töltenek be. Értelmes genetikai programokként kell értelmeznünk őket. Mi, emberek energetikai-informatikai lények vagyunk, az anyag alá van rendelve a szellemnek.
Karmikus és miazmatikus minták
Megkülönböztetünk úgynevezett karmikus mintákat – élményekből származó információkat – és úgynevezett miazmatikus mintákat – olyan információkat, amelyek a kórokozókkal való kontaktusból adódnak, abban az értelemben, ahogyan a fertőző betegségek is kialakulnak. A megfelelő terheléseket nyerhetjük ebben az életben, vagy örökölhetjük az elődeinktől.
A karmikus mintákat megfigyelés útján is átvehetjük. Ilyenkor úgynevezett indirekt pszichotraumáról beszélünk. Ez akkor keletkezik, ha valaki például szemtanúja lesz egy kivégzésnek, vagy az erőszak drasztikus ábrázolását látja a moziban vagy a tévében. A legrosszabb esetben az ilyen információk befészkelődnek a tudatalattiba, és ott kiváltják a megfelelő tüneteket. Nem minden konfliktus vezet egyébként automatikusan zavarhoz vagy megbetegedéshez. Csak a terhelő programozás és a szituatív konfliktustartalmak kombinációjának eredményeként áll elő a dekompenzáció, amely végül kóros elváltozásokba torkollik.
Az aurasebészet segítségével a különféle információk felismerhetők, mérhetők, kapcsolatba hozhatók a betegséggel, és végül terápiás értelemben feloldhatók.
Példa: leértékelési konfliktusok
A leírt összefüggéseket jól illusztrálják a leértékelési konfliktusok. Ezek a leggyakoribbak, ami nem meglepő, ha szemügyre vesszük az emberiség történetét. Az ember úgy érzi, a környezete leértékeli őt, akár olyan értelemben, hogy megsértik, akár háttérbe szorítják a családban vagy a munkahelyén, vagy nem veszik őt figyelembe, amikor előléptetésről lenne szó. A lehetőségek számosak, és a témáktól függően eltérőek. Ilyen konfliktusok szándéktalanul is létrejöhetnek, ha például újrarendeződnek a társadalmi pozíciók vagy a munkahelyi szerepek. Nem mindenkit lehet kinevezni főnöknek, és ezt az elkerülhetetlen szituációt nem mindenki egyformán érzékeli. Vannak, akik természetesnek veszik, és alkalmazkodnak az újonnan kialakult rendhez, mások viszont mély megaláztatásként fogják fel, és beleragadnak egyfajta pszichikai tehetetlenség állapotába, amitől csak nehezen tudnak megszabadulni.
Az önképük sérül, és ez szomatikus formában is megjelenik, tipikus módon hátfájdalmakban.
A tünetek sokfélesége lenyűgöző: a szexuális leértékelési konfliktusos emberek ugyanilyen terheket raknak a csípőízületükre. A térdízületi kopással küzdők gyakran számolnak be arról, hogy már gyerekkorukban, a tekintélyelvű családban problémát jelentett számukra az engedelmeskedés, de arról is, hogy a munkahelyükön kicsinylik le őket, vagy hogy a karriercéljaik nem teljesülnek. Akik úgy érzik, lelki szinten nem találják a megfelelő utat, a leértékelési konfliktus testi eredményét a lábukban érzik, jellemző módon a lábboltozat betörése, lúdtalp vagy bütyök kialakulása formájában.
A rabiga karmikus mintája
Az aurasebészeti vizsgálatokban világosan megmutatkozik az összefüggés a leértékelési konfliktusok és a méltóságtól való megfosztás karmikus mintázata között. Ez a rabiga, a pellengér vagy az elnyomás mintája. Főként a rabiga karmikus mintája játszik itt fontos szerepet: ez a szolgaság sok évezredes, régi történetéből adódik, amely a mai napig mélyen gyökerezik az emberiség szellemi dimenzióiban, sőt, még erősödik is, hiszen a rabszolgaság egyáltalán nem a múlt tartozéka, hanem a mai napig a világ számos helyén intenzíven jelen van. A francia forradalomig szinte valamennyi állam a kényszermunkára épült. Még 1800 körül is az emberek egynegyede jobbágy volt. 90 %-uk a mezőgazdaságban dolgozott, és 80 százalékuk koldusszegény volt. Mint Jean Jacques Rousseau megjegyezte, az ember szabad, mégis mindenhol láncra verik.
