Sajtótájékoztatók – 2009. január

tgymagazin.hu
A felelősség recesszió idején is kötelez Id. Dr. Béres József, a Béres Csepp feltalálójának példáját követve a Béres Alapítvány is igyekszik immár 15 éve a lehető legtöbbet tenni az emberek megsegítéséért. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően most is a rászorulókat közvetlenül segítő szervezetekkel összefogva juttatják el adományukat – több mint 62 ezer üveg Béres Cseppet […]

A felelősség recesszió idején is kötelez

Id. Dr. Béres József, a Béres Csepp feltalálójának példáját követve a Béres Alapítvány is igyekszik immár 15 éve a lehető legtöbbet tenni az emberek megsegítéséért. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően most is a rászorulókat közvetlenül segítő szervezetekkel összefogva juttatják el adományukat – több mint 62 ezer üveg Béres Cseppet – a leginkább segítségre szorulóknak.

 

A december elejei ünnepélyes adományátadáson Béres Klára kiemelte, hogy a világban, az országban jelentkező gazdasági nehézségek nemcsak arra figyelmeztetnek mindannyiunkat, hogy értékeinkkel odafigyelőn, átgondoltan, tisztelettel kell bánnunk, hanem arra is, hogy ilyenkor még fontosabb odafigyelnünk a legsérülékenyebbekre, azokra, akiknek nincsenek tartalékaik. A társadalmi felelősség recesszió idején is kötelező!

Ismét Magyarországra látogatott láma Ole Nydahl

A buddhista tanító 20 éve járt első alkalommal Magyarországon, azóta a Gyémánt Út Buddhista Közösség Magyarország legnagyobb buddhista egyházává nőtte ki magát, országszerte összesen 27 városban, településen található világi buddhista központ. A dán származású Ole Nydahl és tavaly elhunyt felesége, Hannah Nydahl a hatvanas években ismerkedtek meg a buddhizmussal nepáli utazásaik során. Miután a tibeti buddhizmus karma kagyü iskolájának feje, a 16. Gyalva Karmapa első személyes nyugati tanítványaivá fogadta őket, intenzív tanulóévek következtek a Himalájában. A hetvenes évek közepétől Karmapa kérésére Ole és Hannah meditációs központokat kezdtek létrehozni a nyugati országokban, hogy a buddhizmus értékei minél több ember számára elérhetővé váljanak. Ma már több mint 550 ilyen centrum létezik szerte a világban Oroszországtól Brazíliáig, Kanadától Ausztráliáig, így Pécsen és Szegeden is. Ezekben a centrumokban az érdeklődők találkozhatnak a buddhizmus hiteles, tiszta tanításaival, megismerkedhetnek különféle meditációs gyakorlatokkal, és amennyiben felkeltette érdeklődésüket e látásmód, a centrumokban létrehozott könyvtárak, illetve a rendszeresen meghívott utazótanítók által közvetített információk révén mélyebb ismeretekre is szert tehetnek.

 

A láma egy év alatt kétszer utazza körbe a földet, szinte mindennap más városban ad 5-6 órás, sőt sok esetben egész napos tanításokat, megosztva tapasztalatait minden nyitott emberrel. Az általa több mint harminc éve fáradhatatlan munkával közvetített szemlélet már eddig is rengeteg ember hasznára vált, amit bizonyít a minden alkalommal megjelenő ezer-ezerötszáz fős hallgatóság is. December elején a láma Pécsett és Szegeden tartott nagy sikerű előadásokat. 

 

Szülőképzés

Egyedülálló és hiánypótló magyar gyártású filmsorozatot indított útjára a Waller Stúdió. Megjelent a Parentis szülőképző program első három filmje. A Parentis szülőképző program felkért elismert, jól képzett, nagy rutinnal rendelkező szakembereket, hogy mondják el véleményüket, ismereteiket és adjanak tanácsokat, ötleteket a családtervezéssel, a gyermekvállalással, várandóssággal, a szüléssel, a gyermekek fejlődésével, ápolásával, gondozásával és nevelésével kapcsolatban. A „Szülés”, az „Újszülöttkor 1.” és a „Szoptatás” című filmek külön-külön kb. 90 perc hosszúságúak, és filmenként kb. 20 fejezetből állnak. A sorozat 4 perces bemutatófilmje megtekinthető a www.szulokepzo.hu weboldalon. 

Boldogságot teremtő csodadalok

Karácsony előtt jelent meg az a CD, amelyen mindegyik dal valamilyen pozitív magatartásmintát erősíthet meg a hallgatóban. Bár a rajta lévő dalok energiával is feltöltik hallgatóját, a korong mégsem hagyományos értelemben vett meditációs vagy relaxációs lemez. Még arra sincs szükség, hogy elcsendesedjünk, koncentráljunk. Akár háttérzeneként más tevékenység mellett, a nap bármely szakában elérhető ugyanez a hatás. Az egyes részek műfajukat, zenei stílusukat tekintve is széles skálán mozognak – a tangótól a szvingen át egészen a tradicionális keleti muzsikáig. A dalokat „Az út a csodához” című kötet inspirálta.

