Megjelent a magazin március-áprilisi száma! Ízelítő a tartalomból

tgymagazin.hu
#allergia #Covid #immunterápia #Müller Péter
A cikkek teljes terjedelemben a magazin március-áprilisi számában olvashatók.

Müller Péter: Féltékenység

Ha az ember kilencvenéves és ír még, három lehetősége van. Vagy túlságosan bőbeszédű lesz és túlfecsegi témáját, vagy nagyon szűkszavú, és egy-egy mondatba belesűrít mindent, amit el akar mondani. A harmadik lehetőség, amit már nem ő választ, mert szenilis, de ezzel nem számolok. Én most a sűrű szöveget választom. Ez azt jelenti, hogy lassabban is kell olvasni. Bele kell gondolni a mondatokba. A féltékenységről írok, ami azért különös, mert sohasem voltam féltékeny. Okom lett volna rá, sok is, de nem voltam az. Először írok olyasmiről, amit nem tapasztaltam meg, mert keresem az okát, hogy ez miért volt. Sajnos kénytelen vagyok most nem derűsen, hanem komolyan beszélni.

Féltékenység. Egy szerelmes párt féltékenyen néz  egy férfi.

„Az immunológia egy csoda!” – Új terápiákkal akár teljesen tünetmentessé tehetőek az autoimmun betegek

Olyan közvetlen és kedves, mint egy régi barát, jó a humora és érdeklik az emberek. Nem csak az egészségük, bár elsősorban az, hiszen három szakvizsgával rendelkező orvos. Kiemelten szisztémás autoimmun betegekkel foglalkozik, a Debreceni Egyetem Belgyógyászai Intézet Klinikai Immunológiai Tanszékének adjunktusa. Mint mondja, nem túlzás: ha immunológiai ok áll fenn, akkor náluk a vak újra lát, a süket újra hall, a béna újra jár. Ezt aztán ki is fejti, tudományos alapossággal. Dr. Horváth Ildikó Fanny belgyógyász, allergológus, klinikai immunológus és reumatológus, akit tavaly a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségdíjával tüntettek ki. Betegei és kollégái egyaránt szeretik, gyorsan megértem, miért.

Dr. Horváth Ildikó Fanny belgyógyász, allergológus, klinikai immunológus és reumatológus
A fotó felhasználása tilos

Összefügg az agrárium, a táplálkozás, az oltások és az autizmus

Az ember csak kapkodja a fejét, mi történik Amerikában népegészségügyi vonatkozásban. Teljesen megváltozott a táplálkozási piramis – itthon az okostányér –, eltörölték az oltások kötelezőségét, kitiltották az oltásokból a higanyt és az alumíniumot. Ugyanakkor egyre több, szakmailag elfogadott tudományos cikk jelenik meg a világon, amelyek az mRNS-oltások kockázatairól, nem várt és nemkívánatos mellékhatásairól, következményeiről szólnak. Dr. Boros László G. biokémikus professzort, a Kalifornia Egyetem Los Angeles (UCLA) nyugalmazott tanárát, Robert F. Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter és a CDC-oltásokat javasló szakmai bizottság egyik behívott tanácsadóját kérdeztük.

Injekcióval lő egy Covid sejtet egy kéz az Egyesült Államok területén.

Allergiás? Érdemes már most felkészülni!

A szénanátha az orrnyálkahártya, illetve a kötőhártya gyulladása, amit virágpor (pollen), por vált ki, amire az érintett szervezete allergiás. Az, hogy milyen pollenről van szó, egyénenként eltérő. Tavasszal a fák és bokrok kezdik a szezont, a leggyakoribb korai allergének a mogyoró és a nyírfa pollenjei. Később kezdenek el virágozni a füvek, pl. az üröm, aztán a parlagfű, amire különösen sokan allergiásak. Amikor az allergiás személy belélegzi ezeket a virágporokat, az adott pollen iránt érzékenyített immunrendszer az immunglobulin-E (IgE) nevű antitesteket kezd el termelni ellene. Ez az antitest bizonyos fehérvérsejtekhez, pl. a hízósejtekhez és a bazofil granulocitákhoz kötődik, mire ezek a sejtek hisztamint, illetve egyéb, jellegzetes allergiás tüneteket kiváltó anyagokat kezdenek termelni. Az allergia jellegzetes tünetei között szerepel a nyálkahártyák fokozott váladékozása (orrfolyás, könnyezés), a duzzanat, viszkető bőrkiütés. A tünetek súlyosságát a páciens maga is befolyásolhatja, pl. azzal, hogy amennyire csak lehet, kiküszöböli az allergénekkel való érintkezést, vagy úgy is, hogy időben elkezd bizonyos terápiákat alkalmazni.

Allergiás tüsszentés a mező közepén.

