Holisztika
Hekate
A lelki élet dinamikájának megértése és leírása igen hasonlít ahhoz a folyamathoz, ahogyan az időjárás dolgaiban próbálunk eltájékozódni.…
Szepes Mária – Jetta
Gábor fiatal orvostanhallgató volt, de egy csomó más terület is érdekelte. Zsúfolt otthonából nagyszüleihez menekült a csendes Ulászló…
Paulinyi Tamás „Bólébál” című önéletrajzi kisregénye
Paulinyi Tamást az ezoterikus közönség elsősorban mint pszi-kutatót, illetve mint a SZINTÉZIS Szabadegyetem igazgatóját ismeri. Kevesen tudják, hogy…
Szepes Mária – Dimenziókapu
Anya megint két óriási cekkerrel jött haza. Legalább felcsengetett volna, hogy lemenjen elébe, és felcipelje helyette. Mert a…
A 8 alkati típus
Ez év júniusában a World Life Cultural Forum 2006 című nemzetközi, tudományos ülés egyik előadója voltam Koreában, Szöulban.…
Bölcsesség
Míg a régebbi korok kultúrnépeit a bölcsesség keresése mindenkor alapvetően jellemezte, addig a modern kultúrában a bölcsesség inkább…
Víz – Az élet elixírje
A víz mindenütt jelen van: a fürdőkádban, az égen, a földön, a gyümölcsben és az emberben. A víz…
Szepes Mária – Északi fény
Földünk beteg. Életformája vészhelyzetbe került. Diagnózisát kiváló szaktekintélyek juttatják a köztudatba, különféle médiumokon át. Azt is nyilvánvalóvá teszik,…
Szepes Mária – Földönkívüli konzílium
Helyszín egy asztrofizikus, ökológus, humanista álma, akit az archeológiától kezdve minden más tudomány, bölcselet is érdekel. Ebben a…
Vigasz
A vígság az elme orvossága. Péld. 17/22
Hiány – többlet
A hiány igen kegyetlen dolog, mert folytonosságban újratermelődik és az örvény lehúzó erejével hat ránk. Ennek a dinamikának…
A teremtés melódiája
Miért találunk a természetben ilyen sokféle anyagot, halmazállapotot, az anyagnak szinte áttekinthetetlenül változatos formáit? A természettudomány az ilyen…