Megjelent a magazin szeptemberi száma!
Egyre többen tiltakoznak a kötelező szűrővizsgálatok ellen
Az utóbbi hetekben több olvasónk is megkeresett, hogy adjunk teret a véleményüknek: ellenzik a kormány által tervezett kötelező szűrővizsgálatokat.
Június közepén jelent meg az a törvényjavaslat, ami lehetővé teszi a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatok kiterjesztését. Jelenleg 18 éves korig írhat elő szűrővizsgálatokat az egészségügyért felelős miniszter. A törvényjavaslat alapján azonban korhatár nélkül előírhat kötelező szűrővizsgálatokat.

A máj mint az egészség kulcsa – avagy hogyan segíthetjük a májunkat Bach-virágterápiával?
A máj az egyik legfontosabb szervünk, és bár nagyon sokat hallunk és beszélünk róla, mégis sokszor úgy élünk és úgy táplálkozunk, mintha valójában nem ismernénk ezt a szervünket, illetve a működését. Ha a szervezetben és különösen az emésztőcsatornában minden rendben zajlik, ha nem érnek minket negatív külső hatások, ha nem mérgelődünk, és nem mérgeződünk el, akkor nem terheljük a májunkat feleslegesen és így könnyedén el tudja látni számtalan feladatát, melyek közül a leglényegesebbek:
- méregtelenítés;
- fehérjetermelés;
- részvétel az anyagcserében;
- epe termelése;
- vér alkotóelemeinek termelése;
- cukrok raktározása.
A máj nem csupán egyik jelentős központi szervünk, de egyúttal határszerv, egyfajta őrbástya is, amely szükség esetén cselekvésbe kezd, és megment minket a veszélytől. Cikkünkben azokat a virágesszenciákat mutatjuk be, melyek hatékony segítséget nyújthatnak a májbetegségek hátterében meghúzódó lelki nehézségek esetén.

A félrehallás láncreakcióban okoz más problémákat
A tanulási zavarral küzdő gyerekekkel való foglalkozás számos felismeréshez vezetett
Távoli országokból is felkeresik Győrben dr. Schneider Júlia gyermekorvost – vagy ahogy a gyerekek és a szülők hívják, Julcsi nénit –, aki holisztikus szemlélettel és az általa elsajátított módszerek és technikák kombinálásával segít olyan gyerekeken, akiknek a fejlődését a fonémák nem megfelelő azonosítása, „félrehallás” gátolja, ami megmutatkozhat tanulási nehézségben, de egészségügyi problémákban is. Nehezen állt rá a beszélgetésre, mivel mostanában már nem fogad új pácienseket. Következő célja az, hogy eredményeit szakmai lapokban publikálja. Emellett örömmel osztaná meg módszereit olyan kollégákkal, akik tovább vinnék gyógyító tevékenységét ezen a területen.

Sorozat Magyarország különleges fáiról
A fotósorozat szerzője Kállai Márton, André Kertész-nagydíjas fotóriporter. A több mint 3 éven keresztül készült képanyag válogatásaiból 2024. május 4-től november 3-ig kiállítás látható Badacsonytomajon, a Folly Arborétumban. Az “itt van az ősz, itt van újra…” gondolat ihlette e havi összeállításunkat. A több mint 3 éven keresztül készült képanyag válogatásaiból 2024. május 4-től november 3-ig kiállítás látható Badacsonytomajon, a Folly Arborétumban.

2023 márciusa és 2024 februárja között minden hónapban készült fotó a Gerecsei Öreg tölgyfánál – megjelenítve a hónapok változásait és sajnos az aszály okozta károkat az ágakban. Később derült ki, hogy a fa mást is megihletett, itt készült a Nagy fafilm című remek természetismereti alkotás is
Laborértékek értelmezése – Vérleletek
Nyugtalanító, ha laborleleteink eltérnek a (laboronként eltérő) normálisként jelzett értékektől. Ha rákérdezünk az eltérés okára, az orvostól gyakran azt a választ kapjuk, hogy a dolognak „nincs jelentősége”, de sokakat nem nyugtat meg a válasz. Lássuk, mi minden okozhat eltérést a normális értéktől, és milyen következtetéseket von le a tapasztalt orvos az egyes laborértékek kombinációiból!

Gyümölcsök és zöldségek tartósítása
Amikor a gyümölcsök és zöldségek szinte túláradó mennyiségben teremnek, elérkezik a betakarítás ideje. Aki hosszabb távon is szeretné élvezni a kert termését, hozzálát a tartósításhoz, aszal, présel, fermentál vagy befőz. Hirtelen, szinte minden egyszerre érik be. Gumós zöldségek, paradicsom, hagyma, bab, borsó, káposztafélék, bogyós gyümölcsök, barackfélék, szilva stb. Az egyik lehetőség, hogy elajándékozzuk, a másik, hogy tartósítjuk a felesleget. Ez sokféleképpen történhet, pl. befőzéssel, fermentálással, aszalással, a termény levének kipréselésével. Van, aki tisztán, ízesítetlenül tesz el valamit, mások fűszerekkel ízesítik az eltett terményt, de a cél minden esetben az, hogy a nyár egy darabkáját megőrizzük, eltegyük télire. Receptek a magazinban.

A cikkek folytatása a magazin szeptemberi számában olvashatók!

Foto: Adobe Stock