Biorezonancia-terápia allergiára

Allergiás immunválasz akkor jelentkezhet, ha az érzékenyített (szenzibilizált) immunrendszer ismételt érintkezés hatására elkezd „emlékezni” az allergén anyagra. Az allergiás reakció egyénenként eltérő lehet, és más-más szervrendszerben okozhat tüneteket. Különösen gyakran érintett a bőr, a légutak, valamint a bélrendszer nyálkahártyái.

Közeli kép göndör hajú fiatal etnikai nőorról, aki légzési problémákkal küzd, befogja az orrát, allergiában szenved a kamillára, nagy virágcsokrot tart, vörös, viszkető szeme van. Allergiás reakció a pollenre

A hivatalos orvoslás diagnosztikai és terápiás lehetőségei korlátozottak, ugyanis a vérvizsgálatok és a bőrön végzett, ún. provokációs tesztek nem mindig szolgálnak egyértelmű eredménnyel, ráadásul gyakran kellemetlenek is a páciensnek. A szokványos terápiák között szerepel egyfelől az ún. deszenzibilizálás, amikor a páciens, az allergént hosszabb időn keresztül nagyon apró dózisokban kapja, aminek hatására a szervezet fokozatosan hozzászokik az adott anyaghoz, és idővel elmarad az allergiás reakció. Emellett az egyetlen lehetőség, az allergéntől való tartózkodás – amennyiben megoldható –, illetve a kellemetlen tünetek gyógyszeres enyhítése. A biorezonancia elmélete szerint sok panasz, pl. gyomorfájás, viszketés, bőrkiütés és légszomj hátterében allergiás reakciókészség áll. A biorezonanciás módszer holisztikus, nem invazív és mellékhatásoktól mentes eljárás, az allergia kiváltó okait veszi célba, és nem korlátozódik a tünetek enyhítésére.

ThetaHealing®- Találjunk rá benső békénkre

A ThetaHealing® meditációs technikákra és spirituális filozófiára épülő módszer, tehát nem vallás. Az agy théta hullámaira hangolódva kapcsolatot teremtünk „Minden Létező Teremtőjével”, így intuitív módon információkat kapunk tőle, valahogy úgy, mint a channeling technikánál. A théta agyhullámok létezése bizonyított tény, EEG (elektroenkefalográfia) módszerével egyszerűen kimutatható agyhullámokról van szó. Amikor agyműködésünkben a théta hullámok dominálnak, mélyen ellazult, relaxált állapotban vagyunk, ennek során zajlik a regenerálódás, a gyógyulás. Ezt az energiaterápiás módszert az amerikai Vianna Stibal fejlesztette ki, aki 1995-ben ennek segítségével gyógyult ki spontán módon a nyirokmirigy-rákból, majd továbbfejlesztette a módszert. Ma már a világ több mint 180 országában oktatják és gyakorolják.

A cikkek teljes terjedelemben a magazin március-áprilisi számában olvashatók.

Természetgyógyász Magazin március-áprilisi száma

Fotók: Adobe Stock

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Még több érdekes cikk a magazin május-júniusi számának tartalmából!

Még több érdekes cikk a magazin május-júniusi számának tartalmából!

A cikkek teljes terjedelemben a magazin május-júniusi számában olvashatók.
Korunk és látásunk

Korunk és látásunk

A szürkehályog, makuladegeneráció és glaukóma már nem csak az időskorúakat fenyegeti, a digitális eszközök térnyerése…
Szukralóz – kedvezőtlen hatások, ha valakinél onkológiai immunterápiát végeznek

Szukralóz – kedvezőtlen hatások, ha valakinél onkológiai immunterápiát végeznek

A szukralóz (sucralose, E 955) elterjedt mesterséges édesítőszer, amit főképp cukormentes üdítők, fehérjeporok, rágógumik és…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Ételérzékenyek aránya a nagyvilágban

Ételérzékenyek aránya a nagyvilágban

A laktózintoleranciával küzdőkkel a világ minden pontján találkozhatunk, azonban az ebben szenvedő emberek száma, gyakorisága…
Megjelent a magazin áprilisi száma! Ízelítő a tartalomból

Megjelent a magazin áprilisi száma! Ízelítő a tartalomból

A cikkek teljes terjedelemben a magazin áprilisi számában olvashatók.
Itt a tavasz, és a szemallergia is

Itt a tavasz, és a szemallergia is

A tavaszi napsütés sokak számára nem csak örömöt, hanem kellemetlenséget is hoz. A pollenszezon kezdetével…
Covid esetén segíhtet a spirulina alga

Covid esetén segíhtet a spirulina alga

A spirulina az egyik legkedveltebb étrendi kiegészítő, amit többnyire por vagy tabletta formájában szoktak szedni.…