 

A korongot Bagdi Bella készségfejlesztő tréner és életvezetési tanácsadó jegyzi. Az Áldás című dalban Balogh Béla, Domján László, Laár András, Kövi Szabolcs, Vörös Ákos-Prakash, Parádi József és Paulinyi Tamás közös áldása is hallható. 

Új, egészséges termékcsalád

Az egészséges táplálkozás hazánkban is egyre inkább kezd a közbeszéd részévé válni. A Spar, mint Magyarország vezető élelmiszer-kereskedelmi vállalata időben felismerte ennek jelentőségét, így az egészségtudatosság témakörének képviseletében is élenjár. Fogyasztóbarát szolgáltatásai részeként, kiemelt kérdésként kezeli az egészséges táplálkozás népszerűsítését, a vásárlók tájékoztatását. Ennek érdekében a Spar dietetikus szakértőt foglalkoztat, akinek termékválasztást és egészségesebb étkezést segítő praktikus tanácsaival rendszeresen találkozhatnak a vásárlók a szórólapokban. Ezzel a különleges szolgáltatással a Spar a vásárlás megkönnyítéséhez, az étkezés élvezetesebbé tételéhez és mindezek által vásárlói jobb közérzetéhez szeretne hozzájárulni.

 

Első körben 27 egyedi Spar Vital termék kerül bevezetésre kizárólag a Spar, Interspar és Kaiser’s üzletekben – a termékpaletta a teljes kiőrlésű kenyértől a hüvelyeseken át a szójaitalokig terjed. A Spar Vital szortiment az elkövetkező hónapokban várhatóan tovább bővül. A Spar Vital termékek hagyományos módon előállított élelmiszerek, melyek az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz nyújtanak fontos segítséget, miközben megfelelnek a modern életstílus által támasztott követelményeknek is.

 

 

Biobor Tokajból

Családi vállalkozásként 1991-ben alakult a Pendits borászat Tokaj-Hegyalján, amikor a háború előtti lengyel likőrgyárosként ismert Bilicki Flórián híres abaújszántói pincéje a Wille-Baumkauff család birtokába került. Wille-Baumkauff Márta Budapesten nőtt fel, időközben elhunyt német férjét is vonzotta a varázslatos tokaji vidék, így lett tokaji birtokuk. Már akkor elhatározták, hogy a háború után elpusztult egyedülálló mikroteraszos szőlőterületeket folyamatosan rekonstruálják és újratelepítik. 2005 óta biogazdálkodást folytatnak, tavaly az átállás befejeződött.

Boraik egyéniségét különleges adottságokkal rendelkező termőterületeik határozzák meg. Nagy súlyt fektetnek a szőlőművelésre, lóval szántanak, biodinamikus preparátumokat használnak. A szőlő, a talaj és a mikroklíma összhangja következtében minden évben változó, sokrétű ízvilágot kóstolhat a borkedvelő. Hosszú fahordós érleléssel stabilizálják a borokat. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Minden feliratkozónknak az aktuális havi Holdnaptárral kedveskedünk! Emellett elsőként értesülhetnek a legújabb terápiákról, hírekről és a frissen megjelenő Természetgyógyász Magazin tartalmáról!

Elolvastam és elfogadom az adatkezelési nyilatkoztatot.

Ajánlott cikkek a témában
További érdekes cikkek a magazin szeptember-októberi számának tartalmából

További érdekes cikkek a magazin szeptember-októberi számának tartalmából

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Kevés gyerek ússza meg az iskolakezdést izgalmak nélkül

Van olyan gyermek, akinél normális izgalommal jár, és akár pozitívan is hathat a teljesítményére, de…
Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

Megjelent a magazin szeptember-októberi száma! Ízelítő a tartalomból

A cikkek teljes terjedelemben a magazin szeptember-októberi számában olvashatók.
Tormentilla gyökér utazási hasmenés ellen

Tormentilla gyökér utazási hasmenés ellen

A déli országokba utazók 70 százaléka közelebbi ismeretséget köt az escherichia coli nevű baktériummal, ami…
Rovatunk legolvasottabb cikkei
Lapszemle 2009. július

Lapszemle 2009. július

Agyvérzés hormonpótlástól Azoknál a nőknél, akik a változás korába lépve női nemi hormonokat szednek, harmadával…
Lapszemle 2009. március

Lapszemle 2009. március

Az AIDS kórokozói legyőzik a rákot A Kaliforniai Egyetem kutatói Los Angelesben kísérleti egerekbe előzetesen…
Lapszemle 2004. június

Lapszemle 2004. június

Sok té­vé­zés – fi­gye­lem­hi­á­nyos gye­re­kek Ha a gye­rek min­den­nap té­vé­zik, na­gyobb az esé­lye ar­ra, hogy…
Lapszemle 2006. december

Lapszemle 2006. december

A szem jelzi az Alzheimer-kórt Amerikai kutatók újfajta, szempásztázó módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével korai…