Munkára kiadás: ősi trauma a gyerekkorból
A szolgaság egyik különleges formája volt az a Svájcban élő szokás, hogy a gyerekeket kiadták más családokhoz, hogy ott éljenek és nevelkedjenek. A jogaiktól megfosztott gyerekeket gyakran adták oda parasztoknak, akik azután ezeket a jól használható munkaerőket kihasználták, bántalmazták és rosszul kezelték. A 19. század folyamán Németországban hasonló szokás élt: a vorarlbergi, tiroli, dél-tiroli és svájci bányászgyerekeket kiadták máshová dolgozni. Ugyanez megtörtént Svédországban is, az ilyen gyerekeknek állított irodalmi emléket A vörös madár című könyvében Astrid Lindgren.
Nyakunkon a félelem, a konfliktusok
Mostanában aktuális konfliktus a nyakunkon érzett félelem. Ez főként a szem hátsó részét érinti, és szervi szinten recehártya-leválást, üvegtestzavarosságot és makuladegenerációt vált ki. Ha manapság szemorvosokkal beszélünk, a Covid óta ezeknek az elváltozásoknak a mind gyakoribbá válását tapasztalják, oltott és oltatlan személyeknél egyaránt. Ennek az oka egyértelműen a riadalmat kelő hírekben keresendő.
Itt is fennáll az összefüggés a szerzett és örökölt, előzetes terhelésekkel: ezeknél a pácienseknél vesegyengeség áll fenn, ami a kínai orvoslás szerint a félelemmel áll kapcsolatban. A konfliktusok racionális szinten gyakran nem oldhatók meg, mivel nem a tudatban, hanem csak a tudatalattiban manifesztálódnak. Ezeket szintén nem kerülhetjük el pusztán a körülmények megváltoztatásával, mivel az emberek belső programozottságuk, illetve a tudatalattiban élő karmikus és miazmatikus mintáik és az ezekből következő hittételek miatt fatális módon újra és újra ugyanabba a helyzetbe kerülnek, és ezáltal újra és újra ugyanazokat a konfliktusokat fejlesztik ki.
Aurasebészet mint megelőzés
Diagnosztikus és terápiás szempontból egyaránt érzelmi-intuitív megközelítésre van szükség a tudatalattiban, hogy feloldjuk a karmikus és miazmatikus zavarokat. Ilyen megközelítést kínál az aurasebészet és a medicodes (www.medicodes.net). Ha a karmikus és/vagy miazmatikus terheléseket kivezetik vagy az aurasebészet módszereivel eltávolítják, csökken annak a valószínűsége is, hogy az illető a megfelelő konfliktusba keveredjen. Ez nemcsak a kezelt személyre lesz hatással, hanem az utódaira is, amennyiben azok a kezelés időpontjában még nem születtek meg. Ebből a szempontból az aurasebészet nemcsak terápiás, hanem megelőző eszköz is: nem a már kialakult szervi elváltozások korai felismerését szolgálja, hanem reális megelőzését a lehetséges megbetegedéseknek.
Ha a betegség hajlamot mutat az öngyógyításra és az eredeti, egészséges állapot visszaállítására, akkor nincsen szükség terápiás beavatkozásra, hanem meg kell figyelni és pszichésen kísérni a regeneráció folyamatát. Amennyiben a konfliktusos vagy posztkonfliktusos fázis megragad a tudatalattiban, és nem jön létre a spontán gyógyulás, akkor fennáll a terápia indikációja. Ilyenkor nagyon hatékony az aurasebészet vagy a medicodesszel történő kezelés. Vita tárgyát szokta képezni, spontán gyógyulási folyamat esetén az energetikai-informatikai kezelés káros, illetve ellenjavallt lehet-e. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyógyulási folyamat támogatása energetikai szinten nem okoz negatív következményeket, hanem szabályozó hatású.
Fotók: Adobe Stock