Lapszemle 2004. augusztus

tgymagazin.hu
Egyre több a mellrákos férfi A férfiak körében a mellrák igen ritka betegségnek számít, ezért nemigen szoktak foglalkozni vele, most azonban a szakemberek felfigyeltek arra, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt a mellrákos férfiak száma, legalábbis az Egyesült Államokban. Erről a meglepő tényről az amerikai rákkutatók hivatalos folyóirata, a Cancer online változata számolt be 2004. […]
Egyre több a mellrákos férfi A férfiak körében a mellrák igen ritka betegségnek számít, ezért nemigen szoktak foglalkozni vele, most azonban a szakemberek felfigyeltek arra, hogy az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt a mellrákos férfiak száma, legalábbis az Egyesült Államokban. Erről a meglepő tényről az amerikai rákkutatók hivatalos folyóirata, a Cancer online változata számolt be 2004. május végén. A közlemény felhívja a figyelmet, hogy a nők esetében a vizsgált időszakban még nagyobb arányú volt a mellrákos esetek növekedése. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy 1973–1998 között 26%-kal nőtt a mellrákos esetek aránya a férfiak között, ami azt jelenti, hogy több mint 2500 férfinál alakult ki ez a betegség. Az említett 25 év alatt a nők körében 52%-os volt a növekedés. A tanulmány szerzői úgy vélik, bár nem biztosak benne, hogy a mellrákos férfiak számának növekedése elsősorban annak a következménye, hogy egyre több az elhízott ember. Mint ismeretes, a zsírszöveteknek fontos szerepük van az ösztrogén női nemi hormon termelésében. Az elhízást eddig is többféle rákbetegség kockázati tényezőinek tekintették (méhnyak-, prosztata-, vese- és gyomorrák, leukémia és a nyirokrendszeri rákbetegségek egyes fajtái). A férfiak számára továbbra is a legveszélyesebbnek a szív- és érrendszeri betegségek számítanak, követi ezeket a tüdő-, a prosztata- és a vastag-, illetve végbélrák. Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 30%-a számít elhízottnak, vagyis csaknem minden harmadik amerikai túlsúlyos.
A házasság véget vet a zseniális ötleteknek A Canterbury Egyetem kutatói felfigyeltek egy furcsa tényre: a házasságban élők gondolkodása elkényelmesedik. Ezen túl, aki 30 éves korig nem alkotott semmi különlegeset, ezután már nem is fog. 280 kutató életrajzából a pszichológusok egy életkorzseni-görbét rajzoltak, ami kimutatta, hogy a harmincas éveikben járó férfiaknál a szellemi produktivitás meredeken lefelé ível. Hasonló a helyzet a bűnözőkkel is, az ő krimikarrierjüknek is általában ez a kor vet véget. További egyezés: mindkét „foglalkozásban” a házasságkötés hasonló mértékben csökkenti a karriergörbét. De miért rabolja el a feleség férjétől a kreatív energiákat? A pszichológusok szerint a bűnözés és a zseniális alkotás azonos motivációra vezethető vissza. A férfiak azért erőltetik meg magukat ilyen mértékben, mert ösztöneik azt diktálják, hogy versenyre keljenek kortársaikkal a nők kegyeiért. Ha azonban horogra akadt a kiszemelt nő, az aktivitás észrevehetően hanyatlani kezd. Kutatóknak és maffiafőnököknek a jó karrierhez a sikerrecept: kezdje korán és házasodjon későn!
Gyógyszerek a folyóban A vizelettel kiválasztott és a környezeti vizekbe kerülő gyógyszerek veszélyeztethetik ivóvízkészleteinket. E téren különösen veszélyesek a fogamzásgátlók, ezek hatóanyaga ugyanis változatlan formában hagyja el a szervezetet a vizeleten keresztül. Német felmérések szerint a felszíni vizek minden literjében 5-10 nanogramm hatóanyag található. Ennek következtében a pisztrángok szaporodása jelentős mértékben csökkent. Az, hogy a gyógyszerek és azok bomlástermékei a természetbe jutva milyen hatást gyakorolnak a környezetre, egyúttal ránk, emberekre, egyelőre ismeretlen. A víztisztító berendezéseket elhagyó vízben is elég tarka gyógyszerkoktélt találunk: epilepsziaellenes gyógyszerek, koleszterinszint-csökkentők és szívgyógyszerek nyomait. Egyes helyeken Németországban, a talajvízben literenként 150 mikrogramm gyulladásgátló ibuprofen hatóanyagot találtak. A felszíni vizekben bromhexint és ambroxolt találtak – ezek köhögéscsillapítók.
A balkezesek haja másképp nő Ha valakinek megfigyeljük a haját, pontosabban annak „forgóját”, könnyedén megállapíthatjuk, hogy az illető jobb- vagy balkezes-e. Amar Klar amerikai kutató megfigyelte, hogy a jobbkezesek 95%-ánál a haj forgója az óra járásával megegyező irányba mutat, míg balkezeseknél ugyanilyen a valószínűsége, hogy a forgó ellenkező irányba mutat. A vizsgálat során 500 embert figyeltek meg nagy forgalmú bevásárlóközpontokban, benzinkutaknál és fitnesztermekben, majd tesztelték őket, hogy jobb-, ill. balkezesek-e. A genetikus elmélete szerint ugyanaz a gén szabja meg a haj „forgásirányát”, valamint a kézdominanciát. Ez a gén domináns variáns formában a jobbkezességet, recesszív variációban „vagy-vagy lehetőséget” hoz létre. Ha tehát két recesszív génkópia találkozik, 50% a valószínűsége annak, hogy a születendő gyermek balkezes lesz. Ez a magyarázata annak, hogy két jobbkezes szülőnek miért születhet balkezes gyermeke, valamint annak, hogy még egypetéjű ikreknél is előfordul, hogy egyikük jobb-, míg másikuk balkezes.
A gránátalmát újra felfedezte a tudomány A gránátalmát nem véletlenül termeli az emberiség 5000 éve. Már az ókorban is tudtak élénkítő hatásáról. A középkori alkimisták az élet meghosszabbítására is alkalmasnak tartották. A vörös héj alatt sok apró magocska rejlik, amelyeket kellemesen savanykás, enyhén kesernyés burok vesz körül. A magokból nyert lé és kivonat különösen gazdag káliumban, C-vitaminban és ún. másodlagos növényi hatóanyagokban (polifenolok és flavonoidok). Ezek biztosítják az erek és a szív egészségét, és bizonyos rákfajták ellen is védőhatásúnak bizonyultak. Az antioxidáns hatások java része a héj keserű anyagainak tulajdonítható. Különösen figyelemre méltó a dr. Michael Aviram izraeli kutatóorvos által publikált tanulmány. Eszerint a rendszeres gránátalma-fogyasztás hatására a szív- és keringésrendszeri megbetegedések egyik fő okozójának tekinthető LDL-koleszterin oxidációját 90%-kal csökkentette. Ráadásul 14 napi rendszeres fogyasztás hatására a megfigyelt kísérleti személyek vérnyomása 5%-kal csökkent. A Kawaii és Lansky által végzett tanulmány szerint bizonyos típusú ráksejtek a gránátalma hatására újra egészséges sejtekké fejlődtek, vagy „programozott öngyilkosságot” (apoptózis) hajtottak végre. Az egészségjavító hatás napi 50 ml gránátalmalé vagy 10 ml sűrítmény rendszeres fogyasztásával biztosítható.
Golffal 1000 kalóriát égethetünk el A golfozás sokkal többet használ egészségünknek, mint gondolnánk: Edzi a keringési szervrendszert, és segít a fogyásban. A játékos 4-6 óra alatt kb. 10 km-t tesz meg, több mint 100-szor üti el a labdát. Ennek hatására oxigénfelvétele megkétszereződik, de akár a négyszeresére is fokozódhat, a játékos szervezete ilyenkor 1000 kalóriát éget el. Mivel eközben a laktátszint alacsony marad, a játékos több zsírt képes elégetni, mint teniszezés közben – írja a Medical Tribune.   A golf különösen a szívbetegeknek ajánlott – akár versenyszerűen is. Ezt golfversenyek során végzett mérések alapján állapították meg. A hosszan tartó aerob mozgás nyilvánvalóan jó hatást gyakorol a keringésre.
 
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
További érdekes cikkek a magazin szeptember-októberi számának tartalmából

További érdekes cikkek a magazin szeptember-októberi számának tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Tormentilla gyökér utazási hasmenés ellen

Tormentilla gyökér utazási hasmenés ellen

A déli országokba utazók 70 százaléka közelebbi ismeretséget köt az escherichia coli nevű baktériummal, ami…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
ISMERŐS ARCOK – NÉLKÜLED nem megy!

ISMERŐS ARCOK – NÉLKÜLED nem megy!

Örömmel jelentjük be, hogy felejthetetlen estére készül az Ismerős Arcok. Ezúttal a Papp László Budapest…
Hasizomnyújtás az egyenes hát érdekében

Hasizomnyújtás az egyenes hát érdekében

Ez a gyakorlat intenzíven nyújtja a hasizmokat és a gerincoszlop háti szakaszát. Segítségével nem csak…
Lapszemle 2009. március

Lapszemle 2009. március

Az AIDS kórokozói legyőzik a rákot A Kaliforniai Egyetem kutatói Los Angelesben kísérleti egerekbe előzetesen…
Öt tudnivaló a krónikus vesebeteg kialakulásáról

Öt tudnivaló a krónikus vesebeteg kialakulásáról

A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több…